Háromrészes cikksorozatunk első részében 1929-ig vázoltuk fel az ukrán nacionalizmus hagyományait, fókuszban a kozák eredetmítosszal és az 1918-22 közötti, az ukrán államiság létrehozására tett első kísérletekkel. A második rész az ukrán nacionalizmus, és egyúttal a szélsőjobboldal legmeghatározóbb örökségével, a második világháború időszakával, és kiemelten a nem csak az oroszok által nácinak tartott Bandera mozgalommal, és a szélsőjobboldal szimbólum rendszerével, valamint azok mai megjelenési formáival foglalkozik.

Józsa Edmond írása a #moszkvater.com számára

A mai ukrán nacionalizmus, és főként a szélsőjobb hátterének megértéséhez a második világháború, és az azt megelőző időszak kiemelten fontos. Még az 1920-as években Prágában jött létre az Ukrán Katonai Szervezet nevet viselő terrorista szervezet, amely lengyel területen lengyel politikusok és tisztviselők elleni terrortámadásokat hajtott végre. Egy időben vezetője az az Andrij Melnik volt, aki később az OUN 1940-es szakadása után az OUN-M-et vezette. Amikor az 1930-as évek elején az Ukrán Katonai Szervezet beolvadt az OUN-be, Melnik otthagyta a nacionalista mozgalmat, és pár évig polgári foglalkozását gyakorolta. Talán senkit nem ér meglepetés, hogy az elsősorban lengyelek ellen fellépő terrorszervezet fő támogatója Németország volt – ahogy az OUN-é is.

„Az előbbi szervezetből is építkező, de annál sokkal meghatározóbb, szélsőséges ukrán függetlenségi mozgalom, az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN) 1929-ben Bécsben jött létre, és deklaráltan az olasz fasizmus nézeteit tartotta követendőnek”

Az 1930-as években a lengyel fennhatóságú, részben ukránok lakta területen, így például Galíciában merényletek tucatjait hajtotta végre a lengyel és mérsékelt ukrán vezetők ellen. Köztük olyan toleranciát hirdető lengyel politikusok ellen is, akik az ukránok jogaiért álltak ki. 1933-ban a Holodomorért álltak bosszút egy szovjet diplomatán Lembergben, 1934-ben pedig a lengyel belügyminisztert ölték meg.

„Az OUN kezdetben lengyelellenes volt – akkor a működési terület java részt lengyel fennhatóság alatt állt. A világháborúval éledt fel a szovjetellenesség, amelynek voltak már hagyományai az 1917-22 közötti időszakból”

A mozgalom széles spektrumon, politikai, társadalmi szervezetekben, kormányzati szerepekben és egyetemeken is terjeszkedett. A második világháború során a lengyelek mellett a szovjettel is szembefordult az ukrán nemzeti mozgalom. A szervezet 1939-et, a keleti lengyel területek szovjetek általi megszállását követően még inkább radikalizálódott, miután az 1934 óta, az akkori lengyel belügyminiszter meggyilkolásáért életfogytiglani börtönbüntetését töltő Sztepan Bandera kiszabadult, és igyekezett az OUN-t a saját hatalma alá hajtani.

Az OUN 1940-es két részre szakadását követően a radikálisabb, fanatikus, a nyíltan náci valamint antiszemita nézetekkel kokettáló, és az erőszakos megoldásokat preferáló irányt Sztepan Bandera és követői, az Ukrán Nacionalisták Szervezete „B” (ukrán rövidítése OUN-B, ahol a B Banderistát, azaz Bandera követőit jelenti), valamint az OUN-B által „bekebelezett” Ukrán Felkelő Hadsereg (ukrán rövidítése: UPA) képviselték, akik a legkonzervatívabb becslések szerint legalább 300 ezer civilt mészároltak le 1941 és 1945 között.

Bandera valószínűleg pszichopata és szadista hajlamú volt, aki már gyerekkorában állatok kínzásával sokkolta iskolatársait, és aki karizmatikus személyiségével képes volt alárendeltjeit fanatizálni. Az áldozatok többsége zsidó volt, akiket az ukránok gyakran a bolsevikokkal azonosítottak, mivel szerintük a bolsevizmus zsidó mozgalom volt. Ez az ukrán nacionalizmusban gyakran visszatérő gondolat. 1941-ben a németek gyors előretörésekor a szovjetek nem tudták a börtönben fogva tartottakat elszállítani, így ezeket nagy számban megölték – a tömeges gyilkosságokkal az ukránok a zsidókat gyanúsították meg. Később a náci Einsatzgruppék lelkes segítőjeként vettek részt a zsidók tömeges lemészárlásban – bár a körülbelül 900 ezer nyugat-ukrajnai zsidó többségét a náci németek ölték meg.

„A zsidó áldozatok mellett hozzávetőleg 90-135 ezer lengyel volhíniai és galíciai áldozatról is tudunk”

Az utóbbi történelmi tény ismeretében furcsának tűnhet a mai, ukránokat látszólag minden erővel támogató lengyel hozzáállás. Az áldozatokat gyakran a legbestiálisabb módokon gyilkolták meg, fejszével, vasvillával, késsel; gyakran módszeresen összekaszabolták, megcsonkították. 2016-ban a lengyel parlament, a Szejm hivatalosan népirtásként ítélte el a volhíniai mészárlásokat, ami viszont Kijev tiltakozását váltotta ki. Ezt követően 2021-ben a Kijevbe kinevezett lengyel nagykövet egy Banderát ünneplő szélsőjobbos emlékmenetet elítélő nyilatkozatot tett, és az ukrán nacionalisták a nagykövetet Kijev elhagyására szólították fel. A lengyelek az ukrán nacionalistákhoz képest az oroszokat és a németeket sokkal inkább ellenségnek tartják – talán ez lehet a lengyel viszonyulás magyarázata.

„Az 1940-es két pártra szakadást követően az OUN nacionalisták mérsékeltebb szárnya az OUN-M (M: Melnik) lett, amely a világháború alatt a német Abwehrrel szorosan együttműködött, és az ukrán érdekek és függetlenség óvatos, fokozatos képviseletét hangoztatta”

Az OUN-M vezetője 1940-ben az első világháborúban az Ukrán Néphadseregben ezredesként szolgáló Andrij Melnik lett. Az OUN-M a fasiszta nézetekkel szimpatizált, de a nácizmussal nem, és az OUN-B-hez képest mérsékeltebb fellépés jellemezte. Ez utóbbi lett a veszte. Az OUN-B irányította UPA drasztikusan fellépett a vetélytársnak tekintett OUN-M-el szemben, tagsága egy részét likvidálta, másokat átállásra kényszerített. Ugyanez lett a sorsa az OUN-B-től egy ideig függetlennül működő partizáncsoportnak, a korábbi OUN-tag Taras Bulba Borovec vezette UPA-nak, az Ukrán Felkelő Hadseregnek is. Bandera és társai, mint Lebed és Suhevics a fegyveres harc és terror mániákus állandósítására törekedtek, és meghatározó módszerük volt a hatalom kiterjesztésére a különböző szervezetekbe beszivárgás és erőszakos hatalomátvétel – ld. OUN, UPA, ukrajnai rendőri és rendvédelmi erők (Schutzmannschaft), ukrajnai SS alakulatok stb. Az OUN-B által 1943 elején bekebelezett UPA az OUN-B fegyveres szárnya lett. A radikális politikai erőtérben a politikai mozgalom és ahhoz kapcsolt fegyveres erő tipikus hagyomány – ez a mai Ukrajnában is megtalálható, például a Jobb Szektor és a hozzá kapcsolt miliciák formájában.

Az UPA vezetője az OUN-B hatalomátvétele után 1943 elején Roman Suhevics lett, akit sok mai ukrán szervezet mellett a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület „Roman Suhevics diadalmas pályafutása” című cikkében hősként méltat, az elkövetett bűncselekmények teljes elhallgatása mellett. Hasonló hangvételű a Suhevicsről készült magyar Wikipédia cikk is.

