//Ablakot nyitott Európára
„Az én országomban csak két törvényhozó van, de amint hazaérek, már csak egy lesz” #moszkvater

Ablakot nyitott Európára

MEGOSZTÁS

Oroszhon háborúzik. Talán nem olvasták a háború és béke igazságát oly megragadóan elénk táró írót?  Miféle kényszer térítette ezt a hatalmas országot a sehová nem vezető útra? Szerzőnk az orosz történelem rögös útján barangolva, az oroszság gyökereihez leásva annak járt utána, hol és hogyan kezdődött, hogyan jutottak el idáig. Sorra véve az orosz történelem fordulópontjait, végül arra a következtetésre jut, hogy nincs Európa Oroszhon nélkül és fordítva.

Nagy Péter – Valentin Serov festménye (1907) #moszkvater
Nagy Péter – Valentin Serov festménye (1907)
Forrás:Wikipédia

Csak ketten voltak az orosz uralkodók közül, akik megkapták nevük elé a „nagy” jelzőt. Ez mindenképp ráillett I. Péterre, két métert meghaladó termetére, de leginkább uralkodói tevekénységére. Annak ellenére, hogy halála után a vélemények erősen megoszlottak róla. Ez érthető, hiszen ő rántotta ki végérvényesen Oroszhont áporodott múltjából, és formált belőle európai nagyhatalmat, ezért a régi világ emberei, a bojárok zsigerből gyűlölték. Mert nem csak hatalmuktól fosztotta meg őket. Volt, akinek a szakállát személyesen nyírta le, így kellett megválnia férfiúi hiúságának fontos rekvizitumától. Persze nem ez volt a lényeg, fontosabb volt, hogy „ablakot nyitott Európára”.

„Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni”

Ezt a találóan szép és gyilkos jelmondatot József Attila gyakran használta kötetei mottójaként. Az 1672-ben született I. Péterre ez fokozottan volt érvényes. Tizennegyedik gyermekként végigjárta a hatalom megszerzésének orosz földön nem egyszerű útját. Az átélt szörnyűségek idegi alapú rángásban örökre nyomot hagytak arcán. Háromévesen elveszik anyjától, és rokonoknál nevelkedik. A tanulás nem kenyere, nem jár élen a tudás megszerzésében. Igaz, mint trónörököst nem is nagyon kényszerítették rá.

„Az orosz művelődés és írásbeliség, irodalom első nagyja, Szimeon Polonszkij felhagy az okításával. Előkelő környezet ide, kényeztető jólét oda, mégsem szerez értékelhető tudást”

Sőt, élete végig nem tanult meg helyesen írni. Péter nem járt, mert nem is járhatott egyetemre, – abban az időben ilyen még nem létezett orosz fölön. Jóval később ő honosítja meg ezeket az oktatási műhelyeket. És szerez olyan ismereteket, melyek az orosz történelem egyik legnagyobb alakjává emelik. Az életét is fenyegető viszontagságok, a sztrelecek lázadása után végül apjának, Alekszej Mihajlovicsnak az első házasságából származó lánya, Szófia Alekszejevna veszi át a 10 éves korában fejedelemmé emelt fiatal uralkodó nevelését, és vezeti helyette a birodalmat.

„Pétert gyermekként nem a tudományok, inkább a hadi dolgok izgatták”

Serdülőként hadsereget szervezett, úgynevezett „játék ezredeket”, majd elcsábította a hajózás romantikája és gyakorlata. Környezetében nem sejtették, hogy ennek a játéknak később komoly következményei lesznek. Mintha előkészítette volna az uralkodását, amely birodalomépítéssel, szinte örökös háborúzásban telt el. Életét 1704-ig kíséri nyomon Alekszej Tolsztoj befejezetlen történelmi regénye az I. Péter, amelynek első két részéről Gorkij is elismerően nyilatkozott.

Preobrazsenszkojéhez, ahol Péter ifjúsága éveit töltötte, közel volt a német szloboda. Megannyi szórakozási lehetőségével, kocsmáival, kétes intézményeivel csábító hely egy korán érő, hórihorgas fiatalember számára.

