A hadseregben elburjánzott korrupciót aligha lesz képes megfékezni az új védelmi miniszter, aki ellen a hatalommal visszaélés miatt szintén folyik vizsgálat. Rusztem Umerov tapasztalata ugyanakkor jól jöhet a későbbi béketárgyalások során. A krími tatár politikus már tavaly márciusban titokzatos szerepet játszott a Kijev és Moszkva közötti közvetítésben, előtérbe kerülése így lehet a közelgő tárgyalások egyfajta előhírnöke is. Kinevezése ugyanakkor azt az üzenetet is hordozhatja, hogy Ukrajna nem hajlandó lemondani a Krím visszaszerzéséről. A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.
A háború kirobbanása előtt négy hónappal védelmi miniszterré kinevezett Olekszij Reznyikov leváltása már hónapok óta a levegőben lógott. Képtelen volt megfékezni a hadsereget átható korrupciót, a beszerzési botrányok és a sorozási központokban dolgozó tisztviselők megvesztegetésével kapcsolatos botrányok végképp megtépázták a népszerűségét, amelyet az a vártnál lényegesen lassabban haladó ellentámadás tovább rontott.
„Távozása így tekinthető a morál javítását szolgáló vezéráldozatnak, amellyel Volodimir Zelenszkij nemcsak az ukrán társadalom, hanem amerikai útja előtt a Fehér Ház előtt is igazolhatja elkötelezettségét a korrupció elleni harcban”
Az ukrán hadsereget olyan szinten átitatja a korrupció, hogy már azt is meg lehet venni, hogy ne küldjenek valakit a frontra. Ez jelenleg 10-15 ezer hrivnyába (98-147 ezer forintba) kerül. Ha valaki eltávozást szeretne, annak nagyjából 20 ezer hrivnyát (196 ezer forintot) kell fizetnie a felettesének. De jókora sápot vetnek ki a tisztek a fizetésekre is, akik még az elhunytakért kifizetett állami támogatásból szintén leveszik a részüket.
A korrupció elérte a legfelső vezetést is. Reznyikov menesztése először egy februárban a katonáknak szánt ellátmány brutális túlárazása kapcsán kirobbant botrány közepette merült fel. Azt a tojást például, ami az üzletben 7 hrivnyáért volt kapható, a minisztérium 17 hrivnyáért szerezte be, de problémákat tártak fel a generátorok és a golyóálló mellények vásárlásánál is. Akkor a minisztert még megmentette, hogy az elnöki hivatalt vezető Andrij Jermak embere, és a csak helyettesei buktak bele az ügybe. Legutóbb a a téli ruházat miatt tört ki botrány. A védelmi tárca még 2022 őszén írt alá egy 20 millió dolláros szerződést egy török céggel 233 ezer kabát beszerzéséről. A probléma ott kezdődött, hogy a kabátok darabja még 29 dollárba került, amikor elhagyta Törökországot, de mire megérkezett a rendeltetési helyére, az egységára a háromszorosára, 89 dollárra nőtt. Arról nem is beszélve, hogy téli kabátok helyett végül nyári dzsekiket kaptak a katonák.
„Ukrajna egyébként már függetlenné válása óta a korrupció fellegvára. Az orosz invázió előtt a GITOC a világ 193 országa közül a 34. helyre rangsorolta az országot a bűnözési indexén, Európában pedig a harmadik helyre”
A botrányos közállapotokon tehát a 2019-ben többek között korrupcióellenes programmal megválasztott Volodimir Zelenszkij elnöksége sem változtatott. Elfogadtak ugyan maffiaellenes reformokat, de a tisztogatás végül elég lanyha volt. A háború első évében egy főtanácsadó, négy miniszter-helyettes és öt regionális kormányzó búcsúzott posztjától. Jellemző, hogy idén egyenesen a Legfelsőbb Bíróság elnökét tartóztatták le. Vszevolod Knyazjevet rajtakapták, hogy 3 millió dollár, nagyjából 1 milliárd forint kenőpénzt fogadott el, de eljárást indítottak más bírák ellen is. Ma is számolni kell mind a hétköznapi, mind pedig a magas szinten elkövetett korrupcióval. Szakértők becslése szerint évente hatalmas – több tízmilliárd dolláros – összegek vesznek el a korrupció következtében. Egy jelentés becslései szerint például csupán az offshore cégeken keresztül történő adókikerülés költsége évente legalább egymilliárd euró.
