//A Wagner jól muzsikál
Ez a felvétel a @concordgroup_official Telegram csatornán 2023. március 3-án közzétett videóból készült, és Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz félkatonai csoport főnöke a kamerának beszél a háztetőről egy ismeretlen helyen #moszkvater

A Wagner jól muzsikál

MEGOSZTÁS

Soha nem látott ismertséget hozott az orosz médiában csak „zenészeknek” nevezett Wagner Csoportnak, és tulajdonosának Jevgenyij Prigozsinnak az ukrajnai háború. Pedig az orosz katonai magánvállalat már az invázió előtt is hírhedt volt, hiszen megalapítása óta Szíriától Líbián, Közép-Afrikán és Venezuelán át Maliig számos országban megfordult, és most csak visszatért születésének helyszínére, a kelet-ukrajnai harctérre. Mi is az a Wagner, kik állnak mögötte, milyen szerepet tölt be az ukrajnai konfliktusban, és sikerei ugródeszkául szolgálhatnak-e vezetőjének a nagypolitikába? A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.

Ez a felvétel a @concordgroup_official Telegram csatornán 2023. március 3-án közzétett videóból készült, és Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz félkatonai csoport főnöke a kamerának beszél a háztetőről egy ismeretlen helyen #moszkvater
Ez a felvétel a @concordgroup_official Telegram csatornán 2023. március 3-án közzétett videóból készült, és Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz félkatonai csoport főnöke a kamerának beszél a háztetőről egy ismeretlen helyen
Fotó:EUROPRESS/@concordgroup_official/AFP

Az ukrán elnöknek üzent a minap Bahmutból (Artyomovszk) Jevgenyij Prigozsin. Sisakban és repeszálló mellényben elmondott, lövések morajától kísért üzenetében felszólította Zelenszkijt, hogy hagyjon szabad elvonulást a várost védő öregeknek és fiataloknak. A Wagner Csoport vezetője kihívta már egy katonai repülőgép pilótafülkéjéből készült videón Volodimir Zelenszkijt légi párbajra is. De Prigozsin egy ideje harcban áll a szentpétervári kormányzóval is, bírálta az orosz hadsereg vezetését, és az utóbbi időben a világháború esélyétől a YouTube oroszországi betiltásán át az ukrajnai harcokig mindenről elmondja a véleményét.

Úgy, mint az információs térben a háború korábbi arcaként megjelenő Ramzan Kadirov. S ahogy 2022 első felében a nyugati sajtó elsősorban a csecsen egységekkel foglalkozott, most a Wagnerre fókuszál, és minden alkalmat meg is ragad a lejáratására. Vezetőjük emelkedő népszerűségével és a hatalmat bíráló kijelentéseivel pedig azt próbálják nem kis vágyvezérelt attitűddel illusztrálni, hogy mélyülnek a törésvonalak az orosz eliten belül, és ami akár már Putyin elnökre is veszélyt jelenthet. Hiába, nemcsak a frontokon, hanem az információs térben is dúl a háború. Talán ezért is orosz oldalon a váltás.

„A háború elhúzódásával a moszkvai kommunikációs guruk nagyobb potenciált látnak Jevgenyij Prigozsinban és Dmitrij Medvegyevben, mint a népszerű, de inkább sokszor már vicces csecsen vezetőben. No, meg ezek a figurák a kommunikációs térben idővel meg is fáradnak, elkopnak, így aztán váltani kell”

