Amennyiben nem Magyarországon, hanem mondjuk Csehszlovákiában születik, nem kizárt, hogy a női teniszezők világranglistáján nemcsak a hetedik helyig jutott volna. Persze a sportág megítélése teljesen más volt a hetvenes-nyolcvanas években, és a Grand Slam-győztes Temesvári Andrea szerint az akkori politikai vezetők a teniszt nem tekintették támogatandónak.

– Nagyon érdekes megfigyelni, hogy amíg a hetvenes években alig, addig a nyolcvanas években már inkább odaértek a szocialista országok női játékosai a nagy nemzetközi versenyek döntőibe. Sőt, nem kevés alkalommal tornagyőzelmeket arattak. Mi lehetett ennek az oka?

– Számomra egyértelmű, hogy egyszerűen nem kapta meg a tenisz ugyanazt a figyelmet és a támogatást, mint mondjuk az olimpiai sportágak. Talán az egyetlen kivétel Csehszlovákia volt… Ott szinte minden településen volt teniszpálya, kiugróan foglalkoztak a tehetségekkel, nem csoda, hogy rengeteg játékosuk jutott el a világ legszűkebb elitjébe. Legyen elég csak Martina Navratilovát, Hana Mandlikovát, Helena Sukovát vagy Regina Maršíkovát említeni a kérdéses időszakból. Valamennyien sokszoros Grand Slam-győztesek. Persze a szlovén, de jugoszláv színekben versenyző Mima Jaušovec, vagy éppen a román Virginia Ruzici is nyert egyéni és páros GS-tornát, mondjuk utóbbit éppen egymás oldalán a Roland Garroson. De szintén eljutott egyéniben és vegyes párosban a párizsi döntőig a szintén román Florenta Mihai is. Gondoljon bele, milyen eredményeket lehetett volna elérni a keleti blokk versenyzőinek, ha a tehetségünkhöz képest mérik a támogatásunkat.

– Érdekes, valahogy keletnémet vagy szovjet játékost nem említett…

– Természetesen azért, mert az NDK nem engedte utazni a játékosait, míg a szovjeteknél Olga Morozova után hatalmas űr keletkezett, amit majd a kilencvenes évek második feléről kezdenek majd betölteni. Morozova volt az első szovjet játékos, aki nagy nemzetközi torna döntőjébe került. Hatalmas tehetség volt, Wimbledont is nyert a juniorok között, majd felnőttként is képes volt GS-trófeát nyerni Chris Evert társaként. Ezen kívül még öt alkalommal jutott be a négy nagy verseny döntőjébe. Úgy nyert egyesben nyolc tornát és állt a világranglista hetedik helyén, hogy a szovjet sportvezetés nem engedélyezte számára, hogy egész évben utazgasson viadalról viadalra. De akár megemlíthetném a mai férfimezőny egyik legjobbjának, Stepanos Tsitsipasnak az édesanyját, a rendkívül tehetséges Julija Szalnyikovát is, aki ugyan a szocialista országok által szervezett versenyeken remekelt, sokszoros szovjet válogatott volt, de a teljes nemzetközi mezőnyben csak akkor mutathatta meg a tudását, amikor 1990-ben 26 évesen hozzáment az edzőjéhez, Apostolos Tsitsipashoz, és onnantól kezdve görög színekben versenyzett. Nyert is utána négy tornát, hármat egyéniben, egyet női párosban.

– Itthon mi volt a helyzet? Hiszen az aránylag hamar kiderült Önről, hogy „szorult valami a kezébe”.

– Magyarországon szinte semmilyen támogatást nem kapott a sportág, holott mondjuk a férfiaknál Taróczy Balázséknak köszönhetően egyre jobb eredmények születettek. Amikor 1976-ban hazatértünk Algériából, ahol édesapám, Temesvári Ottó a férfi kosárválogatott kapitányaként dolgozott, egyszerűen nem tudtam hova igazolni, ami a tehetségemnek és a további fejlődésemnek megfelelt volna. Gondoljon bele, nem volt itthon egy olyan klub sem, ahol megfelelő képzést kaphattam volna, nem voltak meg a feltételek ahhoz, hogy a bennem lévő lehetőséget maximálisan kiaknázhassuk. Ugyanis itthon a klubrendszer nem a tehetséggondozásra épült, aki belépett és fizette a tagdíjat, az kapott egy szolgáltatást cserébe. Hiába voltál kiugróan jó, egyszerűen csak egy út állt előtted, beállsz a sorba a többiek mellé, csinálod ugyanazt, mint a többiek. Ha ez nem tetszett, mehettél, ahova láttál. Ha akkor a szüleim az összes félretett pénzüket nem ölik bele a pályafutásom egyengetésébe, bizony elvesztem volna a sportág számára.

