Oroszhon háborúzik. Talán nem olvasták a háború és béke igazságát oly megragadóan elénk táró írót?  Miféle kényszer térítette ezt a hatalmas országot a sehová nem vezető útra? Szerzőnk az orosz történelem rögös útján barangolva, az oroszság gyökereihez leásva annak járt utána, hol és hogyan kezdődött, hogyan jutottak el idáig. Sorra véve az orosz történelem fordulópontjait, végül arra a következtetésre jut, hogy nincs Európa Oroszhon nélkül és fordítva.

Viszontagságos utat futott be a kép, Repin nagyszerű alkotása a „Rettenetes Iván megöli fiát”. Döbbenetesen hatásos. Egyes művészettörténészek szerint az impresszionizmus korai remeke. Ám a rajta bemutatott esemény hitelességén, azon, hogy valójában mi történt 1581. november 16-án, még ma is vitáznak.

Ráadásul a rendszerektől függetlenül uralkodó párti royalisták – ha lehet így hívni a cári időket nosztalgiával felemlegető konzervatívokat – zsigerből elutasították a Tretyjakov Galéria által 1885-ben megvásárolt képet. Egy cár nem ölheti meg gyermekét, még ha haragszik is rá – érveltek. Lev Tolsztoj, az emberi tisztesség mércéje ugyanakkor kiállt a mestermű mellett.

„A helyzet egészen odáig fajult, hogy bemutatása után többször is megkísérelték elpusztítani, megrongálni az orosz képzőművészet e nagy hatású remekét”

Legutóbb 2018. május 25-én, amikor egy Voronyezs vidéki munkanélküli ismét végzetes sebet ejtett a vásznon. A restaurálás 4 évig tartott. A helyreállított képet bemutatták a nagyközönségnek, de a Tretyjakov Képtár attól való félelemben, hogy a politikai elvakultság újabb tragikus eseményhez vezethet, egyelőre raktáron tartja. Széles társadalmi összefogást sürgetve próbál anyagi támogatást szerezni ahhoz, hogy a ragyogó mesterművet megbízhatóan megvédjék a további rongálóktól.

„De ki volt az, akinek alakja ilyen heves szenvedélyeket váltott ki? És vált ki már évszázadok óta? És miért?”

A fia vérző fejét kétségbeesetten átölelő IV. Iván a legfiatalabb orosz uralkodó volt, aki három évesen már egy nagy birodalom fejedelme lett. Igaz, a tényleges hatalmat csak később vette át. Aztán 16 esztendősen, hogy házasságot köthessen, megkoronáztatta magát és elfoglalta a cári trónt. A szertartás során megkapta a szent keresztet (darabját annak a keresztnek, amin Jézus kiszenvedett), a koronázási válldíszt, ami a pravoszláv szertartás rendben a koronázási palást megfelelője, s fejére ölthette a Monomah sapkát, a cári koronát. Érdekes, hogy ez a ma is féltve őrzött ereklye ugyanattól a bizánci uralkodótól származik, mint a magyar korona abroncs része.

„A cári cím azért is volt fontos, mert beemelte az európai uralkodók közé”

Mint imperátort fogadták el egyenrangú partnerként. Elsőként Anglia, majd Spanyolország ismerte el. Később a Habsburgok is követték őket, ám azzal a rájuk oly gyakran jellemző, nyilvánvalóan hátsó szándékkal, hogy a kontinens térképen megjelent új hatalmat bevonják a törökök elleni háborúba.

„Erejét alaposan meghaladó munka várt a 16 esztendős ifjúra, és ő tisztességgel teljesítette, nekifogott, hogy felépítse államát”

Megalakult a rada, ami kormánynak felelt meg, a zemszkij szobor, amolyan rendi országgyűlés. Megalkották a törvénykönyvet, megszabták az adózási földalapot, kinevezték a helytartókat és a járási elöljárókat. Felállították az önkéntes, félreguláris sztrelec haderőt, és ha nem is sikerült szekularizálni az egyházi birtokokat, a fiatal cár rendezte és a helyére tette az egyházi hatalmat a birodalmában.

Ezután kezdődött a nehezebbje, az addig sok viszontagságot megélt orosz földek békéjének biztosítása, a tatár kánságok leigázása. A kazanyi kánságot csak harmadszorra sikerült legyűrnie. Korát meghazudtoló bölcsességére utal, hogy erőszak alkalmazása helyett inkább magához édesgette az előkelőségeket, akik később komoly haddal támogatták területszerző hadjáratait. Ez sajnos nem mindig  lesz így. A szibériai kánok maguktól kérték, hogy terjessze ki rájuk hatalmát. Sikerült az asztrahányi kánságot is a cári birodalomhoz csatolnia, így uralkodói befolyása elért egészen a Kaukázusig.

„IV. Iván tudta, hogy Oroszhon helye ott az európai uralkodói házak között, s hogy ezt elérje, ehhez minden eszközt felhasznált”

Kezdetben törvényeseket. Gyümölcsöző kereskedelmi kapcsolatot épített ki Angliával, ami nem igazán volt kedvére az északi vidéken hegemón szerepre törő Svédországnak, a litvánoknak, a német lovagrendnek és Dániának. Iván azonban nem riadt meg a fegyveres megoldástól sem. A Szemjon Seremetyev vezette orosz csapatok győzelme békét teremtett, és a torzsalkodás helyébe a diplomáciai kapcsolatok felújítása lépett.

Iván világosan látta, hogy Oroszhonnak szüksége van a szabad rendelkezésre a kereskedéshez a Balti-tengeren. Csapatai hamarosan legyőzik a Hanza szövetség hadait. Ebben komoly szerepet játszott a flotta, melynek irányítását spanyol, angol és német tengerészek irányítottak.

„Európa megrémül, és hogy megállítsa az orosz előretörést, örök békét ajánl fel”

Szépen gyarapodott a birodalom, ám az örök ellenlábas krími tatárok a török szultán támogatásával még mindig rendre be-be csapnak az orosz földekre. A római pápa is követeli, hogy indítson háborút I. Szulejmán török szultán ellen. Ivánt azonban jobban foglalkoztatja az északi térnyerés.

Az első balti hadjárat az oroszok sikerét hozta. Livónia, a Német Lovagrend állama megszűnt létezni, és Narva kikötője orosz kézre került. Ám a helyzet idővel megváltozott. A háborúba bekapcsolódott Lengyelország, Svédország és Dánia is, így 1564 körül megváltoztak az erőviszonyok; a küzdelem második és harmadik szakaszában Iván hadserege súlyos vereséget szenvedett. Hogy elkerülje a teljes összeomlást, XIII. Gergely pápa közbenjárását kéri, aki Antonio Possevino nunciust bízta meg a közvetítéssel. Iván 1582-ben a Lengyel-Litván Unióval 10 évre, 1583-ban a svédekkel 3 éves fegyverszünetet köt.

„A dolgok szépen alakultak, ám 1560-ban történt valami, ami alapjaiban megváltoztatta Iván uralkodási módszereit. Mennyiben játszott ebben szerepet jellemének megváltozása, és a rá nehezedő egyre nagyobb nyomás, ezt ma már nehéz megítélni. Jó döntések és zsarnoki verdiktet  váltogatják egymást”

Hogy hatalmát megerősítse, 1565-ben két részre osztja Oroszországot. Az egyik felét, a zemscsinát a bojár duma kormányozta, míg a másikat, az opricsnyinát maga a cár igazgatta gondosan megválasztott, eleinte 1000 főből álló, de később 6000-es létszámúra duzzasztott alattvalói gárda segítségével. S nemcsak a termést vitte el, de katonákat is állíttatott ki, így kívánta növelni seregének létszámát. Ez természetesen nem tetszett a bojárok tanácsának, akik féltették hatalmukat. A konfliktust, mint ekkor már minden más problémát, Iván erőszakkal próbálta megoldani.

