„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Fotó:Tilo Gräser
Péli Éva írása a #moszkvater.com-on
– A breszti erőd a Wehrmacht 45. gyalogos hadosztályának elsődleges célpontjai között szerepelt. Nyugaton meglehetősen keveset tudnak az ott tanúsított ellenállásról. Milyen jelentőséggel bír ez az erődítmény napjainkban?
– A breszti erőd védelme morális és katonai szempontból egyaránt alapvető jelentőségű. Az elsődleges tényező itt a morális-pszichológiai hatás. A háború figyelmeztetés nélkül, hajnalban vette kezdetét, amikor a helyőrség még aludt. A német levéltári források szerint az első harminc percben több mint ötezer tüzérségi lövedéket és rakétát zúdítottak az erődre. Sokan a kazamaták mélyén, álmukban lelték halálukat. A Wehrmacht rohamosztagai a mai Belarusz és Lengyelország határát képező Bug folyót már négy perccel a tüzérségi előkészítés kezdete után átlépték, így a védelem az első órától kezdve elszigetelt ellenállási központokra esett szét.
„A franciaországi és lengyelországi hadjáratok tapasztalataira építve a német hadvezetés azt remélte, ezzel a csapással demoralizálja a védőket, és az erődöt egyetlen rohammal beveszi. Ám a Wehrmacht végzetesen alábecsülte a Vörös Hadsereget”
A megszállók elkeseredett ellenállásba és a minden méterért folytatott küzdelembe ütköztek. A sokk és a teljes bekerítés dacára a szovjet katonák felvették a harcot, ami a németek számára azért volt megdöbbentő, mert Európa többi részén a bekerítés addig automatikusan a gyors kapitulációt jelentette. Katonai szempontból is kulcsfontosságú volt az ütközet. A 45. hadosztálynak már az első napon tovább kellett volna nyomulnia kelet felé, ám a legjobb erőit kötötték le Bresztben majdnem július elejéig. A védők hősiessége így megtörte a német villámháború lendületét ezen a frontszakaszon.
– Hogyan sikerült a vöröskatonáknak fenntartaniuk a védelmet, amikor a Wehrmacht már mélyen benyomult az ország belsejébe?
– Két tényezőt emelnék itt ki, a védekező szellemet és a pszichológiai erőt. Technikai szempontból nagy segítséget nyújtott a 19. századi erődítmény falainak szilárdsága – vastagságuk eléri a két métert -, így nem minden löveg tudta átütni őket. Ám a döntő tényező az emberek állhatatossága volt.
„A patriotizmus tette ezt a téglaépítményt bevehetetlen bástyává”
Fotó:Tilo Gräser
Szergej Szmirnov író találóan fogalmazta meg, az erőd nem a falakból áll, hanem a védők szelleméből. A német jelentésekben a parancsnokság a roham sikertelenségét a rakéta-sorozatvetők „elégtelen hatékonyságára” próbálta fogni. A támadók egyszerűen nem akarták beismerni, hogy végzetesen alábecsülték a szovjet katonákat. A náci vezetés a Harmadik Birodalom faji doktrínája miatt el sem tudta képzelni, hogy akiket „alsóbbrendűeknek” tekintettek, ilyen akaraterőt mutathatnak. Ez a rasszista gőg végül csúnyán megbosszulta magát a Wehrmachton.
– Az erőd hőstette kezdetben ismeretlen maradt a Szovjetunióban. Hogyan értesült az ország vezetése arról, ami ott történt?
– A háború első óráiban megszakadt a kapcsolat a helyőrséggel, így operatív dokumentumok sem maradtak. Ám 1942-ben minden megváltozott. A Moszkva körüli ellentámadás során a szovjet csapatok szétverték a 45. gyalogos hadosztály főhadiszállását, és elzsákmányolták az archívumát. A dokumentumok között volt Fritz Schlieper tábornok „Harcjelentés Breszt-Litovszk bevételéről” című irata. Amikor ezt lefordították, Moszkvában ekkor értették meg először az ellenállás valódi mértékét. Már 1942 júniusában megjelent a Kraszaja Zvezda (Vörös Csillag) újságban az „Egy évvel ezelőtt Bresztben” című cikk, a szovjet nép csak ekkor értesült a citadellabeli hősies harcokról. Később a történészek és írók intenzíven foglalkoztak a témával. Évekbe telt, mire a túlélők emlékeit fáradságosan összegyűjtötték, és valóban felmérték a védelem jelentőségét.
