//Börtönt megjárt művészből tönkretett könyvkiadó
Gumilev, Grzsebin (középen) és Blok #moszkvater

Börtönt megjárt művészből tönkretett könyvkiadó

MEGOSZTÁS

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal ismét egy a szó szoros értelmében küzdelmes, emigrációba torkolló életpályával ismertet meg bennünket. A grafikusból jeles könyvkiadóvá lett Zinovij Grzsebin kacskaringós útján, hányattatásain keresztül bepillanthatunk előbb a századelő Oroszországának, majd szovjet hatalom első éveinek, végül az emigráció életébe.

Gumilev, Grzsebin (középen) és Blok #moszkvater
Gumilev, Grzsebin (középen) és Blok
Fotó:EUROPRESS/Sputnik/AFP

A cím mindig legyen blikkfangos – még akkor is, ha kegyes csalással kicsit csúsztat. Ez zsurnaliszta jó tanács. Ám ezúttal szó sincs csalásról, a cím színtiszta igazságot takar. Az orosz könyvkiadás izgalmas életutat bejárt jeles személyiségéről lesz szó.

Csugujev kisváros Harkov mellett. Innen indult hódító útjára az orosz festészet nagy alakja, Ilja Repin. S innen, a seregben 25 évet szolgált, és ezért viszonylagos védettséget élvező zsidó származású obsitos hadfi családjából kezdte a századfordulón izgalmasan alakuló, és tragikusan végződő pályáját egy másik művészi tehetséggel megáldott fiatalember.

„Családja nehéz anyagi helyzete ellenére sikerül jó művészeti képzést kapnia. Harkovban kezdi, majd Münchenben és Párizsban tökéletesíti tudását, mint grafikus”

1905-ben tér haza, egyenest a forradalmi események középpontjába. Rögtön nagy fába vágja a fejszéjét. Elhatározza, hogy a német szatirikus hetilap, a Simplicissimus mintájára „Madárijesztő” (Zsupel) címmel lapot indít, s ezzel kivívja a cenzúra ellenszenvét. Ráadásul egyik karikatúrája II. Miklós cárt nem éppen rokonszenvesen ábrázolja. Az ifjú művész-főszerkesztő börtönbe kerül, a lapot a harmadik szám után betiltják. Ez művészeti és irodalmi körökben nyomban nevet szerez neki. És Gorkij értékes barátságát.

A fiatalember a rácsok mögött sem nyugszik. „Pokoli posta” (Adszkaja pocsta) címmel egy másik szatirikus hetilapot indít. Címét a jeles XVIII. századi író és újságkiadó Fjodor Emin hasonló vállalkozásától vette kölcsön. Ez a lapja valamivel többet, 4 számot él meg és a kortársi orosz irodalom olyan nagyságai publikálnak benne, mint Leonyid Andrejev, Konsztantyin Balmont, Ivan Bunyin, Vjacseszlav Ivanov, Fjodor Szologub, Alekszandr Kuprin. Szerencséjére csupán nyolc hónapot tölt fegyházban. Neves pártfogói vannak, többek között a világhírű Botkin-orvoscsalád műgyűjtő sarja, Szergej Botkin is kiáll mellette.

„Zinovij Grzsebin (1877-1929) feltehetően cellája hűvösében ébredt rá, hogy nem a képzőművészet, hanem a könyvkiadás lesz élethivatása”

Akkor még nem is sejtette, hogy milyen nehéz területre tévedt. Börtönviselt lévén, meg volt fosztva bizonyos jogoktól, így könyvkiadó, lap alapításától is. Ez azonban neki ez nem akadály. Barátai beugranak helyette, s létrehozza a Pantheon könyvkiadót. Az 1905 után bekövetkező forradalmi apályban az értelmiség érdeklődése egy időre elfordul a társadalmi-politikai kérdésektől. Ezt a vákuumot használja ki Grzsebin vállalkozása színvonalas világirodalmi alkotások közreadásával. A munkába bevonják az „ezüst kor” jeles alakjait, a már említett Balmontot vagy Valerij Brjuszovot.

1906-ban Vadrózsa (Sipovnyik) néven egy másik kiadót alapít. A neve nyilvánvalóan utal a közmondásra – „nincsen rózsa tövis nélkül”. Célja fiatal, a hagyományos irodalmi kánonnal szakító, új tehetségek bemutatása is volt. Na és persze mást és másokat is megcsipkedtek a kiadói tövisei.

Grzsebin Annyenkov festményén #moszkvater
Grzsebin Annyenkov festményén

A háborúban Grzsebin „Haza” (Otyecsesztvo) néven patrióta érzelmű lapot indít. Nyilvánvalóan szembe megy a barát Gorkij törekvéseivel, aki elítélte a háborút, és ezt tette lapja az „Évkönyv” (Letopisz) is. Ez mégsem jelenti együttműködésük végét. Közösen bábáskodnak a „Vitorla” (Párusz) kiadó beindításán. Grzsebin ráadásul évekig gazdasági irányítója a szociáldemokrata párt napilapjának, az „Új életnek” (Novaja zsizny).  Közben mellesleg közreadja Blok verseit.