„A langaléta ifjú át-át szökött a hagyományos orosz miliőtől eltérő környezetbe, nem vetette meg a mulatozást, utóbbiban nem ismert határt. Később sem. És hatott rá, mondhatnánk megfertőzte a tradicionális orosz életviteltől eltérő, szabadosabb európai életforma is”

Teltek-múltak a gondtalan gyermek és ifjúi évek, és Péter fokozatosan felismerte, neki, mint a trón várományosának hamarosan el kell foglalnia a helyét, s ez nem tréfadolog. 1689-ben puccsszerűen átvette a hatalmat ekkorra már korántsem „játék” ezredeivel. Bátyja Iván megmaradt társuralkodónak, a birodalom vezetése azonban már Péter kezébe került. Az országot addig irányító Szófija Alekszejevnát pedig kíméletlenül kolostorba küldte, a renitens nőszemélyek, főként úrinők szokásos gyűjtőhelyére.

„Péter bölcsen, helyzetét felmérve meghagyta az elődje alatt felállított kormányzó tanácsot, csak tagjainak az ő utasításait kellett követniük. Amit, ismervén az ifjú uralkodó szenvedélyes és határozott természetét, helyzetükbe beletörődő alattvalói engedelmesen meg is tettek”

A még pelyhes állú cár első dolga volt visszaszorítani a török birodalmat, és ebben nem elődjei útját követte. A Krím helyett az azovi erődöt vette célba, ahol a Don az Azovi-tengerbe ömlik. Beigazolódott az orosz mondás, „az első palacsinta mindig csomósra sikerül”. Ő is csak másodszorra, gyorsan összeácsolt flottája támogatásával tudta bevenni az erősséget. Ráébredt, a törököket csak akkor tudja kiszorítani a Krímből, ha teljes értékű hadi flottát épít. Eredeti megoldást talált a végrehajtáshoz, minden tízezer udvar egy hadihajót kellett, hogy kiállítson. Amikor 46 ágyús vitorlása kikötött Konstantinápolyban, a rögtönzött erődemonstráció arra késztette a szultánt, hogy 1700-ban békét kössön.

„Péter tisztában volt vele, hogy egymaga nem győzi le a török birodalmat, szövetségesekre lesz szüksége”

Kitalált valamit, ami páratlan volt, és maradt a diplomácia történetében. 250 fős küldöttséget indított útnak Nyugat-Európába, amolyan tapasztalatszerző tanulmányútra. Voltaképp ipari kémkedésre. Cselesen a társaság egyik, nem túl magasrangú tagja ő volt, inkognitóban. Ez volt a „nagy követség”. A küldöttség több száz szakembert fogadott fel, és csábított Oroszországba, hajóépítőket, mesterembereket, és bevásárolt mindenféle, otthon ismeretlen felszerelést. A Kelet-Indiai Társaság sólyaterén a cár személyes felügyelete mellett megépült a „Péter és Pál” csatahajó. Sem előtte, sem utána orosz uralkodó nem igazán vett kezébe szerszámot, hogy fizikai munkát végezzen. Péter nem ódzkodott a későbbiekben sem a kétkezi foglalatosságtól.

„Az én országomban csak két törvényhozó van, de amint hazaérek, már csak egy lesz” #moszkvater
„Az én országomban csak két törvényhozó van, de amint hazaérek, már csak egy lesz”
Forrás:Wikipédia

Útja során Angliában öntödét, s fegyvergyárakat látogatott meg. Oxfordban megszemlélte az egyetemet, és járt Greenwichben is az obszervatóriumban. A Westminster Palotában a parókás politikusokat látva megtudakolta, kik ezek a fura maskarát viselő alakok. „Ők a törvényhozók” – volt a felelet.

„Az én országomban csak két törvényhozó van, de amint hazaérek, már csak egy lesz”

– volt a lakonikus válasz, és ez nagyjából jól érzékeltette Péter sajátos elképzeléseit a politikáról. A követség egy sajnálatos hazai esemény folytán korán félbeszakadt. Moszkvában fellázadtak a sztrelecek, és lázongott a hatalmától megfosztott Szófija Alekszejevna is. Péter gyorsan és határozottan, kíméletet nem ismerve rendet teremtett. Több száz lázadót nyilvánosan kivégeztetett, az ellene összeesküvő hölgyeket kolostorba dugta, és megnyíratta. Igaz, Adrián patriárka ezt nem szívesen hajtotta végre, viszont a cár reformjait a művelődés terén, többek között egy tudományos társaság, az akadémia felállítását támogatta.

