//A világlíra kalandor, látnok dervise
Velimir Hlebnyikov #moszkvater

A világlíra kalandor, látnok dervise

MEGOSZTÁS

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal egy nyughatatlan és merész újítóval, a lázongó lírikus Velimir Hlebnyikovval ismertet meg bennünket, akit Oszip Mandelstam találóan a világtörténelem, a nyelv és költészet világpolgárának, amolyan idiotikus Einsteinnek nevez. Olyannak, aki képtelen megkülönböztetni, mi áll hozzá közelebb, egy vasúti híd vagy az „Igor ének”.

Velimir Hlebnyikov #moszkvater
Velimir Hlebnyikov
Fotó:EUROPRESS/Sputnik

Soha nem volt saját lakása, mégis szép városokat álmodott abban a korban, amikor minden romokban hevert. Még nem épült az új, még létéért küzdött, de ő már a jövőt építette. Az „úgymond szép”, modern városok bizonyos távolságból szemetesládáknak tetszenek. Elfeledték a régi épületekben megbúvó szabályos, ritmusos váltakozást a természet préselte kő és a legritkább természeti elem, a levegő, a semmi anyag cserélődését. Ez akár a hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok váltakozása a költészetben. Az utcának nincs szívverés-lüktetése. A kövek lélegzésének ritmusát összefolyató utcákat ugyanolyan nehéz nézni, mint a szóközök nélkül kupacba hányt szavakat olvasni, ha nem hangsúlyozzuk őket.

„Ám amit elért és megjelentetett – többnyire kevéssé ismert folyóiratokban és kis példányszámú könyvekben -, a huszadik századi modern költészet épületének lett alapköve”

Velimir Hlebnyikov (1885-1922) hatását a költészetre Apollinairehez hasonlították. Kísérletezett, mint még senki a világirodalomban.  Sok „bűnt” elkövetett el a nyelvvel szemben. Mégis köszönet érte, a zseninek mindent szabad. A kor, a történelem őt igazolta. Pályája tanúsítja, Oroszhonban a XX. század elején nem csak társadalmi, művészeti és kulturális forradalom is zajlott.

Ornitológus apa és történész anya gyermeke. Apját a hivatása össze-vissza dobálja a végtelen orosz vidékeken Szimbirszktől Kazányig. A fiú előbb ornitológusnak, majd matematikusnak készül. Szülei a cárizmus ellen lázadó „Népakarat” szervezkedésben való részvételükért kerültek oda, az Isten háta mögé. Fiúk tovább viszi ezt az örökséget. 1904-ben egy hónapra megkóstolja a cári birodalom börtönét. Utána önként elhagyja az egyetemet. Apját követve ő is a madarakat kutatja Dagesztánban, az Észak-Urálban, felfedez egy különleges kakukkfajtát is. Ám gyorsan rájön, ez nem az ő pályája. Felutazik Pétervárra, ahol az egyetem fizika-matematika szakára iratkozik be, de szankszkritül is tanul, majd átnyergel az orosz bölcsészetre.

„És eljegyzi magát a költészettel. Nem akármilyennel. Megszállottan, felfedezőként, a líra derviseként”

Kezdetben az orosz mitológia ejti rabul. Istenségeket talál ki és még a nevét is megváltoztatja Viktor Vlagyimirovicsról Velimirre, (magyarul „egész világ” „nagyvilág”). Költészetében az egész világot akarja magába foglalni, magához ölelni, szavakból felépíteni. Szavakból, melyek egy „értelmen túli nyelvet” szolgálnak.

A századelőn Petrográdon gombamód szaporodtak a kispolgár számára látszólag őrültnél őrültebb költői csoportosulások. Szakítani a régivel – ez vezérelte őket. Amitől a derék petrográdi nyárspolgár reszketett. Még az irodalombarátok is, akik a már befutott nagyokat, Blokot és társait, a szimbolistákat istenítették. Akik az ifjú titánokat mítoszteremtő igyekezetükkel csábították.

„Hlebnyikov kitalál egy kört, melynek a <jövőbenézők> nevet adja”

(будетляне – ha valaki jobb fordítást talál, elfogadom) 1910-ben megjelenik első antológiájuk, „A bírák keltetője” – alig 300 példánybanMa könyvészeti ritkaság, ínyenceknek való. Ekkor már közeli barátja az a Vlagyimir Burljuk, akinek nem annyira munkásságát, inkább csoportalkotó tevékenységét örökítik meg a poézis annalesei. Az új barát megindítója a futurizmusnak, mely „pofoncsapja a közízlést”. Ez egyáltalán nem ártott, felfrissítette a cári Oroszország áporodott levegőjét.

