//Az első Romanov-gyilkosság margójára
„A CSEKA és a vörös rendőrség tervezte meg azt, hogy a nagyherceg elleni merénylet lesz a főpróbája a cári család kivégzésének” #moszkvater

Az első Romanov-gyilkosság margójára

MEGOSZTÁS

Amikor 1917. március 15-én bátyja, II. Miklós az ő javára mondott le az orosz trónról, és Mihail Alekszandrovics nagyherceg az ellenséges közhangulat miatt még aznap lemondott, Oroszországban megszűnt létezni a monarchia. Ekkor még senki sem sejtette, hogy Mihail Romanov lesz az első a cári családból, akit meggyilkolnak a bolsevikok. A történészek szerint az ellene elkövetett gyilkosság a főpróbája és a kezdete volt a Romanovok kivégzésének.

„A CSEKA és a vörös rendőrség tervezte meg azt, hogy a nagyherceg elleni merénylet lesz a főpróbája a cári család kivégzésének” #moszkvater
„A CSEKA és a vörös rendőrség tervezte meg azt, hogy a nagyherceg elleni merénylet lesz a főpróbája a cári család kivégzésének”

A mai történelemtudomány lassan minden pontjában képes volt arra, hogy objektíven, a menet közben előkerült dokumentumokra alapozva írja le az utolsó cári dinasztia, a Romanovok szisztematikus legyilkolását a bolsevik hatalomátvételt követően. Ma már azon sincs sok vita, hogy amikor 1918. június 13-án a permi erdőben kivégezték, majd jelöletlen sírba elhantolták Mihail Alekszandrovics Romanov nagyherceget és Nyikolaj Nyikolajevics Johnson nevű titkárát, a CSEKA emberei a párt felső vezetésének parancsára elgyakorolták a későbbi gyilkosságokat, amikor II. Miklóst és családját végezték ki.

„De miért éppen a nagyhercegre esett a választás, hogy elsőként vele végezzen a hatalmat megragadó bolsevik párt?”

Nos, 1917. március 15-én II. Miklós mégsem a fia, hanem az ő javára mondott le a trónról, aki II. Mihály néven lehetett volna minden oroszok cárja. A nagyherceg vállalta volna az uralkodói terheket – akkoriban igenis teher volt ez Oroszországban –, ám azt szerette volna, ha nemcsak a lemondás miatt válik belőle cár, hanem a nép akaratából. Nos, a Romanovok ekkoriban nem álltak népszerűségük csúcsán, így Mihailból sem lett II. Mihály, ugyanis a nagyherceg másnap, március 16-án aláírta a lemondó nyilatkozatot, mégpedig úgy, hogy meg sem koronázták. Ez pedig azt jelentette, hogy a monarchia megszűnt létezni az orosz birodalomban.

„Ám amikor a bolsevikok fegyveres puccsal magukhoz ragadták a hatalmat, rájöttek arra, hogy a nagyherceg, aki titkárával Permben töltötte a száműzetését 1917 őszén, sokkal népszerűbbé vált országszerte, mint azt remélték”

Egyrészt a bolsevik rendszer már ekkor megmutatkozó tulajdonságai miatt, másrészt azért, mert nagyot nőtt az emberek szemében azután, hogy nem akart mindenáron cár lenni. Ezt pedig az új hatalom nem tűrhette, és a Romanovok közül sokkal inkább benne látták a rendszerükre veszélyes embert, mint a szintén házi őrizetben lévő volt cárban, II. Miklósban. Ám az összes Romanov vörös posztó volt Leninék szemében, akiket mindenképpen szerettek volna eltörölni a föld színéről, mielőtt valamelyikük komoly veszélyt jelenthessen a hatalmukra.

„A CSEKA és a vörös rendőrség tervezte meg azt, hogy a nagyherceg elleni merénylet lesz a főpróbája a cári család kivégzésének”

A végrehajtást két régi megbízható permi bolsevikra bízták: V. Ivancsenkóra és G. I. Mjasznyikovra. Jellemző, mihelyt kiderültek a nagyherceg halálának a körülményei, a szovjet történetírás nem a gyilkosság tényét tagadta, hanem azt kommunikálta, hogy a permi munkások a cári rendszer iránti gyűlöletüktől vezettetve végeztek a nagyherceggel, és a hatóságoknak fogalmuk sem volt arról, vajon hova tűnt és mi történt Mihail Alekszandrovics Romanovval.

Magát a nagyherceget és titkárát 1918. március 9-én, a Népbiztosok Tanácsának ülésén hozott döntését követően Lenin által aláírt parancs értelmében száműzték Permbe, ahol a helyi bolsevik vezetők joga volt a szálláshelyüket kijelölni. Utóbbiak először a börtönkórház zárt osztályát jelölték ki a nagyherceg tartózkodási helyének, ám miután mindez kiderült, végül március 25-én átvitték őt és titkárát egy szállodába, ahol aránylag szabadon mozoghattak. Egészen addig, amíg a permi rendfenntartók élére kinevezett Ivancsenko meg nem érkezett a városba.

„Mihail Alekszandrovics Romanov sorsa akkor dőlt el végleg – legalább ezt támasztják alá V. F. Gladisev történész kutatásai –, amikor Permben a lakosság egyre feszültebb viszonyba került a helyi bolsevik vezetéssel, miközben megtudták, hogy a nagyherceg a városukban él”

Május elején már levelet írtak a központi pártvezetésnek, hogy egyszerűen nem vállalnak felelősséget azért, ha a lakosság szimpátiája egyre inkább a városban száműzöttként élő Romanov felé fordul. Nem is váratott magára sokáig a hatalom válaszlépése. Előbb május 21-től elrendelték, hogy a nagyhercegnek minden nap 11-kor jelentkeznie kell a helyi CSEKA épületében.

„Az elégedetlenség országos méreteket kezdett ölteni, Omszkban például felszámolták a bolsevik hatalmat, így polgárháborús veszély alakult ki az országban”

Permben a keleti vasútvonalak összeköttetéseinek megszűnését követően egyre nagyobb számú, sok esetben a régi rendszerrel szimpatizáló ember gyűlt össze, így joggal tartott a permi bolsevik vezetés attól, hogy egy itt élő Romanov veszélyt jelent a hatalmukra. Pedig a nagyherceg fennmaradt naplója szerint – melyet az SZKP szverdlovszki archívumában őriztek – Mihail Alekszandrovics monoton, unalmas, ám kielégítő életet élt, és érdeklődésének középpontjában a hazájában zajló politikai események kerültek. Mint S. L. Firszov történész kutatásaiból kiderült, a nagyhercegnek eszébe sem jutott az, hogy megszökjön Permből, és kínosan ügyelt arra, hogy ne sértse meg a helyi hatóságokat.

Természetesen fogalma sem volt arról, mit tervez ellene a CSEKA. Erről tanúskodik legalábbis eltűnése előtti napon 1918. június 11-én kelt, utolsó naplóbejegyzése. Ebben egy átlagos napról számolt be, olvasásról, keresztfiának a látogatásáról, a feleségének írt levélről és a változékony időjárásról. A történészek ugyanakkor több mint érdekesnek tartják, hogy Mihail Alekszandrovics június 12-én egyetlenegy sort sem írt, és azt a következtetést vonták le, hogy vagy nem volt már ideje a nagyhercegnek bejegyezni az aznap történtekről semmit, mert elrablói már nem hagytak erre lehetőséget, vagy a CSEKA emberei tüntették el azt.

„Hogy magát a gyilkosságot ki követte el, szinte senkinek sincs kétsége. A helyi bolsevikok a CSEKA segítségével”

Ugyanis az egyik elkövető, a permi CSEKA és a rendőrség tagja, Nyikolaj Vasziljevics Zsgov az 1928-ban írt önéletrajzában azzal dicsekedett, hogy nemcsak letartóztatta, hanem le is lőtte Mihail Alekszandrovics Romanovot. A csekás különítmény egy hamis letartóztatási paranccsal érkezett a nagyherceg szállására, majd arra kényszerítették, hogy a titkárával együtt velük menjen. Ugyanakkor Mihail sofőrje az egészet látva hívta a rendőrséget, ám semmi nem történt.

A nagyherceget és titkárát autókkal vitték el, majd elhagyva a várost, betértek az erdőbe, kiszállították a kocsikból a foglyokat, majd több lövéssel kivégezték őket. Egy gödörben elrejtették a holttesteket, majd másnap visszatértek a helyszínre, és elásták azokat, miután az értékeiktől megszabadították őket. Ez utóbbi miatt volt olyan történész – például G. Z. Joffe –, aki szerint a gyilkosságok motívuma kifejezetten a rablás volt.

„Az orosz történetírásban továbbra is eldöntésre vár, vajon központi utasításra, vagy csak a helyi CSEKA kezdeményezésére végezték ki a nagyherceget”

Szergej Melgunov II. Miklós utolsó időszakáról írt könyvében úgy vélekedett, hogy Mihail Alekszandrovics és a cári család kivégzése kísértetiesen hasonlít egymásra, ám szerinte nem bizonyított a bolsevik pártvezetés szerepe a nagyherceg halálában.

Ugyanakkor V. M. Hrusztaljov a 2008-ban megjelent „Mihail Alekszandrovics nagyherceg” című monográfiájában egyértelműen azt állította, hogy mind a nagyherceg, mind pedig a cári család kivégzése egy előre kitervelt, központilag irányított gyilkosság-sorozat volt, ami Mihail permi száműzetésével kezdődött. Ráadásul a nagyherceg elrablásáról szóló történetet azért találták ki, hogy a többi Romanov ne fogjon gyanút, hogy mi készül ellenük.

„A szovjet hatóságok azon verziója, miszerint Mihail Alekszandrovicsot ismeretlen személyek elrabolták és nyom nélkül eltűnt, 1923 végéig érvényben maradt”

Ekkor jelent meg Szergej Petrovics Melgunov  A vörös terror Oroszországban című műve. Ebben a történész nyilvánosságra hozta a nagyherceg meggyilkolásában személyesen részt vevő Mjasznyikov azon visszaemlékezéseit, amiben őszintén leírta, mi is történt valójában Mihail Alekszandrovics Romanovval. Bármilyen furcsán hangzik is, de a nagyherceg halálának valódi hátterét éppen a gyilkosának segítségével ismerte meg a világ.

MEGOSZTÁS