– Német források azt állítják, hogy a helyőrség mintegy 7000 katonája került fogságba. Hogyan kezeli ma az emlékhely ezt a témát?
– A németek által közölt 7000-es fogolyszám erősen túlzó. Saját súlyos veszteségeik igazolására a Wehrmacht a jelentéseibe a civileket és a mozgósítottakat is beleszámította. Dokumentumokkal az eredeti helyőrség állományából körülbelül 2000 fő fogságba esése igazolható. Mindazonáltal tény, hogy több ezer védő került fogságba, és a megsemmisítésük a nemzetiszocialista népirtó politika szerves része volt.
„A statisztika magáért beszél. Míg szovjet fogságban a német hadifoglyok mintegy 15 százaléka halt meg, a nemzetiszocialista fogságban katonáink 57 százaléka – több mint hárommillió ember – veszett oda”
Fotó:Tilo Gräser
Emlékük tiszteletére a citadella nyugati részén új emlékzónát nyitunk „Gyász” névvel, ahol azoknak a védőknek a nevét tüntetjük fel, akiknek a fasiszta fogságban bekövetkezett halálát kétséget kizáróan bizonyítani tudtuk. Sajnos ezt a tragédiát Nyugaton elhallgatják. Ezeknek a tényeknek a módszeres törlése zajlik az európai történelemből.
– Milyen jelenleg az együttműködés a német féllel az archívumi munka terén?
– Brüsszel és Berlin politikai irányvonala miatt a hivatalos kapcsolatok intenzitása jelentősen csökkent, de történészi szinten a párbeszéd továbbra is fennáll. Német kollégák gyakran kutatnak a hadifoglyok sorsával kapcsolatban, és forrásanyagokért is hozzánk fordulnak. Hatalmas segítséget jelentenek azok a zsákmányolt német hadifogoly nyilvántartások, amelyeket digitalizáltak és szabadon hozzáférhetők. Mivel a helyőrség a kapituláció előtt minden személyi listát megsemmisített, éppen ezek a német lágerkártyák teszik lehetővé számunkra, hogy katonáink neveit és sorsát rekonstruáljuk, szó szerint kiragadva őket a feledésből. Tömegével írnak nekünk a védők unokái és dédunokái, ha sikerül tisztázni egy németországi lágerben elpusztult ember sorsát, az számunkra a legnemesebb jutalom.
– Ismert, hogy Breszt bevétele után közvetlenül több ezer zsidót gyilkoltak meg. Gyakran hallani olyan kritikát, hogy a városban a zsidó áldozatok emlékére nem fordítanak kellő figyelmet. Ön ezt hogy látja?
– Ezt a kritikát megalapozatlannak és átpolitizáltnak tartom. Bresztben emlékműveket emeltünk a holokauszt áldozatainak, lapidáriumot nyitottunk a náci megszállók által útburkolásra felhasznált zsidó sírköveknek, és a városközpontban, az egykori gettó területén is áll emléktábla. Erről a tragédiáról múzeumi kiállításainkon is részletesen beszámolunk. Mi semmit sem hallgatunk el. A 2019-es ásatások során több mint ezer ember maradványait találták meg, köztük voltak olyan anyák is, akik az utolsó pillanatig átölelve tartották a gyermekeiket. A megszállók a kivégzőgödröket sietve betemették, hogy elrejtsék a bűncselekmény nyomait, de mi minden talált maradványt méltóan eltemettünk. Fehéroroszországban érvényben van a „Népirtás a fehérorosz nép ellen” törvény, amely a zsidó lakosságot is magában foglalja. Ők országunk polgárai voltak. Mi nem osztjuk fel az áldozatokat nemzetiség szerint, számunkra ez egy közös tragédia.
