Volodimir Zelenszkij 2019-ben béketeremtőként, a számos törésvonal mentén megosztott Ukrajna integrátoraként jelent meg az ukrán politikában. Elnöki ciklusa feléhez érve, 2021 végére azonban a konfrontáció jellemzi leginkább politikáját, az ukrán közélet szinte minden szereplőjével szembe került már, fő ellenségei pedig tulajdonképpen korábbi szövetségesei közül kerülnek ki.

Kosztur András írása a #moszkvater.com számára

RNBO. Oroszul SZNBO. Ez a betűszó határozta meg az ukrán politika 2021-es évét, ami mellé – az egész világot érintő koronavíruson és vakcinán kívül, persze – talán csak a szankció kifejezés tudna felzárkózni. Idén év elején ugyanis Volodimir Zelenszkij és környezete egyfajta csodafegyverre bukkant, amivel úgy tűnt, megszabadulhatnak veszélyessé váló riválisaiktól, és egyben növelhetik népszerűségüket is a választók körében.

„Ez a csodafegyver volt a fenti rövidítéssel jelzett Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács, az elnök mellett működő, tanácsadó hatáskörrel rendelkező testület, amely többek között azért is felel, hogy a különféle hivatalos szervek által szankcionálásra javasolt természetes és jogi személyek sorsáról döntsön”

Elsőként a csak „Putyin komájaként” emlegetett Viktor Medvedcsukra és környezetére csaptak le. Medvedcsuk az Ellenzéki Platform – Az Életért (OPZZS) párt egyik vezéralakja, amely 2020–2021 fordulójára már több felmérés szerint is megelőzte a Nép Szolgáját a népszerűségi listákon. Ezt elsősorban annak köszönhette a párt, hogy egyik képviselője, Tarasz Kozak tulajdonában volt három, a legnépszerűbbek közé tartozó hírcsatorna is, a Zik, a NewsOne és a 112-es.

E csatornák valódi birtokosának azonban Medvedcsukot tekintették. Február folyamán így elsők között került az idei évi hullámban szankciós listára Kozak és élettársa, Medvedcsuk és felesége, valamint a három említett tévécsatorna, aminek következtében utóbbiak sugárzását azonnal be is szüntették, a tévék újságírói által alapított Első Független (Persij nezalezsnij) nevű új televízió licenszét pedig szintén egy nap alatt visszavonták. A televíziós támaszától megfosztott OPZZS népszerűsége nem is nőtt tovább, jelenleg már csak a dobogó harmadik helyén mérik őket.

„A szankciók furcsaságát az jelentette, hogy az ukrajnai törvények szerint ilyen jellegű intézkedést csak külföldi polgárok és jogi személyek ellen lehetne bevezetni. Azaz olyanok ellen, akikkel szemben az ukrán állam másképp nem tud fellépni, mert nem tudja elérni őket, hiszen az ukrán állampolgárok bűneiről nem egy állami vezetőkből álló tanács, hanem a bíróság hivatott ítélkezni”

A törvényekben persze van egy kiskapu, ugyanis terrorista tevékenység esetén lehetővé teszi a szankciók bevezetését ukrán polgárok ellen is. Csakhogy sem Medvedcsukot, sem Kozakot nem vádolták terrorizmussal. Csak később vádolták meg előbbit hazaárulással, két ügyben is, amelyek miatt jelenleg is házi őrizetben van. Igaz, az ukrán vezetés előállt egy olyasfajta magyarázattal, miszerint Medvedcsuk az ukrán törvényeket sértő módon üzletelt a szakadár területekkel, amely tevékenysége során adók formájában finanszírozta a szeparatista formációkat, amelyeket Ukrajna terrorszervezeteknek tekint. A későbbiekben azonban ez a sántikáló magyarázat is eltűnt, amikor az RNBO futószalagon kezdte gyártani a szankciókat.

Jutott még belőlük az ellenzéki sajtó más képviselőinek is. Így került a listákra Anatolij Sarij, az Európában menekültként élő blogger, feleségével, Oljha Sarijjal, és utóbbi édesanyjával, Alla Bondarenkóval együtt. Ugyanígy járt Ihor Huzsva újságíró is, élettársával együtt. Huzsva maga is menedéket kapott az Európai Unióban korábban – Sarijt még Janukovics elnöksége idején, Huzsvát pedig Porosenko alatt kezdték vegzálni a hatóságok, Zelenszkij mondhatni folytatta elődei hagyományait.

„A szankciók miatt a Sarijékhoz köthető Sharij.net, valamint a Huzsva által főszerkesztett Sztrana hírportálok is blokkolva lettek, azóta domainről domainra vándorolva próbálnak fennmaradni”

Mivel Zelenszkij az ellenzékkel szembeni fellépés közepette is igyekezett valamennyit megőrizni a népen élősködő rétegekkel szemben fellépő vezető imázsából, amilyennek anno a pártja nevével megegyező című tévésorozatban az általa játszott karakter is tűnt, szankciós listákat állítottak össze a csempészekről és a bűnszervezeti vezetőkről is, közülük a külföldi állampolgárokat ki is utasították az országból. Persze itt is bírósági ítéletek nélkül történt az intézkedések bevezetése.

