„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Egyre élesebben merül fel a kérdés, hogy lehet-e ma egyáltalán egységes vagy kollektív Nyugatról beszélni?”
Fotó:Valdai Discussion Club
„A Nyugat, ahogyan ismertük, már nem létezik” – állapította meg idén áprilisban Ursula von der Leyen. Persze, az Európai Bizottság elnöke aligha arra gondolt, hogy a jelenlegi Európa sok tekintetben egyre inkább az egykori Szovjetuniót idézi. A geopolitikai Nyugatot alátámasztó liberális eszmék devalválódtak, a szabadság egyre korlátozottabb, megerősödtek az autoriter tendenciák, a cenzúra, a fősodortól eltérő vélemények kirekesztése, és már a választások tisztasága is sok esetben megkérdőjelezhető.
„A mind mélyebb válsággal küszködő Európai Unió vezetői ma már sokszor a látszatra sem adnak”
Válságban van eleve a kapitalizmus kizsákmányolásra alapuló modellje is. A Nyugat mintegy ötszáz éven keresztül tudta fenntartani a kizsákmányoló struktúrát, arra az esetre azonban nem készült fel, mi történik, ha a kizsákmányolásra kiszemelt préda nem adja meg magát? Mi történik akkor, ha a rabszolga felkel és jár? A növekedési kényszer megköveteli az erőszakot, a háborúkhoz azonban erő kell, a nyugati blokk – ezen belül különösen Európa – pedig egyre gyengébb.
„A külső körülmények, a globális erőviszonyok alakulása mellett a Nyugat belső átalakulása is nagymértékben hozzájárult a jelenlegi állapotokhoz”
Gondoljunk csak az átgondolatlan „zöldülésre”, a „szivárványosodásra”, vagy éppen a generációs degradálódásra. Arra, hogy egyre kevesebb a karizmatikus politikus, és egyre több a vazallus. Így aztán nem meglepő, hogy egyre látványosabban kiütközik a nyugati politikai térben a stratégiai vízió hiánya.
„A világ nemcsak Kína, India és más hatalmak felemelkedése miatt, hanem magának a nyugati közösségnek a szétesése miatt is egy posztnyugati korszakba lép. Donald Trump elnök második ciklusa pedig felgyorsította a szakadást az Egyesült Államok és kulcsfontosságú szövetségesei között”
Nelson Wong, Stier Gábor, Sergey Karaganov, Majid Ehsan és Marco Carnelos a Valdaj Klub egyik panelbeszélgetésén Szocsiban, 2025. október 1-én
Fotó:Valdai Discussion Club
A nyugati blokkon belül kiéleződött kultúrharc, a woke-progresszív ideológia és a hagyományos értékeken alapuló konzervatívok közötti ellentét nemcsak a belső kohéziót rombolja és késztet oldalválasztásra, de gyengíti a Nyugat erősségének számító soft powert is. Kopik a technológiai fölény is, a mesterséges intelligencia (IA) tekintetében például Amerika és Kína már fej-fej mellett halad. Ráadásul a kínai termékek olcsóbbak. De akadályozzák a fejlődést, a versenyképesség erősítését az olyan dogmák is, mint a szabad verseny abszolutizálása, az ódzkodás az állam szerepének határozottabb erősítésétől. Látványos példa erre a profitorientált hadiipari komplexum, amely a nemzeti érdekek helyett a saját pénzügyi céljait szolgálja.
„A Nyugat válságának okait még sorolhatnánk, a lényeg azonban az, hogy a Washington globális vezető szerepére, a demokrácia terjesztésére, a szabadkereskedelemre és a nemzetközi intézmények (ENSZ, WTO, NATO) primátusára épült liberális internacionalista világrend mára a múlt”
A rá épülő stratégiai modell mára fenntarthatatlanná és egyenesen kontraproduktívvá vált. Egyrészt paradox módon éppen az amerikai hegemónia legfőbb kihívóit, mindenekelőtt Kínát erősítette meg, miközben az amerikai biztonsági garanciák alatt végletesen kényelmessé tette Nyugat-Európát. A hidegháború utáni hegemónia kényelmes korszaka véget ért, és a helyét egy sokkal összetettebb, technoindusztriális versengés vette át, amelyben a hatalom valódi mércéje már nem a katonai erő, hanem a termelési kapacitás és a technológiai szuverenitás. A világ szoros technológiai és gazdasági, egyúttal laza politikai és katonai régiókra fog bomlani.
