Évek óta a nemzetközi sajtó állandó témája annak kérdése, hogy Oroszország milyen válogatott módszerekkel avatkozik be más országok választási folyamataiba. Az idei évben éppen Oroszországban rendeznek parlamenti választásokat, és ennek kapcsán ugyanez a kérdés már fordított előjellel vetődik fel. Beavatkozik-e valaki az orosz választásokba?

Kosztur András írása a #moszkvater.com számára

Oroszország és a választási manipulációk fogalma 2016-ban, Donald Trump sikeres elnöki kampánya során forrott össze a nemzetközi, pontosabban a nyugati közvélemény számára, a Trumppal nem szimpatizáló médiumok pedig a perdöntő bizonyítékok hiánya ellenére ma is evidenciaként kezelik, hogy Oroszország Trump javára manipulálta az amerikai választási folyamatokat.

„Az persze sosem volt titok, hogy a Kremlben a <héjának> tartott Hillary Clintonnal szemben a Moszkvával békülékenyebb hangot ígérő Trumppal szimpatizáltak, ez pedig az orosz állami sajtó angol nyelvű platformjain – mint az RT vagy a Sputnik – is érződött”

Ezt önmagában beavatkozásnak tekinteni azonban nyilvánvalóan a nyugati kettős médiamérce esete, amely szerint ugyanazon módszerek alkalmazása a Nyugat és barátai esetében megengedhető, míg a Nyugat riválisai esetében a demokrácia elleni támadás. Hiszen az amerikaiaknak és szövetségeseiknek az oroszoknál jóval kiterjedtebb idegen nyelvű médiagépezet áll rendelkezésére egyes országok közvéleményének befolyásolására. Ennek eszközei – a Radio Liberty/Radio Free Europe (RL/RFE), a Voice of America (VOA), a BBC, a Deutsche Welle stb. – orosz nyelven is elérhetőek, és az említett orosz médiumoknál gyakran nem kevésbé egyértelműen foglalnak állást egy-egy állam, köztük Oroszország belpolitikai kérdéseiben.

Ezt pedig az oroszok is megelégelték. Miután Biden beiktatása – és persze Navalnij hazatérését követő letartóztatása – után a nyugati sajtó, és a politikai élet jeles képviselői éles bírálatokat fogalmaztak meg Moszkvával szemben, ismételten kibertámadásokkal, választási beavatkozásokkal, és más egyebekkel vádolva meg az oroszokat, az orosz kormányközeli sajtóban is egyre gyakoribb témává vált, hogy valójában éppen az Egyesült Államok az, amely beavatkozik más országok politikai életébe.

„Előbb Vaszilij Piszkarjov, az Állami Duma korrupcióellenes és biztonsági ügyekkel foglalkozó bizottságának feje állította, hogy az amerikaiakkal ellentétben az oroszoknak tényszerű bizonyítékaik vannak a másik fél beavatkozási kísérleteit illetően, legutóbb pedig Szergej Lavrov külügyminiszter vetette fel, hogy a szeptemberi választásokhoz közeledve a Nyugat erőszakos tiltakozó akciókat próbálhat majd szítani Oroszországban”

Piszkarjov bizonyítékok alatt azokra az orosz aktivistáknak tartott képzésekre, a köreikben osztogatott módszertani könyvecskékre gondolt, amelyeket a nyugati finanszírozású NGO-k támogattak az elmúlt évek, évtizedek során, és amelyek többek között az „erőszakmentes” tiltakozások módszereiről szóltak. A téma az Alekszej Navalnij letartóztatása utáni tüntetéseket követően élénken foglalkoztatta az orosz közvéleményt, kivált annak kormánypárti részét, hiszen a nagyvárosok utcáin megjelenő tiltakozó tömegek egy oroszországi „színes forradalom” előkészületeinek lehetőségét vetették fel. Olga Szkabejeva, a Rosszija24 csatorna ismert műsorvezetője rövid összeállítást is készített, amelyben az oroszországi tiltakozók által alkalmazott módszereket más országok mozgalmaival, valamint Gene Sharp híres-hírhedt módszertani könyvecskéjével vetette össze, amely nemrég magyarul is megjelent, Diktatúrából a demokráciába címmel (Kossuth, Bp., 2020).

„A külföldi beavatkozásra való figyelmeztetés, és az az elleni fellépés azonban nem az idén kezdődött Oroszországban”

Egy sor külföldi szervezet – többek között Soros György alapítványhálózata, a National Endowment for Democracy (NED) nevű amerikai alapítvány, Mihail Hodorkovszkij Nyílt Oroszországa, vagy a USAID – lett nem kívánatossá nyilvánítva az ezt lehetővé tevő törvény megszavazása óta, más szervezeteket pedig külföldi ügynökként jelöltek meg. Utóbbi gyakorlatot egyébként nem kis részben a hasonló amerikai intézkedések ihlették, amelyek alapján az ott működő orosz sajtótermékek foreign agent-ként vannak számon tartva. Az orosz hatóságok Navalnij Korrupcióellenes Alapját (FBK) is külföldi ügynökké nyilvánították, majd nem sokkal később fel is oszlatták.