De harcot hirdetett az elnök az oligarchák ellen is, igaz, itt szankciók helyett egy törvény bevezetésével próbálta megvívni küzdelmét az elnök. Felemás eredménnyel, és felemás lelkesedéssel. A törvényt ugyan elfogadták, annak gyakorlati következménye azonban eddig nincs, és annak elfogadása egyébként sem lett volna lehetséges a kormánypárt és szatellitjei oligarchák által befolyásolt csoportjai nélkül. Arról nem is beszélve, hogy médiatámogatást is elsősorban oligarchikus csatornáktól kapott az elnök és pártja, így régi szövetségesétől, Ihor Kolomojszkijtól, valamint egy ideig Rinat Ahmetovtól, a minden egymást követő kormányzattal jó viszonyt ápoló donecki oligarchától.

„Ahmetov mostanra az elnök <kedvenc oligarchájából> azonban annak egyik fő ellenségévé vált”

Zelenszkij egy sajtótájékoztató során egyenesen azzal vádolta meg az oligarchát, hogy egy Oroszország által inspirált államcsíny-szervezkedésben is részt vesz. Ahmetov jelenleg azon dolgozik, hogy kiterjedt médiabirodalmának segítségével konszolidálja a Zelenszkijjel szembenálló politikai erők egy részét, azokat, akiket hagyományosan Majdan-pártinak tekintenek, de Petro Porosenkótól is idejében eltávolodtak. Közéjük tartozik Arszen Avakov, az idén lemondott belügyminiszter, aki már az elnök szankciós politikáját is bírálta, mondván, a döntések teljesen megalapozatlanul születtek, bizonyítékokat nem csak a közvélemény, de a döntést hozó tanács tagjai sem láttak. Ahmetov vonzáskörzetébe tartozik a népszerű újságíró, Dmitro Hordon, és a szintén közismert televíziós doktor, Jevhen Komarovszkij, akik korábban Zelenszkij támogatói sorába tartoztak, de csatornáin gyakran felbukkan Volodimir Hrojszman volt miniszterelnök, Oleh Ljasko radikális pártvezér, és börtönnel végződő grúziai próbálkozása előtt Miheil Szaakasvili is.

„Szintén az oligarchával való közeli kapcsolatokkal vádolták Dmitro Razumkov volt házelnököt is, akit idén ősszel tudott <kitúrni> pozíciójából az épületének utcájáról csak Bankovának nevezett Elnöki Iroda”

Razumkov az első perctől fogva túl önállóan viselkedett, népszerűsége pedig idén már veszélyes mértékben növekedett, annak köszönhetően, hogy továbbra is azokat az üzeneteket képviselte, amelyekkel Zelenszkijt és csapatát 2019-ben megválasztották. Razumkov jelenleg önálló politikai erő kialakításával próbálkozik, amelyet már most, formálissá válása előtt is bejutóként mérnek egy esetleges parlamenti választáson.

„Annak ellenére, hogy az elnökjelölti vita során Volodimir Zelenszkij Petro Porosenko <ítéletének> nevezte magát, és jelenleg éppen az ex-elnök pártja a hivatalos mérések szerint Zelenszkij és a Nép Szolgája fő kihívója, Porosenkót sokáig elkerülték a szankciók, és az ellene indított eljárások is inkább eredménytelen kötekedésnek tűntek, mintsem valódi elszámoltatási próbálkozásnak”

Év végén azonban a volt elnöknek is kijutott a jóból, az Állami Nyomozóiroda előbb tanúként, majd gyanúsítottként vonta be Viktor Medvedcsuk egyik hazaárulási ügyébe. A gyanú szerint ugyanis éppen a nacionalistaként pózoló Porosenko volt az, aki Medvedcsukot felkérte arra, hogy szerezzen szenet az ukrán energetikai vállalatok számára 2014–2015-ben a szeparatista területekről az azokat sújtó hivatalos embargó ellenére.

Az üggyel így az Elnöki Iroda két legyet üthet egy csapásra. A nyilvánosság előtt egymás kérlelhetetlen kritikusaiként megjelenő két politikus összekapcsolásával mindkettő megítélése csorbulhat.

„Nagyobbat azonban talán Porosenko veszíthet az ügyön, főképp azért, mert míg Medvedcsuk otthon maradt, és házi őrizetben várja ügye alakulását, Porosenko már az idézés elől is idegesen, orosz káromkodások közepette menekült el, majd azonnal külföldre távozott, ahonnan állítása szerint január első felében kíván csak visszatérni”

A 2022-es évnek tehát úgy futnak neki a „nép szolgái”, hogy az ukrán politikai élet szinte valamennyi fajsúlyos figurájával konfrontációba kerültek, miközben népszerűségük sem tekinthető kimagaslónak. Az egyre élesebb konfliktusok pedig a választások közeledtével egyre fenyegetőbbé tehetik egy esetleges vereség kilátásait.

(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója)