Kezdőlap » x-demokrata » Dideregve emlékezik Ukrajna az Euromajdanra
Egy kerekesszékes férfi virágokat helyez a meggyilkolt Maidan-aktivisták emlékére az Euromaidan ötödik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, 2018. november 21-én Kijev központjában #moszkvater

Dideregve emlékezik Ukrajna az Euromajdanra

Kijev civilizációs irányváltása az elmúlt öt évben megerősödött, a tiltakozók többi követelése azonban máig nem teljesült

Egy kerekesszékes férfi virágokat helyez a meggyilkolt Maidan-aktivisták emlékére az Euromaidan ötödik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, 2018. november 21-én Kijev központjában #moszkvater
Egy kerekesszékes férfi virágokat helyez a meggyilkolt Maidan-aktivisták emlékére az Euromaidan ötödik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, 2018. november 21-én Kijev központjában
Fotó:EUROPRESS/Genya SAVILOV/AFP

Ukrajna a napokban a múlt század ’30-as éveiben milliók életét követelő éhínségre, a Holodomorra és az Euromajdannak a naptárban a Büszkeség és szabadság napjaként jelölt öt évvel ezelőtti kezdetére emlékezik. Kijevben úgy tartják, hogy az öt éve zajlott forradalom zárta le végképp a szovjet múltat. Az emelkedettség érzését azonban lelohasztja, hogy sokan éppen lekapcsolt radiátorok mellett, dideregve emlékeznek az Euromajdan eleinte valóban felemelő napjaira. Ráadásul az Azovi-tengeren zajlott incidens és a nyomában zajló belpolitikai játszma, a hadiállapot bevezetése tovább rontja a közhangulatot. Az állam meggyengült, egyes elemzők már egyenesen az ország szétesését és egy új Majdant vizionálnak, a hatalom az Euromajdan után nagy fölénnyel megválasztott Petro Porosenko 8 százalékos népszerűsége mellett készül a választásokra, a gazdaság pedig még mindig nem érte el a 2014 előtti szintet.

A Függetlenség terén november 21-én még csak néhány százan gyülekeztek, hogy tiltakozzanak Viktor Janukovics elnöknek az uniós társulási szerződés aláírását elvető döntése ellen. A tiltakozás azután vált tömegessé, amikor rá egy hétre a téren megjelentek a „szpecnaz” emberei és durván megverték még azokat is, akik véletlenül jártak arrafelé. Az események aztán a februári fordulatba, a rendszer megdöntésébe torkolltak.

A tiltakozások a hatalom erőszakos fellépése és a téren lévő tömeg radikalizálódása következtében egyre inkább eldurvultak. A tüntetőkre máig nem tisztázott körülmények között lőttek, az uniós zászlót pedig a szélsőségesen nacionalista, banderista UPA zászlaja váltotta fel. Az Euromajdan az uniós integráció követelésével indult, majd egyre inkább felerősödött a törvényesség, az igazságosság helyreállításának, az oligarchikus korrupt rendszer leváltásának a követelése. Az európai integráció a tüntetők szemében a legrövidebb útnak tűnt a követeléseik teljesülése felé.

Ez a civilizációs választás azóta megerősödött, egyértelmű politikai iránnyá vált. Az elmúlt öt évben Ukrajna aláírta az Európai Unióval a társulásról és a szabadkereskedelemről szóló megállapodást, az EU és Ukrajna között életbe lépett a vízummentesség, és a Nyugat egyértelműen támogatja Kijevet az ország keleti felén dúló háború kérdésében is. A felmérések alapján a társadalom több mint fele támogatja az európai integrációt, mintegy 40 százalék a NATO tagságot is, míg nagyjából 35 százalék katonai blokkokon kívül látná szívesebben az országot. Az öt évvel ezelőtti lelkesedés azonban már a múlté.

„Öt évvel az Euromajdan után az ukránok többsége becsapottnak érzi magát”

Különösen a fiatalok látják sötéten a jövőjüket. „A népharag 2014 februárjában elsöpörte Viktor Janukovics rendszerét, de elérték-e valójában a céljukat a Kijev központjában tüntetők?” – teszik fel maguknak sokan a kérdést. Mint ahogy ezt boncolgatják az elemzők is. A német Tagesspiegel az öt évvel ezelőtti tiltakozások egyik szervezőjét, az újságíróból az elnök pártját erősítő képviselővé avanzsált 37 éves Musztafa Najemet idézi, aki megérti a kiábrándultságot. Úgy látja, Petro Porosenko választásához sokan fűztek nagy reményeket, ám miután látták, hogy az elnök kiegyezik az oligarchákkal, hamar kiábrándultak.

Az ország keleti részén változó intenzitással, de dörögnek a fegyverek, a Krím elveszett, a reformok vontatottan haladnak, Ukrajna Európa legszegényebb országai közé csúszott le, a korrupciós index alapján 180 ország közül a 130. helyen van, s a félelem légkörét erősítik az olyan esetek, mint legutóbb a korrupció ellen harcoló aktivista Katerina Gandzjuk meggyilkolása. A kezdődő elnökválasztási kampányban sokszor ugyanazok a kérdések – a választások tisztasága, a korrupció letörése, a civil társadalom erősítése – merülnek fel követelésként, mint öt évvel ezelőtt a Majdanon. „Változásokra van szükség!” – érzik ugyanúgy egyre többen, mint akkor. Ehhez képest Porosenko legesélyesebb kihívójának az a Janukovics elzavarása után a börtönből kiengedett Julija Timosenko látszik, aki már akkor politikus volt, amikor a most elégedetlen középkorúak még az iskolapadban ültek.

Ukrajna gazdasági értelemben nagy árat fizetett a forradalomért. Elvesztette a keleti piacait, az új partnerek pedig szép lassan felvásárolják a kiszolgáltatott ország legértékesebb vállalatait. Milliók költöztek el a jobb élet reményében nyugatra vagy éppen keletre. A GDP ugyan három éve folyamatosan növekszik – az idei második negyedévben 3,8 százalékkal, s a várakozások szerint jövőre 4-gyel -, az országot azonban az IMF hitelei továbbra is lélegeztetőgépen tartják. Kimondottan rossz, 3,5 milliárd dolláros deficitet mutat a külkereskedelmi egyenleg is. Azt is látni kell, hogy a nemzeti össztermék 2015-re megfeleződött, vásárlóerő paritáson „csak” 14 százalékkal esett, s idén még biztosan nem éri el az összeomlás előtti szintet.

Az egyetlen sikeres ágazatnak a mezőgazdaság tekinthető, amely 17 százalékkal részesedik a GDP-ből, s több termék tekintetében is a világ élvonalába tartozik. Nem egészséges azonban, hogy a mezőgazdaság ilyen magas százalékban részesedik a nemzeti össztermékből. Ez az arány Franciaország vagy Németország esetében 1,6 illetve 0,6 százalék, s a kiváló termőföldek jelentette adottság mellett is arról árulkodik, hogy a többi szektor lényegében tönkrement.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.