//Demokrácia ukrán módra
„Az Elnöki Irodának egyetlen jelentősebb riválisa maradt csupán az ukrán belpolitikai arénában, és ez pedig – bármily meglepő – a Nyugat, valamint a nyugati támogatottságú hálózatok” #moszkvater

Demokrácia ukrán módra

MEGOSZTÁS

Ha tavaly azt állíthattuk, hogy az év szava az ukrán belpolitikában a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács betűszava, az RNBO volt, akkor az idei évre egyértelműen a háború nyomta rá a bélyegét. Bár nem feltétlenül igaz, hogy Oroszország februári támadása mindent megváltoztatott. Számos tendencia már az elmúlt években is megfigyelhető volt, és a háború csupán felgyorsította őket. Az alábbiakban annak járunk utána, mit jelentett a háború éve az ukrán belpolitika számára.

Kosztur András írása a #moszkvater.com számára

„Az Elnöki Irodának egyetlen jelentősebb riválisa maradt csupán az ukrán belpolitikai arénában, és ez pedig – bármily meglepő – a Nyugat, valamint a nyugati támogatottságú hálózatok” #moszkvater
„Az Elnöki Irodának egyetlen jelentősebb riválisa maradt csupán az ukrán belpolitikai arénában, és ez pedig – bármily meglepő – a Nyugat, valamint a nyugati támogatottságú hálózatok”
Fotó:EUROPRESS/UKRAINIAN PRESIDENTIAL PRESS SERVICE/AFP

Volodimir Zelenszkij elnök kilátásai 2022 elején meglehetősen homályosak voltak. Bár még vezette az elnökválasztási esélyeket boncolgató közvélemény-kutatások listáit, népszerűsége megválasztása óta jelentősen esett, egykor egyedüli többséget szerző pártja pedig még nála is nagyobbat zuhant. Miközben az Elnöki Iroda már az ukrán politikai élet majd minden szereplőjével konfliktusba keveredett, az ukrán sajtóban azt találgatták, milyen trükkökkel próbálhatja megtartani hatalmát az elnöki ciklusa felét már kitöltő Zelenszkij. Új pártot alapít, hogy megszabaduljon a botrányos „népszolgák” ballasztjától? Esetleg egy kiskaput kihasználva egy évvel odébb tolja a parlamenti választások napját, hogy – reményei szerint – sikeres elnökválasztási kampány után kerüljön sor arra, és ne egy parlamenti kudarc után kelljen elnöki kampányba kezdenie? Esetleg valamilyen donbasszi incidenst kihasználva mondvacsinált hadiállapottal hosszabbítja meg elnökségét, ahogy Petro Porosenko is próbálta sikertelenül 2018 végén?

„Február 24. semmissé tette ezeket a találgatásokat, egyszersmind új és sokkal hatalmasabb kérdőjelet állított fel, hiszen immár nem Zelenszkij, hanem Ukrajna jövője vált kérdésessé”

Ez persze nem szüntette meg, csupán részben felfüggesztette, illetve megváltoztatta az ukrán belpolitikát, így átalakulva ugyan, de az erőviszonyok kérdése is napirenden maradt. Zelenszkij népszerűsége ellenben óriási növekedésnek indult, az ukrán társadalom jelentős része a kritikus helyzetben a hadsereg legfelsőbb főparancsnoki tisztségét is viselő elnök köré csoportosult, az elnök és környezete pedig mindent megtett azért, hogy ez így is maradjon.

„Az ukrán elnöki hatalom koncentrációját 1991 után számos tényező gátolta, mára viszont ezek többségét sikerült áthidalni, így az Elnöki Iroda – vagy a neki helyet adó utca után nevezve: a Bankova – befolyása minden korábbinál nagyobb”

Van jelentősége annak, hogy Elnöki Irodáról, és nem az elnökről beszélünk, ugyanis a hatalomépítés nem is annyira szürke eminenciása az iroda vezetője, Andrij Jermak volt, és a kritikák és konfliktusok többsége is az iroda tisztségviselőihez és az ő embereikhez köthető, nem pedig magához Zelenszkijhez.