„A világháborúban a magyar csapatok burkoltan együttműködtek az UPA-val, élelmiszerért cserébe fegyvert és gyógyszert adtak az ukrán fegyvereseknek és kölcsönös semlegességet hirdettek, azaz egymás alakulatait nem támadták. De egyes német alakulatok ugyanezt tették, mialatt az UPA más német alakulatok ellen harcolt”

Roman Suhevics az Ukrán Katonai Szervezet tagjaként 1926-ban egy lengyel tanfelügyelő megölésével tette le névjegyét, amelyet több terrortámadás követett. 1934 és 1937 közötti éveket többnyire a lengyel börtönökben töltötte. 1929-ben az elsők között lépett be az OUN-be. Suhevics múltja sajátosan magyar vonatkozású eseményt is tartalmaz. A müncheni egyezmény keltette turbulenciát meglovagolni igyekezett, és egy OUN egységgel a kárpátaljai Huszton 1939. március 14-re virradó éjjel az éppen megszűnő csehszlovák kormány és az általa létrehozott helyi ukrán autonómia vezetése ellen helyi puccsot szervezett. Bár a helyi rendőrőrstől sikeresen elvették a fegyvereiket, a csehszlovák katonasággal már nem bírtak. Ezt követően a bevonuló magyar csapatoktól, majd a lengyel határőröktől is súlyos vereséget szenvedtek el.

„Mennyire volt kiterjedt Bandera mozgalma?”

A banderista OUN-B, és annak harcoló szervezete, az UPA létszámát nehéz pontosan meghatározni, egy becslés szerint a létszám 20-200 ezer fő közötti volt az UPA esetén. Szovjet források szerint viszont 153 ezer ukrán nacionalista felkelő vesztette életét, 134 ezret letartóztattak és 203 ezret deportáltak, többségüket 1944-45-ben. Hruscsov az ötvenes években 100 ezer OUN és UPA közeli személyt engedett ki a börtönből. Egy történész szerint a világháború után nagyjából 250 ezer ukrán, köztük sok OUN és UPA közeli személy menekült Nyugatra. Ez alapján az OUN és UPA létszáma akár jóval 200 ezer fő felett is lehetett. Ezzel szemben a Vörös Hadseregben több millió ukrán szolgált – a többségük feltehetően nem önszántából.

„Bandera mozgalma a teljes nem ukrán etnikumú népességet – lengyelek, zsidók, oroszok, magyarok stb. – Ukrajna ellenségének és <semlegesítendőnek> tekintette”

Az OUN-B elsősorban a mai Nyugat-Ukrajnában talált követőkre, a keleti, oroszajkú területen nem. Az itteni próbálkozások feltehetően a helyi lakosság passzivitásának, illetve kifejezett ellenállásának köszönhetően nem gyökereztek meg, mivel a partizánháborúban fontos volt a lakosság támogatása. Bandera odáig ment, hogy a németek által túlzottan függetlennek ítélt ukrán államisági terveket dédelgetett – ezért a németek az önjelölt ukrán kormány tagjaival együtt még 1941-ben elfogták, és a sachsenhauseni koncentrációs táborban, a többi rabhoz képest sokkal elfogadhatóbb körülmények között tartották fogva. Így a párttársai által levezényelt népirtások nagyobb részében nem vett közvetlenül részt. Ezt az ukránok Bandera javára igyekeznek betudni – bár ez alatt hű követője és jobb keze, Mikola Lebed irányította az OUN-B-t. 1941 őszétől a németek a már túl függetlennek ítélt OUN-B felszámolására törekedtek – ezt követően az OUN-B, még ha „visszafogottan” is, a németek ellen is harcolt, ami alatt nagy számban épültek be OUN-B tagok a németek által létrehozott, ukránokból álló rendőri, rendfenntartó és egyéb fegyveres alakulatokba.

A németek 1944-ben szabadon bocsátották, azt remélve, hogy a szovjetekkel szemben hatásos ellenállást tud megszervezni. Banderát a hírhedt Otto Skorzeny mentette ki az ostromolt Krakkóból, míg az ukránokból álló SS Galícia hadosztály 1944 nyarán a Batration hadműveletben vérzett el.

