//A Nyugat csalódott, Zelenszkij ideges
„Ám még mielőtt mindezért megsajnálnánk Volodimir Zelenszkijt és csapatát, ne felejtsük el, hogy az ukrán elit partner volt ebben az összekacsintásban. Miközben a Nyugat szemet hunyt a disznóságok felett, Zelenszkij egyrészt eljátszotta a háborús hős rá osztott figuráját, másrészt jó érzékkel tőkét kovácsolt az áldozati szerepből. Közben annyira beleélte magát ebbe a játékba, hogy egyre inkább el is hitte, amit mond” #moszkvater

A Nyugat csalódott, Zelenszkij ideges

MEGOSZTÁS

Keserűséggel és kiábrándultsággal vegyes haraggal szembesül az kijevi elit és a Nyugat az ukrán ellentámadás kifulladásával. Mint ilyenkor általában, a kudarcnak ezúttal sincs gazdája, megkezdődött a felelősség hárítása, az egymásra mutogatás. Ennek következtében egyre nagyobb a feszültség mind az ukrán hatalmi eliten belül – mindenek előtt a katonai és a politikai vezetés között –, mind pedig Kijev és nyugati támogatói között. Milyen hibák vezettek idáig, és milyen következményekkel járhat az egyre inkább eluralkodó háborús fáradtság? A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.

„Ám még mielőtt mindezért megsajnálnánk Volodimir Zelenszkijt és csapatát, ne felejtsük el, hogy az ukrán elit partner volt ebben az összekacsintásban. Miközben a Nyugat szemet hunyt a disznóságok felett, Zelenszkij egyrészt eljátszotta a háborús hős rá osztott figuráját, másrészt jó érzékkel tőkét kovácsolt az áldozati szerepből. Közben annyira beleélte magát ebbe a játékba, hogy egyre inkább el is hitte, amit mond” #moszkvater
„Ám még mielőtt mindezért megsajnálnánk Volodimir Zelenszkijt és csapatát, ne felejtsük el, hogy az ukrán elit partner volt ebben az összekacsintásban. Miközben a Nyugat szemet hunyt a disznóságok felett, Zelenszkij egyrészt eljátszotta a háborús hős rá osztott figuráját, másrészt jó érzékkel tőkét kovácsolt az áldozati szerepből. Közben annyira beleélte magát ebbe a játékba, hogy egyre inkább el is hitte, amit mond”
Fotó:EUROPRESS/AFP/Ukrainian Presidential Press Service

Az áttörés elmaradása, a kudarcba fulladt ellentámadás felkavarta az Ukrajna győzelmében már egyre kevésbé hívő nyugati közvéleményt, és az ukrán belpolitikai életet egyaránt. A nyugati fősodor egyre hangosabban bírálja az ukrán vezetést. A politikai elitek ingerülten Kijevre mutogatnak, a sajtó pedig mind őszintébb cikkekben taglalja a háború állását, és szembesíti a háborúba enélkül is mind érezhetőbben belefáradt közvéleményt azzal, hogy egyelőre nyoma sincs semmilyen ukrán győzelemnek. Ráadásul változik, egyre inkább kiélesedik a nemzetközi helyzet is, és mint a palasztin-izraeli szembenállás fellángolása kapcsán is láttuk, a figyelem szép lassan elterelődik Ukrajnáról. Közben több országban belpolitikai problémák nehezíti Kijev pénzügyi és katonai támogatásának fokozását, de még a jelenlegi szint fenntartását is.

„Mint az amerikai helyzet mutatja, az Ukrajna mögötti kiállás egyre nehezebb. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Nyugat hátat fordítana Ukrajnának, az eddigi morális megközelítést és a valóságtól elrugaszkodott lelkesedést azonban mindinkább felváltja a keserű kiábrándulás, a csalódottság és a realizmus”

Változik a média hangulata is. Az egy éve még a nyugati világ, a haladás védelmezőjeként beállított Volodimir Zelenszkij mára a bírálatok középpontjába került. Egyre többen mutatnak rá a valóságtól elrugaszkodott célkitűzésekre, a komropmisszum hiányára, az ukrajnai korrupció méreteire, de még az elnök diktatórikus vezetési stílusára is. Jó példa erre az amerikai Time magazin, amely egy éve még az év emberének választotta Zelenszkijt, míg most lesújtó írást közölt az ukrán vezetőről. Nagy figyelmet kapott riportjában a hetilap már azt feszegeti, hogy az elnök elszakadt a valóságtól, eltökélt a harc folytatása mellett, megváltónak hiszi magát, és már-már messianisztikus eltökéltséggel hisz Ukrajna Oroszország feletti győzelmében. Eközben növekszik a társadalmi elégedetlenség, és az eliten belüli feszültség is. Egyes frontparancsnokok szembeszegülnek a parancsoknak, nem hajlandók támadni, csak ülnek a lövészárkokban és tartják a vonalat. Mindezt tetézi Zelenszkij jól látható kiábrándulása a Nyugatban. Az elnök látja, hogy egyre nehezebben halad Ukrajna finanszírozása, emiatt érthetően ideges, és úgy érzi, hogy a szövetségesei elárulták.

„Azonban még mielőtt elájulnánk attól, hogy a nyugati fősodor média milyen reálisan kezdi látni az Ukrajnában kialakult helyzetet, emlékeztetnék arra, hogy ugyanezekben a lapokban jelentek meg egy éve a lelkesült cikkek Ukrajna győzelmi esélyeiről, és ugyanez a most hirtelen kritikus hangnemet megütő újságíró, Simon Shuster állította be hősnek a demokráciát védő Zelenszkijt. De ugyanez a mainstream bélyegezte meg orosz propagandaként mindazt, amit most maga is állít”

Úgy tűnhet, hogy a nyugati fősodorral is szembe jött a valóság, és elfogadja, amit a realista politikai iskola már 2022. február 24. óta állít, és elismeri, hogy ez a háború megnyerhetetlen, Ukrajna terület veszteséggel kénytelen kiszállni belőle. Ez a fősodor azonban inkább kiábrándult és dühös, mert egyre távolodik az általa elképzelt álom, Oroszországot nem lehet legyőzni. Ám ahelyett, hogy beismerné, félrevezette a közvéleményt, a politikai elithez hasonlóan bűnbakot keres, és most az ukrán vezetésre mutogat. Pedig a kijevi elit most is ugyanolyan, mint a háború kirobbanásakor volt, csak akkor ezt a nyugati fősodor nem akarta látni. Abban, ami most történik – így például a Zaluzsnij és Zelenszkij közötti viszony kiéleződése – igazából nincs semmi újdonság, hiszen egy évvel ezelőtt ugyanez volt a helyzet. Óriási különbség azonban, hogy egy évvel ezelőtt Ukrajna a harkivi fronton előretörve fel tudott mutatni katonai sikereket. Emellett egyértelműen kiállt Ukrajna mellett az Egyesült Államok és az egész Nyugat.

Ebben a kontextusban kell értelmezni azt is, hogy a nyugati sajtó újdonságként tálalta az ukrán kormánypárt frakcióvezetőjének, David Arahamijának a nyilatkozatát. Arahamija egyebek mellett a 2022. március-áprilisi orosz-ukrán béketárgyalásokról beszélt, megemlítve, hogy a végén igazán már csak az ukrán NATO-tagság/nem tagság maradt meg nézetkülönbségként illetve azt, hogy végül Boris Johnson látogatása/közbelépése nyomán állították le a béketárgyalásokat. Arahamija csak tudja, hiszen ő vezette az ukrán küldöttséget. Tudnia kellett ezt a nyugati médiának is, csak a fősodor nem akart erről tudni még akkor sem, mikor a közvetítésben érintett volt német kancellár Gerhard Scröder vagy az izraeli exkormányfő Naftali Bennett beszélt erről. Az ukrán elismerést most a Nyugatnak szóló üzenetként is lehet értelmezni, mondván, ha akkor nem engedtétek a békekötést, akkor most finanszírozzátok a háborút.