„A hidegháború alatt a Nyugat koherens geopolitikai entitásként jelent meg, szemben állva a Szovjetunióval és csatlósaival. Ebben a történelmi környezetben a feltartóztatás doktrínája hozta létre a máig élő geopolitikai Nyugatot, amely a Szovjetunió összeomlása után a <győzelem> mámorában rivális nélkül egyre inkább elkényelmesedett, a hanyatlása felgyorsult”
Az 1990-es években azonban ez a közösség még nem bomlott fel egymással versengő blokkokra, és nem törekedett az amerikai hegemónia aláásására sem. Épp ellenkezőleg, széles körben elterjedt – bár naiv várakozás volt –, hogy a piaci demokráciák közössége, azaz a Nyugat megállíthatatlanul terjeszkedni fog. A Nyugat univerzalizációja helyett más nagyhatalmak és regionális hatalmak emelkedtek fel, amelyek egyre inkább nemcsak beleszólást követeltek a globális ügyek intézésébe, hanem néha még a Nyugat köré épült berendezkedés alapelveit is megkérdőjelezték.
A Nyugat közben mindinkább széttöredezett, a transzatlanti és más szövetségekbe vetett bizalom erodálódik, és ez a közösség a geopolitikai és ideológiai szolidaritás felől érezhetően egy civilizáció alapú koncepció felé tolódik. Az időszakos megosztottság és feszültségek korábban is időről-időre próbára tették a nyugati szolidaritást, de ezek egyike sem jelentett olyan komoly kihívást a nyugati egységre nézve, mint Donald Trump visszatérése a Fehér Házba. Trump fordulata megdöbbentette az Egyesült Államok legközelebbi partnereit, és szemben az egy évvel korábbi több mint 75 százalékkal, 2025 tavaszán az európai válaszadóknak mindössze 28 százaléka tartotta az Egyesült Államokat megbízható szövetségesnek.
„Egyre élesebben merül fel a kérdés, hogy lehet-e ma egyáltalán egységes vagy kollektív Nyugatról beszélni?”
A Nyugat jelenleg megosztott. Az egyik oldalon vannak a realista, nemzeti érdekeken alapuló politikát preferáló szuverenisták, élükön Trump Amerikájával. De ehhez a csoporthoz sorolható Izrael, Argentína, míg Európában Magyarország, Szerbia, Szlovákia vagy éppen Grúzia. A másik kört az ideologisztikus világképben ragadt globalisták alkotják, akik az amerikai demokraták vereségével elveszítették legfőbb támaszukat, és az Európai Unión belülre helyezték át a súlypontot, és várnák ki Trump bukását.
„De nem egységes maga Amerika, és az Európai Unió sem”
Ez utóbbin belül látványosak az Észak és a Dél, a Kelet és a Nyugat között húzódó törésvonalak. De egyre inkább elkülönül a németekkel kiegészülő és az uniós ügyekbe kívülről beavatkozó britekkel az angolszász vonal, a tartózkodók – skandinávok, mediterránok – és valahol e két érdekcsoport ellenpólusaként lengyel vezetéssel és erős amerikai befolyással Közép-Kelet-Európa. Kérdés, hogy ez a három erőcsoport mennyire lesz képes együttműködni, és mekkora marad Amerika befolyása az EU-ra.
„Donald Trump Amerikája már felfogta, hogy a világ átalakul, és reaktív módon igyekszik lassítani, a maga javára fordítani ezt a trendet. Téves ugyanakkor az a célkitűzés, miszerint az Egyesült Államok lehet a legerősebb pólus vezetője”
Ebben Trump személyisége maga is korlátként jelentkezik, ám ennél fontosabb Amerika belső megosztottsága, eladósodottsága… Az Egyesült Államok gyengeségét mutatja, hogy – Ukrajna kérdésében a „hajlandók koalícióját”, míg a Közel-Keleten Izraelt – még a szövetségeseit sem képes felsorakoztatni maga mögé. Amerika tekintélye annak ellenére megkopott a blokkon belül, hogy Európa még a korábbinál is kiszolgáltatottabb helyzetben van vele szemben.