„A banderista radikális ukrán nemzeti mozgalom és főként annak militáns szerve, az UPA felváltva harcolt a szovjetek, lengyelek, a németek, az OUN-M és – 1943-ban egy ideig az ugyanazon néven futó, Taras B. Borovec vezette, eredeti – másik Ukrán Felkelő Hadsereg ellen”

Utóbbi, mielőtt a banderista erők felszámolták, illetve tagjait átállásra kényszerítették, felvette a banderista Ukrán Felkelő Hadsereg korábbi nevét (Ukrán Népi Felkelő Hadsereg). Bandera követőit fanatizálta, és kritikusai szerint az erőszakos, fegyveres fellépés mániákus állandósítására törekedő Robespierre-i figura volt.

Az OUN több európai ultranacionalista szervezettel tartott fenn kapcsolatot, és a támogatás jelentős részben Németországtól jött. Egyes OUN aktivistákat az 1930-as években a fasiszta Olaszországban képezték ki. Az usztasa mozgalommal kiemelten szoros együttműködést alakítottak ki. A jelek szerint I. Sándor király, valamint a francia külügyminiszter, Louis Barthou elleni merényletekben is szerepük volt. Ebben sok hasonlóság figyelhető meg a mai legfontosabb ultranacionalista ukrán Azov miliciával, amely a nyugati világ szélsőjobboldali és fehér rasszista mozgalmaival tart fenn szoros kapcsolatot, így például Brenton Tarranttal, aki 2019-ben az új-zélandi muszlimellenes merényletet elkövette. De erről bővebben egy másik cikkben lesz szó.

A szovjetellenes akciók 1945-öt követően is egészen 1956-ig zajlottak. Bandera felelősségre vonása sosem történt meg, a nyugati szövetségesek nem is adták ki őt és társait a szovjeteknek. Banderának a Szovjetunió gyengítésében 1945 után is szerepet szántak, bár ehhez a brit titkosszolgálattól, az MI6-tól kevés, a CIA-től pedig nulla támogatást kapott – idővel „sajátosan karizmatikus” személye a nyugatiaknak is terhes lett. Bajorországi központtal, testőrökkel körülvéve állítólag bűncselekmények sora köthető hozzá: közel 100 személy halála, dollárhamisítás és emberrablás. Ezek következményeitől magas rangú német politikusok mentették meg – állítólag. Bandera haláláig visszatérését tervezte, az emigráns szervezetekben, így az OUN-B-ben diktatórikus kontrollt gyakorolt.

„Egy szovjet kommandó 1946-ban megpróbálta foglyul ejteni az amerikai megszállási övezetben. Végül 1959-ben, Münchenben ölte meg a KGB, a sírja is ott található, ahogy az OUN-B másik prominens vezetőjének, Jaroszlav Steszkónak is”

Steszkóról is érdemes röviden megemlékezni – Bandera, Suhevics és Lebed mellett ő is az OUN-B kulcsfigurája volt. Banderához hasonlóan az ő apja is pap volt – Banderáé görög katolikus, Steszkóé katolikus. 1983-ban a Fehér Házban ukrán szabadságharcosként és az 1941-ben pár napig létező utolsó független ukrán kormány vezetőjeként méltatta Ronald Reagan és George W. Bush. Az OUN-B fő ideológusának számított, és 1951-ben írt könyve, a Két forradalom a mai szélsőjobboldali Szvoboda párt bibliája. A könyv fő gondolata, a fegyveres harc állandósítása, még a független nemzeti ukrán állam létrehozását követően is, szintén az OUN-B meghatározó attitűdje volt. Az 1941-es zsidópogromokat jogos ukrán önvédelemnek nevezte, bár egy 1941. június 25-én kelt levelében ezt írta Banderának: „Létrehozunk egy milíciát, amelynek segítségével eltávolítjuk a zsidókat és megvédjük a népet”. 2010 óta egykori müncheni lakhelyén Juscsenko elnök utasítására emléktábla látható.

„Az OUN és UPA mellett érdemes szót ejteni még két, a szovjetek ellen harcoló ukrán nacionalista alakulatról. A Fülemüle és Roland zászlóaljakról, valamint SS Galícia gránátos hadosztályról”

Az OUN-B tagjai jelentős számban léptek be az 1941-ben létrehozott, a német Abwehr speciális, csak ukrán önkéntesekből álló két különleges zászlóaljába, a Fülemüle és Roland zászlóaljakba, amelyekből később a „híres” 201-es Schutzmannschaft, azaz rendvédelmi alakulat lett. Körülbelül egy tucat mobilis, különleges hátországi feladatokra bevethető rendvédelmi alakulat, Schutzmannschaft volt. A németek által létrehozott ukrán igazgatási területen (Reichskommissariat Ukraine) a kb. 250 ezer fős SS állomány 94 százaléka ukrán volt.

Bandera terve az volt, a beépülő OUN-B tagok elsajátítják a németektől a szükséges harcászati ismereteket, majd a független ukrán haderő magját képezi – később a tagok közül sokan át is léptek az UPA-ba. Mielőtt az UPA vezére lett 1943-ban, Suhevics 1941-től a Fülemüle, majd a 201-es ukrán Schutzmannschaft rendvédelmi zászlóalj parancsnokhelyetteseként szolgált, és így feltehetően a lembergi, vinnicai és a babi jari zsidópogromban is részt vehetett – zsidó történészek szerint. A zászlóaljak katonái a Wehrmacht egyenruháját viselték, valamint a karjukon kék és/vagy sárga szalagot. A háborús bűnök vádja alól a Fülemüle, a későbbi 201-es Schutzmannschaft zászlóaljat felmentették, leszámítva Izraelt. Miután az OUN-B erőszakkal kiterjesztette hatalmát az UPA-ra 1943- ban, az UPA létszáma jelentősen megnőtt – közel a létszám fele a korábbi rendőri alakulatokból és Schutzmannschaftokból került ki. Szovjet történészek szerint 1943-tól az UPA állomány másik fele kényszersorozottakból állt.

„A németek a sztálingrádi vereség után az eddig lenézett szlávokat is fegyveres szolgálatra méltónak tartották, és így az eredetileg Hitler testőrségének számító Waffen SS soraiba is ukrán önkénteseket soroztak”

Így 1943 áprilisában létrejött a 14. SS Galícia gránátos hadosztály. Az ukrán kifejezést szándékosan kerülték, mert az nem volt eléggé ária Himmlernek– a Galícia viszont Ausztriára emlékeztetett. A hadosztály átlagos létszáma kb. 13 ezer fő volt. Az OUN-B kezdetben kritikusan viszonyult a hadosztályhoz, mivel saját befolyását féltette. Viszont hamar beléptette saját embereit, de így sem sikerült jelentős befolyást szerezniük az alakulatban. 1944 nyarán a hadosztály java megsemmisült, ezt követően a szlovák nemzeti felkelés elfojtására Szlovákiába vezényelték, ahol részben szlovákokkal töltötték fel őket. Több szlovák forrás szerint a szlovák lakosság általános gyűlöletét váltották ki erőszakos fellépésükkel, és az állandó fosztogatással, annak ellenére, hogy Szlovákia 1944-ben jelentős számban fogadott be nyugat-ukrajnai menekülteket. Az ukrán SS alakulatot felváltó, szintén megszálló magyar erőket megkönnyebbüléssel fogadták, mert a szlovák lakosság szerint a magyarok sokkal emberibb módon bántak velük. Egy forrás szerint a hadosztály parancsnok kérelmezte, hogy tárgyalás nélkül a helyszínen kivégeztethesse az ukrán SS hadosztály katonáit, annyira fegyelmezetlenek voltak – legalább 200 fő dezertált, egyesek a partizánokhoz átálltak.

