Chaplinből Churchill?

Az ukrán elnök nem tanult a történelemből. Így a kiváló finn katona és államférfi, Gustav Mannerheim példájából, aki a nemzetközi ajánlkozások és ígéretözön ellenére tudta, meddig lehet feszíteni a húrt. Így aztán könnyen úgy járhat, mint Winston Churchill, akit a második világháború utolsó hónapjaiban szavaztak ki hivatalából, és nem tudta a békébe átvezetni Angliát.

Pap Krisztián írása a #moszkvater.com számára

Gustaf Mannerheim
Fotó:Wikipédia

1945. április végén már nem lehetett kérdéses, hogy a végzet beteljesedik a Führer-bunker lakói számára, a nemlétező német felmentő seregek nem fognak megérkezni. Hitler sem tehetett más, mint a tökéletes öngyilkosság végrehajtásán kezdett gondolkozni. Egyes hírek szerint, ha őt elfogják, akkor egy ketrecbe dugták volna, és úgy hordozták volna körbe a szovjet nagyvárosokban, és erre bizony jó esély mutatkozott. Miután a jaltai találkozón elfogadták, hogy a Harmadik Birodalomtól csak a feltétel nélküli megadást fogadják el, vagyis nem lesznek béketárgyalások, Hitler sem gondolhatta komolyan a kapitulációt.

És ezzel a német hadsereg is tisztában volt, emiatt harcoltak a legutolsó pillanatig, ezért tartották Berlint mindenáron. A legjobb német katonák ezrei haltak meg ennek tudatában miközben maguk is óriási pusztítást végeztek a támadó szovjet hadseregekben.

„Ha belegondolunk, hogy a II. világháború sorsa már 1944 végén eldőlt, de azért még háromnegyed éven át folyt a vér és tarolt a pusztítás, feláldozva Budapestet is pedig mindössze Hitlernek kellett volna belátnia, hogy elhibázott útra tévedt, vagyis egyetlen ember makacssága hosszabbította meg az elkerülhetetlent. Ne végezzünk számmágiát, de 1945 és 2025 között éppen 80 évtized telt el. Valaki tanult a történelemből? Hogy Oroszországgal nem egészséges ujjat húzni? Az ukrán elnök biztos nem tartozik közéjük”

És ebben nagy szerepet játszott, hogy ideje jórészét a saját médiabunkerében, saját buborékjában élte, ahová csak a tapsok és biztatások jutottak el. Ha nagyritkán hallott valami fülének idegen megjegyzést, azzal nem törődött, mert élén természetesen az Egyesült Államok aktuális kormányával a globális elit érezhetően mögötte állt.

Zelenszkij eddig egyetlen államférfiúi, vagy magas politikai képességet nem tudott fölmutatni azon kívül, hogy 2022. február 24-én a helyén maradt. Nem tudta lezárni a 2014 óta zajló harcokat a Donbasszban, és ahhoz főleg nem volt ereje, vagy akarata, hogy a Minszk II. egyezményt életbe léptesse. De nem próbálta megakadályozni az orosz „különleges hadműveletet” sem. Egyszerűen hagyta megtörténni a dolgokat, elfogadta az amerikai segítséget. Arra nem gondolt, hogy ennek még milyen ára lesz. Majd hagyta magát meggyőzni a szégyenletes Boris Johnson látógatáson, hogy ők a nyugati hegemóniát fogják védeni.

„Zelenszkij egyetlen dolgot tesz a nyílt háború óta, hogy magyaráz, folyamatosan castingokat és meetingeket tart politikusokkal, és szóval tartja Ukrajna, valamint a világ közvéleményét”

Néha kicsit túltolja, mint amikor kedves feleségével a Vogue oldalaira kerültek, ami már mégis csak túlzás volt egy háborúban és vérben álló ország elnökétől. És persze követelőzik és kioktat olyan politikusokat, mint Orbán Viktor, akik nem abban látják a megoldást, hogy a világ összes fegyverével tömjék ki Ukrajnát, hanem az azonnali fegyverszünetben. Mindeközben Ukrajnát egy mindjobban mélyülő adósság spirálba lökte a kilátástalan háború folytatásával.

„Mert mi lehet ennek az elhúzódó ukrán küzdésnek a végeredménye? Az ukránok visszafoglalják a Donbasszt? Akkor atomcsapást fognak elszenvedni, velünk együtt, mert azt mindenki érezni fogja. Esetleg befagy a konfliktus, mert az oroszok védelembe helyezkedve megőrzik eddig elért pozícióikat? Erre azért nincs esély, mert az oroszok már a végletekig ki akarják élezni a helyzetet, ha nem megy békekötéssel, akkor fegyverrel”

2022-ben jelent meg Gallagher Fenwick francia külpolitikai újságíró kötete Zelenszkij és a vérző Ukrajna címmel a Corvina Kiadó gondozásában. Ennek beharangozójában ezt írják: Charlie Chaplin egy csapásra átváltozott: egyszerre Churchill lett belőle, aki megteremtette Ukrajna egységét. Mindenképpen Zelenszkij javára írhatjuk, hogy a helyén maradt, amivel valószínűleg az amerikaiakat is meglepte, hiszen az amerikai hírszerzés figyelmeztette, hogy személyes biztonsága is veszélyben van, de ő az orosz invázió megindulása ellenére a helyén maradt, és nem szaladt Londonba vagy kelet-Lengyelországba árnyékkormányt alakítani.

Ehhez tegyük hozzá rögtön, az ukrán védelem az amerikai Javelin páncéltörő rakétáknak köszönhetően megakadályozták, hogy az oroszok menetből elfoglalják Kijevet. Kitartottak ezt követően és megtették, amit a becsület megkövetelt. Pontosan úgy, ahogy a finnek 1939-40-ben harcoltak majd kötöttek egy ésszerű békét területi engedményekkel.

„Csak hát ott volt egy Gustav Mannerheim nevű kiváló katona és államférfi, aki a nemzetközi ajánlkozások és ígéretözön ellenére tudta, meddig lehet feszíteni a húrt. A véreskezű ukrán Chaplin nem tudta, és alkalmatlansága éppen ott ütközött ki, hogy nem volt benne elég erő és tartás a háború kegyetlen darálóvá válásakor a féket behúzásához”

Nem volt képes azt mondani, elég volt! Ukrajna most dülöngél a kimerültségtől, az emberhiánytól, az erőszakos sorozástól a várható horribilis helyreállítási költségektől, miközben százával hullanak el az egyre fiatalabb katonák. Megérte ez a globális elit kiszolgálása?

Aztán február 28-án megtörtént Trump-Zelenszkij-Vance találkozó. Az ukrán elnök beleütközött a Valóság nevű betonfalba. Nem voltak szólamok és baráti ölelések, csak egy elvárás, hogy beleegyezzen a tűzszünetbe, és úgy mellékesen aláírja a földfémek kitermelésének felét. Joe Biden egy kiszolgáló ember volt, kiszolgálta a honi hadiipari komplexumot. Donald Trump viszont gyakorlott nagyvállalkozó, aki nem csupán egy iparágat képvisel, hanem az USA nevű nagyvállalatot, annak fenyegető adósság terhével. Trump szembesítette Zelenszkijt azzal, hogy a jótékonykodásnak vége, és az addig átadott fegyverekért is törleszteni kell. Ez bizony hidegzuhanyként hatott. Mike Waltz, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója, aki egyszer Winston Churchillhez hasonlította Zelenszkij, most úgy fogalmazott, hogy Zelenszkij viselkedése a Fehér Házban „hihetetlenül tiszteletlen” volt.

„Waltz azt is megjegyezte, hogy Churchillt a második világháború utolsó hónapjaiban szavazták ki hivatalából, és nem tudta a békébe átvezetni Angliát. Mike Johnson, a képviselőház elnöke szerint Zelenszkijnek félre kellene állnia”

Mint mondta: „Vagy neki kell észhez térnie, és hálából visszaülnie az asztalhoz, vagy valaki másnak kell vezetnie az országot, hogy ezt megtegye. … Úgy értem, az ukránokon múlik, hogy ezt kitalálják. De azt mondhatom, hogy mi újra erővel erőltetjük a békét”.

Feltételezhetjük, hogy ami Zelenszkijt a legjobban az érdekelte, hogy megkapja-e az amerikai biztonsági garanciákat egy ukrán-orosz béketárgyalásokhoz, nem kapta meg, és nem is fogja megkapni. Tartunk tőle, hogy az ukrán elnök azért akarta ezt elérni, hogy ezzel tényleg bevonja az Egyesült Államokat és a NATO-t a saját háborújába, ezzel kényszerítve ki a győzelmet Oroszország fölött, vagy egy atomháborút. Hiszen állandóan a NATO tagságot követelte, holott ezt többször is világosan megmondták, hogy nem lehetséges.

Az ukrán elnök mentségére tegyük hozzá, azok a nyugati politikusok, Angela Merkel, François Hollande, Victoria Nuland és kitudja még milyen befolyásos háttéremberek, akik belevitték őt a háborúba és ebbe a szerepbe, akik kitömték őt mindenféle ígéretekkel, azok most sehol nincsenek. A brüsszeli bürokraták pedig azt képzelik, hogy a hazugságok illúzióját még továbbra is fönntarthatják.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com