Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal az orosz folklór, a mesék világába vezet el bennünket. Manók, varázslók és boszorkányok világába. S ha már itt járunk, elkerülhetetlen, hogy megismerkedjünk Alekszandr Nyikolajevics Afanaszjevvel, aki a 19. században tudományos alapokra helyezve az orosz néprajz és a folklór kutatását, fáradhatatlanul járta a mesék és a népköltés végtelen birodalmát. S ebben nem zavarta az sem, hogy a mese abban korban nem volt veszélytelen műfaj.

Hiszik, vagy nem, de így igaz. Még akkor is, ha szentek életét tartalmazza. Az orosz folklór első nagy kutatója 1860-ban kiad egy 33 népi legendát tartalmazó könyvet. A népköltészeti alkotások a szentek és Krisztus életéről szólnak. A Szent Szinódus utasítására a kis könyvecskét azonnal elkobozzák és bezúzatják… Pedig a válogatást összeállító szerző gyermekkori okításában a helybéli papok is részt vettek. Talán nem túl eredményesen. A sors kegyetlen játéka révén a hétgyermekes család hamar elveszítette az édesanyát, és a szellemi gondoskodás a gyermekekről a helyi járásbíróságon dolgozó apára hárult, illetve azokra, akik kéznél voltak.

„Nem könnyen indult Alekszandr Nyikolajevics Afanaszjev (1826-1871) élete. Bár a tanulással félárvasága ellenére igazából nem volt gondja”

Kiváló eredménnyel végzi el a voronyezsi gimnáziumot és – az apai hagyományt követve – felvételt nyer a moszkvai egyetem jogi karára. Nem is akárki, a kor egyik jeles és a cári renddel nem éppen békülékeny viszonyban lévő történésze és államjogásza, Konsztantyin Kavelin mellé kerül, s az ő irányítása alatt írja meg első és egyetlen jogi tanulmányát.

Munkája felolvasásán pechére jelen van Szergej Uvarov (1786-1855) népoktatási miniszter. Aki ugyan, mint oktatást szervező hivatalnok sokat tett az orosz nép szellemi felemeléséért, többek között az ugyancsak elhanyagolt moszkvai egyetem talpra állításával, gondolkodásmódja azonban a hivatalos népiség államilag támogatott retrográd irányzatához sorolta. Természetes, hogy az ifjú kutató tanulmánya „Az állami (önkényuralmi) princípium hatása az orosz büntetőjogra a XVI-XVII. században” – már a címe is rebellis – nem igazán nyerte meg a magas rangú vendég tetszését. Megakadályozni nem tudta, hogy a fiatal tudós megszerezze a kandidátusi címet, viszont tudományos munkáját az egyetemen nem folytathatta.

„Egy jogtudóssal kevesebb lett az orosz tudomány történetében, viszont a folklór szert tett egy elhivatott kutatóra”

Miután nem sikerült a jogi pályán elhelyezkednie, Alekszandr orosz történelmet és irodalmat tanít az egyik legnevesebb moszkvai magánintézetben. A csak fiúkat oktató intézményt egy elzászi lelkipásztor, L. Ennes alapította és 14 éven át minőségi oktatásban részesítette a jómódú kereskedő családok gyermekeit. Afanaszjev itt sem maradt sokáig, hamarosan állami szolgálatba lép, a külügyminisztérium archívumában, melynek egyik vezető tisztségviselője lesz. Ő felügyeli a régi kéziratok, oklevelek nyomtatását és áldozatos munkája jutalmaként elnyeri a címzetes tanácsos rangot. Közben pedig lelkesen jár a zsibpiacokra, többek között az 1934-ben, Moszkva nagy átrendezésekor lebontott Szuharev-toronyhoz, és szorgalmasan látogatja a régiség árveréseket. Könyvek, kéziratok után kutat, melyek majd később terjedelmes és értékes házi könyvtárához szolgálnak alapul.

„Hamarosan egyik állandó szerzője lesz a Szovremennyik folyóiratnak, melynek Puskin 10 hónapig szerkesztője volt. Izgalmas tanulmányokat jelentet meg az orosz folklórról”

Manókról már sokat hallottunk és olvastunk.  Az orosz népköltésben inkább a „házi szellem” kifejezés illene rájuk. Amolyan mitikus házi urak, az otthon őrzői, védőszentjei, akik biztosítják az ott élők békés életét. És nem csak azt. Sokkal pikánsabb dolgokat is. Az asszonynép termékenységét. És természetesen a háznép, sőt még a jószágok egészségét is.

Ugyan miképp kerülhet egy apró termetű, jó szándékú szellem a házhoz? Afanaszjev ezt is kikutatta. A fogalom a kereszténység felvétele előtti időkből származik, de a pravoszláv hitvilág is átvette. Bűnbe esett, és büntetésből a földre száműzött angyallal azonosították. Mint ismeretes, a pravoszláv vallás megköveteli az új épület felszentelését, hogy elűzzék az esetleges gonosz szellemeket, démonokat. A néphagyomány szerint szellemként kísérthet a ház egyik korábbi, időközben elhalálozott lakója, akire az égiek büntetésből testálták a feladatot, hogy mint szellem óvja a házat a csapásoktól, az átoktól. Tudjuk, hogy a Kőműves Kelemen legenda nem igazán magyar származék, amolyan vándor sztori, szinte minden nép folklórjában, sőt, hitéletében szerepel, mint áldozat hozatal. Először emberi, – később állatáldozattá szelídül – hogy az otthon, melynek falait felhúzzák, nemzedékeken át biztonságos lakhelyül szolgáljon.

„Látott valaki is olvasóim közül házi manót? Többnyire elhunytak küllemét öltik magukra, kis csavarral. Miután túlvilági lények, hordoznak némi állati jelleget is, szőrösek, körmük hosszú, frizurájuk borzas. Gazdag házban illően fel vannak öltözve, többnyire övvel összefogott kaftánba bújnak, szegényben csak szőr takarja szemérmüket”

A manók emancipáltak, noha akkor jelentek meg először az emberek életében, amikor ezt a fogalmat még nem ismerték. Nőszemélyek is vannak közöttük. Na, nem olyan szépek, mint mesetársaik a sellők, de nem is olyan rémisztőek, mint a velük gyakran együtt szereplő félelmetes gonosz boszorkányok.

Első asszonyom szüleinek falusi gerenda házikójában a nagymama mindig a kemence tetején hevert, télen melegben, nyáron hűvösben. Mondhatnánk, hogy a kemence sutban. Ez a házi szellemeknek is kedvenc helye. Vagy a tiszta sarokban rejtőznek, amit az orosz a „красный” szóval jelöl. Bizony ennek a szónak az eredeti jelentése nem a napjainkra politikai értelemmel felruházott vörös volt, hanem semlegesebb: „szép”. Ezért is helyesebb a Vörös tér eredeti értelmezése, amire már kevesen emlékeznek.

Mennyi érdekes legenda fűződik a kis teremtésekhez! Házi manó nélkül otthon nem épülhetett, nélküle nem költözhettél. Ha építkeztél, a gerenda váz négy sarkába, ha van a pince, annak négy szegletébe egy-egy pénzérmét ajánlatos volt elhelyezni, hogy szent legyen a családi béke.

„Afanaszjev kutató szenvedélye azért a manóknál jóval tovább ment. Felkutatta a varázslók és boszorkányok világát is a népköltésben”

Mert szép számmal előfordulnak a mesékben férfiak, akik természetfeletti tulajdonságukkal, erejükkel képesek csodát tenni. Ezt a jellemvonásukat vagy születésüktől hozzák magukkal, vagy azért rendelkeznek vele, mert szövetséget kötöttek földöntúli, sötét erőkkel. Női megfelelőjük a vajákos asszony, vagy népszerűbb – inkább népszerűtlene nevén a boszorkány. Égetni valóak, s ezt három évszázadon keresztül, nem maradva el a fejlett nyugattól, Oroszhonban is meghonosították.

Hihetetlen, de a legutóbbi akadémiai felmérések szerint az orosz hölgyek több mint fele még mindig számít a vajákos asszonyok segítségére. Ergo: hisz természetfeletti erejükben. Sokan vannak, akik rendszeresen látogatják a jósnőket, az asztrológus jövendőmondókat.

