//Az orosz front gorlicei áttörése
A gorlicei hadjárat megindulása után, Przemysl közelében a honvédek a lakosság holmiját mentik #moszkvater

Az orosz front gorlicei áttörése

MEGOSZTÁS

Ami a történelemkönyvekből kimaradt… A központi hatalmaknak csupán az I. világháború megindulását követő kilenc hónappal sikerült közös hadműveletet indítaniuk, amely a gorlicei áttörés néven vonult be a hadtörténelembe, és a világháború első sikeres front áttörését eredményezte. Kevésbé ismert, hogy a gorlicei hosszú hadjáratban többször is a magyar alakulatok játszották a faltörő kos szerepét.

Pap Krisztián írása a #moszkvater.com számára

A gorlicei hadjárat megindulása után, Przemysl közelében a honvédek a lakosság holmiját mentik #moszkvater
A gorlicei hadjárat megindulása után, Przemysl közelében a honvédek a lakosság holmiját mentik
Forrás:Hadtörténeti Intézet és Műzeum

Az ismert történelmi eseményről szóló leírások szerint 1915. május 2-án (107 évvel ezelőtt) az egyesített német-osztrák-magyar hadseregcsoport August von Mackensen tábornok irányításával áttörte az orosz frontot Gorlice városkánál, és több száz kilométeren át üldözték az orosz seregeket. Ritkán szokták hozzátenni a fentiekhez, hogy a német tábornok sikerét alapvetően az tette lehetővé, hogy az osztrák-magyar gyalogság négy hónapon át a legnagyobb nélkülözések közepette, hóban-fagyban kitartott, és megakadályozta az orosz sereg átjutását a Kárpátokon. Minden esetre tény, hogy az orosz 3. hadsereg felbomlása sokáig megállíthatatlan volt, és a központi hatalmak sorban felszabadították az orosz megszállás alá került galíciai városokat, majd orosz területen is előnyomultak.

„Az oroszok ilyen mérvű visszavonulása addig nem volt jellemző, és ennek magyarázata a nagy kárpáti csatában keresendő, ahol egy megközelítőleg 1,5 milliós haderő semmisült meg, morálisan is megrendítve az oroszokat”

Az áthatolás a Kárpátokon, és Magyarország elfoglalásának gondolata Nyikolaj Judovics Ivanov tábornok fejében fogant meg 1914. decemberében. Az elgondolás nem volt rossz, hiszen Magyarország kiütéséve – főleg az Alföld búzája nélkül – Ausztria, de Németország sem tudta volna sokáig tartani magát. Azonban nem számoltak Magyarország ellenállásával, amelynek katonai és politikai vezetése egyként lendült mozgásba, hogy az orosz terveket keresztül húzzák, és a magyar hősiesség valóban csodát tett, mert a honvédeink a lehetetlen viszonyok közepette is megakadályozták az oroszok áttörését.

Igaz ugyan, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia minden nemzetisége harcolt a keleti front kárpáti arcvonalán – még néhány német hadosztály is ide került -, de a védelem gerincét itt is honvéd gyalogezredek jelentették, hiszen ők közvetlenül a hazájukat védték. A honvédek felfogásában az is erősen benne volt, hogy „megfizetünk” az 1849-es eseményekért.

„Ivanov tábornok az offenzívát 1915. január végén indította meg, amely azonban beleütközött az osztrák-magyar vezérkari főnök, Conrad által indított offenzívába”

Így rövidesen állóharc alakult ki. De ez sem tartott sokáig, mert az északkeleti Kárpátokban hónapokon át zajló mozgó háború miatt a védvonalak is többször módosultak. Gigászi küzdelem zajlott állandó rohamtámadásokkal és ellentámadásokkal, főleg a magaslatok megszerzése érdekében, amely során borzalmas veszteségek keletkeztek mindkét oldalon. A saját csapatoknak egyetlen előnyük volt, hogy a Kárpátok gerincvonalai viszonylag jó védelmet tettek lehetővé, míg az oroszoknak gyakrabban kellett hegynek fölfelé rohamozniuk. Tetemes veszteségeiket jellemzi, hogy Molnár Ferenc, mint haditudósító szerint, Lemberget naponta 20-25 sebesült szállító vonatuk hagyta el, és ekkor mondogatták az oroszok:

„A Kárpátokat az ördög építette, és csak az ördög tudja lerombolni. A Kárpátok a legnagyobb orosz temető”

Az itteni vereségük Waterlooval ért fel. Az osztrák-magyar oldalon havonta 150 ezres veszteséggel számoltak, ami azt jelentette, hogy 1915. májusára elfogyott a bevethető újonc állomány, ezért a válságos helyzetben, a várható olasz hadba lépés miatt is sürgősen változtatni kellett.

Aztán 1915. március közepére már Ivanov tábornok se nagyon hitte, hogy lehetséges az áttörés, ekkor viszont Miklós nagyherceg akarata érvényesült, mert mégis csak felfoghatatlannak tűnt, hogy a legjobb csapatok kíméletlen tömegrohamai ellenére sem tudnak eredményt elérni. Márpedig nem tudtak.

Ismert eset, hogy az Uzsoknál parancsnokló Szurmay Sándor altábornagy április elején háromszor kapott visszavonulásra parancsot, amit viszont az altábornagy nem hajtott végre. És Szurmaynak lett igaza, megtartották az arcvonalat, és ezzel a harcok nem tevődtek át újra magyar területre. Még heteken át válságos harcok, irtózatos orosz támadások következtek, de végül kimerültek a támadók és ekkor jött a gorlicei áttörés.

„Hosszú, súrlódásokkal teli hónapok után a világháború eseménysora úgy alakult, hogy az osztrák-magyar vezérkari főnöknek, Conradnak sikerült német kollégáját, Erich von Falkenhaynt meggyőznie, és egy jól előkészített, váratlan támadással próbálták meg az orosz frontot áttörni”

Falkenhayn az addigi győzelmek (Tannenberg, Limanova, Lodz) ellenére sem tudta, és nem is akarta elhinni, hogy az oroszok döntően megverhetőek, és a keleten elérhető győzelmeket sem tartotta sokra. Azonban a német keleti főparancsnok Paul von Hindenburg is Conrad véleménye mellé állt, és ha csak átmenetileg is, de ez végül álláspontjának feladására bírta Falkenhaynt. Sikerült a nézeteltéréseken túllépni, és a Conrad által kidolgozott tervek alapján az egyesített német–osztrák-magyar erőket Mackensen irányította. 1915. május 2-ra a kiszemelt 35 kilométeres arcvonalon az áttörés súlypontjának számító Tarnóv-Staszkowszka-Gorlice vonalra közel 700 tüzérségi eszközt összpontosított a hadvezetés, köztük a korszak csodafegyverének számító 30.5 mozsárágyúkat.

„Elkezdték puhítani az orosz állásokat, a keleti fronton először fejlesztve a tűzhatást pergőtűzzé. A titokban összevont osztrák-magyar és német tüzérségi tűz valódi meglepetésként érte az oroszokat, akik ennek ellenére igyekeztek tartani állásaikat. Ivanov várta a támadást, de a déli irányból”

Az ellenük meginduló gyalogsági szuronytámadások kezdetben nem is voltak mindenhol sikeresek. Nem ment, sehogy sem ment! Az anekdota szerint a Kassai VI. hadtest arcvonalán, a 39. honvéd hadosztály parancsnoka, Hadfy Imre látva a kudarcot, az egész vonalon bevonatta a muníciót büntetésképpen. Nem volt elég! Ekkor a fegyver závárzatát vétette ki valamennyi honvéddal, csak a szuronyokat hagyta meg. Így is hiába volt minden erőfeszítés. Ekkor új parancsot adott ki az akkor 61 éves Hadfy altábornagy: – Magam fogom vezetni a szuronyrohamot! Így is lett. Erre a hadosztály már áttörte az oroszok hármas védvonalát, „s utána egy olyan négyhónapos diadalmenet következett, aminőt nem látott az emberiség, mióta világ a világ!” (Komáromi János: A nagy háború anekdotái.)

Minden esetre tény, hogy a saját csapatok május 2. előtt végrehajtottak töltetlen fegyverrel szuronyrajtaütéseket. Mint ahogy az is, hogy a kassai, besztercebányai és munkácsi honvéd gyalogezredek törték meg a makacs orosz ellenállást, egész napos küzdelem után.

„A többségében magyarokból álló kassai hadtest (kassai 39. és krakkói 12. hadosztály) kapta a feladatot, hogy Gorlicétől északnyugatra végrehajtsa az áttörést”

A Pustki- és Wiatrowki lépcsőzetesen megerődített magaslatokat kellett elfoglalniuk. Itt a 12. hadosztály parancsnoka Metz Rezső tábornok keskeny sávra koncentrálta a tüzérségi tüzet, és a gyalogsági támadást, amely így nehezen, de sikerre vezetett. Mint Metz tábornok később fogalmazott: ,,Aránylag kevés veszteséggel elsőként foglaltuk el az egész arcvonalon a támadási célt, az oroszok által is bevehetetlennek tartott hatalmas Pustki-magaslatot.” A részletesen kidolgozott haditervnek, és a csapatok lendületes támadásának volt köszönhető, hogy az orosz erősítések nem tudtak időben beérkezni. Viszont az orosz 3. hadsereg vezetésében beállt zűrzavar eredményezte, hogy nem kezdték el időben hátra vonni a hadtáp intézményeket, és előre vonni a tartalékokat, ezek hiányában pedig nem lehetett szó rendezett visszavonulásról.

„A központi hatalmak seregeinek 100 kilométeres mélységben sikerült felszakítani az orosz védelmet, eljutva Breszt-Litovszkig”

A Monarchia és a német seregek a hónapokon át tartó, kétségbeesett védelmi harcok után felszabadult, diadalmas hangulatban végezték az oroszok üldözését, és valóságos extázisban mentek előre. Az oroszok nem is tudtak sokáig megkapaszkodni, erre csak olyan pontokon volt lehetőségük, mint a breszt-litovszki erődítések. A régi, 1831-ben emelt breszt-litovszki várat védőövvel látták el 1912-ben, a legkorszerűbb módon kiépítve, vasbetonnal készült bunkerekkel, szögesdrót mezőkkel, és távirányítású aknák egész hálózatával.

Hadfy Imre altábornagy a „sziklaember". A kassai 39. honvéd hadosztály parancsnoka, Vitéz lovag spondalungai Metz Rezső tábornok. A krakkói 12. hadosztály parancsnoka és August von Mackensen tábornok #moszkvater
Hadfy Imre altábornagy a „sziklaember” a kassai 39. honvéd hadosztály parancsnoka, Vitéz lovag spondalungai Metz Rezső tábornok a krakkói 12. hadosztály parancsnoka és August von Mackensen tábornok

Ennek az erődövnek a két legfontosabb pontja északon Koroszcyn, délen Kobilany voltak. Ezek előtt még a terepet is meredekre építették, hogy a támadók dolgát megnehezítsék. Szinte lehetetlennek látszott ezeket a támpontokat leküzdeni. A kassai hadtest parancsnoka Arz Arthur altábornagy inkább az éjszakai támadásban bízott, de nem így lett, ugyanis a honvédeket nem lehetett visszatartani. Miután ugyanis a honvédek közel küzdötték magukat a kobilanyi erődhöz, onnan már nem hallgattak senkire, hanem nekimentek az aknamezőnek, majd szögesdrótnak, neki a biztonságos bunkerekből érkező gyalogsági tűznek. Sorban robbantak a földalatti aknák, majd a drótvágó ollókat eldobálták és puskaaggyal verték le a tizenkét sornyi szögesdrótot.

„Katonailag szinte értelmezhetetlen, ami itt történt, de a honvédek este nyolctól két órán át harcoltak a szögesdrót mezőn, amíg a betonfalig átküzdötték magukat”

Az oroszok ezt már nem várták be, és elmenekültek. A feltartóztathatatlan és váratlanul sikeres rohamnak volt köszönhető, hogy az aláaknázott Kobilanyt az oroszok hátulról nem tudták felrobbantani, mert az orosz gépész látva a menthetetlen helyzetet, inkább elvágta az aknához vezető drótot. A város és a környező falvak addigra már lobogva égtek, és az oroszok elhagyták a várost.

A központi hatalmak offenzívájának az év végére északon Rigáig, Dvinszkig (a német Dünaburg) és Minszkig sikerült az arcvonalat kitolni, középen viszont a Luck-Dubno-Rovno erődháromszögig, és délen Rarenczéig.

„A lendületes offenzíva miatt az angol lapok már nyíltan tárgyalták az orosz főváros, Szentpétervár kiürítését, de erre nem került sor”

Az orosz arcvonalat végül sikerült stabilizálnia a Stavkának, de ez azért történhetett, mert Falkenhayn megálljt parancsolt a további előnyomulásnak, pedig további német erősítésekkel akár Szentpétervárig is nyomulhattak volna. Falkenhayn egyszerűen gyenge stratéga volt, és a nyugati győzelmektől várta a háború befejezését. Viszont Magyarország határát sikerült felszabadítani az orosz nyomás alól.

MEGOSZTÁS