„Az Egyesült Államoknál azonban rosszabb helyzetben van Európa, amelynek jelenleg uralkodó elitje nem képes szabadulni attól az érzéstől, hogy évszázadokon keresztül körülötte forgott a világ”
Ha időben leszűkítjük mindezt az elmúlt évtizedekre, akkor ráadásul beleragadt egy korábbi, mára túlhaladott világnézetbe. S ha mindez még nem lenne elég, akkor ehhez jön még, hogy az ukrajnai konfliktus foglyává válva ez a helyzet benne is tartja. Annak ellenére nem képes elengedni ezt a számára kilátástalan háborút, hogy ebben a kérdésben sem egységes. Ereje nincs, egyfajta pótcselekvésként azonban a hangereje annál nagyobb. A korábban tett irreális ígéreteinek rabságában rohan előre. Csak súlyosbítja a helyzetet, hogy Trump proxyjaként ehhez még a vállára vette a konfliktus finanszírozását.
„S mivel most már teljesítési kényszerben van, őrült módon a konfliktus eszkalációja felé menekül előre”
Európa általában véve, és ebben a kérdésben is hibásan mérte fel a helyzetet, így aztán ebből kifolyólag rossz irányba is halad. A kontinens biztonságát például nem az együttműködésen, hanem az erőn keresztül képzeli el. Mindezt úgy, hogy a katonai képességei gyengék. A versenyképességét Amerika hatékony közreműködésével lerombolta, a védelmi képességeinek helyreállításához sincs sem energiaforrása, sem nyersanyaga, sem pedig munkaereje, így aztán végletesen kiszolgáltatott, és Washington egyre többe kerülő jóindulatára szorul. Amerika nélkül Európának jelenleg nincs életképes működési modellje sem, a függőségét pedig – lásd energetika – csak növeli.
„Ennek ellenére azt sem nagyon akarja felfogni, hogy Donald Trump visszatérése valójában esély a számára a stratégiai autonómia megteremtésére, amelynek a kiépítése már nem választás kérdése, hanem a túlélés záloga egy olyan világban, ahol az amerikai figyelem és az erőforrások elkerülhetetlenül Ázsiára összpontosulnak”
Komolyan fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unió ebben a helyzetben, ha nem is esik szét, de eljelentéktelenedik. Csak felgyorsítja ezt a folyamatot, ha integrálja és végképp a nyakába veszi Ukrajna összes gondját. Mert a jelenlegi átideologizált EU a háborús helyzet kiélezésére alkalmas, a rendezés után elengedhetetlen pragmatizmus hiányzik belőle.
„A Washington vezette Nyugatnak most mindenekelőtt el kell döntenie, elszigeteli magát, avagy elfogadja, hogy a hegemóniát még részlegesen sem tarthatja fenn hosszú távon, és betagozódik az új világrendbe az olyan pólusok mellé, mint Kína, India vagy éppen Oroszország”
A következő lépésben pedig két nehéz út között kell választania. Egy szűkebb, érdekek által vezérelt koalíció élére áll és kíméletlen realistaként lép fel, vagy megújítja a szabályokon alapuló szélesebb szövetségi rendszerét. Az amerikai hegemóniának azonban vége, pontosabban korlátozva lesz az angolszász világra és Észak-Amerikára, és ebben a térben a dollár megmaradhat univerzális pénznek.
„A Nyugat helyét az elvesztett hegemóniája utáni világban alapvetően meghatározza, hogy milyen gyorsan képes feldolgozni az egyeduralom elvesztését, és mennyire reálisan méri fel az új erőviszonyokat, a világrend átalakulásának mozgató rugóit. Mindenekelőtt tehát tudati, szemléleti átalakulásra van szükség”
Tudomásul kell venni, hogy verseny van, és a Nyugat sem teheti már azt, amit akar. Szakítani kell a kioktató, számonkérő nyugati felsőbbrendűséggel, és a realitásokat számba véve le kell szállni a magas lóról. Az erő pozíciójával szakítva a racionalitást és az egyensúlyt, a közös érdeket kell a gondolkodás középpontjába helyezni. Minél hamarabb jön rá a Nyugat erre a tényre, annál kevésbé fog fájni az új tényállás tudomásul vétele. Nem elég tehát csupán a külpolitikát a nemzeti érdekek, a fókuszált szövetségek és a jövő technológiáinak előtérbe helyezésével átalakítani. A Nyugatnak az önmagáról alkotott képét is újra kell definiálnia.
