Dicsőség vagy szégyen – egy jó alku

Oroszhon háborúzik. Talán nem olvasták a háború és béke igazságát oly megragadóan elénk táró írót?  Miféle kényszer térítette ezt a hatalmas országot a sehová nem vezető útra? Szerzőnk az orosz történelem rögös útján barangolva, az oroszság gyökereihez leásva annak járt utána, hol és hogyan kezdődött, hogyan jutottak el idáig. Sorra véve az orosz történelem fordulópontjait, végül arra a következtetésre jut, hogy nincs Európa Oroszhon nélkül és fordítva.

„A háború harmadik évében forradalmak rázzák meg Oroszhont. Később egész Európát is. Az Oroszországban közel egy évet töltő Masaryk megegyezésre jut a franciákkal, akik vállalják, hogy támogatják a csehszlovák hadtest felállítását, bevetését a központi hatalmak elleni harcban”

Mind a mai napig nem döntötte el sem a történelem, sem a köztudat, hogy melyik igaz az állításokból. Mindenki kedvére választhat. Egyiket, másikat. Vagy talán egyiket sem. Több mint hetvenezer ember tudott hazatérni szülőföldjére, több évszázados történelme során először valós függetlenséghez jutó hazájába. A bonyolult akció dicsőségét számtalan tragikus esemény, elszomorító tény árnyékolta be. Lassan feledésbe merülnek, de nem mindenütt és nem mindenkinek.

1914 nyarán kitört az első világháború. Egyes nemzetek fiai, akarták vagy sem, belekeveredtek a nagy világégésbe. Ez történt a csehekkel is, akik mint a Habsburg Birodalom örökös tartományának polgárai, a Monarchia hadseregében szolgálták Ferenc Józsefet. Tegyük hozzá, nem túl nagy lelkesedéssel. Nem zeneszóval, örömujjongva vonultak be, mint lelkes magyar hadfi társaik a pesti utcákon. Akikből sokan nem tértek haza. Életük árán is védték a Monarchiát, hogy összeomlása után vesztesként visszasírják azt a birodalmat, ahonnan a csehek és a többi nemzet örömest kiröppent.

„A csehek önállósodási törekvése kapóra jött a cári hadvezetésnek. A háború legelején nyomban alakulatokat szerveztek a birodalom területén élő csehekből és szlovákokból. Később ezekhez csatlakoztak a hadifoglyok, remélve, hogy így gyorsabban hazatérhetnek. Főként propaganda céllal, nem harci feladatok végrehajtására vetették be őket”

A véres összeurópai huzakodás a vártnál jobban elhúzódott. Ferenc József ígérete ellenére többször is „lehullottak a falevelek”, de a fiúk csak nem jöttek vissza. Se győzelemmel, se vereséggel, odavesztek a lövészárkok poklában. Miközben egyre több cseh és szlovák hadifogoly gyűlt össze az orosz hátországban. Harcolni akartak, hogy hazatérhessenek. Egy évvel a háború kitörése után kétezer fővel megalakult az első cseh ezred. Mindez találkozott a több évszázados vággyal, a cseh és szlovák nacionalisták törekvésével, akik ki akartak szabadulni a Monarchia rabságából. Vezetőjük  a filozófusból lett politikus Tomáš Masaryk, később Csehszlovákia megalapítója és első elnöke a századelőtől a független cseh nemzeti politika és állam kialakításán fáradozott. Ekkor még nem teljes önállóságot, hanem a Monarchia konföderációs átalakítását tervezte. Az első világháború kitörése után Masaryk a letartóztatás elől Genfbe, majd Londonba menekült, és tovább agitált a cseh független államiság mellett. Tanítványaival, Edvard Benešsel és Milan Rastislav Štefánikkal 1916-ban Párizsban megalakítják a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot. Még Thomas Woodrow Wilson amerikai elnököt is meggyőzték ügyük jogosságáról és igazáról.

„A háború harmadik évében forradalmak rázzák meg Oroszhont. Később egész Európát is. Az Oroszországban közel egy évet töltő Masaryk megegyezésre jut a franciákkal, akik vállalják, hogy támogatják a csehszlovák hadtest felállítását, bevetését a központi hatalmak elleni harcban”

Az Ideiglenes Kormány rááll az alkura, s Kornyilov, majd a cári hadsereg utolsó főparancsnoka, a később a haragvó katonák által megkínzott és agyonlőtt Nyikolaj Duhonyin tábornok engedélyezi a cseh csapatok szélesebb körű szervezését. Abban is megegyeznek, hogy a cseh légiót francia parancsnokság alá helyezik, és a lehető legrövidebb időn belül kiszállítják Franciaországba.

1917 októberében nagyot fordul a világ a volt cári birodalomban. Hatalomra jutnak a bolsevikok. Az ekkor már negyvenezer főre duzzadt cseh légió kategorikusan megtagadja mind az ukrán fehérek, mind a Kijevben megalakult szovjetek támogatását. Ők mindenáron haza akarnak jutni. Masaryk azért megengedi a bolsevik propagandát a légió katonái között. Ennek ellenére csupán jelentéktelen részük, alig 200 ember áll át a bolsevikok oldalára és lesz internacionalista. Közöttük van Jaroslav Hasek, aki a „Svejk”-kel beírja nevét a világirodalomba. Nem lehet mindenki proféta a saját hazájában. A cseh irodalmi közvélemény ezt a „bűnét” sohasem bocsátotta meg. Miként sokáig a cseh irodalomtörténet sem. Mégis, ha meg akarjuk érteni a cseh nép lelkét, és a légió kacskaringós történetét, nem árt, ha elolvassuk Hasek befejezetlenül is kerek és zseniális művét.

„Közben a breszt-litovszki béke értelmében a németek bevonulnak Ukrajnába, és a légiónak, lévén az antant parancsnoklása alatt álló ellenséges haderő, kelet felé kell vonulnia”

A németek megszállta területen át aligha jutnak haza. A másik, Arhangelszk-Murmanszk evakuációs útvonal túl veszélyes. Ezért a szovjet kormány engedélyezi, hogy a transzszibériai vasútvonalat használva Vlagyivosztok felé távozzanak, hogy onnan hajóra szállva térjenek Franciaországon át haza. Tekintettel a polgárháború zavaros körülményeire bizonyos mennyiségű fegyvert és lőszert maguknál tarthatnak. 1918 márciusában elindulnak a vonatok, 64 szerelvény mindegyik 40 vagonnal.

Ekkora a cári hadsereg már felbomlott. A Vörös Hadsereg, akár a fehérek serege, még csak csírájában létezik, így a polgárháború legelején a cseh légió volt az egyetlen szervezett és harcképes erő az Ural vidékén. 50 ezer fős alakulatukat gyanakodva nézték a szovjetek. Közben a japánok területszerző céllal partra szállnak Vlagyivosztokban, a németek pedig követelik hadifogoly honfitársaik hazaszállítását.

„A központi hatalmak már komolyan fontolgatták a katonai intervenció lehetőségét a fiatal szovjethatalom ellen, s ebben a cseh légiót jól fel tudták volna használni”

A helyzet feszült volt. Elég egy szikra, s fellobban a láng. Ez Cseljabinszkban meg is történt. A hazautazni készülő magyar és német hadifoglyok összetűzésbe kerülnek a cseh légiósokkal. A helyi szovjetek letartóztatnak vagy tucatnyi légióst. A csehek sem voltak restek, fegyverrel kiszabadították őket, leszerelték a Vörös Hadsereg helyi alakulatait, és fegyvereket zsákmányoltak. Megvolt a „casus belli”, most már senki senkiben nem bízott.