„Fontos megérteni a megszállás jellegében rejlő alapvető különbséget Nyugat- és Kelet-Európa között. A Szovjetunió területén a nemzetiszocialista politika a teljes szovjet nép kiirtására irányult”
Fotó:Tilo Gräser
A Generalplan Ost értelmében a szlávokat „alsóbrendű fajnak” tekintették, akiket meg kellett semmisíteni vagy ki kellett telepíteni. A zsidó lakosság ezen az ütemterven az első helyen állt, a szlávok pedig közvetlenül utánuk következtek, akiket ugyanolyan kíméletlenséggel semmisítettek meg. A kivégzőgödrökben civilek mellett folyamatosan találunk szovjet hadifoglyokat és komisszárokat is, akiket a „Kommissarbefehl” értelmében azonnal meg kellett semmisíteni. Ez mindenkit érintett. A megszállás évei alatt Bresztben a helyőrség parancsnokainak több mint 600 családtagját – nőket, időseket és gyermekeket -lőtték agyon, mivel a nácik szerint „a parancsnoki családok az ellenállás potenciális forrásai”. A Szovjetunió elleni háború már az első naptól rasszista megsemmisítő háború volt, ahol a Wehrmacht katonái hivatalosan mentesültek a civilek elleni bűncselekmények felelőssége alól.
– Milyen fő tanulságokat vonjunk le ma – 85 évvel a támadás után – az erőd védelmének történetéből?
– Sajnos a történelem azt tanítja, hogy nem tanít semmit. Évtizedek múltán a nemzetiszocializmus újra felemeli a fejét. Az embereket ismét nemzeti és nyelvi hovatartozásuk szerint skatulyázzák be. Eközben megpróbálják Belaruszt és Oroszországot „agresszorként” beállítani, és cinikusan a Harmadik Birodalommal egy szintre helyezni. Ha az európai politikusok valóban antifasiszták lennének, miért rombolják le a balti államokban a szovjet felszabadítók emlékműveit, és miért éltetik Ukrajnában a náci bűnösöket? Berlinben ma betiltják a győzelem szovjet jelképeit. El lehetett volna ezt képzelni tíz éve?
„A Nyugat gyors tempóban csúszik a revizionizmusba. A keserű irónia az, hogy az oroszok és a fehéroroszok a diszkrimináció új tárgyaivá váltak, akiket Nyugaton egyszerűen törölnek”
Amikor a Szovjetunió a történelem legnehezebb háborúját vívta, Moszkvában senkinek sem jutott eszébe betiltani a német nyelvet, Schillert vagy Goethét. Mindenki tisztában volt azzal, hogy egy bűnöző rezsim ellen harcolunk, nem pedig egy nemzet ellen. Volt egy híres mondat: „Hitlerek jönnek és mennek, de a német nép marad.” A mai nyugati elit viszont egy egész népet nyilvánít bűnösnek, és követeli a kultúránk betiltását. Ezek tisztán nemzetiszocialista bélyegű szlogenek!
„A breszti erőd legfontosabb tanulsága az internacionalizmus. Emlékművünk lapjain oroszok, zsidók, ukránok, fehéroroszok, grúzok, örmények és azeriek nevei szerepelnek egymás mellett”
Közös céljuk volt legyőzni a fasizmust, és mi nem engedjük, hogy ezt a közös győzelmet „nemzeti szektorokra” osszák fel. Éppen az internacionalizmus győzte le akkoriban a nácik szűk faji doktrínáját. Most, amikor a balti államokban az orosz ajkú lakosságot jogfosztott helyzetbe kényszerítik, vagy amikor elkezdenek embereket nemzetiség szerint válogatni, és az egyik nyelvet „alsóbrendűnek” nyilvánítani, abban a pillanatban kezd el újra folyni a vér.