Az elnöki befolyás, illetve bármilyen hatalomkoncentráció fő akadályát az elmúlt évtizedekben Ukrajnában az oligarchák jelentették, akik a gazdasági erőforrások és a média jelentős részét birtokolták, és akik a parlamentben is gyakran önálló frakciókkal vagy akár több frakcióban lévő jelenléttel képviseltették magukat, pontosabban érdekeiket. Az oligarchák hatalmának hanyatlásáról mint önálló jelenségről nemrég írtunk, így most érdemesebb röviden az ahhoz (is) hozzájáruló részfolyamatokat megvizsgálni.

„Ezek egyike az állam egyre fokozottabb beavatkozása a gazdasági viszonyokba. Mindez nem valamiféle szocialista jellegű államosítás formájában megy végbe, hanem büntető intézkedések jellegét ölti”

A tavalyi év folyamán már ukrán állampolgárok sora ellen vetettek ki szankciókat a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács „ajánlásai” alapján, amely lehetővé tette ezen személyek vagyonának bírósági ítélet nélküli zárolását. Más esetekben a korrupciós ügyekben érintett vállalatok vagyona került állami irányítás alá. A háború kezdetével mindez magasabb fokozatra váltott, hiszen a hadiállapot is lehetőséget nyújt a stratégiai vállalatok állami irányítás alá vételére. Ezen lehetőségek összessége immár oligarchák sorának – Ihor Kolomojszkij, Dmitro Firtas, Kosztyantin Zsevaho, Vadim Novinszkij, Viktor Medvedcsuk stb. – vagyonát vagy annak egy részét érinti. A Bankova így a saját embereit ültetheti a stratégiai fontosságú vállalatok élére (a háborúra hivatkozva pedig magyarázkodnia sem kell), miközben az oligarchák gazdasági hatalma megroppan, a még nem érintett vállalkozók pedig a központi hatalommal ápolt jó viszonyban lesznek érdekeltek.

„De az elnök környezete az eddig az oligarchák játékszerének számító média felett is átvette az irányítást”

A folyamat itt is jóval a háború előtt kezdődött, de a háború alatt erősödött fel, és a nemrég elfogadott médiatörvénnyel mondhatni teljessé vált. Az új törvény ugyanis szinte szabad kezet ad az elnök és a parlament által kijelölt személyekből álló médiafelügyeleti hatóságnak a szabálysértő médiák ideiglenes vagy akár végleges betiltását illetően. Igaz, ez csupán záróköve egy hosszú folyamatnak, amely az „oroszbarátnak” tekintett ellenzéki csatornáknak a fent említett szankciók általi felszámolásával kezdődött, és a háború kitörése után nem sokkal azzal folytatódott, hogy egységes, kontrollált hírfolyam közvetítésére kötelezték az ország még megmaradt hírcsatornáit, Petro Porosenko elnök tévéit pedig egyszerűen kikapcsolták az országos sugárzásból.

Miután Rinat Ahmetov felszámolta saját médiabirodalmát, az ukrán televíziós média politikai ága mondhatni teljesen sterillé és egyneművé vált, és nagy kérdés, hogy a háború utáni években a korábban erős konkurencia és éles viták jellemezte ukrán politikai televíziózás milyen formában tud majd feltámadni. Miután a médiatörvény az online médiát is erősen korlátok közé szorítja, és egyenesen megtiltja az oroszbarátként vagy nemzetbiztonsági fenyegetésként megjelölt személyek szerepeltetését, az egyszólamúság vélhetően növekedni fog, legalábbis a háború végéig.

