A világ a Krasznaja Poljanáról III.

Valdaj 2023. Oroszország dühösen, kissé sértődötten, és reményekkel teli Ázsia, Afrika, Latin-Amerika felé fordult. Csalódott a hidegháborús falakat emelő, dölyfös Európában, és kikéri magának ezt a modort. Ez az érzés ellentmondást nem tűrően ott lebegett az elmúlt két nap megbeszélései felett.

„Moszkva azzal is tisztában van, hogy ezt a háborút akarata ellenére végig kell vinnie, ám ez megkeményíti. Jobban, mint azt Európának ebben a felében sokan éreznék. Oroszország nem veszíthet, ezért aztán nagy levegőt véve legyűri valahogy a nehézségeket is”
Fotó: Valdai Discussion Club

Európa és Oroszország ismét elveszítették egymást. A történelemben nem először. Még fel-felcsillan az oroszok szeme, ha Orbán Viktor Magyarországa vagy Robert Fico Szlovákiája nem alázza, oktatja, és tiltja ki még az autóit és az állampolgárait is. De nem vár már szeretet, csak egy kis pragmatizmust, kiszámíthatóságot. Meg azt, hogy partnerként beszéljenek vele. Moszkva is szeretné, hogy szeressék – így van ezzel valahol mindenki –, de nem minden áron. Most éppen ott tartunk, hogy Oroszország betette a lábát az ajtó és a küszöb közé, mielőtt a Nyugat azt megint rátörte volna. De amennyiben Európa nem érti meg, nincs abban a helyzetben, hogy leckéztesse Oroszországot, még kaphat egy nagy pofont is.

„Most azonban Moszkva még csak azt konstatálja nagy elégedettséggel, hogy Brüsszel a szankciókkal sokkal inkább önmagát büntette”

Egy szakítás azonban a politikában sem boldogság. Főképp úgy, hogy Moszkva nagyon is vágyott Európa szeretetére. Egy kapcsolat azonban nem működhet, ha abban a partnerek nem egyenrangúak. Bekövetkezett hát a szakítás, nagy az ajtócsapkodás, törnek a tányérok is, valahol azonban a lelke mélyén Oroszországnak is fáj a dolog, ám kikéri magának ezt a viselkedést. A sebeket közben gyógyítja, hogy Kelet felé fordulva új perspektívák nyíltak, és Ázsia képében megjött az új szerelem is.

„Moszkva úgy gondolja – tegyük hozzá, joggal –, hogy egy a gyűlölködésben túlteljesítő, közben saját magát elveszítő, szánalmas állapotban lévő vazallussal nem érdemes beszélni. Ha már valakivel ebben a nyugati blokkban érdemes, akkor a bábok zsinórjait mozgató Amerikával. Az legalább méltó ellenfél”

De a Kreml azt is látja, hogy a nagy ellenfél, az Egyesült Államok erőlködik, és hiába akar mindenkit beállítani a sorba, ez már a nyugati blokkon kívül – de még belül is vannak nyakasok, más szóval szuverének – nem sikerül. Mert az úgynevezett globális Dél országai közül egyre többen ismerik fel, hogy a „király meztelen”, igazán komoly következmények nélkül lehet ellentmondani a világ csendőrének. A „globális Délt” az Ukrajnában dúló háború ébresztette fel, hiszen mindenki látja, hogy a „rebellis” Oroszországot nem sikerült kifektetni úgy, mint Iraktól számos kis országon át Afganisztánig korábban sok államot. Nem az a méret, nem az a súlycsoport. Még akkor is, ha volt már jobb állapotban is.

„Most már csak az a kérdés, hogy Washingtonban felismerik-e, hogy lassan le kell ülni egyezkedni, a diktátumok korának ugyanis vége”

Nagyjából ezek a gondolatok jutottak az eszembe a mai nap hallottakról gondolkodva. De maradjunk egy pillanatra még Európánál, ha már az elmúlt két napban itt a Poljana 1389 nevű szállodában csak akkor került szóba, ha el kellett mondani, hogy nem olyan virágos azért Oroszországban sem a helyzet, de tőle nyugatra azért még rosszabb. Viszonylagosan legalábbis. S ezen nincs mit vitatni, hiszen az a kevés, de nem túl hízelgő Európát érintő mondat, félmondat mindegyike igaz volt. Európa vesztésben van – nem is kicsiben –, az európai fősodor elit pedig tényleg elveszítette a stratégiai gondolkodását, szembe megy saját országai érdekeivel.

„Mindez külön-külön mind igaz, egyik állítással sem nagyon lehet vitatkozni, csak az összképp szomorít el mélységesen. Ne szépítsük, elszomorító hallgatni. Oroszország joggal tart tükröt Európának, amely ezt még nem szokta meg. S különben is, tükörbe nézni ilyen állapotban nem jó érzés”

Oroszország dühösen, kissé sértődötten, ám eltökélten Ázsia, Afrika, Latin-Amerika felé fordult – tegyük hozzá, nem is tehetett nagyon mást -, és ez az érzés ellentmondást nem tűrően ott lebegett az elmúlt két nap megbeszélései felett. Óriásit tévednek tehát azok, akik még mindig abban hisznek/reménykednek, hogy Oroszország veszíteni fog, és még egyszer könyörögni fog a Nyugat kegyeiért. Nem, vannak nehézségei, de megerősítve érzi magát abban – Európa ezért sokat tett -, hogy helyesen cselekedett, amikor megkésve bár, de lépett, és ajtót mutatott a Nyugatnak. Most ennek Ukrajna látja igazán a kárát.

„Moszkva azzal is tisztában van, hogy ezt a háborút végig kell vinnie, ám ez megkeményíti. Jobban, mint azt Európának ebben a felében sokan éreznék. Oroszország talán már megbánta, hogy elkezdte ezt az egészet, ám már kényszerpályán van, hiszen nem veszíthet. Ezért aztán nagy levegőt vesz, összeszorítja a fogát, és ahogy már megszokta, legyűri valahogy a nehézségeket”

Közben megpróbálja optimistán, lehetőségként kezelni a történteket, és belevág abba is, amit évtizedekig elhanyagolt, így például a gazdasági szerkezetváltásba, a modernizálásba, a gazdasági szuverenitás erősítésébe. S nem utolsó sorban, nagyon is tudatosan nemzetté kovácsolja magát.

A cél pedig itt is szentesíti az eszközt. Egy fárasztó nap után a fotelba zuhanva bekapcsolom a tévét, és a Vesztyiben épp azt hallom a német egység napjáról enyhe endékás nosztalgiával szóló tudósításban, hogy Európa mozdonya még most is megosztott, a társadalom 40 százaléka másodrendűnek érzi magát, a gazdaság mélyrepülésben van, és jön fel az AfD. A következő hír már Párizsba kalauzol minket, ahol ágyi poloskák hada kínozza a franciákat, és jó eséllyel megkeserítik majd az olimpiára érkezők életét is. Mindegyik hír igaz, csak így egymás után téve  torzítja a képet. A harmadik, negyedik ilyen hírt ezért már nem várom meg, átkapcsolok a Matcs Tv-re, ilyet ugyanis mintha már láttam volna valahol.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com