Az én generációm harminc évvel ezelőtt fiatalként élte át a csodát. Igen, mert bárki bármit is mond ma, a rendszerváltás, a szocialista rendszer összeomlása valóságos csoda volt. S hogy tényleg az volt, azt bizonyítja az is, hogy egyre többen akarják kisajátítani, újraírni, felülírni. Idézzük fel a lengyelek történetét, akik mindenkinél jobban megélték ezt a csodát.

Hogy mi volt a legfontosabb a rendszerváltáshoz vezető úton? Reagan kemény szovjet ellenes politikája, a szovjet rendszer végelgyengülése, Mihail Gorbacsov peresztrojkája, II. János Pál színre lépése vagy a Szolidaritás? Fontossági sorrend nem állítható fel közöttük. Sőt, a tényezőket a legtöbbször nem is hallhatjuk együtt. A hangsúly általában jelentős mértékben függ ugyanis attól, hogy hol és kivel beszélgetünk e témáról.

Én  mások mellett Jerzy Eislerrel, a legújabb kori lengyel történelem kiváló ismerőjével beszélgettem ezekről az időkről. Van annak már vagy másfél évtizede.  Felidézett egy esetet, ahol a szelektív emlékezetű francia kutatókban fel sem merült, hogy megemlítsék Ronald Reagan történelmi szerepét. Számukra ugyanis egyértelmű volt, hogy Párizs erőltette Washingtonra a fegyverkezési- és gazdasági versenyt. De felhozta példaként Lengyelországot is, ahol a radikális jobboldal nem akarja elfogadni, hogy a rendszerváltáshoz bizony Gorbacsovnak is sok köze volt. Mint fogalmazott,

„egyetért Gorbacsovval, aki a Nobel-békedíj átvétele után tréfásan azt mondta, hogy ezt az elismerést nem azért adják, amit valaki tesz, hanem azért, amit nem tett. Esetében tehát azért, hogy nem vitte be a tankokat Közép-Európába”

Az 1989-es esztendőhöz vezető úton sokakat meg kell említeni. Így akár a párt reformerőit vagy az hajlíthatatlan emberek sorát felvonultató emigrációt. Kemény antikommunizmusuk nem ismert semmilyen kompromisszumot, ezért aztán az ellenzék is meg-megmosolyogta vagy vállrándítással elintézte e kérlelhetetlen embereket, mondván, nem pragmatikusak. A rendszer lebontásában azonban benne van az ő kezük is. Tehát a váltás sok tényezőn múlt.

A Szolidaritás elévülhetetlen érdemeiről már sokan és sokat beszéltek, anno azonban Eisler professzor is kiemelte, ha a Szolidaritás mellett nem tíz, hanem tizenöt-húsz millióan lettek volna, e csoda akkor sem mehetett volna végbe a lengyel pápa és Reagan kemény antikommunizmusa nélkül. E sorban döntő jelentőségű II. János Pál első, 1979-es lengyelországi zarándoklata. A pápa előtt letérdelő lengyelek igazából akkor emelték fel a fejüket, álltak fel a térdeplésből.