//Bolsoj, az orosz kultúra jelképe
„A 20. század elején vált a Bolsoj nemcsak országos jelentőségű, hanem világhírű kulturális intézménnyé” #moszkvater

Bolsoj, az orosz kultúra jelképe

MEGOSZTÁS

Lassan a 250. szezonjához közeledik a világ egyik legrégebbi, és legnagyobb operaszínpada, a moszkvai Nagyszínház. Vagy ahogy a világ szinte minden pontján hívják, a Bolsoj. Magát a színházat a tűz sem tudta elpusztítani, pedig több alkalommal is kis híján porig égett. Egy biztos, Oroszországban a kultúra első számú jelképe az 1825. január 18-án megnyitott Bolsoj, a hagyományok őrzője, ahol immár közel két évszázada tehetséges énekeseket és táncosokat nevelnek ki.

„A 20. század elején vált a Bolsoj nemcsak országos jelentőségű, hanem világhírű kulturális intézménnyé” #moszkvater
„A 20. század elején vált a Bolsoj nemcsak országos jelentőségű, hanem világhírű kulturális intézménnyé”
Fotó:EUROPRESS/Ramil Sitdikov/Sputnik/AFP

Nem sok olyan színház létezik a világon, amely mind a mai napig, mint a kultúra egyetemes otthonaként működik. A moszkvai Nagyszínház, azaz ismertebb nevén a Bolsoj rengeteg mindent túlélt, ezzel is bizonyítva, hogy az örökkévalóság egyik kulturális bástyája. A Nagyszínház mai épületét 1856 októberében nyitották meg II. Sándor cár koronázásakor, de ez is ugyanúgy leégett, mint több elődje, többek között az eredeti, 1825. január 18-án átadott épület. Ám nemcsak a tüzek miatt került az évtizedek alatt veszélybe a Bolsoj, hanem például az 1930-as moszkvai metróépítés miatt is.

„Egészen 2006-ig toldozva-foltozva meg lehetett menteni a színházat, ám akkorra a repedések, és a kiszolgáló helyiségek szűkössége miatt lehetetlenné vált az előadások megtartása, ezért felújításra bezárták”

Hat év után, 2011. október 28-án rendezett gála előadással kapta vissza az orosz főváros az immár régi fényében csillogó Bolsojt, miután 21 milliárd rubel beruházással, 70 ezer négyzetméternyi bővítéssel, 3600 restaurátor és építész munkája nyomán újra nyithatott. Egyebek mellett 400 kg aranyfüstöt használtak fel, földalatti öltözőkkel és földalatti színpaddal is bővült.

A gálakoncerten a színészek, énekesek és táncosok mellett az építőmunkások, a ruhatárosok és a nézőtéri felügyelők is a színpadra állhattak, míg a nézőtéren helyet foglalt a politikai pártok képviselőin, államférfiakon, a Bolsoj korábbi, még élő nagy sztárjain kívül az orosz pátriárka is. A Youtube és Európa nagy tévétársaságai egyenesben közvetítették az eseményt, azaz a Bolsoj újjászületése valódi világpremier volt.

„Jellemző a Bolsoj népszerűségére és elismertségére, hogy amikor a gála előtt kinyitottak a pénztárak, 2012 februárjáig szinte azonnal minden jegyet elkapkodtak”

Annak ellenére, hogy a belépők bizony nem a legolcsóbbak voltak. A kedvezményes jegy 50 rubelbe, diákoknak pedig 40 rubelbe került, míg a többség 250 rubelért válthatott belépőt, míg a páholyok öt emeletén 5000 rubelt is elkértek egy jegyért. Egy szó, mint száz, a Bolsoj nem olcsó mulatság.

Röviden tekintsük át, hogyan vált az egyetemes és orosz kultúra egyik bástyájává a Bolsoj. A XVIII. század második felében Pjotr Vasziljevics Uruszov herceg, aki a színházak és a színházi előadások nagy mecénása volt, még 1776-ban jogot kért és kapott II. Katalin cárnőtől, hogy hivatalosan színházi előadásokat rendezzenek Moszkvában. A színház felépítéséhez a herceg mecénás társat keresett, és rátalált Michael Maddox angol vállalkozóra, akivel kezdetben közösen vágtak bele a szervezésbe, valamint az általuk alapított társulat színházi épületének építésébe. Amikor a színházat ideiglenesen befogadó moszkvai előkelőség palotájában elkezdték a működésüket, az épület 1780 februárjában leégett. Uruszov ekkor eladta a jogokat társának, aki az építkezést néhány hónap alatt befejezte. Az új színház nyitóelőadását 1780. december 30-án tartották meg, és vannak, akik ezt tartják a Bolsoj születésnapjának.

„Az épület nagyjából mai helyén, a Petrovka utcában állt, és egymást váltva játszottak benne prózai és zenés darabokat”

Egy biztos, nem lett belőle tömegeket vonzó színház, ugyanis viszonylag szűk úri közönség látogatta az előadásokat. A 800 fős nézőtérrel rendelkező színház 25 évig állt fenn, aztán 1805. október 8-án kigyulladt és teljesen kiégett. A társulat három évig magánpalotákban lépett fel, 1808-tól Moszkva egy másik részén, az Arbat téren emelt színházépületben folytatta fellépéseit, ám amikor Napóleon elfoglalta Moszkvát, a tűzvészben ez az egyébként fából készült épület is porig égett.

„És amikor újjáépítették Moszkvát, eljött a Bolsoj ideje is. Az új, ötszintes, monumentális épület 1821–1824 között épült fel, és 1825. január 18-án nyitotta meg kapuit”

Itt kezdetben prózai darabokat adtak elő, ám aránylag rövid időn belül már az opera és a balett otthonává vált. Olyan Európa-szerte ismert zeneszerzők műveit mutatták itt be, mint Mozart, Donizetti, Rossini a fiatal Verdi, míg az orosz művészek közül Versztovszkij több alkotásának is itt volt a premierje.

És immár sokadszorra, a tűz ismét közbeszólt, és a majd 28 éven át sikert sikerre halmozó színház épülete 1853 márciusában újra tűzvész áldozata lett. Az újjáépítésére kiírt pályázatot egy szentpétervári zeneszerző-karmester fia, Albert Katyerinovics Kavosz nyerte meg.

„A vadonatúj épület magasabb, a színpad szélesebb lett, zenekari árkot alakítottak ki, és a nézőteret 2150 férőhelyesre bővítették, majd 1856. augusztus 20-án, immár Bolsoj néven Bellini Puritánok című operájának előadásával újra megnyitotta kapuit”

Innentől kezdve többször is változott a színpadra állított művek listája, hiszen előbb a Bolsoj olasz impresszáriójának, Merellinek elképzelése alapján olasz és francia operák kerültek bemutatásra, az 1870-es évektől megjelentek a repertoárban a ma már klasszikusnak számító orosz szerzők művei, mint Csajkovszkij, Muszorgszkij, Rimszkij-Korszakov vagy éppen Borogyin alkotásai.

„A 20. század elején vált a Bolsoj nemcsak országos jelentőségű, hanem világhírű kulturális intézménnyé”

Az 1917. évi bolsevik forradalom után válságos évek következtek. Az új hatalom kulturális irányítói közül többen az opera műfajának még a létjogosultságát is megkérdőjelezték, szerintük ugyanis a „munkáshatalomnak” nincs szüksége az operára. Ez a szélsőséges nézet megbukott, az 1920-as években visszatérhettek a színpadra a klasszikusok, illetve kialakult az a gyakorlat, hogy a színház a legnagyobb hivatalos évfordulók, állami díszünnepségek helyszíne is lett.

A Bolsoj épületét a II. világháború idején bombatalálat érte, amit a város újjáépítésekor 1943–44-ben helyreállítottak. A klasszikus darabok mellett a színház repertoárja új szerzők, köztük Prokofjev és Hacsaturján műveivel bővült, az 1960-as évek után pedig megjelentek színpadán az akkori úgyynevezett baráti országok, vagyis a béketábor államainak, köztük Magyarország szerzőinek darabjai is.

„Aztán jött a rendszerváltás, ám a Bolsoj örök maradt”

Még akkor is, amikor 2006-ban megkezdődött az utolsó átépítése. A 2011. október 28-án rendezett gálaelőadással pedig visszakapta az orosz főváros az immár régi fényében csillogó Bolsojt.

MEGOSZTÁS