– Miként tudott mégis hazai környezetben úgy fejlődni, hogy végül meg sem állt a világranglista hetedik helyéig?

– A férfiválogatott szövetségi kapitánya, Jákfalvy Béla kitalálta, hogy induljak a férfiak versenyein, mert így a fejlődésem mindenképpen biztosított lesz. Bármilyen furcsán hangzik, de a csehszlovákokon kívül a szocialista országokban is hasonló módszert alkalmaztak a női játékosok fejlesztésekor, főleg akkor, ha nem volt más lehetőség. Ugyanis voltak mindenhol jó játékosok, de mivel a feltételek nem voltak éppen ideálisak, nem állt rendelkezésre megfelelő menedzsment, a nemzetközi mezőnyben az innen érkezők csak elvétve tudtak a legjobbak közé kerülni. Joggal merült fel sokszor bennem is a kérdés, ha nyugatabbra, vagy netán Csehszlovákiában látom meg a napvilágot, akkor vélhetően sokkal eredményesebb pályafutást tudhattam volna magaménak. Akkor talán a hetedik helynél is előrébb kerülhettem volna…

– A tornák szervezői miként fogadták a „keleti szegény rokonokat”?

– Na, ez az, amit sosem fogok elfelejteni, de megérteni sem. A szocialista országokból érkező játékosokat, még a csehszlovákokat is, szinte mindenben megkülönböztettek a nyugati világból érkezőktől. Sokkal rosszabb elhelyezést kaptunk, végig éreztették velünk, honnan is jöttünk. Ez nagyon rosszul esett mindannyiunknak, nem is nagyon tudtuk túltenni magunkat ezeken a dolgokon. Gondoljon csak bele. Amíg a nyugati játékosok már különféle szerződésekkel rendelkeztek, amik alapján mindenük megvolt, addig mi egy-két ütővel, pólóval és szoknyával játszottuk végig a tornákat. Volt olyan verseny, amikor kénytelen voltam abban a vizes felsőben kimenni a pályára, amit előző este kimostam, mert egyszerűen nem volt másik. Nem véletlen, hogy inkább egymás között beszélgettünk barátkoztunk.

– Mindez különösen annak fényében lehetett furcsa, hogy éppen édesapja munkája miatt már beutazta a fél világot, és látta, mi a különbség Európa két fele között.

– Sosem voltam képes elfogadnia fent említett helyzetet. Mindig is kilógtam egy kicsit a szocialista sorból, hiszen perfektül beszéltem franciául, szőke, kék szemű, a világot azért ismerő fiatal hölgyként a nyugatiak jobban elfogadtak. Sőt, egy idő után befogadtak.

– Aztán jött a korosztályos világbajnoki cím, és vele megváltozott minden.

– Valóban az, hogy tizennégy évesen megnyertem az Orange Bowlt, a korosztályos világbajnokságot, az mindent megváltoztatott. Felfigyeltek rám, hiszen aki ezen a versenyen eredményes volt, pláne ha megnyerte, megvolt az esélye annak, hogy a felnőttek között is eljuthat a legjobbak közé. És ehhez kellett egy igazi, nagy szponzor. Nekem a Miamiban aratott siker meghozta ezt, hiszen szerződtetett az IMG.

– De a korosztályos nagy eredmények miatt kényszerültek arra, hogy szinte azonnal a felnőttek profi világába kerüljenek?

– Így van, ha azt akartuk, hogy a támogatónk megmaradjon, szinte kényszerűségből kihagytuk a junior tornákat, és nagyon fiatalon már a felnőttek között játszottunk. Ennek volt jó és rossz oldala is, de mi csak az előbbit akartuk meglátni benne.

– Például a pénzdíjakat… Tényleg, mennyit kellett leadnia az államnak?

– Arra köteleztek, hogy a pénzdíjaim felét adjam le a szövetségnek, mert csak így engedtek versenyezni. Miután a többi szocialista országból érkező játékos is hasonlóan járt, azt vélem, talán egy központi utasításra történt mindez.

– Aztán a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek első felében jött a nagy lázadás…

– Két, nagyon komoly alapja volt annak, hogy a keleti blokk játékosai fellázadtak, és szinte kivétel nélkül disszidálással fenyegettük meg a saját szövetségeinket. Először is rendkívül inkorrekt módon bántak velünk a saját hazánkban, amelynek rengeteg értéket hoztunk, ám ennek ellenére szinte valamennyiünket meghurcoltak valamiért. Másodszor egy idő után pontosan láttuk azt, hogy mennek a dolgok nyugaton, ahol minden sokkal jobb volt az emberek és a sportolók számára. Gondoljon csak bele, milyen érzés volt a hazai viszonyok után azt megélni egy magyar sportolónak, hogy amikor Marbellán létrehoztak egy komoly edzőközpontot, akkor Chris Evert mellett engem választottak a komplexum arcának. Vagy amikor 1983-ban World Tennis Magazin címlapjára kerültem.

– Miért nem maradt kint? Volt rá példa, hogy megváltoztathatja az ember az életét, az otthonát.

– Annak idején Martina Navratilová, aki Csehszlovákiát hagyta el, és kért egy New York-i tornán politikai menedékjogot, sokszor kérdezgette tőlem, miért nem hagyom el Magyarországot. Nem tagadom, nagy dilemmában voltunk apuval, de végül minden esetben hazahúzott a szívem. Pedig több ország nemcsak állampolgárságot, hanem a pályafutásom végétől a szakmában vezetői állást kínáltak.

– Mit tud arról, vajon Önöket is figyelte a titkosszolgálat?

– Természetesen, akárcsak a többi kelet-európai teniszezőt. Sokszor maradtam le jól fizető, az IMG által is szervezett bemutatókról, mert egyszerűen nem engedtek ki. Egyszer még a belügybe is behívattak, mert kiderült, hogy a dél-afrikai Kevin Curren megkért arra, hogy Wimbledonban induljunk együtt vegyes párosban. Megtiltották, hogy pályára lépjek vele, természetesen mindezt politikai okokból. Elkezdtem zokogni, sokkot kaptam. Nagyon szenvedtem az ilyen esetek miatt. Ugyanakkor például a Szovjetunióba vagy az NDK-ba egyszer sem kellett elutaznom, hogy bemutatón pályára lépjek.

– Mi volt a legnagyobb szívfájdalma a szocialista rendszerben?

– Vélhetően azon sosem fogom túltenni magam, hogy életem legjobb formájában nem mehettem ki az 1984-es Los Angeles-i olimpiára, melyen a tenisz, igaz bemutató jelleggel, de visszatérhetett a nyári játékokra. Egy világ dőlt össze bennem, és az olimpiai álom egészen az 1996-os atlantai játékokig álom maradt. Ugyanis az 1992-es barcelonai játékokra kvalifikáltam magam, de a kiutazás előtt két nappal sajnos a műtött vállam megint lesérült. A szocialista bojkott elvette tőlem, és talán Taróczy Balázstól azt a lehetőséget, hogy más sportolókhoz hasonlóan érmet nyerjünk az olimpián.

♦

Temesvári Andrea

Születési hely és idő: Budapest, 1966. április 26.

Profi pályafutásának kezdete: 1981

Profi pályafutásának vége: 1997

Összkereset: 1.162.635 dollár

Eredményei

Egyesben: 13 döntő, ebből 8 tornagyőzelem

Legjobb világranglistás hely: 7. (1984. január 23.)

Párosban: 9 döntő, ebből 7 tornagyőzelem, közte egy Grand Slam-siker Martina Navratilova partnereként (Roland Garros, 1986)

Legjobb világranglistás hely: 13. (1986. december 21.)

Legfontosabb díjai:

Az év magyar sportolója (1983)

A WTA Tour legtöbbet fejlődött játékosa (1983)