//„Az EU nem elég aktív Belaruszban”
Aleksander Kwaśniewski #moszkvater

„Az EU nem elég aktív Belaruszban”

MEGOSZTÁS

Aleksander Kwaśniewski (lengyel köztársasági elnök 1995-2005) sokáig a közép- és kelet-európai regionális együttműködés előmozdítója volt. Elnöksége alatt nemcsak az országa EU-csatlakozását vezényelte le (2004), hanem néhány hónappal később, amikor megkezdődött a szomszédos Ukrajnában az úgynevezett narancsos forradalom, közvetítőként lépett fel az Európai Unió nevében. Elnökként volt lehetősége arra, hogy egy másik szomszédos ország, Belarusz elnökét, Aljakszandr Lukasenkát is megismerjen, politikusként és emberként egyaránt. A volt lengyel elnökkel Ania Skrzypek, a Foundation of European Progressive Studies (FEPS) kutatási és képzési igazgatója készített interjút a belarusz helyzetről.

Ania Skrzypek (FEPS) írása a #moszkvater.com számára

Aleksander Kwaśniewski #moszkvater
Aleksander Kwaśniewski
Fotó:EUROPRESS/GEORG HOCHMUTH/APA/AFP

– Mi történik Belaruszban? Mi zajlott a választások körül?

– Belarusz sokáig egyáltalán nem volt a média fókuszában. Mi magyarázza a jelenlegi politikai válságot? Először is az, hogy a választások eredményét meghamisították. A különbség a mostani és az előző elnökválasztások között nem lényegi, hiszen azokat is meghamisították. A legutóbbit azonban el is csalták, hiszen Lukasenka elvesztette. Emellett kulcsfontosságú az ifjúság szerepe. Lukasenka 26 éve van már hatalmon. Ez azt jelenti, hogy minden 26 év alatti úgy nőtt fel, hogy Lukasenka az elnök. Attól félnek, úgy is fognak meghalni, hogy még mindig hatalmon van.

„Ezért hallatják a hangjukat különösen markánsan a fiatalok, akik jobban ismerik az Európai Uniót, mint az idősebb generációk, és össze tudják vetni a belarusz és az EU-s életminőséget”

Fontos tényező az is, hogy Lukasenka egyik előnye a relatív gazdasági növekedés volt, amit Belarusz az utóbbi évtizedekben produkált. Az utóbbi három évben viszont a gazdaság strukturális problémái, a COVID-járvány és az orosz gazdasági támogatás gyengülése miatt jelentősen csökkent a gazdasági jóléthez fűződő elvárás. Ez a három legfontosabb magyarázata a precedens nélküli tüntetéseknek, és a korábban gyenge civil társadalom felpezsülésének.

–  Szvjatlana Cihanouszkaja lett az ellenzék szimbóluma, mivel a Koordinációs Tanács igyekszik összefogni az ellenzéket. Hogyan lett egy 37 éves angoltanárnő a politikai áttörés jelképe? 

– Őszintén szólva, Cihanouszkaja véletlenszerűen került az ellenzék élére. A valódi vezető a férje lehetett volna, aki jelenleg be van börtönözve. Egy ilyen mozgalomnak szüksége van vezetőre, és ő megpróbál eleget tenni ennek a feladatnak, ami nem könnyű, mivel nincs politikai tapasztalata. Sokszor kérdeznek a hasonlóságokról és különbségekről a 2004-es ukrán úgynevezett narancsos forradalom és a mostani belarusz tüntetések között.

„Vannak hasonlóságok, így a mindkét országban egyre növekvő és energikus civil társadalom”

Ugyanakkor az akkori ukrán civil társadalom sokkal erősebb volt, mint a mai belarusz. Emellett hasonlóságot fedezhetünk fel a fiatalság szerepvállalásában is. Ugyanakkor számtalan különbség is van. Először is, akkor az egyik vezető a második ciklusának végén járó Leonyid Kucsma köztársasági elnök volt, és nagyon elkötelezetten törekedett arra, hogy a következő öt évre politikai kompromisszum szülessen. Az ukrán parlamenti választásoknak ezért volt egy harmadik fordulója, és Viktor Juscsenkót választották meg. Belaruszban ugyanakkor a legfontosabb versenyző maga a hivatalban lévő elnök.

„A második különbség az ellenzéki vezetők hiánya”

Ukrajnában 2004-ben az ellenzéki mozgalom nagyon erős volt, és számíthatott a képzett és tapasztalt vezetőire. Belaruszban az ellenzék csodálandó kurázsija ellenére a legtöbb vezető személyiségnek nincs politikai tapasztalata. Cihanouszkaja  döntése, hogy felállítsa a Koordinációs Tanácsot, jó ötlet volt, mivel mindenképpen szüksége van ilyen támogatásra. Úgy hiszem, hogy ez a bizottság ki tudja termelni a vezető személyiségeket a közvélemény számára is. A Koordinációs Tanács egyik tagja Pavel Latuska, aki akkor volt Belarusz varsói nagykövete, amikor én voltam államfő. Nagyon nagyra becsülöm. Ha Cihanouszkaja tapasztaltabb emberekkel veszi körül magát, esélyt látok arra, hogy fejlődjön ennek a civil mozgalomnak  a szervezettsége, struktúrája és vezetése.

– Szembesülve a békés demonstrációkkal, Lukasenka válasza nagyon agresszív volt, de van egyfajta állandósulása ezeknek a tüntetéseknek. Ráadásul van két olyan speciális csoportja ezeknek a tüntetőknek, akik nagyrészt elnyomás alatt vannak, mégpedig a nők és az sztrájkoló munkások. Úgy gondolja, hogy ez a két hajtóerő kikényszerítheti Lukasenka távozását a hatalomból? 

–  Ez kulcskérdés. A régi belarusz társadalomban a nők ügyeit elhallgatták. Óriási változás ehhez képest, hogy a nők már nemcsak a túlélésükért szervezkednek, hanem ők vezetik a harcot, ami hihetetlenül inspiráló! A második, politikailag döntő elem a munkások szerepe. A belarusz sztrájkmozgalom folytatódása lenne a legrosszabb hír Lukasenkának. A belarusz gazdaság nagyrészt állami vállalatokra alapszik.

„Ha a nagy gyárak leállnak a termeléssel, az drámai következményekkel járna a belarusz gazdaságra nézve”

A kormánynak sok eszköze van arra, hogy nyomást gyakoroljon az állami cégek dolgozóira. Leállíthatja a bérek kifizetését, fenyegetheti a dolgozókat az elbocsájtással, letartóztathat munkásokat stb. Ennek ellenére, az asszonyokon és a munkásokon múlik, hogy meddig folytatódnak a tüntetések.

– Említette a gazdaságot. Belarusz nagyon szorosan kötődik Oroszországhoz, ugyanakkor a két ország kapcsolata feszült. Putyin bejelentette, hogy ha a helyzet eszkalálódna, az orosz védelmi erők adott esetben kénytelenek lesznek beavatkozni. Mire számíthatunk Oroszországtól ebben a helyzetben? 

– Putyin többször is elmondta, hogy az élethosszig tartó elnökségének egyik fő célja a nagy orosz befolyási övezet újjáépítése. Nevezheti ezt másképp, például Eurázsiai Gazdasági Uniónak, az eszme, ami Putyin külpolitikáját jellemzi,  egyfajta birodalom megtartása, amelynek Belarusz különösen fontos része. Az oroszoknak a belaruszok egyfajta kistestvérnek számítanak, ugyanannak a keleti szláv történelmi és kulturális családnak a részei.

„A legtöbb orosznak elfogadhatatlan Belarusz uniós csatlakozásának még oly távlati célja is. Még az olyan nagyon nyugatos személyiségek számára is, mint például Alekszej Navalnij”

Putyin Ukrajnához, Moldovához, továbbá a Dél-Kaukázus és Közép-Ázsia országaihoz hasonlóan meg akarja tartani Belaruszt Oroszország érdekszféráján belül. Putyin nem különösebben rajong Lukasenkáért. Szívesen lecserélné más oroszbarát személyiségre, ugyanakkor nem utcai események következményeként, hanem tárgyalásos alapon. Az új, oroszbarát vezetőnek kötelessége lenne szabad és tisztességes választások kiírása. Szerintem ez a Putyin által támogatott forgatókönyv, és van eszköztára ahhoz, hogy ezt a célját megvalósítsa.

„Putyin az egyetlen szereplő, nem pedig a Nyugat vagy az EU, aki hatékonyan  tud nyomást gyakorolni Lukasenkára, és képes a lemondásra kényszeríteni”

Egy másik forgatókönyv lenne, ha a tüntetések folytatódása és a civil lázongások Lukasenkát arra kényszerítenék, hogy Oroszország katonai intervencióját kérje az instabilitás és a nyugati befolyásolás kivédésére. Putyin ekkor azzal a nyilvánvaló kérdéssel szembesülne, hogyan tud katonailag beavatkozni anélkül, hogy erős oroszellenes érzelmeket ne váltson ki a belarusz lakosságban. Ukrajna megtanította neki, hogy minden katonai akció erős ellenállást szül Oroszországgal szemben. Ukrajna jelenti a katonai módszerek használatának végét Putyin részéről.

„Úgy gondolom, hogy az orosz katonai erőnek a belarusz rezsim megvédésére történő bevetését inkább figyelmeztető jelleggel, semmint valós lehetőségként tárgyalhatták”

A legfontosabb, hogy Szergej Lavrov, külügyminiszter, Stephen Biegun amerikai külügyminiszter-helyettesnek azt mondta, hogy az alkotmányreform tervezete Lukasenka kompromisszumkészségére utaló jel lehet. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a Nyugat nem lehet túl aktív ebben a válságban. A probléma viszont az, hogy az ellenzéknek nagyon kevés oka van arra, hogy bízzon Lukasenkában. Ugyanakkor el tudok képzelni egy kerekasztal-tárgyalást Lukasenka és Cihanouszkaja Koordinációs Tanácsa közt, orosz és nyugati felek bevonásával, mint ahogyan 2004-ben is történt Ukrajnában. Ott megtárgyalhatnák az alkotmány módosításának és az új választások kiírásának menetrendjét.

„Oroszország nélkül vagy Oroszország ellenében nem lesz változás Belaruszban. Ezt a Nyugatnak meg kell értenie”

Ha az utcán tüntető emberek elkötelezettsége fokozatosan alábbhagy, biztos vagyok benne, hogy Lukasenka és a mögötte állók ragaszkodni fognak a hatalomhoz. Ez Lukasenka forgatókönyve: túlélni a politikai turbulenciát az erőszak korlátozott mértékű bevetésével. Lukasenka abban bízik, hogy a tüntetések adott esetben elhalnak a lakosság fásultsága miatt.

– Itt van Lukasenka autoritásának kérdése. Eddig, választásról választásra Lukasenka volt az ország megkérdőjelezhetetlen autoriter vezetője. Ez már nem tűnik ennyire egyértelműnek… 

– Ismerem Lukasenkát, mivel dolgoztam vele, amikor elnök voltam. Nagyjából egyidősek vagyunk. Imád macsó vezetőként mutatkozni. Ugyanakkor, ha magánemberként találkozol vele, inkább realisztikus és pragmatikus ember. Talán nem annyira realisztikus, mint korábban, de szívesen megkérdezném tőle, hogy hogyan látja a végét és, hogy úgy akarja-e végezni, mint Janukovics. A személyiségének egy része kifejezetten realisztikus és pragmatikus, erre kéne appellálnunk.

– A nyugati szomszédoknak mennyire kellene belefolyniuk az események alakulásába? Nagyon sok támogatást látunk Litvánia részéről, ahová Cihanouszkaja menekült. Lengyelország kifejezte a szándékát, hogy a tüntetőket anyagilag, orvosilag és logisztikailag támogassa. Az EU és a sajtó viszont legjobb esetben is csak óvatoskodónak tekinthető, ha Belaruszról van szó. Nagyon sok vita folyik arról, hogy mit kéne az EBESZ-nek tennie. Mit gondol az EU helyzetéről és konkrétan az európai progresszívok szerepéről?

– A helyzet nagyon érzékeny, az EU cselekedeteinek ezért nagyon bölcseknek kell lenniük. Putyin és Lukasenka ürügyre várnak, hogy azt mondhassák, szükségessé vált a katonai erő bevetése, mivel a Nyugat megpróbálta destabilizálni az országot.

„Nincs annyi európai zászló Minszk utcáin, mint 2014-ben Ukrajnában”

Ez mutatja, hogy a belaruszok nagyon felelősségteljesek. Ha a belarusz ellenzék fő követelése a NATO és EU-tagság lenne, a helyzet még sokkal robbanékonyabbá válna. Putyinnak és Lukasenkának a legerősebb okot adnánk, hogy lépjen.  És ezt a válaszlépést az oroszok és még a belaruszok jelentős többsége is támogatná. Az EU törekvései a vízumok kiadásának könnyítésére, a szabad sajtó és az NGO-k támogatása helyesek. A politikai nyomásgyakorlás Lukasenkára nagyon fontos. Mélyen tisztelem Litvánia, különösképpen a szociáldemokrata külügyminiszter, Linas Linkevičius, szerepvállalását. Szerintem ő a legkompetensebb EU-s politikus, aki érti, hogy mi zajlik Belaruszban, különösképpen Lukasenka táborán belül.

„Az EU-s döntéshozatal egyik gyengesége, hogy nincs elég információnk. Nagyon passzívak voltunk Belarusszal szemben az utóbbi években”

Európai vezetők találkoztak Lukasenkával, de még csak nem is ismerjük a holdudvarát. Nem tudjuk, hogy ki lehet egy mérsékeltebb vezető, aki adott esetben Lukasenka helyébe léphetne. Legfőbb tanácsom, hogy gondosan ügyeljünk arra, amit Linkevičius mond. Az EU-nak jól megy a sora. Szükséges, hogy támogassa a zajló tüntetéseket. Természetesen a fő elvárásnak a szabad és tisztességes választások megtartásának kell lennie. Erre persze még várni kell, de le kell fektetnünk annak az alapjait, hogy ez a közeljövőben megtörténhessen.

„Ami az EBESZ szerepvállalását illeti, az EU-nak minden olyan szervezetet aktivizálnia kell, amelyiknek Oroszország is tagja. Ez az egyetlen esélyünk arra, hogy Oroszország is tárgyalóasztalhoz üljön”

Dióhéjban, az EU-nak aktívnak kellene lennie, és óvatosan meg kéne próbálnia a helyzet kontrollálását, megtartva a viszonylagos tartózkodását, mint eddig is tette és bevonni a közvetítésbe más szervezeteket is, mint például az EBESZ-t.

A szerző a Foundation of European Progressive Studies (FEPS) kutatási és képzési igazgatója

                                                                                                        (Posta Ákos István fordítása)

MEGOSZTÁS