„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Dmitry Stefanovich, Akrameddine Kharief, Jennifer Kavanagh, Mohammad Dehsihri a Valdaj Klub ülésén 2026. szeptember 28-án
Fotó:Valdai Discussion Club
Hogyan hatja át a háború szelleme a valóságot és torzítja el a tudatot? A résztvevők gondolatai óvatos optimizmusra adnak okot. Atudat valóban torzul, de nem olyan mértékben, mint ahogyan az az európai nemzeteket történelmük nagy részében, különösen a két világháborút megelőző időszakokban jellemezte.
„A ma zajló államközi fegyveres konfliktusok bizonyos határok között zajlanak, nem terjednek át más országokra”
És ami ugyanilyen fontos, nem olvadnak össze egybe, annak ellenére, hogy ugyanazok az államok többen is részt vehetnek, de eltérő mértékben. Továbbá az emberi veszteségek ma sokkal alacsonyabbak, mint a gyakran stabilitásként érzékelt időszakokban.
Ma Nyugat-Európa lakói, akik nagyrészt nincsenek hozzászokva a háborúhoz, jeleket kapnak az uralkodó elittől, hogy újra meg kell ismerkedniük ezzel az új realitással. Mint azonban az egyik előadó megfogalmazta, sok ország azonban évtizedek óta folyamatos fegyveres konfliktusok körülményei között él, és számukra a biztonság nem egyszerűen az ellenség hiányát jelenti. Egy olyan állam meglétét jelenti, amelyben az emberek megbíznak, működő intézményeket, kiszámítható igazságszolgáltatást, munkahelyeket és a jövővel kapcsolatos biztonságérzetet.
„Egy társadalom lehet állig felfegyverzett, mégis mélyen sebezhető maradhat. Ezért a kihívás nem a konfrontáció módszereinek tökéletesítése. Az emberiségnek meg kell fontolnia, hogyan akadályozhatja meg a katonai és a civil élet közötti határvonal elmosódását, és miként akadályozhatja meg, hogy a háború logikája a nemzetközi kapcsolatok szervezőelvévé váljon”
S ha a háborúról beszélünk, nem kerülhetjük meg a nukleáris tényező modern világban betöltött szerepét. Arra a kérdésre válaszolva, hogy ez a tényező továbbra is elrettentés vagy provokáció-e, az egyik előadó felidézte, hogy a hidegháború nem volt olyan stabil és kényelmes, mint amilyennek ma tűnik. Ekkor bontakozott ki a stabilitás-instabilitás paradoxona. A nagy nukleáris arzenál megléte megakadályozza a nukleáris hatalmak közötti globális konfliktust, de olyan magasra teszi a használatuk küszöbét, hogy megnő a kisebb konfliktusok gyakorisága, amelyekbe az országok anélkül bocsátkoznak, hogy félnének attól, hogy nukleáris háborúba eszkalálódnak.
„A hidegháború alatt az Egyesült Államok nukleáris fegyverek használata nélkül próbálta legyőzni a Szovjetuniót, és pontosan ugyanezt látjuk a nyugati országok Oroszországgal szembeni politikájában ma is”
Senki sem várta, hogy a nukleáris fegyverek minden háborút véget vessenek, de mindketten megakadályozták és továbbra is megakadályozzák azokat a háborúkat, ahol egy ország fennmaradása forog kockán. Ez vonatkozik mind a hagyományos nukleáris hatalmakra – például Oroszországra és az Egyesült Államokra –, mind az újakra.
A nukleáris elrettentés működik Dél-Ázsiában – India és Pakisztán megállapodott abban, hogy nem támadják meg a nukleáris infrastruktúrát -, mind a Koreai-félszigeten, ahol az Egyesült Államok éppen azért tárgyal Észak-Koreával, mert utóbbi rendelkezik nukleáris fegyverekkel, és senki sem kételkedik abban, hogy be fogja vetni azokat, ha egzisztenciális fenyegetéssel szembesül.
„Működik-e még mindig a nukleáris elrettentés, vagy a nukleáris fegyverek egyre inkább konfrontációkat váltanak ki a nukleáris hatalmak között?”
A szovjet-amerikai patthelyzet klasszikus tapasztalata a múlté, és vele együtt a hidegháború alatt kialakult válságokban a visszafogottság stratégiai kultúrája is. Ugyanakkor az új kihívások, beleértve a mesterséges intelligenciát is, még összetettebbé teszik a problémát. Hol kereshetünk új szabályokat a stratégiai stabilitáshoz?
„Közben változik az új háború etikája is”
A technológiai fejlődés komolyan befolyásolja az emberi társadalmak közötti interakció legkellemetlenebb formáját, a háborút. A résztvevők megvitatták a mesterséges intelligencia és az új fegyverek hatását a modern konfliktusokra, valamint etikai kérdéseket: hogyan alkalmazkodnak az egyének, államok és társadalmak az új körülményekhez. Különös figyelmet fordítottak a mesterséges intelligencia által támogatott fegyverek használatával kapcsolatos döntésekre és az emberi beavatkozás mértékére ebben a folyamatban.
A mesterséges intelligencia kétségtelenül új jelleget kölcsönöz a háborúnak, amely – mint az egyik előadó fogalmazott – kizárja az évezredek óta a háborút irányító emberi érzelmeket, a bátorságot és a félelmet.
„A katonai feladatok mesterséges intelligenciára való átruházása az embert adatok és viselkedési minták gyűjteményévé változtatja”
A fegyverek távirányítása és a mesterséges intelligencia látszólag korlátlan képességei ma a mindenhatóság érzését keltik azok körében, akik ezt a technológiát használják. A kulcskérdés az, hogy az emberek vajon etikai határokhoz kötik-e magukat, ha zavarják a mesterséges intelligencia által kínált optimális megoldást.
Jennifer Kavanagh
Fotó:Valdai Discussion Club
Jennifer Kavanagh, a Defense Priorities agytröszt vezető munkatársa és katonai elemzési igazgatója mindezt úgy foglalta össze, hogy
„az új háború gyors, hatékony, de nem lehet klasszikus értelemben vett győztese”
A hadviselés jellegének változásai és az államok által ezekhez a változásokhoz való alkalmazkodáshoz használt új technológiák – a legerősebbektől a leggyengébbekig – minden országot sebezhetőbbé tesznek a konfliktusok veszélyeivel és következményeivel szemben, mint korábban bármikor. A tűzerő növelésére irányuló végtelen törekvés és a harci műveletek gyorsabb és hatékonyabb végrehajtásának vágya azonban egy olyan verseny, amelyet nem lehet megnyerni.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
