Visszavonul a politikától minden idők egyik legellentmondásosabb szerb politikusa, Vojiszlav Seselj. A rendszerváltás utáni szerb politika nagy túlélője még Szlobodan Miloseviccsel is összefogott, ha kellett.

Váratlan bejelentést tett Vojiszlav Seselj, a Szerb Radikális Párt (SRS) elnöke. A politikus jelezte, hogy lemond a pártelnöki posztról, és bár a politikában magánszemélyként továbbra is részt vesz majd, a párt nevében már nem. Mindezzel a szerb politika egyik legkülönösebb, és talán legszínesebb alakja távozik a színről, ugyanis – ellentétben a közfelfogással – Seselj sosem volt egy egyszerű nacionalista politikus. Éppen ellentétesen.

„A csetnik vajda a szerb politikai paletta minden szegletét bejárta az elmúlt 32 évben, melynek eredményeként személyében az egyik legprofesszionálisabb túlélőművésszel van dolgunk. De ki is volt valójában Seselj?”

A szerb radikalizmus nagy alakja 1954-ben látta meg a napvilágot Szarajevóban, vagyis abban a jugoszláviai városban, amelyet abban az időszakban minden tekintetben multietnikus környezetként jellemezhetnénk. A titói rendszer ideológiájának az egyik legfőbb eleme a „testvériség-egység” volt, amely súlyosan büntette a nacionalista megnyilvánulásokat, és egyben azon fáradozott, hogy megteremtsen egyfajta „jugoszláv nemzetet”. Habár utólag nézve Titónak ez a fáradozása teljesen eredménytelen volt, érdemes emlékeztetni arra, hogy a hatvanas és hetvenes években ez az eszme igenis működött, sőt a két igazán multietnikus területen, Bosznia-Hercegovinában és Vajdaság autonóm tartományban valóban kialakult egyfajta békés egymás mellett élés, sok-sok vegyes házassággal.

„Így kell elképzelnünk Szarajevót is abban az időszakban, amikor Seselj felnőtt. Habár sokan azt feltételezhetnék, hogy éppen a multietnikus környezetből fakadó negatív tapasztalatok vezették el később Seseljt a nacionalizmusig, erről a radikális politikus később semmit nem említett”

Mindenesetre a jó eszű Seselj jogi egyetemet és politológiát végzett, majd a Szarajevói Egyetemen politológiát oktatott. Seselj ekkor még a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének tagja volt, azonban semmi nem utal arra, hogy igazi lelkesedéssel csatlakozott volna az állampárthoz. Ennek tanúbizonyságát is adta a nyolcvanas években több írásában, aminek az lett a vége, hogy börtönbüntetésre ítélték. Seselj ezután került kapcsolatba a szerb emigráns körökkel, akik ekkor az Egyesült Államokban álmodoztak a nagyszerb jövőről.

„Mivel a folyamatosan radikalizálódó Seselj elszántsága megtetszett az amerikai emigráns köröknek, 1989-ben Momcsilo Gyujics, a valamikori Ravna Gorai Mozgalom kiemelkedő személyisége Seseljt megajándékozta a <csetnik vajda> címmel”

Hogyan gondolkodott ekkor Seselj Szerbia jövőjéről? A politikus sosem tagadta, hogy ki gyakorolt rá a legnagyobb hatást. Lazo Kostics műveivel a hetvenes évek elején, Szarajevóban ismerkedett meg. Seselj kiindulópontja történelmi volt, amit két oldalról szemlélt. Egyrészt a szerbség definiálása kapcsán Ilija Garasanin szerb identitás-meghatározását vette elő, amelynek értelmében szerbek mindazok, akik a sto dialektust beszélik. Ezt a nyelvi alapon való identitás-meghatározást Seselj sokszor kifejtette, álljon itt ezért az egyik legrövidebb összefoglalása, amit 2005-ben mondott erről Hágában, Szlobodan Milosevics perében.