De ne rohanjunk ennyire előre, nézzük meg előbb, mi is ez a Wagner Csoport, más néven PMC (private military company) Wagner, amelyet meghatároznak katonai magánvállalkozásként, zsoldosok hálózataként vagy éppen Vlagyimir Putyin orosz elnök de facto magánhadseregeként. Közben azt is jegyezzük meg, hogy nem orosz jelenségről van szó, hiszen a zsoldosok az ókortól részei a háborúknak. Emlékezzünk csak a görög zsoldosokra, majd a középkorban a bandériumokra vagy éppen Mátyás fekete seregére. Legismertebb mai példája az Erik Prince nevű ex-tengerészgyalogos által 1997-ben alapítottma már Academi néven ismert amerikai Blackwater, amely nemcsak a világ egyik legismertebb, de leghírhedtebb PMC-csoportja is. A rosszhírű zsoldosok Boszniától Irakig az Egyesült Államok előretolt helyőrségeként bejárták az egész világot, és elvégezték a piszkos munkát, amelyhez az állam nem szívesen adta volna a nevét. Ott voltak már 2014-ben Ukrajnában is, mint ahogy jónéhány katonai magánvállalkozással egyetemben ott vannak most is Kijev oldalán. Mint ahogy segítik az ukrán hadsereget instruktorok, tanácsadók és önkéntesek is. Az ukrán oldalon harcoló zsoldosok számát legalább 10 ezer főre teszik, és az élőerő fogytával egyre jelentősebb a szerepük.

„A Wagner Csoportot ugyanolyan paramilitáris szervezet, mint például a Blackwater/Academi, azzal az orosz sajátossággal, hogy amerikai társánál közelebb áll az államhoz, lényegében a hatalom proxy hadserege, és vezetője nemcsak gazdagodik, de immár azért politikai értelemben is számolni kell vele”

Egyébként az Academihez hasonlóan általában olyan konfliktus zónákban képviselik a kormány érdekeit, amelyben nem akarják felvállalni a nyílt intervenció következményeit. Így az orosz kormányzat a nyilvánvaló szoros műveleti és parancsnoki összefonódás ellenére a hivatalos kommunikációban elhatárolódhat a Wagner Csoporttól, valamint annak tevékenységétől. De a Wagner révén nemcsak az erők Oroszországhoz kötődését lehet hivatalosan letagadni, hanem egyben az elszenvedett veszteségeket is leplezni. Ahol pedig a hadsereg is ott van – mint például Ukrajnában –, ott ugyanúgy ők támadnak először, végzik el a piszkos munkát, mint tette ezt mondjuk Irakban a Blackwater.

A csoport névadója az orosz katonai hírszerző szolgálat (GRU) egyik különleges alakulatának volt parancsnoka, egyben a Wagner alapítója.  Ez volt ugyanis – feltehetően az ultrakonzervatív politikai nézetei mellett a náci eszmékhez fűződő romantikus vonzódása miatt – Dmitrij Utkin tábornok harctéri neve. Meg kell azonban jegyezni, hogy a Wagnernek semmi köze a neonáci gondolatokhoz, és a névadó nem is tulajdonosa a csoportnak. A csecsen háborúk veteránjaként a GRU-ban szolgáló Utkin 2013-ban szerelt le, majd az orosz PSC-ként – katonai biztonsági vállalat – működő Moran Security Grouphoz csatlakozva rövid ideig szomáliai kalózellenes műveletekben vett részt, ezután pedig Szíriában az egyik legelső orosz PMC, a Slavonic Corps tagja volt.

A Wagner közvetlen elődjének tekinthető, hongkongi bejegyzésű Slavonic Corps a Moran Security Group kvázi leányvállalataként jelent meg 2013 szeptemberében a szíriai polgárháborúban a kormány erők oldalán. A Wagner csoport és GRU közötti közelséget jelzi az is, hogy a vállalat központja a GRU egyik laktanyájának szomszédságában, azzal azonos telken van Molkino városa mellett, a krasznodari körzetben.

„Az állam jótékony támogatása nélkül már csak azért sem működhetne ez a szervezet, mert az orosz büntető törvénykönyv tiltja a zsoldos tevékenységet”

Az is feltűnő, hogy felszereltségét és parancsnoki struktúráját tekintve a Wagner egy biztonsági vagy katonai magánvállalathoz képest jóval inkább egy hadsereggel mutat hasonlóságokat. A parancsnoki struktúra felépítését, működését tekintve lényegében az orosz haderőn belül kiépített modell másolatának tekinthető. Így azt is mondhatjuk, hogy a Kreml a Wagner Csoporttal sajátos módon a Francia Idegenlégió oroszországi megfelelőjét alkotta meg.