Ugyan miért is ne tennék, amikor az orosz irodalom olyan klasszikusai nyújtanak támaszt hitükhöz, és olyan nagyszerű, mesealakokban dúskáló művekkel, mint Puskin „Ruszlán és Ludmilá”-ja vagy Gogol varázslatos tündér-elbeszélései az „Esték egy gyikanykai tanyán”.

„A boszorkányokat tipologizálták. Van, aki már eleve boszorkánynak született, míg mások egyezségre lépve az ördöggel tanulták ki a szakmát”

Ismerünk helyeket, ahol szívesen jelentkeznek a varázslók és időszakokat, amikor tömeges felbukkanásukra lehet számítni, mint Szent Iván éjjelén. Közéjük sorolják a vámpírokat, akik az őket ért igazságtalanságért állnak bosszút. Gogol a már említett novelláiban ezeket nagy művészi erővel mutatta be.

Akár a kortársi politika PR fogásai közé is sorolhatnánk a boszorkányokon gyakorolt vízpróbát. A megvádolt nőt pucérra vetkőztették, kezét-lábát összekötözték, és bedobták a folyóba. Ha elsüllyedt és megfulladt, akkor kijelenthették, teljesült az isteni igazságszolgáltatás. Ha szerencsétlen mégis valamikképp kievickélt a partra, akkor máglyán megégették. Megállapították, az hogy ki tudott jönni a vízből, azt bizonyítja, hogy istentelen, természetfeletti erővel rendelkezik, tehát boszorkány. Ez a „ha akarom vemhes, ha akarom nem„ módszer, találékonyan alkalmazzák a mindennapi politikai gyakorlatban.

Afanaszjevet azonban nem csak a mesék birodalmában tett nagyszerű kutatómunkájáért tiszteljük. Helyét gyorsan megtalálta a változást követelő értelmiségiek körében. Levelezésben állt Alekszandr Ivanovics Herzennel (1812–1870) az orosz forradalmi demokraták első nemzedékének kiemelkedő képviselőjével, aki mint materialista filozófus, az orosz szocialista gondolkodás a narodnyikság eszmevilágának a megteremtője volt.

„És ekkor Afanaszjev a hatalom szemszögéből nézve ismét megengedhetetlen hibát követett el, nem mesebelit, hanem mindennapi politikait. 1862-ben találkozott Vaszilij Kelszijevvel, Herzen harcostársával. Lakásán házkutatást tartottak, perbe fogták, majd elbocsátották állásából. És megtiltották, hogy állami szolgálatba léphessen”

Mindez azonban a jeles irodalmárt nem akadályozta abban, hogy tovább kutassa a mesék és a népköltés végtelen birodalmát. Több könyvet adott ki. A „Mese és  mítosz”-t majd korszakos munkáját, „A természet ábrázolása a szláv népköltésben”-t, amiben összegezte mindazt, amit a natúrmitológiából átvett, összevetve a szláv folklór nyelvezetét más európai nemzetek népköltésével.

Afanaszjev bátor volt, és modern gondolkodású. Nemcsak a politikában, de az emberi erkölcs megítélésében is. „Dédelgetett orosz tündérmesék” címmel szemrevaló kötetet állított össze erotikus orosz népmesékből. Miután gyűjtött némi tapasztalatot a hazai vaskalapos cenzúráról, ezt a könyvét már nem merte Oroszországban közre adni, Genfben jelentette meg. A kiadó is konspiratív formában került rá a könyvre „Tipari szerzetesek közössége” néven, és mellé még egy nagyarázó megjegyzést is beszúrt a kolofonba: „Megjelent kizárólag archeológusok és bibliofilek számára korlátozott példányban.” Hogy a prüdéria a későbbiekben is milyen erős volt szülőföldjén, azt jellemzi, hogy hazai kiadása csak jóval a rendszerváltás után, 1992-ben valósult meg.

Veszélyes műfaj lenne tehát a mese? Az attól függ, mikor, hol és kik művelik. Szerencsére ezek a mindennapos életbeli tanulságok nem riasztották el Alekszandr Afanaszjevet abban, hogy megírja fontos, a mai néprajz- és mesekutatók számára alapvető munkáit. A mese ma is él és virul és szórakoztat milliókat.