„A városban összehívott cseh katonai bizottság úgy döntött, megszakítja a kapcsolatot a bolsevikokkal. Válaszul erre Moszkvában letartóztatják a képviselőiket, és Trockij utasítja a Vörös Hadsereg katonáit, hogy fegyverezzék le a renitenskedő légiót. A csehek erre azzal válaszolnak, hogy nem adják le fegyvereiket, s tovább vonulnak Vlagyivosztok felé”

„A városban összehívott cseh katonai bizottság úgy döntött, megszakítja a kapcsolatot a bolsevikokkal. Válaszul erre Moszkvában letartóztatják a képviselőiket, és Trockij utasítja a Vörös Hadsereg katonáit, hogy fegyverezzék le a renitenskedő légiót. A csehek erre azzal válaszolnak, hogy nem adják le fegyvereiket, s tovább vonulnak Vlagyivosztok felé”
Fotó:Wikipédia

De azért, lévén óvatos duhajok – ez nemzeti sajátosságuk –, ahol lehetett, igyekeztek elkerülni az összetűzést a szovjethatalommal. Júniusban átkelnek a Volgán. Megkapják a külpolitikai támogatást. Az antant saját csapatának ismeri el a cseh légiót, s bármilyen fellépést vele szemben barátságtalan lépésként könyvel el. A jegyzék figyelmeztetésként a szovjethatalomnak szólt. A csehek által elfoglalt Szamarában megalakul az első bolsevikellenes, más szóval ellenforradalmi kormány. Ezt később Omszkban a kérész életű Szibériai Ideiglenes Kormány követi.

„Az alig hat hónapig tevékenykedő intézményt Pjotr Gyerber irányítja”

Ám miután kiábrándul, otthagyja a fehér mozgalmat, és sajátos, az osztálysemleges orosz értelmiségre jellemző pályát fut be. Egy szibériai partizáncsapat politikai tisztje lesz. Majd az anarcho-kommunista Mihail Kozir szabadcsapatában harcol. A harcok végeztével a szibériai közegészségügy egyik vezetője. A béke beköszöntével polgárháborús „tévelygéséért” 5 év börtönre ítélik, aminek letöltése után Moszkvában a Tájvédő Központi Iroda felelős munkatársa. A „nagy tisztogatás” során azonban őt is eléri a végzete, 1938-ban megvádolják ellenforradalmi tevékenységgel, és kivégzik. 1991-ben rehabilitálják. Ma sok helyütt őrzik emlékét.

„1918 elején a cseh légió nyomására és közreműködésével sorra esnek el a transzszibériai vasútvonal melletti városok, Szimbirszk, Szaratov, Kazany, majd Csita is”

Miközben a légió harcosai korántsem voltak biztosak benne, hogy a hazatérés helyett a Volga vidékén kell harcolniuk a fehérek oldalán. Mindez persze nem gátolta meg őket abban, hogy a fehérekhez hasonlóan a harcok hevében ne gyilkoljanak és erőszakoskodjanak. Cseljabinszkban a helyi szovjet tagjait fogják le, és lövik agyon. Nem kímélik egykor hozzájuk tartozó társaikat sem. Penza bevételekor 250, az internacionalistákhoz átállt honfitársukkal végeznek. Szamara elfoglalása után többezer embert tartóztatnak le, s távozásuk végeztével a kivégzettek száma eléri az ötszázat. Barnaulban áldozatuk lett a neves közgazdász, statisztikus, az orosz földműveléstörténet kiemelkedő tudósa, Alekszandr Kaufman. Felkutatták, és több más munkás sorból kiemelkedett bolsevik vezetővel együtt kivégezték a város illegalitásba vonult egykori polgármesterét, Sztyepan Gyenyiszovot is. A helybéliek nem feledték áldásos tevékenységüket.

„A légiósok harci kedve lassan, fokozatosan lanyhult. Ebben közrejátszott az is, hogy eljutott hozzájuk a hír, 1918. október 28-án kikiáltották a Csehszlovák Köztársaságot”

A frissen megalakult köztársaság szlovák származású hadügyminisztere, Milan Stefanik parancsba adta, hogy a csehszlovák csapatok hagyják el a frontvonalat. Stefanik pár hónappal később tragikus repülőgép balesetben Pozsonyban életét vesztette. Miután Eduard Beneš nem rajongott érte, sokan merényletre gyanakodtak.

Ezután  Jan Syrový cseh tábornok vette át formálisan a parancsnoklást a légió és a transzszibériai vasútvonal felett. Nevét később, szülőföldjére hazatérve azzal tette híressé, hogy amikor 1938 szeptemberében Beneš elfogadja a müncheni paktumot, és Hitler bekebelezi Csehszlovákia egy részét, hadügyminiszterként parancsba adja, hogy a különben jól felszerelt és harcképes cseh hadsereg ne álljon ellen a bevonuló Wehrmachtnak. Sorsát Syrový sem kerülhette el. 1945 után a németekkel való kollaboráns tevekénységéért 13 év börtönre ítélték. Élete utolsó évtizedét 1970-es halálig szabadlábon tölthette.