„Ezt elégelte meg az Egyesült Államok, és William Burns, a CIA igazgatója még az év elején egy 35 korrupt magas rangú tisztviselő nevét tartalmazó listát adott át Volodimir Zelenszkijnek. Az elnök azonban csupán mazsolázott ebből a névsorból”
Rusztem Umerov neve állítólag nem volt rajta az amerikaiak listáján, ennek ellenére az ismert amerikai újságíró, Seymour Hersh névtelenül nyilatkozó amerikai hírszerzési tisztviselőre hivatkozva azt állítja, hogy az új miniszter korruptabb, mint az elődje. Tény, hogy Umerov ellen hatalommal való visszaélés vádjával rendelt el a napokban korrupciós vizsgálatot a Legfelsőbb Korrupcióellenes Bíróság. Felmerült ugyanis a gyanú, hogy az Állami Vagyonkezelő Alap vezetőjeként szándékosan akadályozott meg egy sikkasztás miatt javasolt vizsgálatot. A vád szerint eltussolta, hogy a Centrenergo vállalat piaci ár alatt értékesítette a villamos áramot egyes kiemelt ügyfeleinek. A visszaéléssel kapcsolatban a vagyonkezelő két megfigyelője is panaszt tett, de Umerov ahelyett, hogy a végére járt volna a dolognak, inkább kirúgta az alkalmazottakat, és megakadályozta felügyelő bizottság összehívását. Hogy miért dobta fel az amerikai irányítás alatt lévő korrupcióellenes hatóság éppen a kinevezése után ezt az ügyet? Feltehetően ez is annak az amerikai tervnek a része, amelynek részeként az úgynevezett B-tervet megalapozandó, az eddiginél is jobban fogható és súlytalan politikusokat tolnának előtérbe.
„Úgy tűnik tehát, hogy Rusztem Umerov nem a korrupció elleni harcban szerzett érdemei miatt került a védelmi miniszteri székbe. De akkor hogyan jött a képbe a krími tatár politikus?”
A krími tatárok kitelepítése miatt száműzetésben, Üzbegisztánban született 41 éves Umerov 2019-ben a reformista Holosz párt színeiben indult a választásokon, amelyből kilépett, amikor kormánytisztviselőként az állami vagyonkezelő élére került. Az érdemeként tartották számon, hogy Ukrajna legnagyobb privatizációs ügynökségének vezetőjeként az intézményt megreformálva a háború ellenére képes volt veszteséges állami cégeket magánvállalkozóknak értékesíteni. Ezt megelőzően a magánszektorban dolgozott, először a távközlésben, majd befektetőként.
Rusztem Umerovot több tényező is alkalmassá teszi a miniszteri posztra. Eleve üzenet értékkel is bírhat a krími tatár származása, amellyel Kijev azt jelezheti, hogy nem mondott le a félszigetről. Umerov fiatal korától nagyon közel áll a krími tatárok legendás vezetőjéhez, Musztafa Dzsemilevhez. Évekig volt a tanácsadója, és külföldi utazásai során a személyi asszisztense. Dzsemilev nagyra értékelte a fiatal politikust, és többször is a krími tatárok leendő vezetőjeként emlegette. Bátyja, Ruszlan egyébként korábban a krími tatárok csúcsszervének, a 2016-ban az orosz hatóságok által betiltott medzslisznek az egyik fő szponzora volt.
„Rusztem Umerov képviselőként a Krím felszabadításának egyik hirdetője volt, így származásából fakadó hangos oroszellenessége eleve beleillik a jelenlegi kijevi politika irányvonalába. Mint ahogy az is, hogy bátyjával egyetemben kiterjedt kapcsolatokkal bír a türk és az arab világban, valamint nyugaton, mindenek előtt Egyesült Államokban”
Ez utóbbit megalapozta, hogy testvérével részt vettek a leendő fiatal vezetőket képező amerikai programban. Egyértelműen az amerikai befolyás egyik ukrajnai ügynökéről beszélünk tehát, akinek kinevezése Washington pozícióit erősíti az ukrán eliten belül. A londoni nagyköveti posztra esélyes, Andrij Jermak csapatába tartozó Reznyikovot a britek emberének tartották. De Umerovon keresztül erősödhet Kijevben a török befolyás is, hiszen Ankara mindig is szoros kapcsolatot ápolt a krími tatárokkal. Rusztem Umerov korábban több, a tatár közösséget érintő krími török projekt kivitelezője és társfinanszírozója is volt. Egyértelmű tehát, hogy Ankara Umerov minisztersége idején közelebb lehet az ukrán védelmi tárcához, mint Reznyikov irányítása alatt volt. De a muzulmán vallású miniszter segíthet az ukrán hadsereg egyre égetőbb lőszer hiányának megoldásában is. Reznyikov inkább a nyugati országokkal tárgyalt, az európai raktárak azonban kiürülőben vannak, míg az iszlám államok e kérdésben eddig igyekeztek semlegesek maradni. Egy muzulmán miniszter azonban talán könnyebben megnyithatja Ukrajna előtt ezen országok raktárait.
Az is egyértelmű, hogy Zelenszkij bízik Rusztem Umerovban, aki állandó kísérője volt az iszlám országokban tett látogatásain. De a krími tatár politikus mindig elkísérte ebbe a térségbe pénzgyűjtő kampány útjain a First Ladyt is. De talán ennél is fontosabb, hogy Rusztem Umerov közvetített Zelenszkij és Moszkva között is. A leginkább őt eddig az Oroszországgal folytatott tárgyalásai, és a sikeres fogolycserék megszervezése miatt jegyezte a nyilvánosság. Tagja volt a háború kirobbanása után előbb Minszkben, majd Isztambulban tárgyaló ukrán delegációnak.
„De ami még ennél is fontosabb, az utolsó minszki és az első isztambuli forduló között egy közös svájci üzletember ismerősük közbenjárásával ő találkozott Gerhard Schröder volt német kancellárral, akin keresztül eljuttatta Zelenszkij elnök üzenetét Vlagyimir Putyinhoz. Umerov kapcsolatai és tapasztalata még jól jöhet az egyszer elkerülhetetlenné váló újabb tűzszüneti tárgyalásokon”
Ennek kapcsán meg kell jegyezni, hogy feltehetően maga Umerov is kiugrási lehetőséget lát ebben a kinevezésben, és ezért fogadta el a manapság egyébként nyugodt helynek nem mondható védelmi miniszteri posztot. Eredetileg nem is ő volt Zelenszkijék első számú jelöltje, ám ketten is visszakoztak. Umerov azonban belevágott, hiszen joggal gondolhatja úgy, hogy ezen a poszton nemcsak Ukrajnának segíthet, de jó esetben saját karrierjének is további lendületet adhat.
(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)
4 „színes” megjegyzéssel egészíteném ki:
1) Umerovról az ukrán sajtóban az jelent meg, hogy 2013-2019 között a „ASTEM Alapítvány”-t vezette (a saját maga által alapított ASTEM befektetési alapkezelő mellett, azonban a befektetési alapkezelő csak úgy mellékesen jelenik meg, nem minden újságcikkben, a főhangsúly mindig az ASTEM Foundation-on/ ASTEM Alapítványon van). Az ASTEM Alapítványról az alábbiakat írták:
„2013 óta társalapítója és vezérigazgatója az ASTEM Alapítványnak, amely az ukrán politikusok, jogászok, szociális vállalkozók és üzletemberek képzésére létrehozott Stanford Egyetem Ukrán Feltörekvő Vezetők programjának egyik adományozója.”
Az idézet eredete:
https://focus.ua/politics/589532-otstavka-alekseya-reznikova-stalo-izvestno-kto-mozhet-stat-novym-ministrom-oborony
Eredetiben így néz ki:
С 2013 году был соучредителем и главным исполнительным директором фонда ASTEM Foundation, который является одним из доноров программы Ukrainian Emerging Leaders Стэнфордского университета, созданной для подготовки украинских политических деятелей, юристов, социальных предпринимателей, бизнесменов.
Kommentárom: ha jól fordítottam és értelmezem, akkor az alapítványa egy NGO-program kiválasztó-helyeként működött. Kereszkérdésem „csak” annyi: az ASTEM „főszponzora” Victoria Nuland vagy Soros György volt? De Umerov amerikai jó kapcsolata, „beépültsége” így is-úgy is jól látható.
2) Szeptember 6-án (Reznyikov hivatalos lemondása és Umerov kinevezése napján) megjelent, hogy 3 védelmi miniszter-helyettes is lemond, a negyedik, a PR-ügyekért felelős, gyakorlatilag szóvivőként működő Hanna Majlar viszont nem adta be a lemondását, és mindehhez igen furcsa magyarázatot fűztek:
https://focus.ua/politics/590717-malyar-ostaetsya-zamestiteli-ministra-oborony-podali-v-otstavku-nardep
Az érdekes rész általam történt magyarra fordítása az alábbi:
„Ukrajna új védelmi miniszterének kinevezése előtt három helyettese nyújtotta be lemondását. Alekszej Goncsarenko népi helyettes a Telegramon számolt be erről. Az országgyűlési képviselő szerint három védelmi minisztériumi tisztségviselő írta meg felmondólevelét:
• Vlagyimir Gavrilov védelmi miniszter-helyettes;
• Vitalij Deinega digitális fejlesztésért, digitális átalakításokért és digitalizációért felelős védelmi miniszter-helyettes;
• Andrej Sevcsenko európai integrációért felelős védelmi miniszter-helyettes.
A népképviselő ugyanakkor megjegyezte, hogy Hanna Maljar védelmi miniszter-helyettes nem nyújtotta be lemondólevelét.
A média ugyanakkor jogászokra hivatkozva arról számol be, hogy ha egy minisztert elbocsátanak, automatikusan minden helyettese is elveszíti pozícióját, nem kell külön felmondólevelet benyújtaniuk. Ezt a szabályt törvény rögzíti, és minden miniszterre vonatkozik, így a Honvédelmi Minisztériumra is.”
Kommentárom: az az állítás, hogy „ha egy minisztert elbocsátanak, automatikusan minden helyettese is elveszíti pozícióját, nem kell külön felmondólevelet benyújtaniuk. Ezt a szabályt törvény rögzíti” enyhén szólva meglepő, más miniszteri lemondásnál/lemondatásnál nem került elő!
Azt gondolom, hogy Reznyikov menesztése/Umerov kinevezése a hosszas előkészületek ellenére zavart okozott a háború során egycsatornásított ukrán kommunikációs stratégiában, és jobb híján zagyva magyarázattal álltak elő. Ha mégis lenne ilyen törvényi rendelkezés, akkor az az ukrán törvények erősen szelektív alkalmazására utalna – ami magát a „törvény” szót vonja kétségbe.
A történetből mára (szeptember 18-ra) az kerekedett ki, hogy minden védelmi miniszter-helyettest (elvileg összesen 6-ot) kitettek az állásából – de spekulációk folynak, hogy kit vesznek majd mégis vissza, illetve milyen újakat hoz a tárcához Umerov.
3) Amikor Reznyikov menesztése augusztusban ismét felmerült, a sajtóban biztosra vették, hogy Reznyikov kinevezik nagykövetnek Nagy-Britanniába. Utóbbi napokban olvastam olyan hírt, hogy ezen kinevezés mégsem biztos, helyette az igazságügy-miniszteri posztot írták/pedzették (Reznyikov eredeti foglalkozása ügyvéd).
Kommentárom: egy, elsősorban a nagy publicitást kapott korrupció, másodsorban a kudarcos offenzíva miatt menesztett védelmi minisztert nem hiszem, hogy nagy örömmel fogadtak volna illetve nagy tekintélynek örvendett volna a brit diplomácia berkeiben. Lehet, hogy ezt a britek diplomatikusan jelezték is.
Az esetleges igazságügy-miniszteri kinevezéséről pedig annyit, hogy a „kecskére bízzák a káposztát” mondás jut eszembe.
Kíváncsian várom, mi lesz a pletyka végkimenetele.
4) Vlagyimir Zelenszkij szeptember 7-én Kirill Budanovot – az ukrán védelmi minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának (ukrános rövidítéssel HUR) vezetőjét – kinevezte altábornagynak.
Budanovot az invázió kezdete óta másodszor léptették elő, tavaly áprilisban vezérőrnagyi katonai rangot kapott. A másodszori előléptetés azért is érdekes, mert Reznyikov pozíciójának januári megrendülését követően leginkább Budanovot emlegették, mint a védelmi minisztériumi poszt várományosát, sőt február elején megérzésem szerint kb. 24 órányira volt a kinevezéstől. Akkor a Verhovna Radában már azt vitatták, hogy Budanov kapcsán elég személyre szabottan miként módosítsák azt az ukrán rendelkezést, hogy védelmi miniszter nem lehet aktív katona. Augusztusban valamiért inkább már csak egy volt a több jelölt közül.
Budanovnak Reznyikov menesztésével gyakorlatilag egyidejű előléptetése így egyfajta kárpótlásnak is értelmezhető, mindenképpen Budanov politikai súlyát jelzi a Zelenszkij által teljesen leuralt ukrán politikai közegben.