Hlebnyikov vadul kísérletezett:

A vers címe: Röhögtető bűvige 

Hej, röhhenni röhögők!

Röhhenteni, rötyögők

Mit röhécseltek röhizve, mit röhékeltek röhögve?

Röhhintsetek rá rötyögve!

Hej, röhögtető röheje röhejes röhécselőknek!

Hej, röhögd ki röhögését röttyintő röhöncsölőknek!

Röhökki! röhökki!

röhögj, röhhints, röhikézz, röhögőzz!

Röhögnökök, röhögnöncök!

Hej, röhhenni, röhögők!

Röhhenteni, rötyögők!

„A merészen újító költőt a szimbolista nagyok nem értették. Az ifjú és lázongó lírikus agya más srófra járt”

Az elismert és közkedvelt Valerij Brjuszov sommásan intézte el az antológiát és a mozgalmat. „Tele van gyermeteg, rossz ízlésre utaló kirohanással. A szerzők elsősorban meg akarják hökkenteni az olvasót és fel akarják bosszantani a kritikusokat”. Brjuszov nem tévedett. Valóban ez volt a céljuk.

Ám az igazi csak ezután következik. Hlebnyikov aktív közreműködésével egy sor provokatív futurista antológia lát napvilágot: a „Pofonütjük a közízlést”, majd a „Döglött hold” és az „Üvöltő Parnasszus”. Már a címek sokatmondók. A kritika nem kíméli őket. „Rátarti tehetségtelenek kikínlódott agyréme” – csepüli a ma már irodalomtörténeti jelentőségű válogatást egy finom lelkű műítész.

A közönség másképp vélekedett. A könyvet gyorsan elkapkodják. Hasonló című röplapjukat kézről kézre adják, s Hlebnyikov nevét szárnyára kapja az irodalmi világ. Az ifjú talentumok országos vitasorozatot szerveznek. Természetesen szakítani akarnak az elődökkel. Puskint lenézőn „az orosz irodalom tyúkszemének” aposztrofálják. Kijevi fellépésükön jelen van a főkormányzó, a rendőrfőnök, 16 segéd-rendőrbiztos, 25 körzeti felügyelő, 60 rendőr a színházban és 50 lovasrendőr az épület körül.

„A külsőségek vonzották a rajongókat, míg fellépésük üzenete szorongással töltötte el a hatalom recsegő-ropogó, roskatag épületét védelmezőket”

A körökön belül is voltak harcok. Majdnem párbajra is sor került a velük nem mindenben egyetértő Oszip Mandelstammal a modernista költők kedvenc találkozóhelyén a petrográdi „Kóbor kutya” irodalmi-művészeti kabaré-kávéházban. Mind egy alomból indulnak, ám azt hamarosan elhagyják és útjaik szétválnak, lásd Majakovszkij, Borisz Paszternak, Leonyid Martinov. Van, akiből forradalmár lesz, mások emigrálnak, egyesek elefánttoronyba vonulnak vissza és vannak köztük nagy túlélők is.

Hlebnyikov nem volt elragadtatva a futurizmus Európa-szerte istenített szülőatyjától, az olasz Marinettitől, aki 1914-ban, a nagy első világégés előtt Szentpétervárott járt. Mintha megérezte volna a veszélyt, az olasz költő későbbi lepaktálását a fasizmussal. 

„A háború megrázta Hlebnyikovot. Mind gyakrabban fordult a történelem felé, rejtett összefüggéseket keresett benne”

Az „idő törvényeit” próbálta felgombolyítani s megkísérelte nemcsak a nagy történelemre, de egyes személyiségekre is alkalmazni. Kiszámolja, hogy Puskin életének összes fontos eseménye között mindig 317 nap telt el. Micsoda véletlen, ez valamit kell, hogy jelentsen! Még előadást is tartott róla araszos homlokú tudósok előtt. 1916-ban megalapítja „A földgolyó elnökeinek társaságát”, vagy más néven a 317-ek szövetségét, a bolygó vezető koponyáinak csapatát , és felhívásában a „Marslakók harsonájában” hangot ad félelmeinek a jövőt illetően.

Vehetnénk mindezt lázas fantazmagóriáénak, ám nem az volt. Oroszhon ekkor már túl volt a birodalomnak hatalmas pofont adó orosz-japán háborún, az 1905-ös forradalmon és küszöbön állt még két forradalom.

„Látnok lett volna, vagy csak érezte a viharos kor üzenetét? Pár évvel korábban írásában a „Tanár és tanítványban” 1917-re viharos eseményeket jósolt (csak nem a februári és októberi forradalmat?), s megjövendölte, hogy ugyanekkor várható a birodalom összeomlása”

Kitört az első világháború, és ez már a költő életét is fenyegette. 1916-ban behívják, de rokona, egy pszichiáter orvos révén sikerül elérnie, hogy elkerülje a frontot. 1917 tavaszán öt hónapos eltávozást kap. Segítségére siet a történelem, az általa megjósolt februári forradalom. Beleveti magát az események sűrűjébe, majd a forradalom utáni hónapokban útra kel, bejárja a forrongó országot. Mindenütt megjelennek versei, de sehol sem időz sokáig.

Nem kétséges, hogy kiknek az oldalára áll. Moszkvában a forradalmat szolgáló Majakovszkij segít neki egy kötet létrehozásában, amelyhez megnyeri a befolyásos népbiztos Lunacsarszkij támogatását. A terv terv maradt. Hlebnyikov Harkovba utazik pszichiátriai gyógykezelésre, s ezzel ismét megússza, hogy behívják, ezúttal Gyenyikin ellenforradalmi hadseregébe. Arra jó a harkovi tartózkodás, hogy 1920-ban megismerkedjen Jeszenyinnel, aki elintézi, hogy a városi színházban a költőt megkoronázzák, mint a „földgolyó elnökét”. Frissen szerzett, ugyancsak a forradalom mellé állt költőbarátja Moszkvába visszatérve kiadatja Hlebnyikov „Éjszaka a lövészárokban” című nagy polgárháborús poémáját.

„Hlebnyikov 1921-ben élete utolsó nagy kalandjára indul – Perzsiába

Gilan tartományban kikiáltják a szovjetköztársaságot, s Bakuban forradalmi hadsereg szerveződik megsegítésükre. Egy helybéli hatalmasság, kán felfogadja gyermekei nevelőjének. A katonai akció árulás következtében megbukik. A költő visszatér Oroszországba, de költészete perzsiai élményeiből ciklusnyi remekművel gazdagodik. Nyughatatlan lelke újból vándorlásra ösztönzi. Pjatyigorszkban éjjeli őr. S közben megjelennek versei, cikkei, nekrológja Blokról és Gumiljovról. 1922-ben Moszkvába visszatérve Majakovszkij támogatásával felveszik az újonnan alakult írói szövetségbe.

Tragikus fordulat töri ketté pályáját, különös betegség keríti hatalmába, lázrohamok döntik le lábáról. Nővérének férje, a jeles képzőművész Pjotr Miturics biztosít neki otthont egy Novgorod környéki faluban, Rucsjiban. A gyatra orvoslás következtében a paralízis végez vele. Hamvait csak a hruscsovi „olvadás” idején, 1960-ban szállítják fel a moszkvai novogyevicsi temetőbe.

„Költői örökségével ma sem tud elszámolni a hivatalos irodalomtörténet. Talán Oszip Mandelstam határozta meg leghívebben helyét a világlírában”

„Hlebnyikov a világtörténelem, a nyelv és költészet világpolgára. Amolyan idiotikus Einstein, aki képtelen megkülönböztetni, mi áll hozzá közelebb, egy vasúti híd vagy az „Igor ének”. Költészete idiotikus a szó eredeti, görög és nem sértő értelmezésében. Kortársai képtelenek voltak, és maiak sem tudják megbocsátani neki, hogy szinte észre sem vette korát.”

Az utóbbiban Mandelstam tévedett. Hlebnyikov világosan látta, hol a helye a fortyogó világban. Majakovszkij is bakot lőtt ítéletében: „Hlebnyikov nem a fogyasztóknak, hanem a termelőknek való költő.” Való igaz, Hlebnyikov nagy hatással volt mindenkire. De leginkább az olvasókra. Költészete él és hat ma is.

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.