Az eredetileg mintegy 5 ezer alkalmazottat foglalkoztató csoport katonáinak többsége az orosz hadsereg veteránja. Számukra ez egyszerű pénzszerző foglalkozás. Egy zsoldos a háború előtt havonta nagyjából 5 ezer dollárt keresett, ami sokszorosa volt az orosz hadseregben fizetett illetménynek. Egy parancsnok háromszor annyit illetményre jogosult, ha pedig egy katona elesik akció közben, a családja legfeljebb 5 millió rubeles – 80 ezer dollár – kártérítés illette meg, amely megegyezik az orosz hadsereg által a szerződéses állomány esetén fizetendő összeggel. Hogy mindezt miből finanszírozzák? A Wagner számára direkt kifizetés nem történhet a védelmi büdzséből, de a működési költségek egy részét biztosítják a Prigozsin számára nyújtott védelmi minisztériumi beszállítói szerződések. Ezen kívül a tulajdonos egyéb érdekeltségein keresztül kap egyfajta kompenzációt és anyagi juttatást. Így viszont a Wagner Csoport tevékenysége az orosz geopolitikai érdekeken túl, mint az bizonyos szíriai vagy afrikai koncessziók esetében látható volt, fokozatosan kiegészült a gazdasági érdekérvényesítéssel is.

„A Wagner 2014-es megalakulását követően elsőként a kelet-ukrajnai hadszíntér harcaiban tűnt fel, mégpedig főképp az úgynevezett Luganszki Népköztársaság területén”

Igaz, bizonyos információk szerint a csoport részt vállalt a Krím 2014 eleji „hazatérítésében” is. Ez azonban fegyveres összecsapások nélkül zajlott, így a tényleges bemutatkozást a debalcevói katlan körüli harcok jelentették. A becslések az Ukrajnában 2014-2015 folyamán harcoló Wagner egységek számát 2500-5000 közé teszik, és főképp a GRU irányítása alatt működtek.

A Wagner igazi referencia munkájának Szíria tekinthető. Hivatalosan ugyan ott sem voltak, becslések szerint azonban az országban tartózkodó kontraktorok száma már a kezdeti időszakban is meghaladta a négyszázat, később pedig ezt a számot már kétezer körülire tették. Ennél is többen vehettek részt a frontharcokban. A munkamegosztást jól tükrözi a 2016-os palmürai akció, ahol először a Wagner zsoldosai mentek és „rendezték a terepet”, majd a hadsereg egységei vonultak be, végül a szír kormány erők és természetesen a kamerák. Ukrajna és Szíria után a Wagner szolgálataira az elmúlt években egyre több országban tartottak igényt. A wagneresek Haftar tábornok katonái mellett ott voltak a líbiai polgárháborúban, majd megjelentek a Közép-Afrikai Köztársaságban, ahol bányákat, politikusokat védenek. De kaptak feladatot Szudánban, Madagaszkárban, Mozambikban, Venezuelában, legutóbb pedig a franciák rosszallását kiváltva Maliban jelent meg a Wagner több száz harcosa, hogy segítséget nyújtson az iszlamisták elleni harcban a kormány erőknek.

„Aztán 2022 elején ismét Ukrajnában, mégpedig a Donbasszban kaptak feladatot, ahol a <zenészek> nem is akárhogy muzsikálnak”