„A harctéri sikerek, illetve kudarcok meggyőzték Pétert, hogy szakítson a régi típusú hadsereg szervezéssel. Bevezette a sorozást és jól képzett, professzionális seregtesteket, ezredeket alakított ki. A hadkötelezettség alól utódai csak 1762-ben szabadították fel a nemességet, addig az mindenkire egyformán érvényes volt”

Miután a törökkel békét kötött, Péter elhatározta, hogy megszerzi a Baltikumot, ám ehhez le kellett győznie a hatalma csúcsán levő európai uralkodót, XII. Károly svéd királyt. Péter szövetségesei sorra megbuktak a háborúban, neki viszont frissen verbuvált és kiképzett seregével ügyesen manőverezve sikerült kijutnia a Néva torkolatánál a Balti-tengerig. Itt megalapította Szentpétervárt, és flottabázist épített ki Kronstadtban.

A svéd király nem nyugodott bele a kudarcba, és később ismét hadjáratba kezdett Péter ellen. Kezdetben sikereket ért el, annak ellenére, hogy ez az orosz had már jól fel volt készítve, és el volt látva ágyúkkal. Péter haragjában a vereséget szenvedett sereg sebesültjeit, mint gyávákat kivégeztette, majd követte Károly élelmiszer hiány miatt Ukrajna felé vonuló seregét. A végül győzelmet hozó poltavai csatában ő is kivette részét a diadalból, egy golyó még a sapkáját is átütötte. Később, amikor már felépült az orosz flotta, a tengeren is vereséget tudtak mérni a svédekre. 1721-ben a hosszú háborúskodás után Oroszország végérvényesen tengeri hatalom lett, megkapta a Szentpétervártól északra levő területeket, Karéliát, Észtországot és Litvániát.

„Miután így sikerült megerősítenie az ország határait, Péter 1716-ban ismét tapasztalatszerző útra kelt, hogy megreformálja, modern fejlődési pályára állítsa birodalmát”

Hollandián keresztül Párizsba utazott, ahol ekkor már nem élt a XIV. Lajos, a Napkirály, ám 73 éves uralkodásának eredményeiről Péter személyesen győződhetett meg. Berlinen át tapasztalatokkal és gyümölcsöző kereskedelmi, valamint politikai kapcsolatokkal a tarsolyában tért haza. Birodalom gyarapító igyekezete ezután sem lanyhult, sikerült Oroszhonhoz csatolnia a Kaszpi-tenger nyugati és déli partvidékét, amit később utóda, Anna cárnő elveszített.

„Péter európai nagyhatalommá emelte Oroszországot, mely mintegy 15 milliós lakosságával Franciaország után a második legnépesebb állam lett a kontinensen”

A Néva mocsaras torkolatában felépítette az új fővárost, Peterburgot, amit később méltán kereszteltek el „Észak Velencéjének”. A különbség csupán annyi, hogy Velence ma amolyan múzeumváros és turista központ, míg északi vetélytársa, a nálánál huszonötször nagyobb Szentpétervár, amellett hogy nem kevesebb látnivalót, művészeti értéket kínál, hatmilliónál is több lakójával igazi világvárossá nőtte ki magát.

„Péter tisztában volt vele, hogy sok múlik a külsőségeken”

A bojárok búcsút mondhattak a szakállnak, a kaftánnak. Bevezette az európai öltözködést, a Julianus naptárt, színházba járásra és bálozásra, mulatós fiatalkora és kedve ellenére kulturált társasági életre kényszerítette a nemesembereket.

Nagy Péter és fia #moszkvater
Nagy Péter és fia
Forrás:Wikipédia

Sokat áldozott a művelődésre. 1714-ben Peterburgban létrehozta a Kunstkamert, az első antropológiai és etnográfiai múzeumot, melynek alapját Moszkvából az új fővárosba átszállított könyvtára, és személyes gyűjtése tette ki. Hogy népszerűsítse, a látogatók ösztönzésül egy szelet kenyeret és teát kaptak. A Louvre-t csak majd 100 évvel később a nagy francia forradalom teszi nyilvánossá a nagyközönség számára. Az Admiralitás épületében hajók tervrajzait, és más tengerészeti relikviákat gyűjtött egybe. A Finn-öböl partján, nagyszerű kilátással szeretett tengerére és Kronstadtra, felépíttette a Montplaisir palotát, itt kapott helyet az első orosz képzőművészeti gyűjtemény. Moszkvában 1701-ben megalapította a Zeughaust, a jelenlegi fegyvertár, az Oruzsejnaja Palata elődjét. Szentpétervár ma a világ egyik képzőművészeti és múzeum központja, s ez a felépítését önkényesen eldöntő Nagy Péter érdeme is.

„Átalakult az orosz társadalom, elsősorban annak vezető rétege, amire a reformer cár támaszkodhatott. Kialakult a kulturált, kiművelt, európai értékrendet követő arisztokrácia. Péter keretek közé szorította az egyház hatalmát”

Megváltozott az élet minősége is. A cár még a „nagy követség” idején megismerkedett az európai kulturális élettel. Hollandiában megtekintett egy balett előadást, Londonban egy királydrámát a kor nagy színésze, Thomas Betterton szereplésével, és láthatta, mivé lett a színház Shakespeare halála után majd száz évvel. Bécsben egy számára merőben ismeretlen műfaj, az opera rejtelmeibe nyert betekintést. Némi irigységgel szemlélte a császárváros nagyvilági életét, és ettől kedvet kapva ő honosítja meg Oroszhonban a pallérozott és elegáns vigadozást, a táncmulatságokat, az álarcosbálokat.

„Ugyanakkor életvitelében megmaradt puritánnak”

Nem palotában, emeletes faházban élt a Néva partján, étkezése is kerülte a luxust. Egyszerű étkek kerültek hétköznap az asztalára, így fekete kenyér, savanyú káposzta, fokhagymával ízesített kocsonya, savanykás scsí, főtt és sózott marhahús. Ha külföldi vendége volt, akkor viszont a szakácsai kitettek magukért. Hétköznapokon nem élt vissza az alkohollal sem, evés előtt hajtott fel legfeljebb egy kupica ánizsos vodkát. Ki nem állhatta a pocakos embereket.

Uralkodása alatt jelent meg az első orosz újság, magasabb szintre emelte a könyvnyomtatást. Nevéhez fűződik az úgynevezett „polgári abc” betűinek meghonosítása, melyek metszését holland tipográfusokra bízta. Ez a betűkészlet az 1917-18-as reformig életben marad, s lényegében kis változtatásokkal a mai cirill betűs abc alapját képezi. Ő nyitotta meg az első könyvtárat, és jó kezekbe, az általa létrehozott tudós akadémia irányítása alá helyezi. Próbálta kiépíteni az általános iskolák és gimnáziumok rendszerét, egyetemeket alapított. Nagyszabású terveit viszonylag korai halála miatt 1725-ben már nem tudta maradéktalanul beteljesíteni, ez az utódaira maradt.

„Péter megpróbálta modernizálni az állami adminisztrációt is”

Apró érdekesség, nyilván kusza szerelmi életének, és házasságainak tapasztalatai is arra bíztatták, hogy törvénybe iktassa, nem lehet senkit erőszakkal házasságra kényszeríteni, és az eljegyzés valamint az esküvő között hat hétnek kell eltelnie. Rendezte a földesurak, egyházi és állami jobbágyok jogállását, ami természetesen nem jelentett könnyebbítést, távol ált tőle a személyi szabadság, a polgári jogok elismerése.  Nap mint nap meg is szegte őket, ha a birodalom építése így kívánta. 1721-ben tanácsadó testülete, a szenátus tagjainak kérésére Orosz Birodalom névre keresztelte át az országát, és szerényen a „minden oroszok cárja” helyett felvette a „haza atyja” és „egész Oroszország császára” címet.

„Az erőltetetten grandiózus fellendülésnek nagy volt az ára”

Az újonnan alapított manufaktúrák termelése lényegében kényszermunkára épült, a kíméletlen hajcsár ösztönzés, és rossz életviszonyok következtében egyre másra törtek ki a lázadások, ezrek és ezrek menekültek a cári önkény elől a  birodalom peremvidékeire. Az óhitűek, akiknek a helyzete a szabadabb vallásgyakorlás ellenére nem változott, Antikrisztusnak kiáltották ki az uralkodót. Péter nem bánt kesztyűs kézzel alattvalóival. Mentségére legyen szólva, hogy ez az uralkodói gyakorlat nem igazából tért el korának kormányzási rutinjától.

„Az újító, de zsarnoki hajlamú uralkodóknak nincs szerencséjük gyermekeikkel, utódaikkal”

Rettenetes Iván dührohamában végzett fiával. Péter fia, Alekszej a régi világ bűvöletében élt. Apja törekvéseivel alapjaiban nem értett egyet, reformjait nem fogadta el, és előlük Európába menekült. Péter hazacsalta, bebörtönözte, ahol eddig ismeretlen, gyanús körülmények között meghalt. A birodalom pdig tovább ment a reformok útján.

A cárról, minden oroszok uralkodójáról számos kép, festmény maradt fenn, melyek természetesen idealizálják alakját. Egy biztos, hórihorgas termetéhez képest feje kicsi, válla keskeny volt, karjai rövidek. Hirtelen haragú emberként dühkitöréseit arcának ideges rángatózása jelezte. Azt viszont mindenki elismerte, hogy okos és körültekintő, féktelenségének vétkét enyhítették államférfiúi érdemei. Ezt nyugat-európai partnerei is elismerték.

„XIV. Lajos például roppant hízelgően nyilatkozott róla, hangsúlyozva, hogy szuverén és bölcs uralkodó volt, törődött a hadi ügyekkel, csapatai fegyelmével, ápolta műveltségét, s ebbe a munkába külföldieket is bevont”

Mindez Európában félelmetessé tette őt szomszédjai számára, és irigységet ébresztett bennük. Voltaire az „Orosz Birodalom története Nagy Péter alatt” című munkájában azt emelte ki, hogy más népek 500 év alatt sem tettek tanúbizonyságot akkora fejlődésről, mint Oroszhon Péter uralkodásának néhány évtizede során. A konzervatív történész Nyikolaj Karamzin, elismerve Nagy Péter érdemeit, azt kifogásolta, hogy a „régi” életmód, és a nemzeti hagyományok éles megváltoztatása nem mindig volt indokolt. Az orosz iskolázott emberek „világpolgárok” lettek, ám bizonyos esetekben „megszűntek Oroszország polgárai lenni”.

„Puskin, noha elismerte és nagyra tartotta Péter érdemeit, sok mindenben bírálta a nagy uralkodót”

A költő életében teljességében meg nem jelent poémájában a „Bronzlovasban” próbálta megfogalmazni véleményét. Így nevezte el a nagyszerű francia szobrász, Étienne Maurice Falconet Pétert ágaskodó lovon megörökítő alkotását. A vers bevezetőjében Nagy Pétert bámulatos intelligenciájú, előrelátó és határozott emberként jellemzi, aki a jövőbe pillantva tervezte Oroszhon útját, meg volt győződve országa erejéről és elpusztíthatatlanságáról, de kegyetlenül, korbáccsal írott rendeletekkel kormányzott. Tetteit sokféleképp megítélhetőek, ám az emberek csontjaira építő despotizmusa érdemei ellenére nehezen igazolható.

Kinek volt igaza, ma már nehezen eldönthető kérdés. Talán nem is lehet, vagy kell rá válaszolni. Miként arra sem, hogy mi lett volna, ha nem születik meg az a langaléta fiatalember, aki feltette Oroszországot Európa térképére. Ez Nagy Péter életének, történelmi tanulsága, sine ira et studio tudomásul kell vennünk.

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.