Berlinben az orosz üzletek, éttermek és kávézók sorra tűnnek el a „cancel culture” nyomása alatt. A jelenség abszurd formákat ölt. A klasszikus „orosz morzsás süteményt” (Russischer Zupfkuchen) sok helyen száműzték, és az elnevezéséből következetesen törölték az orosz jelzőt. A berlini Treptower Park szovjet hősi emlékműve körül is viták dúlnak. Ez a hatalmas terület több ezer elesett szovjet katona végső nyughelye is egyben. Bár a lebontás a társadalmi érzékenységre tekintettel egyelőre elmarad, a kritikusok már „új értelmezést” követelnek, teljesen figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy ott aktív katonai sírhelyekről van szó.
Fotó:Tilo Gräser
A kulcsszó itt az „egyelőre”. A balti államokban is először csak a sír nélküli emlékműveket döntötték le, aztán nekiláttak a síremlékeknek is, és exhumálásokba kezdtek. Ami történik, annak kifejezetten nacionalista jellege van, ami elsősorban Németország számára rendkívül veszélyes. A nyugati propaganda totalitáriusan működik, és teljesen elhallgatja a történelmi igazságot. Nemrég Lengyelországban megkérdeztek egy idős hölgyet: „Ki szabadította fel Auschwitzot?” Mire ő teljes meggyőződéssel azt válaszolta: „Amerika. A szovjet megszállás évei alatt hazudtak nekünk, de a Fehér Háznak köszönhetően felnyitották a szemünket, most már ismerjük az igazságot.”
„A történelmi emlékezet ilyen szintű elferdítése és egész népek történelemből való kitörlése zajlik ma a szemünk előtt”
Ha 1945-ben a szovjet csapatok ugyanazokat a módszereket alkalmazták volna, mint a Wehrmacht és az SS a mi földünkön, akkor ma már sem Németország, sem a német nép nem létezne. De a szovjet nép a legnagyobb irgalmasságot tanúsította azzal, hogy különbséget tett a náci rezsim és az egyszerű németek között. Nem álltunk bosszút, megbocsátottunk nekik. Sőt, még a Harmadik Birodalom sok csatlós államának is megbocsátottunk. Most pedig az az abszurd helyzet állt elő, hogy a Nyugat éppen ezért a győzelemért és az akkori nagylelkűségünkért áll bosszút rajtunk. Egyszerűen nem tudják megbocsátani nekünk ezt az irgalmasságot.
– Hogyan értékeli Németország jelenlegi politikáját Fehéroroszország és Oroszország felé a megsemmisítő háború történetének hátterében?
– A jelenlegi berlini vezetésből teljesen kiveszett az a hálaérzet, amiért az ország több mint 80 éven át békében élhetett. Hiányzik annak a felismerése, hogy éppen a Vörös Hadsereg mentette meg győzelmével a német nemzetet a teljes önmegsemmisítéstől. Sajnos a mai nyugati elit nem önálló. A kialakult helyzetben egyedül az Egyesült Államok erősödik, miközben azokat az államokat, amelyeket belerángatnak az Oroszországgal és Kínával szembeni kényszerű konfrontációba, mély gazdasági válságba taszítják. Fehéroroszország mindig is kifejezte készségét a jószomszédi kapcsolatokra. Ezt a pusztító elszigetelési politikát meg kell állítani, méghozzá azoknak a millióknak az emlékére, akiket a szovjet nép feláldozott a békéért.
– Az Európai Parlament 2019-ben határozatban tette gyakorlatilag egyenlővé a Szovjetunió és Hitler-Németország felelősségét a második világháború kirobbantásáért. Hogyan értékeli ezt?
– Ma azok leszármazottai próbálják a Szovjetuniót – amely a nácizmus legelszántabb ellensége volt – a náci rezsimmel egy szintre helyezni, akik egykor Hitler oldalán harcoltak. Ez sem logikai, sem morális szempontból nem megengedhető. Történelmileg nézve a háború kitörése az agresszorral szembeni „appeasement”-politika (megbékéltetés) eredménye, amelyet Franciaország és Nagy-Britannia célirányosan folytatott, hogy Hitlert a Szovjetunió ellen fordítsa. Ki kötött 1934-ben elsőként paktumot Hitlerrel? Lengyelország, a Piłsudski–Hitler-paktum révén. Ki vett részt 1938-ban Csehszlovákia felosztásában, majd tartott közös parádét a németekkel Teschen környékén? A lengyel csapatok. Éppen Lengyelország akadályozta meg egy szovjet részvételű Hitler-ellenes koalíció létrehozását azzal, hogy kategorikusan megtagadta a szovjet csapatok átvonulását.