„A szerb nép etnikai értelemben magába foglalja a pravoszláv szerbeket, a katolikus szerbeket és a muzulmán szerbeket. És melyek a szerb földek? Azok, ahol szerb nyelven beszélnek. Szerbül beszélnek Szerbiában, egész Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban és majdnem egész Horvátországban, három zsupánság, a zágrábi, a krizsevói és varazsdini kivételével – ezek a mai Horvátország nyugati részén vannak”

(Seselj másutt kitért a macedónokra is, őket szintúgy nyelvi alapon határolta el, mondván, hogy a macedón nyelv a szerb és bolgár nyelv keveréke, mely közelebb áll a szerbhez). Másrészt Seselj hosszasan elemezte a szerbséget ért külső hatásokat, melynek révén külső hatalmak (főleg Vatikán) „mesterséges népeket” hoztak létre a Balkánon azzal a céllal, hogy a pravoszláv vallást megtörjék. Ennek kapcsán rámutatott a szerb és a horvát nép összetűzéseire, majd arra, hogy horvátok alig élnek már a Balkánon, az elmúlt évszázadokban elköltöztek onnan. Ebből következett az, hogy a szerbeknek Nagy Szerbia alatt kell újra egyesülniük, amelynek nyugati határait Seselj a később Seselj-vonalként elhíresült Karlobag-Karlovac-Virovitica vonalig húzta.

„Habár mindez így meglehetősen meredek elméletnek tűnik, a csetnik vajda gondolatai termékeny talajra hullottak Szerbiában. Annál is inkább, mert eddigre az egykori szerb kommunista elitet egyre inkább hatalmába kerítette a nacionalizmus szelleme”

Ez a politika egészen kézenfekvőnek tűnt. A kommunizmus összeomlásával más nemzeteket lehetett megtenni felelősnek a szerbek egyre romló életszínvonaláért, melynek ekkor a legnagyobb virtuóza vitathatatlanul Milosevics volt.

A szerbiai rendszerváltást követően számos kisebb radikális párt jött létre, melyek többé-kevésbé rövid életűek voltak, ezek közül néhányat a Milosevics-rendszer betiltott (például a Szerb Csetnik Mozgalmat), mások egymással egyesültek, vagy végleg felbomlottak. A Szerb Radikális Párt (SRS) 1991. február 23-án alakult meg Kragujevacon, mikor Seselj Szerb Csetnik Mozgalom nevű pártja egyesült a Népi Radikális Párt helyi bizottságaival (ezeknek a vezetői személyes ellentétek miatt hagyták el a pártjukat). Az ugyanezen a napon elfogadott párt statútumuk már az első fejezetben kijelentette, hogy az SRS a Népi Radikális Párt jogutódja, mely 1881-ben alakult meg, ennek programját teljes mértékben átveszi, azonban ezt korszerűsíti – alkalmazkodva az új társadalmi körülményekhez.

„A radikálisok gyorsan megmutatták az erejüket: az SRS 1992-ben a Szerb Szocialista Párt mögött a második helyen végzett. Milosevics azonban felismerte Seseljben a szövetségest, aki ekkorra már a Vuk Draskovics-vezette Szerb Megújhodási Mozgalom nagy ellenfele lett”

Mivel Seselj heves kirohanásokat intézett Drasković ellen, Milosevics több ízben is dicsérettel illette. „Az ellenzéki vezetők közül Seseljt becsülöm a következetessége miatt, és azért is, mert úgy gondolom, hogy mivel a pártja nem kap külföldről pénzt, meg tudta őrizni függetlenségét” – mondta róla a szerb szocialisták vezére.  Az SRS így folyamatosan erősödött, s 1992 végére már a szerbiai parlamentben is a második legtöbb mandátummal rendelkező párt lett, amely kívülről támogatta a szocialista kormányzatot. Ez az együttműködés viszont gyorsan felborult, miután Milosevics rá akarta venni a boszniai szerb vezetést, hogy békésen rendezze a határkérdéseket.

„Innentől kezdve Seselj élesen támadta a szocialistákat, megalkuvással vádolva őket. Milosevics válasza is egyértelmű volt, a korábbi szövetséges párt vezetőjét most fasisztának, háborús bűnösnek, köztörvényes bűnözőnek, primitív nacionalistának kiáltotta ki”

A megromlott viszonyok miatt ekkor a Szerb Radikális Párt bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, azonban a végső szavazásra nem került sor, mivel az elnök feloszlatta a parlamentet. Az 1993 végén tartott parlamenti választásokon Seselj pártja messze alulteljesített korábbi eredményeihez képest, a szocialisták azonban megerősödtek. A szocialistákkal való párbaj azonban még nem ért véget, 1994-ben Seseljt három hónapos börtönbüntetésre ítélték botrányos parlamenti viselkedése miatt (mikor Milosevics szólni akart, a csetnik vajda egyszerűen kirántotta a falból a mikrofon kábeleit).

„A daytoni békemegállapodás aztán tovább rontotta a viszonyt a szerb szocialistákkal, Seselj immáron a szerb nép árulójának bélyegezte Milosevicset”

Aztán 1998-ban mégis koalícióra lépett a nagy riválisával, Seselj miniszterelnök-helyettes lett a kormányban. Sőt, a párt programjukkal összhangban a radikálisok rávették a kormányt, rögzítse a Nemzeti Egység Kiáltványában, hogy a szerb nemzet pillérét alkotó területek, Szerbia, Montenegró és a Boszniai Szerb Köztársaság egységét meg kell őrizni. A koszovói konfliktus idején így az SRS kormányon volt, majd a 2000. októberi hatalomváltást követő választásokon a párt támogatottsága kevesebb, mint harmadára esett vissza.

„Ezután a párt gyors felemelkedésében minden bizonnyal közrejátszott Seselj távozása az országból, aki 2003 februárjában kiadta magát a Hágai Nemzetközi Törvényszéknek, mely őt a délszláv háborúkban elkövetett emberiség elleni büntettek elkövetésével vádolta”

A csetnik vajda helyére így Tomiszlav Nikolics került, aki pragmatikusabb politizálásával 2003 végén tartott parlamenti választásokon pártját a legerősebb szerbiai politikai erővé tette. Megszerezte ugyanis a 2000-ben történt hatalomváltásban csalódott emberek szavazatait, ehhez még csatlakozott a szocialista szavazótábor is, mivel Milosevics (szintúgy Hágából) a szocialista szavazókat arra buzdította, hogy szavazzanak a radikálisokra. 2008-ban azonban súlyos válság érte el az SRS-t is. Nikolics és Alekszandar Vucsics ekkor megelégelte a Seselj-féle politikát, majd megalapították a Szerb Haladó Pártot. A haladók nem csupán a radikális képviselőket ragadták el, hanem annak szavazóit is.

„Seselj pártja innentől lényegében egy kis párt lett, amellyel senki nem akart már koalícióra lépni. A csetnik vajda felett azonban mégis megvirradt a nap, hiszen 2014 végén súlyos egészségi állapotára való tekintettel ideiglenesen szabadlábra helyezték, így utazhatott Belgrádba”

Mindennek egyik feltétele azonban az volt, hogy ha a bírói testület kéri, akkor azonnal vissza kell térnie Hágába. A hágai Nemzetközi Törvényszék aztán 2016-ban felmentette a háborús bűnökkel vádolt politikust. És bár két évvel később a korábbi felmentést visszavonva tíz év börtönre ítélte emberiesség elleni bűncselekmények miatt Seseljt az ENSZ nemzetközi törvényszéke, ezt már nem kellett letöltenie, mert több mint 11 évet töltött korábban a hágai törvényszék börtönében.

„Így került vissza Szerbia politikai életébe Seselj, aki természetesen ott folytatta, ahol egykor abbahagyta”

Pártja lassan kiegyezett Vucsiccsal is, aki ugyan nem lépett koalícióra egykori mentorával, mégis hálás lehetett sokszor Seseljnek, hogy külső támogatóként erősítette pártját a parlamentben. A végső ítélet napja azonban április 3-án Szerbiában is eljött, amikor az SRS a leadott szavazatoknak mindössze 2,2 százalékát szerezte meg, így 3 százalékos parlamenti küszöb ide vagy oda, a pártja ismét a szkupstina falain kívül maradt. Valószínűleg éppen ezért távozott most a politikus a színről, akinek a nacionalista követőit szépen lassan felszívta a haladó párt.

„Ám akik hiányolni fogják Seseljt a politikai életből, egyáltalán nem maradnak táplálék nélkül. A csetnik vajda ugyanis igazi grafománként az elmúlt években elárasztotta a könyvpiacot”

Így mostanra száznál is több vaskos kötet büszke szerzőjének mondhatja magát. Noha ezeknek a műveknek a többsége az általa adott interjúkat tartalmazza, Seselj bőségesen írt ezekben a szerbiai politika minden apró rezdüléséről. Nem véletlen, hogy most sokan abban bíznak, hogy visszavonulása után Seselj – menthetetlen grafomániásként – olyan titkokról is írni fog a közönségének, ami teljesen átírhatja Szerbia legújabb kori történelmét.