„Ám még mielőtt mindezért megsajnálnánk Volodimir Zelenszkijt és csapatát, ne felejtsük el, hogy az ukrán elit partner volt ebben az összekacsintásban. Miközben a Nyugat szemet hunyt a disznóságok felett, Zelenszkij egyrészt eljátszotta a háborús hős rá osztott figuráját, másrészt jó érzékkel tőkét kovácsolt az áldozati szerepből. Közben annyira beleélte magát ebbe a játékba, hogy egyre inkább el is hitte, amit mond”

A már a NATO vilniusi csúcstalálkozóján, majd legutóbb az amerikai útján is látványosan az arcára kiülő kiábrándultsággal vegyes idegesség és düh tehát így még inkább érthető. A rivaldafény kihúnyt, vagy legalábbis pislákol, a fókuszt elvitte Gáza. Az előadásnak azonban még messze nincs vége, csak az egyre tragikusabb fordulatokat vesz. A szerepből azonban nem lehet csak úgy kiszállni, még ha egyre inkább ripacskodásnak is tűnik ez a játék. Olyannyira, hogy néha már az epizódisták is főszerepre vágynak. Így Olekszij Aresztovics, az elnöki hivatal januárban menesztett tanácsadója, aki az egyre kaotikusabb helyzetre ráérezve bejelentette, hogy elindulna az elnökválasztáson, és a béke érdekében késznek mutatkozik lemondani az oroszok által elfoglalt területekről is.

„Az <előadás> egyre abszurdabb fordulatokat vesz”

A katonai és a politikai vezetés közötti feszültség látványos kiéleződése közepette például érthető módon találgatásokra ad okot a vezérkari főnök segítőjének, Hennagyij Csasztyakov őrnagynak a váratlan és furcsa halála. A hivatalos verzió szerint születésnapi ajándékként egy üveg jó whiskey mellé harci gránátokat kapott kollégájától, Timcsenko ezredestől, Zaluzsnij helyettesétől, aki ezt nyomatékosan az értésére is adta, ám az ünnepelt ezt otthon vicces poharaknak nézte, és élesítette. Egy másik verzió szerint az őrnagy 13 éves fia kezdett el játszani a gránátokkal, Csasztyakov kivette a kezéből, ám közben a gránát robbanó szerkezete működésbe lépett. Csasztyakov meghalt a fia súlyosan megsebesült. S hogy még zűrzavarosabb legyen az ügy, a helyszínen készült képeken egy injekciós tű is látható. A hivatalos indoklást sokan nem hiszik el, és az elnöki adminisztrációt látják a történtek mögött, pedig egyáltalán nincs kizárva, hogy „születésnapi balesetről” van szó.

„A rendező azonban még nem intett, így a mind kínosabb jeleneteket is végig kell játszani. Még akkor is, ha a kulisszák mögött a színészek már egymást marják, és mindenki a másikkal – az ukrán szereplők leginkább a rendezővel – szeretné elvitetni az előadás kudarcát”

Ehhez pedig megint csak felhasználják a nemzetközi sajtót is. Egymás után adja hol kétségbeesett, hol zsaroló, hol pedig fegyegető hangú interjúit Zelenszkij, aki sokszor ugyancsak a médián keresztül kapja meg az őt nem egyszer hidegzuhanyként érő üzeneteket. Így például legutóbb az NBC szellőztette meg, hogy a nyugati vezetők már leültetnék tárgyalni az ukránokat. Közben a belső küzdelmeknek is terepévé válik a külföldi sajtó, így például a The Economist.

Valerij Zaluzsnij főparancsnok ugyanis a brit magazinban megjelent interjújában, és az emellett megjelent két írásában elismerte, hogy a frontokon patthelyzet alakult ki, az áttörésre nincs esély, így a manőverező hadműveletek helyett elhúzódó pozíciós harcokra lehet számítani, ami a felőrlés taktikáját folytató orosz félnek kedvez. A vezérkari főnök szerint Ukrajnának új katonai képességekre és haditechnikai eszközökre – legfőképpen tüzérségre és légi erőre – van szüksége, hogy kitörhessen az ilyen jellegű hadviselés csapdájából.

„Zaluzsnij szavai a brit magazinban valójában segélykiáltásként értelmezhetők”

A főparancsnok érzi és látja, hogy az ukrán politikai vezetés, az elnök csapata őt akarja megtenni bűnbaknak az ellentámadás kudarcáért. Ezért a hadvezetés taktikai hibáinak elismerése mellett rámutat a politikai elit, és a Nyugat felelősségére is.

Joggal, hiszen a katonai vezetés például Bahmut hatalmas áldozatokat követelő, és az orosz félnek a Szurovikin-vonal kiépítésére időt adó védelmét is indokolatlannak tartotta, az elnöki adminisztráció azonban hőstörténetet akart írni, fontosabbak voltak számára a presztízs-, semmint a gyakorlati szempontok. De nem kerülhető meg a nyugati politikai elit, és a NATO felelőssége sem. Eleve hiba volt belekergetni Ukrajnát egy kilátástalan küzdelembe – 2022 márciusában megakadályozták a békekötést –, és elhitetni vele – még ha nem is volt olyan nehéz –, hogy Oroszországot le kell, és le is lehet győzni. Ezt látva nem véletlen tehát, hogy Moszkva ezt a háborút az Oroszország elleni amerikai proxy háború részének tekinti, amelyben az ukrán csapatokat ágyútölteléknek használják.

„Úgy tűnik azonban, hogy a Nyugat nemcsak Ukrajnát, hanem önmagát is ámította, ne szépítsük, becsapta”

Az ellentámadás megindítása érdekében is komoly politikai nyomás nehezedett Kijevre, a hadműveleteket pedig a nyugati tanácsadókkal és stratégákkal közösen tervezte az ukrán katonai vezetés. Öt hónap után ki kell mondani – Zaluzsnij lényegében ki is mondja –, hogy a szövetségesek csúnya kísérletet folytattak az ukránokkal. Ugyanis a szövetség feltehetően egyetlen tagországa sem indított volna olyan támadó hadműveletet, amelyben nincs tüzérségi és légi fölénye. De az is látszott, hogy a NATO-nak sem volt az elmúlt három évtizedben kiterjedt szárazföldi hadműveletről közvetlen tapasztalata. Főképp nem ilyen erős ellenféllel szemben. S akkor arról még nem beszéltünk, hogy felderítési, tervezési hiba volt arra számítani, hogy az oroszok harci morálja alacsony, és az első támadások után meg fognak hátrálni.

„A 2023-as év megmutatta, hogy Oroszország hatékonyabban alkalmazkodik az elhúzódó háborúhoz, mint Ukrajna, amely a Nyugat segítsége nélkül eleve képtelen lenne a harcok folytatására”

Oroszországnak a tartalékai is jóval nagyobbak, és az is látszik, hogy az Ukrajna mögött álló Nyugat egyrészt nem képes, másrészt nem is nagyon akar a jelenleginél nagyobb támogatást nyújtani Kijevnek. Úgy gondolja, a célját – nem engedni Oroszországot nagyon győzi, és a háborúval a lehetőségek szerint minél inkább meggyengíteni – így is eléri. Hogy mi lesz Ukrajnával, az már annyira nem érdekli.

Így az is egyértelmű, hogy a végső győzelemre építő hivatalos ukrán narratíva összeomlóban van, a háborút nem lehet katonai úton megnyerni, és Kijevnek előbb-utóbb le kell ülnie tárgyalni. Ha Moszkván múlik, inkább utóbb, hiszen az idő a reményeik szerint nekik dolgozik.

(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.