„Grzsebin nem csak könyvkiadói életet szervezett. A Merezskovszkij-Zinaida Gippiusz házaspár lakása melletti otthona a leningrádi irodalmi élet egyik találkozóhelye, ahol többek között megfordulnak későbbi sorstársai a száműzetésben. Így Alekszej Remizov, a festőművész Jurij Annyenkov, Alekszandr Benoá és mások” 

A forradalom győzelme után Grzsebint, mint az új rend „szimpatizánsát” kezelték. Gorkijjal közösen világirodalmi könyvkiadót indítanak, amire Lenin is áldását adja. Ám ellenfelei nem nyugszanak. Gondjai lettek a tervbe vett 54 kötetes világirodalmi sorozat kiadásához szüksége papír beszerzésével – Oroszhonban akkoriban a papír nagy kincs volt.

„Kik ártottak neki? Egyik legádázabb ellenfele, vagy még annál is több, nyílt ellensége a proletkultos Ilja Jonov, későbbi kiadói korifeus volt. Érdemes végigpillantani életén”

Jonov a korra jellemző zűrzavaros, és nem teljesen egyértelmű karriert futott be. Volt a párt politikáját kíméletlenül betartató leningrádi kiadói főigazgató. Mint ilyen felszámoltatta a Gorkij kezdeményezte világirodalmi könyvkiadót, könyveket tiltatott be. Kíméletlen vonalasságával elérte, hogy tagja lett a párt Központi Ellenőrző Bizottságának. Az Egyesült Államokba kiküldve gyapot felvásárlására alapított orosz-amerikai szindikátust vezetett, hazatérve a Nemzetközi Könyvterjesztő Részvénytársaságot irányította. Gorkij 1932-ben rosszalló levélben hívta fel Sztálin figyelmét Jonov alkalmatlanságára, és emberi gyarlóságaira. Közbenjárásának idővel meglett az eredménye. 1937-ben Jonovot letartóztatják. 1942-ben hal meg egy északi építőtáborban. 1956-ben bekövetkezett rehabilitációja sem változtat értékelésén, főleg Grzsebinnel szembeni aknamunkájának megítélésén.

„De térjünk vissza a könyvkiadást újraindító Grzsebinhez. Nem volt könnyű a forradalom utáni években könyvet kiadni az új szovjet államban. Szinte semmi nem állt rendelkezésre”

Elsősorban nem volt papír. Nem volt jobb a helyzet a nyomdák technikai felszereltségével sem. A könyvek előállítói, mint mindenütt a világon, a munkások műveltebb, haladóbb gondolkodású rétegéhez tartoztak, s mint ilyenek aktívabban vettek részt a politikai és fegyveres küzdelmekben. Csak a polgárháború végeztével tértek vissza a szakmájukba. Ráadásul a papír a politikailag fontosabb agitációs és propaganda kiadványok és tankönyvek kiadásához kellett. Grzsebin azt javasolta Gorkijnak, hogy nyomassanak könyveket külföldön. Hazai rosszakaróinak ez jó indokot adott az intrikára. Sok egyéb mellett belekötöttek a könyvek úgymond túl magas árába. Grzsebin gyakorlatilag saját zsebéből finanszírozta tevékenységét, és csak évek során kapta vissza kiadásai egy részét.

„A felálló szovjet államhatalom a könyvkiadást állami monopóliummá tette. A légkör sem igazán kedvezett az irodalomnak, a független könyvkiadásnak”

Lenin ki akarta vonni az ádáz kultúrpolitikai küzdelmekből az amúgy is betegeskedő Gorkijt, ezért azt javasolta, hogy utazzon külföldre gyógykezeltetni magát. Grzsebin is áttette kiadói tevékenységének székhelyét a háború után gazdaságilag nehezen talpra álló Németországba. Itt kedvezően alacsonyak voltak az árak és az orosz nyelvű könyvnyomtatás még őrizte a háború alatt kialakított hagyományait,  voltak megfelelő nyomdák, és oroszul jól tudó szedők.

1922 júniusában Grzsebin szerződést kötött az állami kiadóval 54 könyv megjelentetésére. A szerzői honoráriumokat, akárcsak a nyomdai költségeket saját pénzéből megelőlegezve finanszírozta, mintegy 30 millió német márka értékben.

Grzsebin 1922 és 1923 között részint Szovjet-Oroszországból kimentett tőkéjéből, részint kölcsönökből 225 orosz nyelvű könyvet adott ki. Belőlük rendezett könyvkiállítása a berlini orosz emigráció nagy eseménye volt.

„Ám változtak az idők. 1923-ban Szovjet-Oroszországban tilalmat rendeltek el a külföldön nyomtatott orosz könyvek behozatalára”

Az állami kiadó felbontotta szerződését Grzsebinnel. Az orosz emigráció egyes tagjai szerint tudatos akcióvolt ez a külföldi orosz, többségében emigráns kiadókkal szemben. A hazai könyvkiadás ily módon egyeduralkodó lett a hatalmas orosz könyvpiacon. Grzsebinnel még aljasabban jártak el, mert a megrendelt könyveket, köztük értékes és fontos tankönyveket nem vették át, és nem fizették ki. Az ügyből pereskedés lett. A német bíróság ugyan az emigráns kiadó vezetőnek adott igazat, ám pénzét sohasem kapta meg.

„A szovjet állami szervek által kisemmizett Grzsebin Párizsba költözött és próbált ismét kiadót indítani”

Barátait és korábbi partnereit ötleteivel bombázta. Ám otthon már beindult a kampány lehetetlenné tételére. Ebbe bekapcsolódott a párizsi emigráns újság a „Russzkaja Gazeta”, mely névtelen cikkben a szovjethatalom javára folytatott kémkedéssel vádolta Grzsebint. Barátai harcot indítottak mellette. A helyreigazító cikk azonban csak egy év múlva jelent meg. Grzsebin többször Berlinbe utazott, de sehogy sem jutott a pénzéhez. Próbált kiadói jogokat vásárolni. Nem lévén tőkéje, helyzete egyre kilátástalanabb lett.

Egy időre gondjai megoldódtak, s ebben segítségére volt egy nagyszerű diplomata, Valerian Dovgalevszkij. Ő volt az, aki különböző posztokon sokat tett Szovjet-Oroszország nemzetközi elismertetéséért. A korán elhunyt párizsi képviseletvezető segített – ez sem lehetett valami könnyű dolog elintézni -,  így Grzsebinnek néhányszor sikerült párszáz dollárhoz jutnia azokért az elbeszélésekért, melyek kiadói jogát Gorkij átruházta rá. Ám ez semmire nem volt elég.

„Több évi kínlódás, nélkülözés és betegeskedés után az orosz irodalom legendás könyvkiadója 1929-ban Párizsban, belerokkanva a hiábavaló küzdelembe, szívrohamban meghalt. Családja, gyermekei még évekig szegénységben éltek, vissza kellett fizetniük apjuk tetemes adósságait”

Grzsebinről ma már lehet beszélni és írni, noha személyiségének és pályafutásának megítélése ma sem egyöntetű. Nem könnyű a könyvkiadó élete. Érzékeny lelkületű szerzőkkel van dolga, akiknek néha nemet is kell mondania. Ráadásul a könyv sohasem volt igazából nagy üzlet. Ennek megfelelően legendák – jó és rosszindulatúak – és tanulságosan szomorú tények övezik alakját.

Grzsebin íróbarátja, Kornyej Csukovszkij hogy a könyvkiadónak ne kelljen bevonulnia az első világháborúban, közbenjárt George William Buchanannál, aki 1910 és 1918 között petrográdi angol nagykövet volt, ám később a szovjethatalom egyik legádázabb ellenfele lett. Jóllehet, a neves festő Konsztantyin Szomov tolvajnak nevezte a kiadót a követségen, sikerült Grzsebint felmentetni a katonai szolgálat alól. Leonyid Andrejev arról emlékezett meg, hogy milyen nagy figyelemmel hallgatta a kiadó, amikor felolvasta neki új műveit.

„Azt író kortársak egyöntetűen elismerték Grzsebin kiemelkedő kiadói képességeit”

Másképp nyilatkozott róla viszont a Merezskovszkij-Gippiusz házaspár:„Született parazita és hullarabló, aki fillérekért felvásárolja az orosz irodalmat.” Természetesen éppen az ellenkezője volt igaz. Grzsebin 1918-ban, a legnehezebb esztendőben  Merezskovszkijtól akkoriban meseszerűen nagy, 15 ezer fontsterling értékű rubelért megvette  az író válogatott műveinek kiadásai jogát, amit az nyomban más kiadóknál is értékesített.

Gzsebin nem fukarkodott, ha segíteni kellett íróbarátain vagy azok kérték rá. Harmincezer rubellel támogatta a nagybeteg Gavriil Konsztantyinovics Romanov nagyherceg Gorkij által Leninnél kezdeményezett kiutazását külföldre gyógykezelésre. Gorkij 1919-ben közös munkájuk elismeréséül és hálából Grzsebinre hagyta válogatott elbeszélései kiadói jogát. Azok megjelentek a szovjet állami kiadónál. Gorkij közbenjárt, hogy a jogdíj egy részét Grzsebin megkapja, ám erre csak halála után került sor.

„Az alma nem esett messze a fájától”

Grzsebin lányai párizsi száműzetésükben, hogy megélhessenek, balettiskolát nyitottak. Alekszej fia biológus lett. A legnagyobb karriert másik fia, a fizikus és neves közgazdász Tovij Grzsebin (1922-1994), az európai monetáris politika reformer kidolgozója futotta be. Neki még arra is volt energiája, hogy ugyan nem olyan nagy volumenben, de folytassa apja munkáját, magánszorgalomból orosz nyelvű könyveket adott ki.

A hálátlan utókor ma már csak írók kurta-furcsa visszaemlékezéseiben vagy lábjegyzetekben szerez tudomást az orosz könyvkiadás jeles alakjáról, Zinovij Grzsebinről.

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.