„1919-től a hivatalosan csehszlovák hadtest néven működő légió már igazából nem folytatott harci tevékenységet. A vörös partizánok elleni bűntető akciókban vettek részt, s emellett gazdasági tevekénységet folytattak, a vasútvonalon mozdonyokat, pályatestet javítottak”

1919. november 12-én Kolcsak admirális, a szibériai ellenforradalmi erők főparancsnoka két nappal azelőtt, hogy Omszkot a Vörös Hadsereg elfoglalta, Oroszország aranytartalékát magához véve vonaton elmenekült a városból. Miután a vasútvonal a csehszlovák hadtest kezében volt, vezetőik a szerelvények csak egy részét engedték tovább. Az aranykészletet őrizetük alá vették, és az admirális testőrségét lecserélték.

„Mint később kiderült, az aranytartalék egy jelentős részét magukhoz vették”

A megmaradt és jogos tulajdonosához visszakerült 550 millió aranyrubelt a szovjetállam idővel különböző célokra használta fel. Mozdonyokat, élelmiszert vásárolt a nehéz esztendőkben, nyugati testvérpártokat támogatott.

„1919-től a hivatalosan csehszlovák hadtest néven működő légió már igazából nem folytatott harci tevékenységet. A vörös partizánok elleni bűntető akciókban vettek részt, s emellett gazdasági tevekénységet folytattak, a vasútvonalon mozdonyokat, pályatestet javítottak”
Fotó:Wikipédia

Az egykori csehszlovák hadifoglyok, a légió harcosai már évek óta távol voltak a hazájuktól. El voltak vágva szülőföldjüktől, a kapcsolattartás szeretteikkel nehézkesen, gyakran sehogyan sem működött. A hírek, nem lévén a maihoz hasonló fejlett kommunikációs hálózat, gyatrán és gyakran meghamisítva jutottak el hozzájuk. Vágytak haza szabad országgá lett szülőföldjükre, s ez megmutatkozott a harci moráljukon. A polgárháború nem az ő szívügyük volt, hiszen voltaképp az antant irányította a sorsukat.

„Készek voltak a kompromisszumokra, csak mielőbb hazatérhessenek”

A szibériai partizánok közben azzal fenyegetőztek, hogy az egyetlen közlekedési útvonalon, a transzszibériai vasútvonalon berobbantják az alagutakat. Ha ígéretüket beváltják, a csehszlovák hadtest nem jut el a távol-keleti kikötőkig, ahonnan hajón akartak hazatérni. Hogy ezt elkerüljék, egyeztettek az antant vezetőivel, hiszen a cseh hadtest irányításában gyakorlatilag az ő szavuk volt a döntő. A teljesebb képhez hozzá tartozik, hogy a fehér csapatok feletti parancsnoklás – ez volt a nyugatról érkező katonai segítség ára –  az antanttal kötött szerződés értelmében Maurice Janin francia generálisra volt bízva. Ez természetesen nem tetszett Kolcsaknak és híveinek.

„A francia tiszt védelmére legyen mondva, nagyon is tisztában volt a reális helyzettel, a tömegek hangulatával. Ráadásul demokratikus lélek lévén mély ellenszenvet érzett a fehérgárdista mozgalommal szemben”

Később, miután hazatért, a pokolba kívánta a Szibériában töltött hónapokat. Védekezésül, döntése indoklásául érvként felhozta a cári család halálának példáját, akiket egyetlen európai hatalom sem kívánt menedékjogban részesíteni. Ezzel mintegy el is temette az előző rezsimet.

Ugyanakkor a szövetséges hatalmaknak is fájt a foga az orosz aranykészletre. Ennek kapcsán Kolcsak megkockáztatta a kijelentést: „Nem, hiszek önöknek. Az aranyat inkább hagyom a bolsevikokra, minthogy átadjam.”