„Nyugaton ezt – nem teljesen alaptalanul – a demokrácia és a szabad véleménynyilvánítás elleni fellépésnek tekintik, az orosz vezetés azonban – szintén nem minden alap nélkül – az orosz belügyekbe való külföldi beavatkozással szembeni védekezésként értelmezi ezt”

Vlagyimir Putyin a Joe Bidennel folytatott genfi tárgyalásait követő sajtótájékoztatóján meglepő nyíltsággal vezette le az FBK és más hasonló szervezetek elleni fellépés szükségességét. Mivel, véli Putyin, az Egyesült Államok ellenfelének nyilvánította Oroszországot, nyilvánvaló, hogy olyan szervezeteket támogat az országban, amelyek akarva-akaratlanul annak gyengítésén dolgoznak.

A Kreml számára a külföldi beavatkozás témája meglehetősen ambivalens jelenség. Egyrészt, a Nyugat által Oroszországra gyakorolt nyomás, és a rendszeren kívüli ellenzék egyértelmű állásfoglalása a nyugatiak oldalán alátámasztja a moszkvai vezetés álláspontját, miszerint itt az orosz belügyekbe történő beavatkozásról van szó. Az orosz közvélemény jelentős része Navalnij mérgezési ügye kapcsán is meglehetősen szkeptikus volt, a Navalnij-csapat emigrációban lévő vezetőinek EU-s vezetőkkel történő találkozói, és az orosz vezetőkkel szembeni szankciókra vonatkozó javaslataik pedig csak megerősítik a nyugati államok érdekeltségére vonatkozó feltételezéseket.

Másrészt viszont éppen a szankciók orosz ellenzékiek általi követelése miatt lehet aggasztó is a jelenség, hiszen nyilvánvaló, hogy a nyugati hatalmak bármilyen alkalmat megragadnak arra, hogy Oroszországgal szemben újabb büntetőintézkedéseket vezessenek be.

„A közelgő választásokon elkövetett vélt vagy valós csalások és szabálytalanságok pedig pont ilyen alkalmat jelenthetnek majd”

Moszkva figyelmeztette is az országba érkező nemzetközi megfigyelőket, hogy ne éljenek vissza státuszukkal, és ne használják azt fel a választások diszkreditálására. Az orosz állami szuverenitás védelméért felelős parlamenti bizottság szerint az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának anyagai a külföldi ügynökként számon tartott NGO-k propagandáját közvetítik, a szervezet elfogulatlansága így megkérdőjelezhető.

Tekintettel arra, hogy a Navalnij-hálózat év elején történt szétzilálása miatt a rendszeren kívüli ellenzék eredeti terve, mely szerint mindenkit „okos szavazásra”, azaz a kormányzó Egységes Oroszország jelöltjével szemben felálló legerősebb jelöltre történő voksolásra buzdítanak, vélhetően nem vezet majd számottevő eredményre,

„kézenfekvőnek tűnhet, hogy felmerül majd a választások legitimitásának megkérdőjelezése”

Főképp, hogy nemzetközi példák is szép számmal akadnak arra, hogy egy választás várható eredményeinek előzetes megkérdőjelezése miképp járul hozzá egy nagyobb tiltakozó mozgalom kibontakozásához. Legutóbb éppen Belaruszban láthattuk ezt, ahol az önmagát választott elnöknek tekintő Szvetlana Tyihanovszkaja jelenleg börtönben lévő férje közölte már a kampány előtt, hogy azt csupán ürügynek és alkalomnak tekinti a tiltakozó akciók megszervezéséhez. Tyihanovszkij akkor általános sztrájkról, partizánháborúról és a rendvédelmi erők átállásáról vízionált, ami persze nem történt meg. Tömegtüntetések, rendőrökkel való összecsapások azonban voltak, igaz, Lukasenko azonban kitartott és rövid idő alatt úrrá lett a helyzeten. Vélhetően arra sem kell számítani, hogy a Kremlt megrengető tiltakozásokra kerülne sor idén ősszel Oroszországban.

Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a nyugati államok azóta sem ismerik el Lukasenko elnökségét, emigrációba kényszerült ellenzéke pedig a személyi szankciók után ágazati szankciók követelésébe is kezdett, amelyek bevezetésére nemrég sor is került. Persze Oroszország 2014 óta már hozzászokott az újabb és újabb nyugati szankciókhoz, és ma már úgy tűnik, az esetleges szankcióktól leginkább féltett projekt, az Északi Áramlat 2 elkészültét sem lehet megakadályozni. Az sem valószínű, hogy Lukasenkóhoz hasonlóan Putyin legitimitását is megkérdőjeleznék már idén ősszel.

„A rendszeren kívüli ellenzék és nyugati támogatóik célja ugyanis nem is annyira a fontos, de nem sorsdöntő alsóházi választások megtorpedózása, hanem a teljes orosz politikai rendszer hosszabb távú aláásása lehet”

Nem a még mindig nagy népszerűségnek örvendő Putyin, hanem az őt követő hatalmi átmenet, és lehetséges utódja legitimitásának megkérdőjelezése. A parlamenti választások diszkreditálása pedig egy lépés az efelé vezető úton. A putyini rendszer egyik leggyengébb pontja ugyanis éppen a kormányzó párt, az Egységes Oroszország, amely a rendszer erős embereihez képest jóval kevésbé népszerű. Azt pedig az említett Gene Sharp is leírja, hogy a megbuktatandó rezsimeket a leggyengébb pontjukon kell támadni. A Kremlben legalábbis így gondolkodhatnak, és ez indokolhatja a korábbi éveknél szigorúbb fellépést a rendszeren kívüliekkel szemben.

(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója)