Kezdőlap » Fókuszban » Akik előtt még Tyson is fejet hajt
A "Radosław Regiment" katonái a Śródmieście kerületben, 1944. szeptember 2-án Varsóban #moszkvater

Akik előtt még Tyson is fejet hajt

Szathmáry István Pál írása a #moszkvater.com számára

Örök példa a haza iránti szeretetről és a szabadságvágyról, vagy felelőtlen emberáldozat? Az 1944. augusztus elsején kitört varsói felkelés megítélése körül mindmáig magasra tudnak csapni az érzelmi hullámok, ám a kései értékelésektől függetlenül elmondható: a rengeteg civil áldozatot követelő esemény a lengyel identitás megkerülhetetlen sarokpontja, és nem mellesleg magyar vonatkozása is akad

A "Radosław Regiment" katonái a Śródmieście kerületben, 1944. szeptember 2-án Varsóban #moszkvater
A “Radosław Regiment” katonái a Śródmieście kerületben, 1944. szeptember 2-án Varsóban
Fotó:WIKIPÉDIA

Nagyjából két hete jelent meg egy cikk az egyik történelmi érdekességgel foglalkozó lengyel portálon arról, hogy a hősies erőfeszítések árnyékában milyen szervezett bűnbandák és miként fosztogattak a halálra ítélt fővárosban. Ilyen cikkeknek pedig se szeri, se száma. Ahogy a különféle arra irányuló kísérletekből is szép számmal akadt az utóbbi években, melyek közelebb akarják vinni a ma emberéhez az egykori mozzanatokat vagy arra adnak lehetőséget, hogy a hétköznapi hősök arca kirajzolódhasson a felejtés homályából.

Jó pár éve például egy fiatalkorú felkelőt megelevenítő fiktív facebook-profil segítségével követhették nyomon a történteket a szociális média dajkálásával felnőtt fiatalabb érdeklődők. Persze a társasjátékokból vagy éppen a képregény adaptációkban sincs hiány. Mi több, a Lengyelország legismertebbek képregény figurái közé tartozó Tytus, Romek és éles eszű majombarátjuk, Atomek alkotója, a 95 évesen még ma is aktív, nem mellesleg szintén egykori felkelő Henryk Jerzy Chmielewski is számos egykori eseménysort, jellemző epizódot mesélt el azokból az időkből népszerű teremtényei segítségével.

És sorolhatnánk a filmeket is, a 2014-ben készült számítógépes látványorgiától kezdve (Miasto 44) Andrzej Wajda klasszikusán át (Csatorna) addig a pár éve bemutatott figyelemre méltó kísérletig, mely hangalámondással „hallhatóvá” tette az egykor a felkelők által készített és digitálisan feljavított hivatalos filmhíradórészleteket (Powstanie Warszawskie). És akkor itt a legújabb hír: Mike Tyson, a nehézsúlyú ökölvívólegenda egy Youtube-videóban mondta el a napokban – alapos történelmi jártasságot megvillantva és az egykor történteket elég részletesen felidézve egyébként –, hogy számára a varsói felkelők az igazi mesterek, akikről nem szabad elfeledkezni.

„Mindez rávilágít arra, hogy a varsói felkelés legalább annyira emblematikus esemény, mint a mi ’56-os forradalmunk, és utóbbihoz hasonlóan a nemzetközi történelmi emlékezetnek is mindmáig szerves része. Hozzátehetjük: a Varsói Felkelés Múzeuma 2004-es megnyitásakor legalább annyira újítónak és formabontónak tűnhetett az ottani látogatók számára, mint a budapesti Terror Háza”

De mi is történt 74 éve? A varsói felkelés (melyet gyakran kevernek a varsói gettófelkeléssel) mögött a lengyel fegyveres földalatti ellenállást szervező Armia Krajowa (AK), azaz Honi Hadsereg állt. Az időpont kiválasztásában mindenekelőtt az játszott szerepet, hogy a vörös hadsereg ekkorra közelítette meg a lengyel fővárost és az AK vezetősége szerette volna még őket megelőzve, önerőből felszabadítani Varsót ezzel erősítve meg saját szerepét és a lengyel függetlenségi törekvéseket a későbbi tárgyalások során. A szovjet fegyveres erők nem avatkoztak közbe, jórészt azért, mert úgy ítélték meg, a háború utáni erőpozíciójukat erősítheti, ha az AK gyengül. A brit és amerikai segítségnyújtás pedig összességében elhanyagolhatónak volt mondható.

Az október 3-ig elhúzódó harcok rengeteg véráldozatot követeltek lengyel részről. A felkelők seregéből körülbelül 16 ezren veszítették el az életüket, 20 ezerre tehetős sérültek és 15 ezerre a fogságba ejtett katonák száma. A civil lakosság szenvedései nagyon komoly méreteket öltöttek. A nehéz viszonyok, a harci helyzet és a németek bosszúhadjárata miatt elhunytak száma 150 és 200 ezer közé tehető. A lángok martalékává vált – a németek szisztematikusan végrehajtott tervének köszönhetően – Visztula bal partján található épületek 30 százaléka. Tanulságos és szívszorító az az légi felvétel, amit az amerikaiak készített a háború után közvetlenül: a horizontig elterpeszkedő város kibelezett, szilánkokra tört óriási élőlényt idéz, szinte alig látni épen maradt épületet. Nem csoda, hogy arra is volt terv, valahol máshol építenek új fővárost a lengyelségnek, de ez már egy másik történet.

Az AK fő problémája a fegyverhiány volt. A felkelés kitörésekor a megfelelően felfegyverzett felkelők száma nem haladta meg a 3500 főt, miközben azok száma, akiket mobilizáltak, meghaladta a 36 ezret. A használható fegyverek száma ezt követően valamennyire nőtt, egyrészt sikerült a németektől is zsákmányolni, másfelől saját „fejlesztésekkel” előrukkolni.

A felkeléshez külföldről is csatlakoztak, számuk úgy 200-300 főre volt tehető. Főként európai nemzetek fiai érkeztek, de a felkelők oldalán küzdött a városban jazz zenészként tevékenykedő, nigériai származású August Agbola O’Brown is. Magyarok is csatlakoztak. És nem csak ezen a módon segítettek, hanem látszólagos ellenségként is. Hiszen a németek oldalán harcolva feladatuk lett volna a felkelők elleni küzdelem, ezzel szemben a valóság az, hogy számos jelentés számolt be arról, hogy a lengyelek fegyvereket és muníciót kaptak a magyaroktól, akik még akkor se támadtak rájuk, ha éppen a németekkel együtt nyomultak be valamelyik harci övezetbe. Akadt magyar fegyveres egység, amelyik szabályosan szabotázst követett el, és nem volt hajlandó a lengyelekre támadni. Így ez az évforduló picit a miénk is, legalábbis mindenképp elmondható, hogy a lengyel-magyar barátság egyik máig meghatározó építőköve.