//Egy flotta és egy birodalom agóniája
Alekszej Novikov-Priboj #moszkvater

Egy flotta és egy birodalom agóniája

MEGOSZTÁS

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal egy nyughatatlan lélekkel, a tengerészből lett íróval, a cusimai szégyenteljes vereséget személyes tapasztalataira alapozva bemutató Alekszej Szilics Novikovval, írói nevén Novikov-Pribojjal ismertet meg bennünket, aki joggal lett egyik kedvence a tengerészeti témák iránt érdeklődő olvasóknak.

Alekszej Novikov-Priboj #moszkvater
Alekszej Novikov-Priboj
Fotó:EUROPRESS/Kurisko/Sputnik/AFP

Oroszhon évszázadokon át szárazföldi ország volt. Nagy Péter tette tengeri hatalommá. „Ablakot nyitva Európára” kaftános és hosszú szakállú bojárok elmaradott országából világbirodalmat formált. Ifjú uralkodóként mindent elkövetett, hogy kitanulja a tengerészet tudományát. Alekszej Tolsztoj nagyszerű történelmi regénye az „I. Péter” azt is hitelesen mutatja be, hogy vonzalma a tenger, a hajózás iránt már gyermekkorától csábította.

„Mindez párosult azzal a felismeréssel, hogy világhatalmat nem lehet építeni anélkül, hogy ne légy jelen a tengereken”

A hatvanas évek végén, első leningrádi kirándulásom során meglátogattam a volt árutőzsde épületét a Vasziljevszkij-sziget csúcsán. Itt a Szovjet Haditengerészt Központi Múzeumában a sok izgalmas hajómodell között életnagyságban megszemlélhettem az orosz flotta „nagypapáját”, azt az evezős-vitorlás csónakot, melyen Péter tanulni kezdte a hajózás eladdig Oroszhonban ismeretlen tudományát.

Most hiába keresném. A tervek szerint az épület – mely nem igazán volt alkalmas múzeumnak – az Ermitázs címertani és kitüntetés történeti gyűjteményének ad majd otthont, míg az orosz-szovjet flotta dicső tetteit felelevenítő múzeum – tempora mutantur – az új kor követelményeihez jobban igazodó Nagy Péter Központi Tengerészeti Múzeuma nevet viseli – másutt.

„Az igazat megvallva, az orosz flotta fennállása során nem bővelkedett eget rengető diadalokban”

Ebből a szempontból aligha hasonlítható az angol, francia vagy német haditengerészethez. Ráadásul az orosz történelem egyik gyászos eseménye kötődik hozzá, egy olyan fiaskó, amit az agyaglábú óriás elszenvedett, s ami visszavonhatatlanul a nagy változások, a forradalmak felé lökte az országot. Szóval nem könnyű egy író dolga, ha az orosz flottáról hitelesen, kendőzetlen objektivitással akar írni. A legsikeresebben ezt egy matrózból lett író tette, akinek pályáját Gorkij is egyengette.

Hogyan lesz egy a tengertől több száz kilométerre levő, Tambov környéki falu szülötte tengerész? Az, hogy katona lesz, a családban természetes, hiszen édesapja kantonista volt. Ez az alacsony származású állampolgárok lehetősége volt a katonai pályára, – több mint az egyszerű regruta sors. A mama istenfélő teremtés, fiúkat egyházi iskolába járatják és szerzetesnek szánják.

„Talán ez is lehetett az oka, hogy minden törekvésük ellenére forradalmár lett belőle. Vagy éppen azért, lázadásként”

Alekszej Szilics Novikov 1877-1944 (később, felvett írói nevén Novikov-Priboj – utóbbi szó munkásságát tömören jellemző „hullámverés”) 22 éves korában bevonul a flottához. Hét esztendő nem éppen könnyű tengerész szolgálat. Alekszej nyughatatlan lélek, képezni akarja magát, szorgosan járt a vasárnapi iskolába. Mindez nem gátolja abban, hogy ráébredjen, ő és sorstársai, egészében Oroszország nyomorára.  És kezdi megérteni az okokat is.

A matrózoké talán a legkeményebb katonai szolgálat. Hónapokig távol vannak a szülőföldtől, szűk helyiségbe zárva. Életük kockáztatva, viharokban és tengeri ütközetekben. Menekülésnek semmi esélye, a tengeren nem bújhatsz egy bokor mögé, nem áshatod be magadat. Nem véletlen, hogy mindenütt a matrózok jártak élen a lázadásban. Anarchisták, forradalmárok szép számmal kerültek ki soraik körül.

„Jó iskola volt a tengerészélet az ifjú parasztlegénynek. 1903-ban forradalmi tevékenységért büntetésből a 2. Csendes Óceáni Flotta Orjol nevű páncélosára vezénylik”

A flottát hosszú útra küldik, hogy felmentse az orosz-japán háborúban a japánok ostromolta Port Arthurt. Ez volt a világ legnagyobb flottavonulása. Mire a különböző technikai állapotú és korú hajókból összegyűjtött hajóhad eljutott a japán tengerig, Port Arthur elesik. A flotta pedig belerohan a japán haditengerészet csapdájába. Sor kerül a világtörténelem egyik legnagyobb, az orosz fél számára legszégyenletesebb, totális vereséggel véget érő tengeri ütközetére.

