­Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal egy műfajában kiemelkedő íróval, annak érdekes életével, és még érdekesebb családjával ismertet meg bennünket. Az író Arkagyij Gajdarral, fiával, a tengerész-újságíró Timurral, és a piacgazdaságot 1990 után bevezető unokával, Jegorral.

A harmincas évek vége felé sötét felhők gyülekeztek a kontinens egén. Elbukott a spanyol polgárháború. Összeomlott a népfront. A nyugati hatalmak tétlenül nézték, hogyan kebelezi be a Reich Ausztriát. Münchenben odadobták Hitlernek Csehszlovákiát. Majd abban a reményben, hogy sikerül a fasiszta diktátort az alig húsz éves szovjetállam ellen fordítani, a „különös háborúban” lábhoz tett fegyverrel nézték, ahogy Hitlert végez Lengyelországgal. Méghozzá úgy, hogy felosztja Sztálinnal. Reményeik nem váltak be. Egy évvel később a német Wermacht ugyanilyen játszi könnyedséggel számolt le Franciaországgal. Az angol expedíciós hadsereget csak Hitler érthetetlen kegyének köszönhetően sikerült evakuálni szülőföldjükre, a szigetországba.

„Vajon mit látott ebből egy szovjet kisiskolás? Azt biztos érezte, hogy szülőföldjük veszélyben”

Ekkor 1940 szeptemberét írtuk. A franciák már három hónapja aláírták a megalázó békét, német csizmák taposták a szabadság és forradalom földjét. Pár nappal az iskolakezdés után, a Pionyerszkaja Pravdában megjelent egy regény. A haza védelmére szólított fel, teret adva a gyerekek romantikus tett vágyának. És válaszra talált a veszélyt nagyon is érző, fogékony ifjú lelkekben. S lett talán minden idők legnépszerűbb orosz ifjúsági regénye a „Timur és csapata”.

Az ifjú olvasók akkor és most is kedvelik a rejtélyeket, szívesen alakítanak titkos társaságokat. A történet erre épül. Timur és barátai összefogva, titokban segítenek a szovjet-finn háborúban hadba vonultak családtagjainak. Természetesen ez nem mindenkinek tetszik, meg kell küzdeniük a nem túl hazafias érzelmű utcafiúk ellenállásával is.

„A <Timur és csapata> jó időben és jó helyen szólította meg ifjú olvasóit – hatalmas siker a jutalma. Csak a Szovjetunióban 212 kiadást ér meg, 74 nyelven, 14 millió példányban”

Nekem is kedvenc olvasmányom volt. Ott állt a hazai irodalom legnagyszerűbb hazaszeretet regénye, „A Pál utcai fiúk” mellett. Nem volt egyedül. Szomszédságában volt Lengyel Balázs regénye, „A szebeni fiúk” arról, hogyan harcoltak nagyszebeni gyerekek titkos szövetségben 1848-49-ben Erdély függetlenségéért. Nem tudtam letenni a sportriporternek is nagyszerű Kőszegi Imre csodálatos könyvét sem, „A diákszázad becsületét”. Egy dunántúli kisváros diákjainak kis csoportja felismeri a történelmi szükségszerűséget, és a forradalom oldalára áll.

„A <Timur és csapata>  után rövid, de gazdag írói pálya következett. A szerző Arkagyij Gajdar (1904-1941) pedig klasszikussá avanzsált, életútját népszerű könyvek gazdagították, <A hóvár parancsnoka>, a <Csuk és Gek>”

Gajdar – eredeti nevén Golikov – értelmiségi családba született bele. Nemesi származású édesanyja távoli rokona volt Lermontovnak, ám a származást nem, csak az írói tehetséget hagyták örökül gyermeküknek. És ami lényegesebb, a szabadság vágyat, és a lázongó, nyugtalan lelket. Őket, miként szinte az egész társadalmat, nyomasztotta a cári önkényuralom. Nyizsnyij Novgorodban tiltott irodalmat terjesztenek, s noha nem tagjai a pártnak, segítik a bolsevikokat. A papát besorozzák az első világháborúban, hazafias érzületű tinédzser fia utána szökik a frontra. Természetesen hazazsuppolják. Megérintve a társadalmi változás szelétől, 1918-ban a 14 éves ifjú belép a bolsevik pártba, a vasutat védő különleges szolgálat tagja. Kijevben katonai kiképzésben részesül, amit meg-megszakít az állandó harc a fehérgárdista csapatokkal. 17 évesen részt vesz Antonov ellenforradalmi osztagainak a felszámolásában. Apja ezalatt Kolcsak ellen harcol a Keleti Fronton.

„Zűrzavaros évek. Egy életét kutató történész szerint a forradalmi harc során az ifjú Arkagyij nem volt szívbajos, kegyetlenségre kegyetlenséggel válaszolt, és nem bánt kesztyűs kézzel ellenfeleivel”

A helybéli lakosok panaszára 18 évesen visszahívják. A felelősségre vonást sikerül elkerülnie. Az embert próbáló évek nem múltak el nyomtalanul. Szilánk sebzi meg fejét, élete végéig pszichiátriai kezelésre szorul. Ifjúkori, nem éppen szívderítő élményei hatása alatt gyakran félrebeszél, álmában azt mondogatja, „kísértenek, akiket megöltem”.

„A húszas évektől a sokat átélt fiatalember az irodalom felé fordul. Ekkor veszi fel a Gajdar írói álnevet. Ez hakkasz szó, jelentése <hová>. Ezt kérdezte örökösen a fehérek üldözése közben a helybéli lakosoktól”

Leningrádban Fegyin 1925-ben megjegyzi róla, „még nem író, de az lesz belőle”. Később egy permi újság munkatársa, majd Szverdlovszkban újságíróskodik. Nem tud egy helyben maradni, a lap távol-keleti tudósítója lesz, később Habarovszkban telepedik le, bejárja Szahalin szigetét. Kóbor lelke ezután Arhangelszkbe veti. Megjelenik az „Iskola”, első sikeres ifjúsági regénye.

„Sajátos módon alkot. Művei nem íróasztal mellett születnek, fejben írja, s már letisztulva veti papírra őket”

Magánélete zaklatott. Még csak 17 éves, amikor először megházasodik. Később ezt újabb házasság követi, ami öt év után válással végződik, alkoholizmusa és pszichés kiegyensúlyozatlansága gátolja a normális családi életben. Harmincnégy esztendős korában nősül harmadszor, egy nála idősebb nőt vesz el, és leányát gyermekévé fogadja. Ez a már boldog házasság nem tartott sokáig.

„Kitör a háború. Megjelentek nagy ifjúsági regényei, népszerű író, nem akarják kiengedni a frontra. Gajdar azonban nem nyugszik. A német támadástól súlyosan fenyegetett Kijevbe szökik”

Ami ezután történik, arról a tények ellentmondásosak. Halála legalább annyira regényes, mint művei. Egyesek szerint a nehezebb utat választotta, egy partizáncsapat tagja lesz. Társaival 1941 októberében egy vasúti töltés mellett állítanak csapdát. Feltehetően elárulják őket. A németek rajtuk ütnek. Gajdarnak még volt annyi lelkiereje, hogy figyelmeztesse harcostársait: „Fiúk, németek!” Ám ez életébe került.

Van egy másik, kevésbé regényes változat is. Október 26-án nem hal meg. Egy ukrán oknyomozó újságíró kiderítette, társaival tavaszig egy derék asszonynál húzták meg magukat. Ám amikor elindultak a távolodó front felé, a németek felfedezik és elfogják őket. Sikerül megszökniük, de végzetüket nem kerülhetik el. A katonatiszt író kihantolt holttestén tiszti egyenruhát és gyapjú alsóneműt találtak. Partizán ilyet nem visel.

„Az ígéretes írói pályája félbe szakadt. Gajdar 37 éves volt. Ám a tettre és tenni kész családban elhintett magok jó talajra hullanak. A történet másutt és másképp, de folytatódik”

Arkagyij Gajdar második nejétől egy fiú gyermeket hagyott maga után, Timur Gajdart (1926-1999). Az alma nem esik messze a fájától – a fiú apja nyomdokait követve kivette részét a haza védelméből. Nem háborúban – a Balti és a Csendes-óceáni Flottánál szolgál tengeralattjárón. Feltehetően örökölte apja tehetségét, mert később a flotta  lapjainál dolgozik, mint újságíró, majd a Pravda munkatársaként Kubából, Jugoszláviából, Afganisztánból tudósít. Rendszeres szerzője gyermek és ifjúsági lapoknak. Munkásságát elismerve megkapja az ellentengernagyi rangot – kevés ilyen újságíró-író van. Még házassága is kötődik az irodalomhoz, a nagy orosz meseíró, Pavel Bazsov unokáját vette el. Könyveiben ihletetten emlékezik meg tengeri élményeiről.

„A családi annales folytatódik. Az unoka, Jegor Gajdar (1956-2009)  szintén ismert ember lesz. Nem íróként, vezető közgazdászként”

A hatvanas évek „olvadásának” szellemiségét folytatva a reformok, a megújulás híve. Egyik szerkesztője az új adó és költségvetési kódexnek, kidolgozója a stabilizációs alapnak. Fő ösztönzője a piacgazdaság kialakításának, ami milliók és milliók életét keseríti meg. Megítélése ma nem egyértelmű. Sokan a haza megmentőjének tartják, aki megvédte az országot a peresztrojka utáni tömeges éhínségtől és polgárháborútól. Mások a szemére vetik, hogy tudatosan rombolta le a nemzetgazdaságot, és egyik okozója volt a rohamos életszínvonal csökkenésnek. A választ csak a történelem adhatja meg.

„Nem, biztos, hogy a hazájáért az életét feláldozó nagyapa, ha élne, büszke lenne unokájára”

Egy viszont tagadhatatlan, a nagyapa regényei ma is népszerű, kedvelt olvasmányok. Neve kitörölhetetlen az orosz-szovjet irodalom történetéből.