„A nürnbergi per során egyetlen SS Galícia tagot nem ítéltek el, bár a Waffen SS-t bűnös szervezetnek minősítették”

Talán szovjet nyomásra történt ez, hiszen a hivatalos szovjet narratíva szerint egyetlen szovjet állampolgár, így ukrán sem harcolt a szovjetek ellen. A Galícia SS hadosztálynak feltehetően voltak civil áldozatai, de az ukrajnai vérengzések nagy részét nem ők, hanem az OUN – UPA és a náci németek követték el. A háború után a hadosztály tagjai jelentős számban Kanadába emigráltak. Ma Ukrajnában több utca viseli a hadosztály nevét, hősiességük tiszteletére több emlékművet állítottak. A hadosztály jelvénye, kék alapon sárga oroszlán és a két korona számtalan helyen előfordul, így a mai ukrán fegyveresek egyenruháján is gyakran megtalálhatjuk.

„A Szlava Ukrajini és egyéb ultranacionalista szimbólumok”

A második világháborúban a Dicsőség Ukrajnának, a Dicsőség a hősöknek válasszal kibővítve Bandera követőinek, az Ukrán Nacionalisták Szervezete és az Ukrán Felkelő Hadsereg jelmondatává vált – azaz egyértelműen szélsőjobboldali színezetet kapott.  Nem véletlen, hogy a köszönés használatát a háborút követően a szovjet rendszer tiltotta. Később a Szovjetunió megszűnésekor ismét népszerűvé, majd 2018-ban az ukrán fegyveres erők hivatalos köszönésévé vált, a Dicsőség a hősöknek válasszal együtt. Felmerül a kérdés, a korábban az ukrán szélsőjobboldal által kisajátított helyett nem lett volna-e szerencsésebb valami mást választani (talán van ilyen?). A jelmondat számtalan formában és helyen jelenik meg, például a második világháborúban a lengyel polgári lakosság kivégzésében részt vett, ma ukrán hősi halottként kezelt fegyveresek sírján is. Oroszországban, valamint a nem ukrán ajkú ukrajnai területeken a Szláva Ukrajini ma is jellemzően náci köszönésnek számít, ahogy Banderát és követőit is többnyire nácinak tartják. A múlt ismeretében (vagy annak teljes hiányában?) kicsit furának tűnhet, hogy ma sok nyugati politikus a Szláva Ukrajini köszönést használja.

„A Szlava Ukrajinivel rokon német náci vagy a hungarista – nyilas köszönés valószínűleg kevésbé kedvező fogadtatást váltana ki belőlük”

A Szláva Ukrajini mellett a mai ukrán nacionalisták szimbólum rendszere alapvetően sok kapcsolatot mutat a náci múlttal. Ma az ukrán harcjárműveket a világháborús német felségjelzés, a fehér Balkenkreuz vagy annak korai változatához meglepően hasonló jelzés díszíti. Ezt az ukránok úgy magyarázzák meg, hogy ez csupán a véletlen műve, a fehér festék a legolcsóbb, illetve a fehér kereszt valójában a kozák kereszt, bár annak megjelenése alapvetően teljesen más. Talán a magyarázat helyett a jelentős eltérés előnyösebb lenne. A Wolfsangelt, a világháborús „Das Reich” SS páncélos hadosztály szimbólumát magáének vallja a – egy későbbi cikkben részletesen tárgyalandó – leghírhedtebb szélsőjobboldali milícia, az Azov, de több más ultranacionalista szervezet is.

„A hasonlóságot azzal magyarázták 2011-ben, hogy az valójában egy ukrán jelvény az I és N betűkből szerkesztve, és nemzeti identitást jelent ( ukránul: Ідея Нації, kiejtése: idea nácii) – viszont a szimbólumot már 1991 óta használja több ukrajnai szervezet”

Az UPA zászlaja, a fekete és vörös sáv feltűnik a későbbiekben szintén részletesen bemutatásra kerülő szélsőjobboldali Jobb Szektornál, a leginkább kiterjedt és befolyásos politikai és félkatonai szervezetnél, de egyéb szélsőséges mozgalmaknál is – itt a fekete szín a földet, a vörös a független Ukrajnáért kiontott vért jelképezi. Szintén feltűnik az SS jelvény hajtókán, sisakon vagy tetoválásként. Vagy Himmlernek, az SS vezetőjének napszimbóluma, a Sonnenrad ősi pogány jelkép, amely Himmler kastélyának előcsarnokát díszítette. Ezek alapján vélelmezhető, hogy a mai ukrán jobboldal jelképekért valamilyen okból szorgosan visszanyúl a második világháború időszakába, vagy legalább is nem keresi az egyértelmű megkülönböztethetőséget. Ezzel a nem túl átgondoltnak tűnő gyakorlattal komoly támadási felületet nyit az oroszok számára, akik a párhuzamokra rámutatva banderistáznak, náciznak és ukrajnai náciatlanítást szeretnének.

Banderát és követőit illetően az utókor megítélése nem egységes, sőt, kifejezetten megosztó. Lásd a Dnyeper, mint választóvonal Nyugat- és Kelet-Ukrajna között. A sokak által antiszemita és náci háborús bűnösnek tekintett Bandera személye, aki sok szempontból például a magyar Szálasi Ferenchez mérhető, a Dnyepertől nyugatra alapvetően nemzeti hősnek számít, Kelet-Ukrajnában éppen ellenkezőleg. Lengyelország és Izrael álláspontja is erősen negatív Bandera személyét illetően. Nyugaton számtalan feltáró cikk és könyv jelent meg, köztük sok például amerikai szerzőktől, például Snyder a „kijevi fasiszta hős” című cikke, amely a mai hivatalos ukrán narratívától gyökeresen eltérő módon mutatja be Banderát – ezek a munkák viszont 2014-et, de különösen 2022-őt követően „elkerülik” elsősorban a nyugati közvélemény figyelmét.

„A Bandera vezette szélsőjobbos mozgalom, az OUN-B iránt 2014-ben megugrott az érdeklődés Ukrajnában”

Egy 2019-es törvény alapján az Ukrán Felkelő Hadsereg, az UPA és egyéb világháborús ultranacionalista harcoló erők még életben lévő tagjai veterán státuszt, és ennek megfelelő különleges nyugdíjat kapnak. Erre irányuló próbálkozásai az egyszerre nyugatos, atlantista és nacionalista Juscsenko elnöknek is voltak 2005-2009 között. Juscsenko az UPA veteránjaival kapcsolatban volt, számos rendezvényükön megjelent. Szinte magától értetődik, hogy Juscsenko, majd Porosenko elnök kedvenc történésze, az Ukrajnai Nemzeti Emlékezet Intézet igazgatója, Volodimir Vjatrovics az ötletgazda, ahogy számtalan más nemzetépítő ötletnek és törvénynek is. A „veterántörvény” hatodik paragrafusa alapján az Ukrajna függetlenségéért vívott harc jogosultságának megkérdőjelezése a szabadságharcosok emlékének meggyalázásaként értelmezhető és büntetendő – szerencsére a büntetés mértéke kimaradt a törvényből.

Még 2022 előtt, 2021-ben készült felmérés alapján a nyugat-ukrajnai népesség közel 70 százaléka szerint Bandera az ukrán történelem pozitív alakja, míg a többnyire nem ukrán ajkúak lakta területeken élők nagy részének megítélése Bandera és követőinek irányában egyértelműen negatív. Országos átlagban a megkérdezettek 32 százalékának véleménye pozitív, 32 százalék szerint negatív, 21 százalék szerint vegyes. Azonban 2022. áprilisban egy országos felmérés adatai alapján Bandera már 74 százalék szerint pozitív hős.

„A tömeggyilkosságokat elkövető felkelő hadsereg, az UPA pozitív elismertsége 2022-ben Nyugat-Ukrajnában 80, országosan 46 százalék. A már korábban említett kozák hadúré, Hmelnyeckijé pedig szinte 100 százalék”

A Bandera-kultusz központja a nyugat-ukrajnai Lembergben van, ahol hatalmas szobra is áll. Ukrajnában öt, Londonban egy múzeuma van, rengeteg emlékműve készült, például az Egyesült Államokban is; számtalan tér és utca viseli a nevét, több ukrajnai település díszpolgára. Banderáról, annak századik születésnapján az ukrán posta bélyegkiadással emlékezett meg 2009-ben, és ezt követően 2022-ben is bélyeget adott ki róla. 2010-ben Bandera az Ukrajna hőse címet kapta az akkori ukrán elnöktől, Juscsenkótól. A címet egy donbasszi bíróság határozatára pár hónappal később, már Janukovics elnöksége alatt visszavonták. A határozat indoklása az volt, hogy csak ukrán állampolgár kaphatja meg a címet – viszont 1991 előtt senki nem lehetett az, mert ukrán állampolgárság nem létezett, tehát egy politikai döntést egy másik politikai döntéssel semlegesítettek. Ugyanez lett az UPA vezető Suhevics poszthumusz kitüntetésének sorsa.

„A kijevi zsidómészárlások helyszínére, Babij Jarba ma a Bandera sugárút vezet”

A 2013-14-es majdani események során Bandera portréja sok helyen megjelent, így például a tüntetők székházán is, a főbejárat felett. Ukrajna 2022 őszéig Berlinbe delegált nagykövete, a világháborús nemzeti OUN-M – amely a banderiai OUN-B-hez képest mérsékeltebb volt – mozgalom vezetőjével azonos nevet viselő Andrij Melnik volt. Melnik, aki a német kancellárt, Scholzot mérges májashurkának nevezte („böse Bratwurst”), tagadja a banderisták által elkövetett népirtásokat. Miután Melnik megkoszorúzta Bandera müncheni sírját, az ukrán külügy magyarázkodni kényszerült, hogy ez csupán a nagykövet Melnik magánakciója volt. Végül 2022 októberében Melnik érdemei elismeréséül a berlini nagyköveti poszt után Ukrajna külügyminiszter-helyettese, azaz Kuleba jobbkeze lett. A háború kitörésével a korábbinál is még inkább megosztó személy lett Bandera. Az ukránok körében népszerűségi rekordot állított fel, közel háromnegyedük szerint nemzeti hős, az oroszok szemében még inkább, a lengyelek és izraeliek között továbbra is a banderista az ukrán ultranacionalista szinonimája.

Külföldön Izrael állam, Lengyelország és az EU is többször kifejezte nemtetszését a Bandera-kultusz miatt. 2023 januárjában a lengyel miniszterelnök erőteljes kritikáját fejezte ki, mert Bandera születésnapjáról sajátosan emlékezett meg a Rada. A „főparancsnokunk jól ismeri Sztepan Bandera útmutatásait” feliratot tartalmazó, a Bandera arcképével, hüvelykujját feltartva mosolygó ukrán főparancsnokot ábrázoló Twitter-bejegyzést az ukrán parlament végül eltávolította, ahogy erről a banderista jelenséget általánosan bemutató brit Times cikke is beszámol. Morawieczki hangsúlyozta, Bandera bármilyen említését vagy dicsőítését a lengyelek kénytelenek határozottan elítélni.

„Az orosz diskurzusban Bandera és a banderista változatlanul a náci szinonimája”

2023 márciusában, a merész kijelentéseiről ismert Medvegyev javasolta, az oroszok mostantól Ukrajnát disznó Bandera Reichnek  nevezzék – ez válasz volt az ukrán elnök hasonló megnyilvánulására. Putyin és az oroszok többsége ennél visszafogottabb, és jellemzően csak az ultranacionalista mozgalmakat és a jelenlegi vezetést tartja semlegesítendő nácinak – azaz a náciatlanítás rájuk irányulna. Talán lehetne egy kevésbé kompromitálódott ukrán nemzeti hőst találni (biztos van ilyen), ahogy a Szláva Ukrajini köszönés helyett is valami mást. Meglepő módon a Banderáról szóló, viszonylag tárgyilagos, elég részletes és tartalmas, angol nyelvű Wikipedia szócikket nem „cenzúrázzák”, más tartalmakkal szemben.

(A cikk nem okvetlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét, szerzője nem tagja pártnak, bármilyen politikai mozgalomnak vagy szervezetnek, és a cikk megírásáért semmilyen javadalmazásban nem részesült.)