Alekszej japán fogságba kerül, majd onnan hazatérve a tragédia megörökítésének szenteli életét. Két visszaemlékezést is megjelentet. Már a címük is sokatmondó: „Őrültek és értelmetlen áldozatok”, „Mások bűneiért szenvedtek”. A cári rezsim közben próbálta tisztára mosni a vereségért személyében is felelős flottaparancsnokot, Rozsgyesztvenszkij admirálist. Aki a közmegvetésbe belebetegedett, nem tudta lemosni magáról a szégyent. A valóságot megíró Alekszejnek illegalitásba kellett vonulnia, majd emigrált. Először a szomszédos Finnországba, később Angliába utazott, utána mint matróz bejárta a fél világot. 1912 és 1913 között Gorkijnál él Capriban. Még ebben az évben, a Romanov-dinasztia fennállásának 300. évfordulóján amnesztiában részesül és hazatérhet.

„Az első világháborúban kórházvonatokon szolgál, a polgárháború idején írásaival szolgálja az új rendet, agitál, szerkeszt”

1914-től már új, írói nevén publikál. Elbeszéléskötetének kiadására azonban csak 1917-ben kerül sor. A szibériai Barnaulban él, itt jelennek meg írásai. A ’20-as évek végén hozzálát, hogy megírja nagy regényét a cusimai tengeri ütközetről. Ezt alapos kutatómunka előzi meg. A könyv 1932-ben lát napvilágot. Nyomban heves vitákat vált ki. Valerian Kujbisev, az 1935-ben meglehetősen gyanús körülmények között elhunyt bolsevik vezető egy ültő helyében végigolvasta a könyvet, s el volt ragadtatva tőle. Természetesen más volt a véleménye az emigrációban élő tengerésztiszteknek, próbálták védeni Rozsgyesztvenszkij admirálist.

Érdekes, hogy az ütközet résztvevői többnyire a szerzőnek adtak igazat. Így egy igazán hiteles szemtanú, az Orjol csatahajó fedélzetmestere, az arisztokrata, hercegi családból származó Jázon Konsztantinovics Tumanov, így nyilatkozott:

„Vitathatatlan érdeme a műnek, hogy nem a tiszti társalgó lakója írta, hanem olyan valaki, aki a matrózok között6 csinálta végig a hadjáratot… Irodalmi nyelven, eleven és érzékletes leírását adja a II. csendes-óceáni flotta útjának Kronstadtól Cusimáig”

Tumanov véleményére azért is érdemes odafigyelni, mert a polgárháború idején a másik oldalon harcolt. 1918-ban a Volga-Kaszpi tengeri fehér flottát irányította, 1919-től a fekete tengeri elhárító szolgálat tisztjeként a bolsevik szervezkedések felgöngyölítésével bízták meg. A polgárháború után Paraguayba emigrált, ahol az ország haditengerészetében szolgált, és magas rangú tengerésztisztként ment nyugdíjba. 1930-ban Prágában kiadták visszaemlékezéseit a tengeri ütközetről.

A cusimai ütközet óta eltel több mint száz esztendő, az időközben végbement történelmi változások elég távlatot adnak és tapasztalattal szolgálnak ahhoz, hogy objektívan értékeljük a tengeri ütközetet. A több mint ötezer ember életét követelő összecsapás során a cári flotta 38 hajójából 21 elsüllyedt, 7 megadta magát.

„A tanulságokat a cári vezetés nem vonta le. A szétesőben levő birodalom képtelen volt kellőképp felkészíteni katonai kádereit, koordinálni munkájukat”

Admirálisai kevés kivétellel nem feleltek meg a modern tengeri hadviselés követelményeinek. A matrózok, hősies helytállásuk ellenére a japánokkal összehasonlítva képzetlenebbek voltak. Az orosz tüzérség rossz minőségű, elavult lövedékei képtelenek voltak komoly kárt okozni a japán hajókban, míg azokat hatékonyan védte kiválóan felépített páncélzatuk. A szedett-vedett legénysége nem volt felkészítve a modern tengeri harcra, a hosszú út során fizikailag és lelkileg is elfáradtak. Ehhez még hozzájárult, hogy Port Arthur elestével a hadjárat értelmét és célját veszítette s ez nem növelte harci lelkesedésüket.

„Novikov-Priboj regénye hitelesen és érdekfeszítően kalauzol a tengeri ütközet eseményeiben, sikere megérdemelt”

A harcoló felek az Egyesült Államok közvetítésével 1905. szeptember 5-én Portsmouthban békét kötöttek. Oroszország kivonult Mandzsúriából, lemondott Szahalin déli részéről és Port Arthurról. Korea japán befolyás alá került.

A háborút követően a szigetország elfoglalta Koreát (1910), majd megszerezte a kínai és csendes-óceáni német érdekeltségeket és megerősítette befolyását Kínában is. A felkelő nap országából modern ipari nagyhatalom lett.

„A megalázó vereség és béke a romló gazdasági helyzettel együtt hozzájárult az 1905-ös orosz forradalom kirobbanásához. Már szó sem lehetett ázsiai terjeszkedésről, megkezdődött a cári uralom agóniája. De ez már egy másik történet”

Novikov-Priboj a hatodik x-en túl, mint katona már nem vehette ki részét a Nagy Honvédő Háborúból, a haza védelmére ösztönző írásaival a maga módján járult hozzá a történelmi sikerhez. S közben kitörölhetetlenül beírta magát az orosz-szovjet háborús irodalom történetébe. És lett egyik kedvence a tengerészeti témák iránt érdeklődő olvasóknak.

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.