„Többek között ekkor vezette be a nyilvános megkorbácsolást, ami gyakorlatilag kivégzéssel volt egyenrangú”

Tízegynéhány ütés már olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy az így megbüntetett napokon belül belehalt sebeibe. A kegyetlen büntetésforma alól csak később, a felvilágosult Nagy Katalin adott felmentést. Annyira azért nem volt felvilágosult, hogy az egész társadalomra kiterjessze, csak a papságot, a nemes embereket és a kupecokat vonta ki ez alól a büntetésforma alól, melynek végleges, egész társadalomra érvényes megszüntetésére csak 1845-ben került sor, addig szorgalmasan korbácsolták a köznépet. Magyarországon a testi fenyítés alkalmazását 1871-ben szüntették meg, ám a botozás még a két háború között is megmaradt, mint igazságszolgáltató és nevelő eljárás a cselédség számára.

„Iván centralizációs törekvéseit kegyetlenül, erőszakkal is végig vitte”

Lázadtak ellene a bojárok, gyakran nyugati segítséggel. Szörnyű esztendőket szabadított népére. Kétségtelen, hogy voltak eredmények, de iszonyatos áron. Végleg megszűnt a tatár veszély, megerősítette a határvidéket, megnyitotta az utat a Volga és a Kaszpi-tenger felé. Jermak, a legendásan vakmerő kozák atamán meghódítja Szibériát, és bár életével fizet ezért, megteszi az első lépéseket, hogy fél évszázaddal később a birodalom kijusson a Csendes-óceánhoz.

Némileg ront az összképen, hogy az uralkodása alatt elért katonai sikereit nehéz lenne IV. Iván számlájára írni. Tehetséges hadvezérei, Alekszej Sujszkij és Pjotr Sujszkij, majd a krími tatárokat legyőző Mihail Vorotinszkij és Dmitrij Hvorosztyinyin vezették győzelemre az orosz hadakat. Akik közül sokakat a démonaival küzdő cár gyanakvásában elismerés helyett kivégeztetett. A történelem később ismétli önmagát, de ne siessünk ennyire előre. Igaz, a gyanakvás sem volt igazából alaptalan.

„A betegségével is küszködő, és élete utolsó éveiben már hordszékben mozgatott cár voltaképp előkészítette azt, amit az utána jövő Nagy Péter kiteljesített”

Utóda kijut a Balti-tengerhez, és egyenrangú uralkodóként belépteti birodalmát az európai nagyhatalmak közé. IV. Iván kezdi el az elöregedett bojárság háttérbe szorításával annak az arisztokráciának a kiépítését, amely később Oroszország felvirágoztatásában, az orosz művelődés kiteljesítésében oly fontos szerepet játszik.

Milyen volt, hogyan nézett ki Iván? Erős testalkatúnak írják le kortársai, ám 50 éves korára már aggastyán, nem igazán vonzó férfi. A neves régész-antropológus Mihail Geraszimov, aki a koponyája alapján számos neves történelmi személyiség arcát rekonstruálta, megalkotta Rettenes Iván sokatmondó, majdnem műalkotás értékű portréját.

„Iván ellentmondást nem tűrő, és kegyetlen uralkodói habitusa mellett a kortársak, köztük a hozzá küldött nyugati követek elismerik nagy műveltségét. Azt, hogy remek vitapartner volt, és jól érvelt”

Tagadhatatlan, hogy uralkodása alatt felvirágzott az orosz kultúra, ő alapította meg az első nyomdákat. Sokat olvasott. Erre rászoktatta nagyanyjától örökölt tekintélyes könyvtára, amit halála után nem találtak meg, pedig végigkutatták utána a moszkvai „alvilágot”, dohos, pókhálós pincéket és földalatti rejtekhelyeket.

Jóllehet meglehetősen kemény kézzel bánt az egyházzal, mélységesen vallásos volt, egyszerre adományozott és rabolt, gyilkolt és támogatott. Azon kevés cárok közé tartozott, akit nem kanonizált az egyház. Pedig ezt még az orosz birodalom összeomlásához teszetoszaságával nagyban hozzájáruló Miklóssal is megtették. Gyanakvás, bosszúállás és kegyetlenség vezérelte Iván tetteit. Ha kellett kíméletlen és könyörtelen volt engesztelhetetlen haragjában, és irgalmat nem ismerő döntéseiben. Ezen persze nem lehet csodálkozni, hiszen ebben nőtt fel, s kegyetlenségére még a kor is rátett egy lapáttal. Méltó kortársa volt I. Erzsébet II. Fülöp spanyol királynak és I. Vilmos Orániai hercegnek. Agresszív és diktatórikus fellépését igazolja a nemzetközi környezet, melybe került, a rákényszerített állandó háborúskodás.

„Iván nem fogadott el semmit, és többnyire helyesen döntött, főleg uralkodása első felében, amikor alattvalói lelkesedtek érte. Viselkedése nem volt túl kifinomult, evőeszközt nem használt kézzel evett, és – ez orosz cároknál nem meglepő – nem vetette meg az alkoholt sem”

A jeles történész, az orosz múlt nagy krónikása Nyikolaj Karamzin értékelésében azt hangsúlyozta, hogy a kezdetben bölcs uralkodó idővel lett zsarnokká, ami néha nehezen megmagyarázható tettekre késztette. Végrendeletében például felosztotta volna birodalmát gyermekei között, és ez véget vetett volna az egységes Oroszhonnak. Szerencsére ez nem következett be. Akik elismerik történelmi nagyságát, főként azt emelik ki, hogy a feudális széttagoltság után egységes államot hozott létre, megtörte a bojárok uralmát, akik saját hatalmukat a nemzet érdekei fölé helyezték.

„Nagy érdemek és a népével szemben elkövetett rettenetes bűnök jellemzik uralkodását”

Oroszországot nagyhatalommá tette, beolvasztotta a kazanyi és az asztrahányi kánságot, meghódította Nyugat-Szibériát a Jeges-tengertől a Kaszpi-tengerig, megreformálta az ország kormányzását, megerősítette nemzetközi kapcsolatait, nőtt Oroszország tekintélye, bővült kereskedelme, gazdagodott kultúrája. Iván egyaránt nyitott Európa és Ázsia felé.

Ugyanakkor zsarnoksága megkurtította érdemeit. Uralkodása második felében gyakorlatilag tönkre tette országát, a nép elszegényedett, a földek megműveletlenek maradtak, Novgorodot féktelen dühében bosszúhadjáratban lerombolta, de más, hatalmának ellenszegülő városoknak sem kegyelmezett, kivégzések, sikertelen háborúk rontották az összképet.

„Ellentmondásos személyiségét nagyszerű film idézi fel. Nem véletlenül a háború alatt kezdték el forgatni, amikor Oroszhon sokáig magára hagyva, egymaga harcolt”

A világhírű Szergej Eisenstein rendezte, és a főszerepet a kor talán legnagyobb férfi színésze, Viktor Nyekraszov játszotta. Amikor 1945 után vetíteni kezdték, üzenete világos volt. Roosevelt meghalt, a háború véget ért, a szövetségesi együttműködés barátságból gyanakvásba, majd nyílt ellenségeskedésbe váltott át. 1946. március 5-én Winston Churchill brit politikus híres fultoni beszédében kijelentette, hogy „vasfüggöny ereszkedik le Európára”, és beköszöntöttek a hidegháborús békeévek. Valami olyasmi alakult ki, mint ami olyan rettenetessé tette IV. Iván korát, uralkodását.

Első rész:

https://videa.hu/videok/film-animacio/rettegett-ivan.-1944.-drama.-szovjet-tortenelmi-TGjiLqoXpShVNaQv

Második rész:

https://videa.hu/videok/film-animacio/rettegett-ivan-2..mkv-film-animacio-G2rfvci2RhWbijjy

És mégis, egy nemrég végzett közvélemény-kutatás szerint az orosz emberek 71 százaléka még ma is pozitívan értékeli IV. Iván uralkodását, és 61 százalékuk helyesli, hogy emlékművet állítsanak Rettenetes Ivánnak.

„A rómaiaktól Napóleonon át napjainkig megbizonyosodhatunk, hogy vérrel és verítékkel, kegyetlen harcokban, győzelmeken és tragédiákon át épül fel egy birodalom”

Megőrizni és védeni minden állampolgár szent kötelessége, erre tanít az orosz történelem. Históriai barangolásunk során még sok megpróbáltatás vár Oroszhonra, míg kivívja méltó helyét a világban.