Itt már nyíltan jelen vannak a harcokban, mégpedig olyannyira, hogy az ősztől Jevgenyij Prigozsin már a háború egyik arca, az orosz úgynevezett háborús párt emblematikus figurája lett. Ehhez persze extrovertált személyiségén kívül az is kellett, hogy hogy a „zenészei” sikeresebbek legyenek az orosz hadsereg egységeinél, ami nem volt nehéz. A Wagner járt az élen Szoledar bevételénél, egységei harcolnak alapvetően Bahmutnál is, így nem véletlen, hogy szemben az elmúlt időszak orosz vereségeivel, a Wagnert a legnagyobb harcértékű csapatokként emlegetik, amely mintául szolgálhat akár az orosz hadsereg átalakításához is. Nem szabad persze elfelejteni azt sem, hogy a Wagner struktúrája nem olyan merev, mint a hadseregé, így valóban a jobban alkalmazkodik a körülményekhez, ám önmagában ez a fronton még nem sokat érne. A csoport viszonylagos önállósága ellenére alapvetően beágyazódik a hadseregbe, és minden támogatást megkap. Igaz, az utóbbi időben a hadsereg a sikerekre kissé féltékeny vezetése már nem kezeli a Wagnert kivételezettként, ezért Prigozsin is durvább hangnemet üt meg a nyilatkozataiban. Legutóbb például az állítólagos lőszer hiány körüli vitában. Magyarán zsarol, ami egyben a gyengeség jele, hiszen azt is mutatja, hogy csak a nyilvánosságon keresztül tud üzenni Putyinnak.

„A Wagner hatékonyságát a hadseregénél jóval nagyobb rugalmasság mellett növeli, hogy eddig a börtönökben is tudtak utánpótlást szerezni, Prigozsin szárnyait megnyesendő, ez a lehetőség azonban a közelmúltban átkerült a hadsereghez”

A módszer azonban nem új, az ukrán oldalon is kihasználták ezt a lehetőséget, és mint A piszkos tizenkettő című filmben is láthattuk, a második világháborúban az amerikai hadsereg is toborzott a börtönökben. Mint ahogy élt ezzel a lehetőséggel Sztálin is. A nyugati sajtóban most a Wagner lejáratására használják elsősorban a sztorit, látni kell azonban, hogy a bűnöző csoportok sokat segítenek a harcokban.

A börtönt egykor maga is megjárt – bűnszervezetben elkövetett fegyveres rablásért és csalásért ítélték 12 évre, ebből végül 9-et töltött le, és a Szovjetunió szétesésekor szabadult – Prigozsin ugyanis nagyon jól tudja, hogyan kell bánni velük. Így bármilyen szörnyen is hangzik, a hat hónapos szolgálat után szabadságot biztosító toborzásnál előnyt élveztek a gyilkosok, közülük is azok, akik 10 évet már letöltöttek, és még legalább 15 évük hátra volt. Belőlük kerültek ki a leginkább harcra fogható, tisztán a börtönökből verbuváltakból álló, maguk közül parancsnokot választó alakulatok, amelyekhez egy-egy régi wagneros instruktort rendeltek. Ezeket az egységeket dobták be a harcok első vonalába, így ennek az állománynak nagyjából a fele meghalt vagy súlyosan megsebesült. De vissza nem vonulhatnak, a dezertálásért golyó jár, tilos számukra az alkohol és a drog, a polgári lakosságot pedig nem bánthatják. Aki túléli a fél évet, az szabad.

„Az orosz Telegram csatornák jelenleg mintegy 30-40 ezerre teszik a fronton harcoló wagnerosok számát, amelyből úgy 15 ezer a hivatásos zsoldos, a többit a börtönökben toborozták. Az amerikaiak 50 ezer harcosról beszélnek, amelyből szerintük mindössze 10 ezer a kiképzett zsoldos”

A háborúnak még messze nincs vége, így a már sokak szemében jelenleg is rettegett Wagner Csoport még öregbítheti a hírnevét és félelmetes hírét egyaránt, az azonban már most elmondható, hogy a létrehozásával Oroszország immár nemcsak megjelent a katonai magánvállalatok piacán, de egyben jelentős szereplővé is vált. A Wagner az elmúlt évek során bizonyította, hogy Oroszország külpolitikai, biztonságpolitikai és geopolitikai érdekeit hatékonyan érvényesítő szervezet, amely eddig nem látott bevetési rugalmasságot és széles mozgásteret biztosít a kormányzat részére. Az is igaz, hogy mivel az állammal szorosan összefonódik, a Wagner nem tekinthető klasszikus értelemben vett PMC-nekMíg Ukrajnában és Szíriában kvázi reguláris haderőként működött, addig Afrikában inkább a védelmi feladatokat magába foglaló klasszikusabb katonai magánhadseregként lép fel.

(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.