//„Covidka” és a Győzelem napja
A katonai parádékat kedvelők figyelme most jobb híján Minszkre szegeződött, hiszen Alekszandr Lukasenko a járvánnyal is dacolva a szokásokat megtartva emlékezett a Győzelem napján #moszkvater

„Covidka” és a Győzelem napja

MEGOSZTÁS

Heti tükör. Miért volt Minszkben a járvány ellenére is katonai parádé? Berlin szembe ment a nyugati narratívával. Amerika lenne a második világháború győztese? Miért távolították el Tverben a katinyi áldozatok emléktábláját?

A katonai parádékat kedvelők figyelme most jobb híján Minszkre szegeződött, hiszen Alekszandr Lukasenko a járvánnyal is dacolva a szokásokat megtartva emlékezett a Győzelem napján #moszkvater
A katonai parádékat kedvelők figyelme most jobb híján Minszkre szegeződött, hiszen Alekszandr Lukasenko a járvánnyal is dacolva a szokásokat megtartva emlékezett a Győzelem napján
Fotó:EUROPRESS/Sergei GAPON/AFP

Végre eljött egy olyan hét, amikor a járványon kívül más is foglalkoztatta a szláv világot. Pedig a koronavírus igencsak terjed Moszkvában, miközben az egész Közép-Kelet-Európa már a szigorítások oldásán és a gazdaság beindításán gondolkozik.

„Ennek ellenére a posztszovjet térségben a COVID-19 mellé feljött a Győzelem napja, Lengyelországban pedig az eredetileg a hét végére kiírt elnökválasztás elhalasztása és az új időpont körüli bizonytalanság ad témát”

S akkor még nem beszéltünk arról, hogy húsz éve iktatták be Vlagyimir Putyint. Ez a dátum, és a két évtized alatt megtett út bizonyára a mostaninál jobban foglalkoztatta volna a médiát, ha nincs a járvány. Mint ahogy a meglehetősen amatőrnek tűnő, az Egyesült Államokkal kapcsolatba hozott venezuelai puccskísérlet kudarca is, amelyről a Kreml állítólag már fél éve tudott. De az amerikai flotta Oroszország távol-keleti partjainál és általában Ázsiában megnövekedett aktivitása és a NATO fekete-tengeri jelenlétének fokozására vonatkozó tervek is nagyobb visszhangot váltottak volna ki, ha nem a COVID-korszakban élünk. Mint ahogy az is érdekes, hogy az Európai Uniónak nem tetszik, hogy a Balkán országai a járványban jobb híján Oroszországtól és Kínától kértek segítséget.

De maradjunk a Győzelem napjánál. S nem csak azért, mert kiemelt az évforduló, a második világháború 75 éve ért véget Európában.

„De azért is, mert e dátum körül látványosan kicsúcsosodtak a térségben és általában a Kelet és a Nyugat között meglévő ellentétek”

Ezen a tényen az sem változtatott, hogy Moszkvában ezúttal csak légi parádét tartottak, és az elnöki gárda tartott bemutatót a Kremlen belül. A Halhatatlan Ezred is csak virtuálisan „vonult”, volt viszont látványos tűzijáték, az erkélyekről pedig elénekelték a legendás „Gyeny pobedit”. S ha már a világhálónál tartunk, az interneten az borzolta a kedélyeket, hogy a Facebook állítólag több esetben letiltotta a Reichstagra kitűzött szovjet zászló képét. Azt minden esetre magam is furcsának találtam, hogy azt a videót, amelyen Vlagyimir Putyin az Ismeretlen Katona Sírjánál virágot helyez el, azzal az indokkal takarták ki, hogy a felvételen durva erőszak szerepelhet.

„Hát ez van. Tudjuk, hogy a szembenállás már az információs térben is kiéleződött”

A katonai parádékat kedvelők figyelme most jobb híján Minszkre szegeződött, hiszen Alekszandr Lukasenko a járvánnyal is dacolva a szokásokat megtartva emlékezett a Győzelem napján. Ezzel nem utolsó sorban orosz kollégájának is odaszúrt a belarusz elnök, megmutatva, hogy őt aztán nem ijeszti meg „covidka”. A

„Győzelem napjának megünneplése körül tehát érezhetően kialakult egy kis orosz-belarusz versenyfutás”

 A hangulatot jelezte, hogy még az ünnep előtt a két elnök telefonbeszélgetése is. Putyin a járvány kezeléséről szólva arra szólította fel Lukasenkót, hogy a ne játsszon a tűzzel, megnyugtatta viszont kollégáját, hogy az augusztusi elnökválasztáson Moszkva egyik jelöltet sem fogja támogatni, és tiszteletben tartja az eredményt. A Kreml számára most érezhetően az a legfontosabb, hogy Belarusz még véletlenül se kövesse az ukrán utat.