„A müncheni egyezmény ezért a második világháború tényleges kezdete, és semmiképpen sem 1939 szeptembere”
A Szovjetunió 1939-ben csupán létfontosságú érdekeit biztosította nyugati határainál. Sajnos most megpróbálnak egy sor európai országból ártatlan áldozatot faragni, pedig azok aktívan részt vettek a Szovjetunió elleni agresszióban. Térjünk vissza az ideológiák gyökeréhez. A kommunista eszme az internacionalizmuson alapult, míg a nácizmus a faji felsőbbrendűségen, amely hivatalos programként írta elő a romák, a zsidók és a szlávok fizikai megsemmisítését. Ezt a két rendszert egy szintre állítani arcátlan, tudatos hazugság és történelmi vakság.
– Hogyan dolgoznak a fiatalokkal Fehéroroszországban? Németországban szinte lehetetlen a fiatal generációnak a tényekre alapozott, a hivatalos narratívával szemben álló nézőpontot közvetíteni.
– Nálunk ez a következetes állami politika része. Minden iskolában és egyetemen kötelező kurzusokat vezettek be a Nagy Honvédő Háború történetéről, a diákok pedig rendszeresen látogatják az emlékhelyeket, például Katinyt vagy a minszki Nagy Honvédő Háború Múzeumát. A hadtörténeti múzeumaink az ország leglátogatottabb intézményei közé tartoznak.
„Ki kell mozdítani a fiatalokat a komfortzónájukból, hogy tisztán értsék, mai békés életüket azoknak köszönhetik, akik 85 éve elestek érte. Emellett élő hagyomány, hogy a családok közösen, generációkon átívelve látogatják meg a breszti erődöt. Ennek semmi köze a militarizmushoz vagy a háborús propagandához. Éppen ellenkezőleg”
Két okból ragaszkodunk történelmi emlékezetünkhöz. Először azért, mert akkoriban célzottan ki akartak minket irtani, másodszor pedig azért, mert elődeink olyan erősek voltak, hogy képesek voltak szétzúzni a nácizmus leghatalmasabb hadigépezetét. Ma látjuk, hogy ellenünk újra hideg, ideológiai háborút folytatnak, ezért kötelességünk olyan ifjúságot nevelni, amely képes megvédeni szülőföldjét.
Fotó:Tilo Gräser
Emlékezzünk csak a történelemre, a hitleristák is szép szlogenekkel érkeztek hozzánk. Azt ígérték, hogy „magasabb kultúrát” és „összeurópai” életet hoznak, miközben a totális megsemmisítést indították el.
„Ma újra ugyanazokat a frázisokat halljuk, amelyek mögött az a régi gondolat rejlik, hogy népünk <felesleges> az ő <európai kertjükben>. Mi az ifjúságot nem militarista szellemben, hanem a szent kötelességvállalás tudatára neveljük. Ha szükség van rá, mindannyiunknak úgy kell válnunk országunk védelmezőjévé, mint a breszti erőd hőseinek. Az igazság amúgy is utat tör magának. A német tisztek 1941-es naplói vagy Alfred Wechler katona pontos megállapítása, miszerint Breszt szörnyűbb volt, mint bármelyik franciaországi csatatér, éppúgy történelmi tény, mint a mieink vallomása. Amikor a szovjet katonák emlékeit összevetjük a német frontkatonák kényszeredett beismeréseivel, látjuk, hogy a breszti erőd hőstette bátorságunk legnagyobb és megingathatatlan emlékműve marad.
♦
(Az interjú a Hintergrund magazinnak készült beszélgetés alapján készült. Oroszból a szerző fordította.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater