//A rockzenével áttört gátak
Elton John a moszkvai Vörös téren 1979-es turnéja során #moszkvater

A rockzenével áttört gátak

MEGOSZTÁS

Elton John már 1975. szeptember 21-én koncertezett a Szovjetunióban, és a brit sztárt aztán követte a Boney M., majd Billy Joel is.

Elton John a moszkvai Vörös téren 1979-es turnéja során #moszkvater
Elton John a moszkvai Kremlben 1979-es turnéja során

Azért nem volt könnyű a rockzenészek élete, ha éppenséggel a vasfüggöny mögé, vagy éppen a Szovjetunió területére akartak eljutni, hogy koncertezzenek a szocialista rendszer zenekedvelő ifjúsága előtt. Egyébként gondoljanak bele kedves olvasóink, mit kellett ahhoz tenni, hogy a hetvenes években a nyugati világból egy sztár bemehessen a kommunista államokba, főleg a szovjet államszövetségbe. Ugyanis például 2013-ban, messze a rendszerváltás és a Szovjetunió szétesése, a kommunista rendszer bukása után egy orosz szülőket tömörítő közép-uráli egyesület heves tiltakozásba kezdett, hogy Vlagyimir Putyin segítségével megakadályozzák azt, hogy a korábban a Szovjetunióban többször is koncertező Elton John felléphessen. Mi volt a felháborodásuk alapja? Nos, a brit világsztár nyíltan vállalt mássága.

„Pedig annak idején éppen Elton John volt az egyik első nyugati popsztár, aki a Szovjetunióban fellépett, felléphetett”

Sok orosz számára ez volt az első alkalom, amikor úgy érezhették magukat, mintha gazdag nyugatiak lennének, és sokan azt vallják, hogy a brit zenész öltözködése indította el az orosz luxusipart, de legalábbis alapvetően forradalmasította azt. Hirtelen megjelentek az olyan ruhák, illatszerek, amit maga Elton John bevitt a vasfüggöny mögé.

De nem csak ezt vitte magával a Szovjetunióba. Vitte édesanyját, csapatát, és tizenegy tonna színpadi felszerelést. Nagyon érdekes és tanulságos, hogy az akkori pártvezetés egyáltalán nem tartotta a rendszerre veszélyesnek Elton John zenéjét, szövegeit, megjelenését, és ezért is kapott engedélyt a moszkvai és leningrádi telt házas koncertekre. Persze azt tudni kell, hogy hivatalosan nem is árultak jegyeket a koncertekre, párt- vagy feketepiaci kapcsolatok kellettek, ha valaki élőben is meg akarta hallgatni. Amikor megkérdezték a később lovaggá ütött sztárt, vajon mennyit ért meg a kommunista Szovjetuniónak az ő vendégszereplése, egyszerűen így válaszolt:

„Nem pénzt keresni mentem. Ha pénzt akarok keresni, az Egyesült Államokba megyek.”

Később maga Elton John mesélte el, hogy tudta, érezte, minden lépéséről tudnak, mindenhova követik. A Guardiannek adott interjújában azonban elárulta, hogyan szexelt egy tolmáccsal a moszkvai háztetőkön az 1979-es, második szovjet turnéja alatt. Sőt, a már említett tiltakozással kísért 2013-as oroszországi koncertjén – Moszkvában és Kazanyban lépett fel – nyíltan kiállt a homoszexuálisok bántalmazása ellen.

„Mint elmondta, nem hagyhatta magára az ottani melegeket, muszáj volt odamennie és támogatni őket”

Még akkor is, ha nem tudta, mi fog végül történni, milyen reakciókat indít el. Ugyanis úgy vélte, a törvény csak ösztönözte az embereket a melegek elleni bűncselekmények elkövetésére, ráadásul teljesen megdöbbent az országban végzett felmérésen, melynek adatai szerint az oroszok 40 százaléka úgy gondolkodik, hogy a homoszexuálisoknak orvosi segítségre van szüksége. Sőt, ugyanezen okból egy évvel korábban Ukrajnában is megtette már ugyanezt. Kijevben a Queen együttessel közösen adott jótékonysági koncertet a Függetlenség terén, és ezt megszakítva a melegek elleni erőszakos fellépés ellen emelt szót, és felhívta a figyelmet az AIDS veszélyeire.

„Melegeket összeverni helytelen. Számomra ez nem szimbolizálja Ukrajnát. Könyörgöm, hagyjatok fel a melegek elleni erőszakkal” – mondta a szupersztár, és talán még az ő megdöbbenésére is, de a százezres tömeg megéljenezte őt.

De kissé előre szaladtunk az időben, hiszen Elton John szovjetunióbeli koncertjei, ha nem is tágasra, de kinyitották az ország kapuit a popsztárok előtt. Persze senki se gondolja azt, hogy ettől kezdve hetente léphetett fel valamelyik nyugati sztár például Moszkvában. Elton John után egyébként a Boney M volt a következő, amelyik bejutott és felléphetett az országban. 1978 utolsó hónapjában Moszkvában lépett fel a diszkócsapat. Ez azért is volt hatalmas szó, ugyanis abban az évben jelent meg a legnagyobb sikert hozó albumuk, a Nightflight to Venus, ami egész Európában óriási durranás volt.

„Ezen a lemezen volt rajta a Raszputyin című számuk, ami talán a legnagyobb sikert aratta a koncerten”

A pártvezetők ugyanis rábólintottak arra, hogy előadhatják. Hogy megértsük mai fejjel, mindez mekkora sztori volt akkor, ugyanezt a slágert, a Raszputyint hazánkban betiltotta a Magyar Rádió, nehogy sértse vele szovjet elvbarátaink lelkivilágát. A túlbuzgó magyar cenzorok aztán néztek egy nagyot, majd a moszkvai koncertet követően itthon is elindult hódító útjára a hírhedt orosz sarlatánról szóló dal.

Talán még ennél is nagyobb szenzációnak számított, amikor a nyolcvanas évek második felében Billy Joel turnézott a Szovjetunióban. Ő volt az első amerikai könnyűzenész, aki bemerészkedett a nagy kommunista birodalomba, s 1987-ben három-három koncertet adott Moszkvában és Leningrádban. Mondani sem kell, hatalmas sikerrel, valamennyi telt házas buli volt.

MEGOSZTÁS