Ezzel a fehér tábornok voltaképp aláírta saját halálos ítéletét. A szövetségesek már nyíltan nem őt, hanem az Irkutszkban hatalomra került szibériai eszer politikai központot támogatták. A francia tábornok utasítására a hadsereg cseh vezetője Jan Syrový két hónapon át visszatartotta az orosz szerelvények mozgását. Változtak az erőviszonyok. Irkutszkban a politikai helyzet a bolsevikok javára fordult, az eszerek átadták nekik a hatalmat.

„S innen már csak egy lépés volt, hogy a csehek a franciák jóváhagyásával alkut kössenek, és a bolsevikok kezére adják Kolcsakot, az ellenforradalmi erők katonai vezetőjét, Oroszhon fehérek által felkent vezérét. Akit tábornokaival együtt Lenin utasítására 1920. február 6-án nyomban kivégeztek. A fehérgárdista történetírók Janinnak ezt az <árulását> sohasem bocsátották meg”

Örülhettek viszont a cseh hadtest harcosai. Még Kolcsak és társai kivégzésének napján, Irkutszktól 310 kilométerre északnyugatra egy alig pár ezer lakosú munkás településen, Kujtunban aláírták a szibériai szovjet hatóságok és a csehszlovák hadsereg közötti megegyezést. Ennek értelmében a szovjetek garantálták a hadtest elvonulását és evakuálását Vlagyivosztokból.  Március 2-án az utolsó cseh katonai egység is elhagyta Irkutszkot, ahová még aznap bevonultak a Vörös Hadsereg reguláris alakulatai.

„A még 1919 decemberében elkezdődött kimenekítési akcióban 42 hajón  közel 73 ezer cseh légiós utazhatott haza”

Mindössze négyezren nem tértek vissza hazájukba. Ennyien estek el a harcokban vagy haltak meg fogságban. 1920 novemberében érkezett meg az utolsó szerelvény Prágába, s ezzel véget ért a cseh légiósok odisszeája az orosz forradalomban.

„Nagy munkát végeztünk Oroszországban. Nagyszerű, hogy nem puszta kézzel tértünk haza, volt igazi érték a kezünkben, mégpedig egy hadsereg, jövendő államunk első, valós része, még ha területen kívülről is érkezett” – nyilatkozta Tomáš Masaryk a sikeres akció befejeztével.

A polgárháború ezzel a Távol-Keleten sajnos nem ért véget. A Vörös Hadseregnek mind a japán intervenciósokkal, mind a szétszórva még fellépő ellenforradalmi erőkkel még komoly harcot kellett vívnia. S nemcsak Szibériában és a Távol-Keleten, de Közép-Ázsiában és az újonnan megalakult szovjetállam peremterületein is.

„A cseh légió viszontagságos útja véget ért. Ki nyert és ki veszített? Csak a történelem adhatna rá választ, de nem biztos, hogy hitelest. Az idegenben, hontalanul szenvedők hazatérhettek. A fiatal szovjet állam Szibériában és a Távol- Keleten megszabadult a legjobban szervezett katonai erőtől. Ne szépítsük, jó <üzlet> volt ez mindkét félnek”

A história malomkerekei azonban tovább forogtak, őröltek s felülírták a több mint száz évvel korábbi alkut. A viharos esztendőkben megalakult két szövetségi állam ma már akkori formájában nem létezik. Csak az egyre halványuló emlékekben él tovább. Vagy kurta, kopottas film kópiákon.

.embed-container { position: relative; padding-bottom: 56.25%; height: 0; overflow: hidden; max-width: 100%; } .embed-container iframe, .embed-container object, .embed-container embed { position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%; }

1999-ben a Csehszlovák Köztársaság és az Oroszországi Föderáció szerződést írt alá a polgárháborús emlékek közös védelméről. Érdekes adalék, 2024-ben a szentpétervári ügyészség betiltotta a „Last Train Home” („Az utolsó hazatérő vonat”) számítógépes játékot a föderáció területén. Döntésének indoklása, a játékkonzol gyűlöletet kelt a polgárháborúban harcoló Vörös Hadsereg katonáival szemben. S a gyűlölet sohasem jó tanácsadó.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com