„Ugyanez érvényesül a pártpolitikában is. Az úgynevezett oroszbarát oldal – amelynek képviselői közül egyébként végül kevesen álltak valóban az oroszok oldalára – összes pártját felfüggesztették, majd betiltották idén, beleértve a második legnagyobb parlamenti pártnak számító Ellenzéki Platform – Az Életért pártot is”

Persze kérdéses, hogy ezeknek a pártoknak a jövőben milyen politikai kilátásai lettek volna a háború okozta változásokra tekintettel, ahogy persze nem zárható ki, hogy az általuk eddig elfoglalt helyet valamilyen más formáció próbálja majd kitölteni (akár egy elnöki proxy-párt). A Nép Szolgája és Zelenszkij másik fő kihívója, az Európai Szolidaritás és Petro Porosenko elnök még mindig a terepen van, és számára nyugatbarátsága, elnöksége alatt képviselt nacionalizmusa és nyugati kapcsolatai védelmet is nyújtanak. Azonban egyrészt Porosenko felett is Damoklész kardjaként lebeg egy hazaárulási vád, másrészt politikai lehetőségeit beszűkítik, hogy Zelenszkij elvette tőle az ország elsőszámú hazafiának szerepkörét, és így szavazótábora egy részét is elcsábíthatta (bár erről biztosat jelenleg nem tudhatunk).

„A Bankova a háború alatt felemelkedett potenciális riválisainak területét is behatárolja”

Jellemző példája ennek, hogy a központi hatalommal szemben kritikus, aktív háborús szerepvállalásuknak köszönhetően azonban népszerűvé váló dnyiprói kört egyetlen csapással szétverték. Annak arcát, Hennagyij Korbant egyszerűen megfosztották ukrán állampolgárságától, arra hivatkozva, hogy más ország állampolgárságával is rendelkezik. A szintén népszerű, politikai karriert építő Szerhij Pritula egykori műsorvezető a hírek szerint jó viszonyt ápol a kormányzattal, a kijevi polgármester, Vitalij Klicsko viszont rendszeresen konfrontálódik az elnökhöz közeli politikusokkal és véleményvezérekkel – őt is Zelenszkij egyik lehetséges kihívójaként emlegetik.

Szintén rendszeresen felbukkannak találgatások, immár a nyugati sajtóban is, az Elnöki Iroda és az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka, Valerij Zaluzsnij konfliktusáról, amelyet a politikai és katonai szempontok ütközésén túl a főparancsnok népszerűsége okoz. Ezt az ellentétet azonban annak feltételezett résztvevői természetesen tagadják, valódiságáról pedig – hacsak nem váltják le valóban Zaluzsnijt, ahogyan az már többször felvetődött – csak a háborút követően tudunk majd biztosat állítani.

Ebbe a sorba beilleszthető még az elmúlt hónapokban a Moszkvai Patriarchátus alá tartozó Ukrán Pravoszláv Egyház (UPC vagy UPC MP) elleni intézkedéssorozat, amelynek célja az ország legnagyobb, az elnöki hatalomtól független és szoros orosz kapcsolatokkal gyanúsított társadalmi szervezetének felszámolása vagy lojálissá tétele (a 2018-19 folyamán létrehozott Ukrajna Pravoszláv Egyháza [PCU] jó viszonyt ápol a hivatalos Kijevvel, hiszen az állam tevékeny közbenjárásával nyerte el autokefál státuszát).

„De akár ebbe a sorba illeszthető az új nemzetiségi törvény is, amely egy új, a nemzetiségek ügyeivel foglalkozó központi szerv létrehozásával nemcsak a kisebbségek igényeinek közvetlenebb meghallgatását, de a nemzetiségi szervezetek fokozottabb ellenőrzését is szolgálhatja”

Az intézkedések jelentős része persze a háború által indokolható: a hadsereg szempontjából létfontosságú vállalatok ellenőrzése, az ellenséggel együttműködő szervezetek és személyek elleni fellépés, a média feletti nagyobb kontroll mind-mind természetesnek tekinthető egy háború által sújtott országban. Ugyanakkor a folyamatok többségének a háború előtti gyökerei miatt joggal merülhet fel, hogy számos, a háború során kialakított ellenőrzési lehetőséget a harcokat követően is fenn akarnak majd tartani – a médiatörvény például a tervek szerint a békeidőben is érvényes maradna.

„Az Elnöki Irodának egyetlen jelentősebb riválisa maradt csupán az ukrán belpolitikai arénában, és ez pedig – bármily meglepő – a Nyugat, valamint a nyugati támogatottságú hálózatok”

A nyugati bekötöttségű érdekcsoportokkal szemben nem alkalmazhatóak ugyanazok a módszerek, amelyek az oroszbarát vagy annak tekintett csoportokkal szemben beváltak. Sőt, a nyugati (főképp amerikai és brit) kötődésű szervek olykor azt is megtehetik, hogy a Bankova vagy egyes képviselői érdekeivel szemben lépjenek fel. Ilyen eset volt nyár végén a zaporizzsjai humanitárius segélyek lerablásával kapcsolatos eljárás, amikor a Nemzeti Korrupcióellenes Ügynökség (NABU) több magasrangú megyei állami hivatalnokra lecsapott, míg nemrég az Elnöki Iroda egyik zászlóshajó-projektjének számító Nagy Építkezés kapcsán indítottak nyomozást Dnyipropetrovszk megyei hivatalnokok ellen. A NABU, a többi korrupcióellenes szervvel (a speciális ügyészséggel és bírósággal) együtt szoros nyugati befolyás alatt áll, így az általuk kezdeményezett eljárásoknak is mondhatni üzenetértéke van.

A nyugati szolgálatok és helyi partnereik szorgosan gyűjtik az elnök környezetének korrupciós ügyeivel kapcsolatos információkat, és egyes értesülések szerint Andrij Naumovtól, a háború kezdetén külföldre menekült és Szerbiában elfogott titkosszolgálati (ex)tábornoktól is sok érdekes és értékes információt tudhattak meg. Mindez persze csak tetézi azt, hogy a háborús körülmények között az ukrán vezetés jövője eleve nagyban függ a nyugati országok jóindulatától, és még a háború akár sikeres lezárása esetén is rá lesz szorulva azok támogatására.

„Így amennyiben Ukrajna átvészeli a háborút, a jövőbeli választások során fontos szempont lesz, hogy kit és mennyiben támogat majd a Nyugat, ugyanis korántsem biztos, hogy békeidőben is Zelenszkij és csapata mellett teszik le a voksukat”

Az ukrán hatalom jövője azonban végsősoron az ukrán társadalom álláspontján múlik, a demográfiai, a gazdasági és világnézeti átalakulások, és persze a tartóssá válással fenyegető területi változások is mind-mind ma még megjósolhatatlan módon hathatnak az ukrán politikai viszonyokra – a legnagyobb kérdőjelről, a háború tulajdonképpeni kimeneteléről nem is beszélve. A háború okozta problémák miatti elégedetlenség ma még elsősorban természetesen az oroszokon csapódik le, az ukrán vezetés őszi sikerei pedig alapot adtak az optimista várakozásoknak is. A Rating (Rejtying) közvélemény-kutató háborús körülmények között készült novemberi felmérése szerint

„az ukrán lakosság 82 százaléka szerint jó irányban haladnak a dolgok. A front megmerevedése vagy ukrán szempontból való romlása azonban a belső problémák felé fordíthatja az ukrán társadalom figyelmét is, amely megingathatja az elnök jelenleg megkérdőjelezhetetlennek tűnő tekintélyét is”

Az Elnöki Irodának így a kezében összpontosuló erőforrásokat a háborús erőfeszítéseken túl arra is kell majd használnia, hogy az ukrán társadalom anyagi és persze morális állapotát megfelelő szinten tartsa – a háború folytatása és saját hatalmának megőrzése szempontjából egyaránt.

(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója)

MEGOSZTÁS