„Erre a Nyugat még nem igazán készült fel, ám sok ideje már nem maradt, a világ ugyanis határozottan halad multipolaritás felé”
Ráadásul amennyiben a világnak ez a mára már gazdasági, politikai és morális válsággal is küzdő része túlságosan ragaszkodik korábbi privilegizált helyzetéhez, akkor paradox módon éppen a Nyugat válik destabilizáló tényezővé. A szétesés, az ebből fakadó kétségbeesett agresszivitás veszélyes lehet és káoszt generálhat. Különösen nehéz helyzetben van Európa, amelyet egyszerre frusztrál és tesz militánssá, hogy még a szövetségese is elfordul tőle. Ha pedig Trump jóvoltából egyedül marad, az rövid távon oda vezethet, hogy rosszul felfogott érdekektől inspirálva előre menekülve provokálja Oroszországot, ezzel pedig rossz esetben kontrollálatlanná válhat az Ukrajnai konfliktus és eszkalálódhat a helyzet a balti térségben. Mindezek veszélyeztethetik az eurázsiai térség biztonságát, és nehezíthetik az új erőegyensúly kialakulását is. Mint ahogy az sem erősítené a multicentrikus világrend stabilitását, ha ezt egyesek nem egyposztnyugati, hanem Nyugatellenes világként értelmeznék.
(A szerző megköszöni mindazok jóindulatát, akik konzultációkkal segítették a felkészülését.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
brüsszelita says:
“A Nyugat helye az elvesző hegemónia utáni világban”? Miféle cím ez?
Mert nem lesz olyan hogy Nyugat, hisz már most sincs, politikai értelemben biztosan, nagybetűvel pedig még annyira sem, habár a kapitalista országokat hívták így korábban, a kelet meg volt a szovjet blokk plusz Kína a kommunizmussal, és az állami tulajdonra épülő társadalommal.
Esetleg nyugati civilizáció van, ami a kereszténységre és a judaizmusra épül(t), de már ez sem igaz, korábban se volt az, mert Dél-Amerika nem tartozott a nyugathoz, meg Oroszország se. Persze Spenglernek van egy könyve, a címe “A nyugat alkonya”, ez most a biblia, de a dolgokat ő is összemossa.
A nyugatra talán az illik a legjobban, hogy a korábbi gyarmattartók összefoglaló neve az USA-val és néhány szatellit állammal kiegészítve, a kapitalista gyarmatosításnak ugyanis a nyugat a szimbolikája, míg a keleti államok nem gyarmatosítottak, hanem hódítottak, de a különbség finomságaiba most nem mennék bele.
Van észak-atlanti térség, angolszász világ meg brit nemzetközösség, de hogy Japán hova tartozik, vagy Dél-Korea abba megint csak nem mennék bele. Mert itt jön a képbe az amerikai birodalom és hegemónia, ami nem a nyugaté, hanem a New York-i Wall street-é és a londoni Cityé, bár ha azt azonosítjuk a nyugattal, nekem az is megfelel, még gondolkozom ezen.
Mert ha mindenáron használni akarjuk a fogalmat, akkor az lehet a legokosabb, ha a kamatos kamatra épülő bankrendszert és gazdaságot azonosítjuk vele, no meg a profit mindenek fölötti uralmát persze, ami egyfajta filozófiát és erkölcsöt ad a “nyugati” társadalmaknak. Ez ugyan mindenütt jelen van a világban, hisz a kapitalista gazdaságpolitika, és mások lenyúlása expanzív ideológia, viszont az olyannyira beépült az ún. nyugati országok életébe és világlátásába, hogyha az azon alapuló gazdaság és bankrendszer egy sípszóra összeomlana, a nyugati gondolkodás, szellem és értékrend egy pillanat alatt eltűnne. Már senki se beszélne nyugatról, se politikai értelemben, se sehogyan se, de még úgy se, ahogy korábban a demokráciát azonosították vele.
Úgyhogy ha a “Nyugat globális hegemóniájáról” bármilyen értelemben szólhatunk, – ezzel indít a felvezető első mondata – az elsősorban a pénz, valamint az azon alapuló kapitalista gazdaság és technológia hegemóniáját jelent, de ami a belső ellentmondásai miatt napjainkra súlyos válságba került, és radikális átalakulás nélkül nem fog tudni kilábalni belőle.
Viszont az már nem kapitalizmus lesz és bankuralom, de még csak nem is demokrácia, ami egyedül a piacgazdaság sajátja, ezért a “nyugati” propaganda azt hiába abszolutizálja, hanem diktatúra és a monopóliumok uralma, ezért az ún. nyugati civilizáció megy a lecsóba, béke poraira.
Ugyanis nem “elvesző nyugati hegemónia” van folyamatban, hanem elvesző nyugat, ami nem azt jelenti, hogy az országai nem maradnának meg, csak se az ideológiája, se kultúrája, se a gazdasága nem fog hasonlítani magára, aminek csak az egyik eleme, hogy nem diktálhat többé a világnak.
Peterdi Nagy László says:
A moszkvater.com impresszuma idézi Wayne Gretzkynek, a kanadai hokiistennek tulajdonított stratégiai gondolatot: ” Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.”
A kétségkívül igényes és felkészült panelbeszelgetes, vigyázva a tekintélyre, úgy látszik, nem vállalja egészen ezt a hosszadalmas, kacskaringós, nagy történelmi kitérőkkel tarkított stratégiát. Egyelőre az a lényeg, amit a jó öreg Marx mond egy hosszú levezetés végén: “és ami lesz, azt senki sem akarta”.
Tuco says:
“Európa sok tekintetben egyre inkább az egykori Szovjetuniót idézi”
Mire gondol, Stier úr? Az állampártnak az élet minden területére kiterjedő teljhatalma? A társadalom teljes politikai elnyomása? Leválthatatlan, élethosszig uralmon lévő vezetők? Látszat választások, ahol a legfőbb vezető dönti el, ki indulhat és ki nem? Közvetett vagy közvetlen módon szoros (párt)állami kontroll alatt álló gazdaság? Militarizált társadalom? Az állampárt szócsöveként működő sajtó? Az ellenzékiek, másként gondolkodók üldözése, bebörtönzése, meggyilkolása? Az önkényesen kijelölt befolyási övezetbe sorolt országok szuverenitásának semmibe vétele, a csatlós szerep rájuk kényszerítése akár katonai agresszió által is?
Lehet, hogy Önnek mindezekről Európa jut eszébe, Stier úr, nekem viszont a putyini Oroszország.
Stier Gábor says:
Világosan leírtam a cikkben, hogy mire gondolok. Engem newm érdekel a belpolitika és Európára sem haragszom, csak nem erről álmodtam.
Tuco says:
A 90-es évek végén, a balkáni konfliktus lecsendesedésével abban reménykedtem, hogy Európában végre beköszönt a tartós béke korszaka. Ehelyett újra nyakig vagyunk egy új hidegháborúban. Mintha a történelem ismételné önmagát. Nagyon kiábrándító.
brüsszelita says:
Szerintem megint rossznak válaszoltam, Stier úr kaphatta a nyakába, de akinek nem inge, ne vegye magára. Persze lehet, hogy csak az algoritmus sorolja a kommenteket a sor végére, amíg azokat jóvá nem hagyják – hát már mindenre én figyeljek?!
brüsszelita says:
Az állampártnak (lásd: A mélyállamnak) az élet minden területére kiterjedő teljhatalma? A társadalom teljes politikai elnyomása? (lásd: A társadalom teljes átverése és manipulálása) Leválthatatlan, élethosszig uralmon lévő vezetők? (lásd: Egymást váltó politikai bábok, akik ugyanazt a nemzet és népelnyomó politikát folytatják) Látszat választások, ahol a legfőbb vezető dönti el, ki indulhat és ki nem? (lásd: Látszat választások, amit rendszeresen elcsalnak, és amiről az ellenzék vezetőit kizárják, de ha mégis győznének bűncselekménnyel vádolják és diszkvalifikálják) Közvetett vagy közvetlen módon szoros (párt)állami kontroll alatt álló gazdaság? (Lásd: Közvetett vagy közvetlen módon szoros (bank)kleptokrácia kontroll alatt álló gazdaság) Militarizált társadalom? (Lásd: militarizált politika, gazdaság és média) Az állampárt szócsöveként működő sajtó? (lásd: a globális háttérhatalom szócsöveként működő média). Az ellenzékiek, másként gondolkodók üldözése, bebörtönzése, meggyilkolása? (az ellenzéki pártok és másként gondolkodók üldözése, bebörtönzése, meggyilkolása – lásd: Az AFD, a cenzúra, a bírói hatalom kisajátítása és koncepciós perek gyártása.) Az önkényesen kijelölt befolyási övezetbe sorolt országok szuverenitásának semmibe vétele, a csatlós szerep rájuk kényszerítése akár katonai agresszió által is (lásd: fenyegetéssel, szankciókkal, puccsal, mézesmadzaggal és üveggyöngyökkel önkényesen gyarmatosítani és megsemmisíteni tervezett országok csatlóssá tétele, a szuverenitásuk semmibe vétele, például Ukrajna). Lehet, hogy Önnek mindenről Oroszország jut eszébe, Tuco úr, nekem viszont a leyen-i Európa.
Tuco says:
“Lehet, hogy Önnek mindenről Oroszország jut eszébe, Tuco úr, nekem viszont a leyen-i Európa.”
Mórickának is mindenről ugyanaz jut az eszébe. :) De komolyra fordítva a szót, más a véleményünk ezzel kapcsolatban és ezzel nincs is semmi gond. Nem akarok meggyőzni senkit, csak elmondom a véleményemet. Ennyi, nem több.
HandaBandy says:
“Az állampártnak az élet minden területére… szuverenitásának semmibe vétele, a csatlós szerep rájuk kényszerítése ..”
Had gondolkozzak! Ööö… Igen! Pontosan! Minden pontban egyetértünk, noha kérdezte csak. A vdL brigád pontosan ezt teszi már. Vélemény terror, pénzügyi terror, erkölcsi terror, gazdasági és szociális önrombolás és bornírt, inkompetens beavatkozás más országok belügyeibe. Csak még nem volt rá 60 évük, hogy befejezzék. Ideje felébredni és akár itthon is körbenézni! Bizony, bizony sajna tudomásul kell vennie, hogy néha Oroszországnak is igaza lehet. Az, hogy ez pár zsoldosnak errefelé nem tetszik az nem érv. Max. az ő magánügyük.
Tuco says:
Azért egy ici-pici különbség talán mégis van a Szovjetunió és az EU között. A szovjetek nem kérdezték meg, hogy a holdudvarukba akarunk-e tartozni, és amikor ’56-ban megkíséreltük elhagyni a “béketábort”, jól ismert, hogy a szovjetek hogy reagáltak.
Az EU-ba mi kértük a felvételünket, a tagságot népszavazás erősítette meg. Bármikor, szabad akaratunkból elhagyhatjuk a közösséget, a britekre se küldött az EU tankokat.
Peterdi Nagy László says:
A hazájában élő két magyarnak természetesen joga van a személyes tapasztalatain alapuló véleményéhez, még ha ezek ellentétesek is. Ami igazán érdekes, hogy ha egybevetjük őket, akkor a szóban forgó harmadik országról, a mai Oroszországi Federációról is elhangzott egy vélemény. A közvetítést nézve nekem az a véleményem, hogy Stier Gábornak sikerült érzékeltetni a konferenciának nemcsak tartalmát, hanem hangulatát is, amelyet az a felismerés határozott meg, hogy az ooszok azért tudtak felállni a “rendszerváltás” után, mert idejében felismerték a diktatórikus és bürokratikus rendszer életképtelenségét és fájdalmas áldozatokkal , kitaró, kemény munkával, sikerült leszámolniuk vele. Ezt, beleértve Putyin elnök záróbeszédét is, egyáltalán nem az önelégültség jellemezte. Von der Leyen asszony valóban igazat mondott: Európa már nem a “jóléti államok” kontinense. De Oroszország sem már a Szovjetunió. Ennek szólt a résztvevők elismerő tapsa.