Szót kér az olvasó! Az úgynevezett „új” média, ezen belül is a közösségi média sajátja az interaktív felhasználói visszacsatolás. Így tehát természetes, hogy a #Moszkvatéren megjelenő írásokhoz is rengeteg hozzászólás érkezik. Köztük sok olyan észrevétel, meglátás, ami további gondolkodásra inspirál. Így volt ez a digitális rubel engedélyezéséről szóló cikkünk esetében is. Persze, ez nem meglepő, hiszen a „digitális rabszolgaság” réme egyre félelmetesebben sejlik fel előttünk.

A napokban aláírta a digitális rubel oroszországi bevezetésének jogi normáit rögzítő törvényt Vlagyimir Putyin. Ennek kapcsán írt cikkünkben megjegyeztük, hogy e lépés is fontos eleme a társadalom feletti teljes ellenőrzést kialakító, a sokak által csak „digitális koncentrációs tábornak” nevezett irányítási rendszer megvalósításának. Olvasóink körében komoly visszhangra talált az írás, így a hozzászólásokból tallózunk, amelyek messze nem Oroszországról, hanem a „szép új világról” szólnak.

„Egyetérthetünk egyik olvasónk megjegyzésével, aki az „Isten irgalmazzon a világnak!” felütéssel hozzászólásában arról elmélkedik, hogy láthatóan egy hatalom sem képes ellenállni a totális kontroll csábításának, a <gombnyomásra kiiktatni a kellemetlenkedő polgárokat> hamis lehetőségének”

Volt erre már rá példa Kanadában, működik ez kísérleti jelleggel már Kínában, és gőzerővel dolgoznak a bevezetésén – természetesen csakis a progresszió jegyében – az úgynevezett nyugati világban, így egyáltalán nem orosz jelenségről van szó. Sőt! A polgároknak ezek a digitalizálás jegyében tett lépések olvasónk szerint nem adnak semmit, viszont a szabadságot jelentősen korlátozzák. Mondjuk ki, megszüntetik. „Ez történik, ha a politika nem az én segítőmnek, hanem az én börtönőrömnek kezdi érezni magát. GPS a telefonban, amit kötelezően nem lesz majd szabad kikapcsolni, GPS az autóban a szívroham állítólagos meggátolására … Mire hazaér az ember, az automatikusan lekasszírozott büntetések okán már fuccs is a fizetésének. Végig gondolta ezt valaki? Digitális középkor ez kérem szépen alássan, elektronikus röghöz kötöttség. Deprimáló” – kesereg olvasónk, és sajnos, nem nagyon tudunk vele vitatkozni. Legfeljebb reménykedünk, hogy nem lesz igazunk.

„Egy másik olvasónk még tovább megy, és azt feszegeti, hogy a digitális kontroll egyik lázálma a bőr alá ültetett chip, amit a kutyákon már ki is próbáltak. Sőt, elit katonai egységek tagjain is, aki a karjukba ültetett chip segítségével jutnak csak be a laktanyákba.”

A mobil azonban – teszi hozzá – még jobb eszköz, hiszen ma már az okostelefonnal lehet mindent csinálni, telefonálni – sms, e-mail, élőhívás, kép- és filmtovábbítás, helymeghatározás (GPS) – azonkívül pedig bankkártyaként is működik. Hogy másról most ne is beszéljünk! Aki elhagyja, arra nagyobb frász tör rá, mintha elveszíti a lakáskulcsát. Nos, senki sem hagyja el egy pillanatig sem a mobilját, sőt este ott van az éjjeli szekrényén, mert az az ébresztő órája is. Egy mobil helye pár méteres pontossággal lekövethető, és a titkosügynökök meg tudják buherálni, hogy adott parancsra kövessék a helyszíni történéseket.

„Totálisan be van vele hálózva a társadalom, gyakorlatilag mindenkinek van. Magyarországon például több aktív mobiltelefon működik, mint az lakosság száma. De ez még semmi. Az igazi a digitális pénz, mert akkor két gombnyomással letiltják a pénzedet”

Nem lehet ott mindig a sógorod, barátod, ha megéhezel, és nélkülük nem tudsz ennivalót sem venni, ha le van tiltva a számlád. Ez lenne az a kontroll, amit már hozzászólónk szerint nem szabad elfogadni! Ez ellen harcolni kell, és fogunk is, mert az emberek többsége azért nem hülye, észreveszi, ha teljesen bekerítik őt.

Egy másik hozzászóló elöljáróban megjegyzi, hogy ő lenne a legutolsó, aki a világvége és nemzethalál jóslatoknak felül – a sötétzöldek kifejezetten irritálják a vulgárkőkorszakot nosztalgiázó, félművelt és ostoba akcionizmusukkal – de a napnál világosabb, hogy 1990 utáni világban a politikai/rendőrségi megfigyelést avagy kontrollt felváltotta a pénzügyi megfigyelés/ellenőrzés, ha akarjuk terror.

„Mint megjegyzi, a szabadság hivatalos eszméinek NEM része az anyagi függetlenség. Felváltotta a
bornírt, fizikai követésen és beavatkozáson alapuló rendszert (lásd Harmadik Birodalom, Szovjetunió stb.) egy sokkal sunyibb és néha még a szakavatottaknak is nehezen érzékelhető szisztéma”

Szabad menni bárhová – például a híd alá megfagyni – ha az egyik percről a másikra viszont egy palack vizet sem tudok beszerezni, akkor fújhatjuk a nagyszabású, egyéb jogainkat, szigorúan pragmatikusan. Olvasónk példaként felhozza a német adóellenőrzések kontrolljának a folytatólagos felpuhítását. Anno bírósági felhatalmazás volt szükséges ahhoz, hogy az adócsőszök kutakodhassanak a számlákban, majd elég volt egy államügyészségi döntés, később megfelelt egy, a Finanzamton belüli hivatalosan elrendelt adónyomozás ténye. Ma pedig minden pénzügyi vállalkozás köteles online hozzáférést biztosítani az összes vezetett számlához úgy, hogy a bank például nem naplózhatja ezeket a tranzakciókat. „Adót csalni márpedig tilos!” – mondhatnánk, viszont minden ellenőrzés
indirekt növeli, egyre jobban felértékeli a politikai hatalom kiváltságos helyzetét, kvázi a törvények felettiség lehetőségét. A korrupció meg nem csak a piaci szférában dívik. Magyarán a kisember lehetőségei szűkülnek, a hatalomé nőnek.

„Szóval, a kukoricacsősz lehet, hogy fenékbe durrantott a sós puskájával, de azért mégsem játszhatta a rögtönítélő kivégzőosztagot”

Érdekes témának tartja a digitalizált valuta és a társadalom feletti totális kontroll vészharangjainak kongatását egy másik olvasónk is. Mint megjegyzi, nyugati szokás minden központosított rendszert egyszerre elnyomónak is tekinteni. Még inkább, ha annak van esélye bizonyos gazdasági szereplők megregulázására. Nem nehéz innen eljutni arra a következtetésre, hogy a leginkább ellenérdekelt gazdasági körök „puha” befolyásukat – birtokolt média, holdudvarbeli „civil” szféra, vagy egyéb frontemberek/frontszervezeteken keresztül – latba vetve az átlagemberek gyanakvását felerősítik, és ezzel ellenmozgalmat generálnak.

„De nézzük meg, milyen társadalmi berendezkedések vannak az aggódók országaiban? Főként nyugati típusú polgári <demokráciák>”

A kérdés ebből adódik – veti fel olvasónk –, lehet, hogy egy demokráciában, ahol a nép az úr (szó szerint), félni kellene a nép önmaga feletti kontrolljától? A válasz pedig ezeknek a rendszereknek „demokrácia deficitjében” rejlik. Nem kell Brüsszelből vagy Washingtonból importált nézetekre gondolni, hiszen a deficit éppúgy jelen van a „demokrácia csúcsán”, mint egy egyszerű Magyarországon.

„Mi is ez a deficit? Egyszerűen fogalmazva az, hogy az időnként megrendezett, választásnak nevezett cirkuszolást leszámítva a néptömegek akarata nem, vagy csak kis mértékben van összhangban a <megválasztott> vezetés döntéseivel”

Ennek lehetne magyarázata az, hogy miután nem mindenki szakértő, ezért jobb ezt „okosabb” emberekre hagyni, de a rengeteg kontraszelektált, egymás ismeretségi köréből, vagy amerikai példán a gazdasági szereplők holdudvarából kikerülő Raytheon-részvényes és igazgatótanácsi tag(?) így „egyáltalán nem részrehajló” Lloyd Austinra gondolni. De a földrajzilag hiányos ismeretekkel rendelkező volt brit külügyminiszter, Liz Truss sem egy kifejezetten bizalomgerjesztő figura. Annalena Baerbock német külügyér prágai alakítása pedig talán a legbeszédesebb:

„De ha azt ígérem az ukrajnai embereknek, hogy az ő oldalukon állunk, ameddig csak szükségük van ránk, akkor azt teljesíteni akarom. Mindegy, hogy mit gondolnak a német választóim”

Tehát a demokrácia eleve nem túl demokratikus. Ráadásul a pénzügyek feletti totális „állami” kontroll komoly veszélyeket rejt magában, és bár a cikk megfogalmazása kissé túlzónak tűnhet, de a megállapítás helyes.