„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Kádár György írása a #moszkvater.com számára
NATO Dinamikus Front hadgyakorlat, 2024. november 17-én Rovaniemi közelében, a finnországi Lappföldön
Fotó:EUROPRESS/Jonathan NACKSTRAND/AFP
A Finnországról szóló hírek alighanem sokakban megdöbbenést váltanak ki. Legkivált a finn-barát magyarokban. Aki ugyanis az Urho Kekkonen által fél évszázaddal ezelőtt kezdeményezett helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet után barátokra talált Finnországban – ekkor engedte meg Moszkva, hogy a finnek és magyarok baráti társaságokat és testvérvárosi kapcsolatokat létesíthessenek – az békés, türelmes és megértő finn emberekkel ismerkedhetett meg. Ez nagyjából érvényes volt még a szélsőségesen gondolkodó finn kommunistákra is, akik akkoriban a barátság kedvéért képesek voltak a kényes témák mellőzésére. Még tőlük is hallhattuk, hogy Suomi on vapaa maa, Suomessa ei tarvitse olla aina samaa mieltä, azaz „Finnország szabad ország, Finnországban nem kell mindenkinek ugyanúgy gondolkodnia”.
„A Szovjetunióról is mosolyogva, megértően gondolkodtak. Mint fogalmaztak, az egy nagy ország, nagyhatalom, olyan amilyen – mit tehetünk -, így kell őket elfogadnunk. S ha mi magyarok háborogtunk a minket fojtogató szocializmus miatt, türelmesen meghallgattak”
Ha ma jön valaki Finnországba, talán még működik a fenti kimondatlan elv, miszerint a barátság érdekében – ha szükséges – kerüljük a kényes témákat, ám amennyiben a barátok óvatlanságból kényes politikai témáknál találnak kikötni, akkor hamar örökre vége lehet a barátságnak. Finn felünk – a finnek is felei egymásnak: feleség/em/, féltestvér/em/, felel – puoliso, sisarpuoli, puoltaa stb. -egyik pillanatról a másikra türelmetlenné, gyűlölködővé, s nem utolsó sorban tárgyalóképtelenné válik, kiabál, fenyeget. Nem ismerünk rájuk. Személy szerint nagyon sajnálom azokat, akik szeretettel közelednének finn felükhöz, s ilyen élményben volt vagy lesz részük.
„De hogy jutottunk ide? Hogy jutottunk oda, hogy testvéreink már a saját földjükre, pontosabban a lappokéra is atomfegyvereket hoznának”
Józan ésszel elég felfoghatatlan, hogy egy kis ország egy nukleáris nagyhatalommal szemben akarjon atomfegyverekkel elboldogulni. És senki nem kérdezi meg, ha valóban kitör a háború, hova kell az orosz először lőjön. A politikusok viszont nagy legények. A referendum kérdése az atomfegyverek telepítésével kapcsolatban egyébként fel sem nagyon merül. A svéd családi hátterű, globalista finn köztársasági elnök, Alexander Stubb a parlamenti pártokkal tartott találkozóján azt sürgette, törvényileg is tegyék lehetővé, hogy Finnországban lehessenek atomfegyverek.
„A felfoghatatlannak tűnő finn lépés megértéséhez érdemes visszatekintenünk a svédek és az oroszok közé szorult Finnország történelmére”
Az idők kezdetén a svédek és a finnek a maguk világát élték a maguk vidékein. Mivel a földrajzi viszonyok a svédek számára kedvezőbbek voltak, ezért az államiság előbb létrejött, mint a finn oldalon. Ennek természetes folyománya volt, hogy a svéd állam, a királyok terjeszkedni akartak, s mielőtt a finnek eljutottak volna az államiság megteremtésének szakaszába, már svéd alattvalók voltak, svéd államigazgatással, katonasággal és papsággal.
A finn történelem során János finn herceg – 1537-1592 később svéd király – volt az egyetlen svéd uralkodó, aki az orosz hatalom növekedésével szemben a közép-európai hatalmakkal, Lengyelországgal kereste volna a kapcsolatot, de ő a testvérével szemben folytatott küzdelmet elvesztette.
„Ezután a finnek feletti svéd uralom – annak összes kulturális és egyéb következményeivel – egészen a napóleoni időkig fennmaradt. Akkor, 1809-ben a svédek kénytelenek voltak az oroszok javára lemondani Finnországról”
A finn ébredés pedig csak ezután kezdődött. De az is svéd irányítással. A Finnország területén élő svédek és finnek eddigre megtanulták, hogy a nyugati svéd nagyhatalmat nem érdekli a finnországiak sorsa. Érdekes, de talán nem meglepő, hogy éppen a svédek adták ki a minden finn által ma is ismert jelszót: ”Svédek nem lehetünk, oroszok nem akarunk lenni, legyünk hát finnek”. A valódi hatalom azonban csak részben és igen lassan került át finn kezekbe. A világháborús időket követően a teljes mértékben a finn geopolitikai viszonyokból kiinduló, a közép-európaiság jegyeit hordozó, szinte teljesen finn politika csak a Paasikivi és Kekkonen idejében jött el.
„A Szovjetunió Finnország szomszédja, és az is marad. Esélyünk sincs megváltoztatni a helyünket, akár tetszik, akár nem, a Szovjetunió szomszédjaként kell élnünk. Amikor egy nagy nemzet és egy kis nemzet határmenti szomszédként él, természetesen a kis nemzet érdeke, hogy jók legyenek a szomszédsági kapcsolatok. A nagy nemzet nem szenved még akkor sem, ha valahol az érdekei kissé megsérülnének, de a kis nemzet élete már ennyitől is hamarosan lehetetlenné válhat” – írta a Suomen kuvalehtiben, még csak Pekka Peitsi álnéven 1944-ben a moszkvai ideglenes békét követően egy hónappal, Kalevi Urho Kekkonen.
„Ez volt az az idő, amikor a svéd szemléletű politika visszaszorult”
Ez volt az az idő, amiről a magyar olvasónak a magyar szabadságharcok juthatnak eszébe, melyeket esztelenség lett volna folytatni (1849 vagy 1956) vagy Németh László (1901-1975) sorai, aki arról írt, hogy amikor a magyarok olykor-olykor maguk intézhették a dolgukat, akkor azonnal a többi kis néppel keresték a szövetséget, hogy a keleti vagy nyugati nagyhatalommal szemben életben maradhassanak.
„A svédek tehát visszaszorultak ugyan, de mind a gazdasági, mind a politikai-, kulturális- és médiatérben igen nagy súllyal voltak és vannak jelen mind a mai napig”
Igen gyakran azt láthatjuk, hogy az ő szemléletükben, politikájukban még mindig jelen van a korábbi, a finnekkel szemben érzett hódító, nagyhatalmi – ahogy magukról nyíltan is mondják, ők a bättre folk – a jobbik nép – szemlélet.
Érdekes, hogy mi magyarok azt gondolhatnánk, ha valaki, akkor egy kisebbségi sorban élő nép pártja, mint a finnországi Svéd Néppárt erősen nemzeti érzelmű lesz. Olyan, amelyre például az erdélyi vagy a felvidéki magyar kisebbség számíthatna. Ennek azonban a Svéd Néppártban nyoma sincsen. (Elisabeth Rehn /sz. 1935/, svéd köztársasági elnökjelölt, ezt nekem nyíltan is megírta egy levelében.) Ők voltak az első szószólói annak, hogy Finnországba külföldieket kell hívni.
Ha egyetértünk azzal a véleménnyel, hogy a finnországi svéd elit egészében vagy részben a svéd politika finnországi karja/megtestesítője, ha nem, ők magukat liberális pártnak tartják. A svédség azonban nem csak a Svéd néppártban politizál, hanem a finn pártokban is jelen vannak (ls. Li Andersson /sz. 1987/, EP-képviselő, Baloldali Szövetség).
„Ez tehát az egyik magyarázata lehet annak, hogy a finn politika és média miért követi oly szorosan a liberális svédországi politikát és médiát. De nem lenne igazságos, ha mindenért a svédeket okolnánk”
A korábban jobboldalinak számító Finnországi Egységpárt (Kokoomus) mind természeténél (antikommunizmus), mind a közelmúlt (finn-szovjet háború), mind pedig a távoli múlt – az úgynevezett nagygyűlölség korának orosz pusztításai /1713-1721/) – tanulságainál fogva is oroszellenes volt. Az ő elnökük Sauli Niinistö (sz. 1948) határozottan atlantista volt. A szovjet összeomlás után úgy látták, hogy szakítani kell Kekkonen semleges Finnországával, fel kell adni a Paasikivi-Kekkonen vonalat, s a svédekkel együtt a politikai nyugathoz kell csatlakozni.
„A finn szemléletű, semleges Paasikivi és Kekkonen fémjelezte Finnországból Svédországgal együtt 2023-ban NATO tagország lett”
Éppen akkor, amikor ez a szövetség éppen felbomlóban van. Aligha lehet ennél közép-európai(asa)bb történetet kitalálni. A svéd irányvonalhoz hű média olyan hatékony volt, hogy az összes centrum és baloldali, hagyományosan NATO-ellenes hang is elhallgatott, s még csak népszavazást sem kellett kiírni. Az ezt követő választásokon már egy NATO-ellenes képviselő sem jutott be a finn országgyűlésbe. A legismertebb kekkoneni finn csentrum párti politikus, volt külügyminiszter, Paavo Väyrynen kopogtatócéduláit a posta valami furcsa módon Helsinki helyett Tallinnba vitte (https://www.paavovayrynen.fi/). Ettől kezdve vélemény diktatúra volt. A finn ember pedig a NATO-tagságot a nemzet sikereként élte meg, s mintha egy régi, évszázados igától szabadultak volna meg, az ország örömmámorban úszott.
„Az, hogy a Joe Biden elnöksége idején az Egyesült Államok a DCA-egyezmény keretében – szintén népszavazás nélkül – szerte Finnországban 15 helyen létesíthetett katonai támaszpontot, már csak formaság volt”
Ezt követte legutóbb Antti Häkkänen (sz. 1985) védelmi miniszter bejelentése, hogy előkészítés alatt áll a tervezet, hogy az atomfegyverek Finnország területét érintő tilalmát eltöröljék. Erről a parlamentben fognak szavazni titkosított dokumentumok alapján. A baloldal most azonban máris mintha feltámadt volna, Häkkänen bejelentését már első hallásra elutasította. Meglátjuk. Így volt ez a NATO-tagság bejelentésénél is.
„Mindeközben a gazdaság katasztrofális helyzetben van”
Árulkodó, hogy Finnországban jelenleg több mint 600 ezren vannak adósi végrehajtói eljárás alatt. A liberális finn média – amiről a finnek nem tudják, hogy liberális – azonban kitartóan ismételgeti, hogy ezt az áldozatot meg kell hoznunk Ukrajnáért és Európa szabadságáért, mert ha a hős Ukrajna elesik, Finnország a következő áldozat. Az ukrajnai korrupció pedig éppen arra bizonyíték, hogy Ukrajna teljesíti az EU csatlakozási feltételeket, hiszen harcolnak ellene.
„A finn médiában és a politikai közbeszédben közben nem telik el nap, hogy a minden baj okozóját, Magyarországot valamivel ne feketítsék be”
Meglepő volt viszont, hogy egyáltalán beszámoltak Zelenszkij minapi fenyegetéséről. Az ilyesmi itt nem szokás. De most ezt a hírt, hogy ti. Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij a hadseregével fenyegette meg Magyarország miniszterelnökét, Ukrajna és Magyarország közötti ”szóváltásként” tárgyalták.
Tanáremberként nem állom meg, hogy mindehhez ne tegyem még hozzá, a finn tanárok szenvednek a sok liberális újítástól, illetve a bevándorló gyermekektől. De ennél is nagyobb baj, hogy a finn iskolai oktatás színvonala (a jelenlegi oktatási miniszter a liberális svéd néppárti Anders Adelcreutz /sz. 1970/, a korábbi a svéd baloldali politikus, Li Andersson) egyre kevésbé teszi lehetővé, hogy a finn társadalom rövid időn belül fölébredhessen.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Nagyon tetszett a cikk! says:
A finn médiában már legalább 14 éve jelennek meg Mo. kritikus, ellenes cikkek, gyakran elferdített tartalmakkal. Szerintem a nyugathoz csatlakozás vágya teszi a Eu-s irány élenjáróivá a finn politikusokat.
Tuco says:
A finneket a történelem folyamán felváltva sanyargatták a svédek és az oroszok (bár ez utóbbi felett a szerző nagyvonalúan elsiklik). A svédek már régen lemondtak a birodalmi álmaikról, az oroszok viszont a legkevésbé sem. Putyin katonai agressziója Ukrajna ellen figyelmeztető jel volt a finnek számára is, hogy talán a Baltikum lesz Putyin következő célpontja, hiszen egykor Finnország is az orosz birodalom része volt és élénken él még az 1939-40-es téli honvédő háború emléke is. Ezért csatlakoztak a NATO-hoz és ezért haragszanak a magyarokra, mert egy éven át (a törökökkel együtt) késleltettük a számukra a biztonságot jelentő csatlakozást, teljesen értelmetlenül.
Az atomfegyverek politikai eszközök, nem katonaiak. Az elrettentés a szerepük. Ha bevetik ezeket, minden és mindenki megy a levesbe (mi is!), az is aki elsőként lő és az is, aki válaszcsapást mér. Meg nagyjából a mai formájában a teljes emberi civilizáció.
A finn gazdaságról és oktatásról pedig csak annyit, hogy boldog lennék, ha akár csak megközelítenénk az ő szintjüket.
Kovács Ferenc says:
Kiegészítések: >>>A finneket a történelem folyamán felváltva sanyargatták a svédek és az oroszok>>> Hát ez nem éppen így van. A történészek körében Finnország oroszországi korszaka (1809–1917) az egyik legizgalmasabb és legösszetettebb időszak. Az uralkodó szakmai vélemény az, hogy ez a bő száz év nem egyoldalú elnyomás volt, hanem egyfajta „aranykor” Az 1939-40-es téli honvédő háború: az sem Oroszországgal volt, hanem az akkori dicsőséges Szovjetunióval, aminek kormánya (a komisszárok) Sztálin alatt kb. 70%-ban minden más volt, csak nem orosz. Egyébként ennek már 85 éve és ez alatt az idő alatt teljesen megváltozott az egész “nyugati” világ. Szóval erre a háborúra (is) hivatkozva feladni Finnország semlegességét az sokak szerint a finn történelem legnagyobb baromsága amit csak el tudtak követni. >>>késleltettük a számukra a biztonságot jelentő csatlakozást, teljesen értelmetlenül.>>> Hát, kéremszépen, nem kellett volna a finn médiában annyit becsmérelni / ócsárolni Magyarországot (vagy annak kormányát -ahogy tetszik) és tetszettek volna nem együtt bégetni a többi EU-s eszement birkával, tehát nem beleavatkozni Mo. belügyeibe, olyasmikbe is, amihez se a finneknek, se másnak semmi köze nincs. Hát ennyire volt értelmetlen a késleltetés. >>>hogy talán a Baltikum lesz Putyin következő célpontja, hiszen egykor Finnország is az orosz birodalom része volt>>> Ismétlem: a Baltikumot nem Oroszország, hanem a Szovjetúnió szállta meg. Birodalmi ambícíók ide vagy oda, ha valakiknek Oroszország egyenlő a Szovjetúnióval, azt én csak sajnálni tudom. Végül: a finn gazdaság és a finn oktatás is, meg sok minden más is (pl.az egészségügy is) mára már teljesen a béka segge alá került, olyannyira, hogy még a fény sem látszik az alagút végén…A munkanélküliség a legmasabb az EU-ban! De ami a legszomorúbb: a finneknek (Kekkonennek köszönhetően) meg volt engedve az ami a magyaroknak nem: hogy felépítsenek egy aránylagosan jóléti társadalmat. Ezt meg is tették, a háború utáni nagy generációk hihetetlenül sokat dolgoztak és nélkülöztek ezért. Aztán a finn politikusok meg egyszerüen szétpocsékolták, (ez ’95 után kezdödött) úgy, hogy közben még egy óriási mázlijuk is volt: a Nokia… Na most akkor melyik társadalom a nagyobbik idióta lúzer? A finneknek már nagyon a saját országukkal kellene foglalkozniuk, nem azzal, hogy fölényesen osztják az észt pl. a magyaroknak (is), azzal meg főleg nem, hogy a háborús propagandát nyomják az oroszok ellen.