„S ha korábban mindenki azt latolgatta, ki lesz ott a Vörös-téren, akkor most az volt árulkodó, hogy a minszki parádén mely nagykövetségek képviseltetik magukat”

Az Európai Unió a járványra hivatkozva már előre eltanácsolta tagországainak diplomatáit a részvételtől. Ennek ellenére Szlovákia és Magyarország mégis képviseltette magát. Érdekes, hogy a posztszovjet térség nagykövetei közül a grúz valahol „eltűnt”, míg az ukrán szintén előre jelezte, hogy a járvány helyzet miatt távol marad. Az ukrán nagykövetség sajátos módon csupán két, etnikai szempontból ukrán érintettségű világháborús emlékműnél koszorúzott. Ukrajna hozzáállása az ünnephez egyébként is sajátos. Nem tagadják az ünnepet, ám 2015 óta kettéválasztották, és május 8. az emlékezés és a megbékélés, míg május 9. a náci rendszer feletti győzelem napja. A Nagy Honvédő Háború elnevezéstől Ukrajna elhatárolódott, mondván így csak Oroszországban beszélnek május 9-ről.

„Kijev célja ezzel láthatóan a különbözés Oroszországtól”

Kijev hivatalos indoklása így kívánták a szovjet-orosz militarista narratívát humánus megközelítésűre, összeurópaira cserélni. S ha már Ukrajnánál tartunk, akkor meg kell jegyezni, hogy a Donbasszban autós felvonulással tisztelegtek az hősök emléke előtt. Néhány katonai jármű mellett vörös zászlós személykocsik hajtottak végig Donyeck fő utcáin. S még egy szó Ukrajnáról, ahol a második világháború kapcsán elég sok furcsaságot hallhatunk. Most az egyik ismert politológus állt elő azzal, hogy az SS-ben volt zsidó zászlóalj.

Közben természetesen dúlt az emlékezetpolitikai háború, így aztán a 75. évforduló kapcsán minden szónak súlya volt. Éppen ezért feltűnő volt, hogy a német narratíva látványosan elütött az új nyugati retorikától. A német külügyminiszter szerint kizárólagosan országát terheli felelősség a II. világháború borzalmaiért. Heiko Maas a Der Spiegelben Andreas Wirschinggel, a müncheni Legújabbkori Történelem Intézetének vezetőjével közösen jegyzett írásában úgy fogalmazott, hogy

„aki kétségbe meri vonni Németország kizárólagos felelősségét és más népeket is bűnösnek tart, az az áldozatok emlékét sérti meg”

 Maas szerint Németországnak hálásnak kell lennie azoknak, akik a nemzetiszocializmus ellen harcoltak. „A háború kezdete nem köthető máshoz, mint a Lengyelország elleni német támadáshoz” – fogalmazott a külügyminiszter. Maas ezzel reagált azokra a kijelentésekre, amelyek a Molotov-Ribbentrop paktum aláírásának köszönhetően egyenrangú háborús bűnössé teszik a Szovjetuniót a náci Németországgal. Megkövette Oroszországot az osztrák kancellár is, ráadásul Vlagyimir Putyin a közszolgálati televízión keresztül szólhatott az osztrák néphez. A második világháborút szintén a vesztes oldalon befejező Magyarországon ezzel szemben hivatalos részről általános csend övezte az évfordulót.

Audronius Ažubalis korábbi litván külügyminiszter nemrég például már azt kezdeményezte, hogy szeptember 17-ét, a Vörös Hadsereg 1939-es Lengyelországba vonulásának napját nevezzék ki a „Szovjetunió Európa elleni agressziójának” napjává. Moszkva felelősségét emelték ki az évfordulón megszólaló lengyel politikusok is.

„A Fehér Ház közösségi hálón megjelentetett emlékezéseiben ugyanakkor az volt a feltűnő, hogy a győztes oldalon csupán az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát említették, a Szovjetunióról hallgattak”

A második világháborús történetének átírása láthatóan idegesíti Moszkvát, és általában véve sérti az oroszokat. Nem értik, hogy miért nekik kell megint magyarázkodniuk, mikor a legnagyobb áldozatot hozták a náci Németország legyőzéséért. Ebben az ideges hangulatban aztán Oroszország is el-elgaloppírozza magát. Így lassan már katinyi vérengzést sem ismerik el, pedig Gorbacsovtól Jelcinen át Putyinig ezt az orosz vezetők már megtették. A mostani hozzáállást jelzi, hogy

„az ügyészség döntése alapján az évforduló előtti napokban Tverben eltávolították az egykori szovjet belügyi népbiztosság (NKVD) által lengyel hadifoglyok ellen elkövetett katinyi vérengzés két emléktábláját az egykor az orosz titkosszolgálat székhelyéül szolgáló épület homlokzatáról”

Nem mellesleg két tábláról van szó, és a ’30-as évekbeli nagy terror áldozatainak emléktábláját is eltávolították. Az intézkedést a kommunisták kezdeményezték olyan állítólagos történelmi felfedezésekre hivatkozva, amelyek a tveri NKVD egykori vezetőjének, Dmitrij Tokarjevnek az 1991-es vallomása és a sírfeltárások ellenére megkérdőjelezték, hogy valóban meggyilkoltak lengyel tiszteket az NKVD tveri épületében. Hogy az esetről más orosz lapokkal egyetemben beszámoló Kommerszant írásának a címét idézzük, ez az áldozatok megcsúfolása. Ugyanúgy, mint a második világháborús szovjet szerepvállalás bagatellizálása, megkérdőjelezése.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.