Némi – vélhetően a nagyközönségnek szánt – közjátékot követően végül Berlin és Washington megállapodtak a nyugati harckocsik tömeges ukrajnai szállításáról. A notóriusan emlegetett tavaszi ukrán ellentámadást így Kijev elviekben már nyugati eszközökkel kezdhetné meg. Ám az első látásra impresszív adatok mögött a valóság sokkalta bonyolultabb, és a várt harctéri áttörés nem feltétlen jön el még a beígért tankokkal sem.

Az információs dömping közepette érthetően felmerül az olvasóban az az egyszerű kérdés, hogy „mit is érnek valójában a nyugati tankok?” Nos, elsőként érdemes azt megvizsgálni, egyáltalán pontosan hány harckocsit kap Ukrajna, mivel még abban sincs teljes egyetértés.

„Az e sorok írásakor elérhető adatok alapján az elkövetkező hónapokban 77+6 nyugati és 60 szovjet eredetű harckocsi átadása vehető biztosra, míg további, nagyjából 80-100 egység bejelentése várható”

Bár ez még mindig nem éri el a Valerij Zaluzsnij ukrán vezérkari főnök által a sikeres ellentámadás feltételeként tavaly decemberben belengetett 300-as értéket, ám így is az elmúlt időszak egyik legnagyobb nyugati felajánlását láthatjuk. Egyúttal a 300-as darabszám sem véletlen, mivel a szovjet doktrína szerint egy páncélos hadosztálynak többek közt 296 harckocsival, 230 gyalogsági harcjárművel és 54 önjáró tüzérségi löveggel kell rendelkeznie. Kijev pedig haderejének reorganizációja során úgy tűnik a nyugati technika segítségével legalább egy páncélos hadosztályt kíván kiállítani, az újonnan létrehozott 9. és 10. hadtestek segítségével, amelyeket többségében nyugati technikával kíván felszerelni.

„Így nem véletlenek az elmúlt időszak nagyobb számú szállító harcjármű felajánlásai sem”

Ugyanis a nehézdandárok létrehozásához a harckocsik mellett szükség van a gépesített gyalogságot szállítani képes csapatszállítókra, valamint az ellenséges járművekkel harcot felvenni képest gyalogsági harcjárművekre. Támadás során a harckocsikat, mint a dárda hegyét kell elképzeljük, amelyekkel az említett csapatszállítók és harcjárművek közösen mozognak. Egyúttal a támadás sebességét pedig mindig a leglassabb egységek határozzák meg, amely jelen esetben a csapatszállítók terén mutatkozik.

„Bár a felajánlott létszámot figyelembe véve mindenképp impresszív felhozatalt láthatunk, az ördög a részletekben rejlik. Ami pedig nem más, mint a felajánlás összetétele”

Az említett 77+6 nyugati harckocsi közül ugyanis 14-t már az általunk részletesen vizsgált, erősen megosztó Challenger 2 típus tesz ki, 31-et pedig a Washington által felajánlott, ám pontos szállítási idővel nem rendelkező M1A2 Abrams. Egyúttal a 60 lengyel PT-91 Twardy esetében még mindig érkezik szovjet eredetű technika Ukrajnába. Utóbbiak tekintetében egy, az 1990-es évek műszaki szintjét képviselő, részlegesen modernizált T-72M-ről beszélhetünk reaktív páncélzattal, fejlesztett szenzorokkal, valamint új meghajtással.

Ám a PT-91 esetében az alapot továbbra is az egykori exportverziót jelentő – így a szovjet belpiaci változatnál némileg rosszabb képességű – M platform adja. A gyártás során változó minőségi problémákkal küzdő, a szovjet analógokhoz – és azok orosz modernizációikhoz – képest gyengébb páncélvédelemmel ellátott lengyel és csehszlovák gyártású T-72M-ket a szakértői közösség rosszabb képességűként jellemzi, amely részben az ukrajnai harctéren is megmutatkozott.

„Így a legnagyobb attrakcióként belengetett Leopard 2-ből jelen állás szerint a tavaszi hónapokra mindössze 32+6 darabot kaphat meg Ukrajna”

Utóbbi persze még vélhetően az újabb felajánlások bejelentésével növekedhet – a plusz hatos érték is ezt jelöli, mivel e sorok írásakor futott be a lehetséges spanyol felajánlás hivatalosan még meg nem erősített híre –, ám maximális értéke a 80-100 darabos tartományban fog megállni. Ne feledjük, az egykori szovjet készletekhez képest Nyugat-Európa jóval szerényebb harckocsi állománnyal rendelkezik, amelynek jelentős hányadát az 1990 óta eltelt időszakban vagy eladta vagy egyszerűen szétvágta.

A fukuyamai „történelem vége” koncepció csapdájába eső nyugat-európai országok többsége 2014-ig – sőt egészen 2022-ig – egyszerűen nem volt hajlandó, nemhogy haderejének fejlesztésére, de még annak szinten tartására sem költeni. A túl kései ébredés következménye pedig mint ahogy látjuk a haditechnikai eszközök terén tapasztalható hiány.

„Ráadásul a Leopardok esetében eléggé nagy szórást mutat az átadott példányok technikai színvonala”

Az eddigi 38-ból ugyanis csak a Németország által átadott 14 darab A6 tekinthető a 2000-es évek technikai színvonalát képviselő igazán modern alváltozatnak. Vélhetően azért döntött végül Berlin a Leopard 2A6 modifikáció átadása mellett, mivel régebbi készletek hiányában egyszerűen nem volt más választása. Ne feledjük az A4 verziót Németország már vagy kivonta a hadrendből, vagy eladta – Magyarország is kapott kiképzési céllal 12 darabot –, vagy az arra alkalmas példányokat A5 szintre modernizálta.

Német Leopard 2A6 az orosz tank biatlon NATO megfelelőjének számító Tank Challenge 2018 gyakorlaton

Ellenben hiába számít az egyik legmodernebb verziónak az Ukrajnának felajánlott A6 alváltozat, azokat Berlinnek saját hadrendjéből kell átadnia. Így a fentebb felvázolt probléma következtében az ukrajnai fegyverszállítások már nem csupán közvetetten, hanem közvetlenül is csökkentik a Bundeswehr harcképességét.

„Ezzel szemben Lengyelország, Spanyolország és Kanada – valamint vélhetően a jövőben Finnország, Portugália, Hollandia és Norvégia – az 1980-as évek színvonalát jelentő A4 verziót szállítják az ukrán harctérre”

Az 1979-1992 közt gyártott verzió gyakorlatilag az akkori szovjet T-72A/T-72B kortársaként írható le. Míg páncélvédettség szempontjából az előny T-72 oldalán mutatkozik, addig a fedélzeti elektronika, a tűzvezető rendszerek, valamint optika terén a Leopard 2A4 áll fölényben. Ennek következtében papíron még rossz látási körülmények közt is a Leopard 2A4 messzebbről képes detektálni és azonosítani az orosz harckocsikat, valamint a kulcsfontosságú első találatot is nagyobb pontossággal tudja bevinni.

Ám a gyakorlati alkalmazás jócskán eltér az elméletitől, és pont az ukrajnai harctér sajátosságai miatt a felderítés terén mutatkozó előnyt a földrajzi és településszerkezeti sajátosságok miatt az ukrán fél nem tudja kihasználni. A harcérintkezések döntő többsége a 3-4 kilométeres távolság helyett nem egyszer csupán pár száz méterre zajlanak egymástól. Ráadásul ne feledjük, hogy egy összhaderőnemi konfliktusról beszélünk, ahol a harckocsik nem egy harctéri vákuumban csapnak össze, hanem azokat egyéb fegyverrendszerek, haderőnemek – mint a légierő vagy a gyalogság – is kiegészítik azok minden előnyével és hátrányával.

„Mik a felajánlott nyugati technika előnyei?”

Elsőként nem szabad elfelejtsük, hogy ukrán szempontból a semmilyen harckocsinál bármelyik opció jobb, mivel mégiscsak a háború egyik legfontosabb fogyóeszközéről beszélünk. Másrészt a nyugati típusokkal – az általunk már tüzetesen átvizsgált Challenger 2 kivételével persze – megnyílik a folyamatos és stabil alkatrészutánpótlás lehetősége Kijev számára, amelyre eddig nem volt lehetősége. Utóbbi pedig az egyik, ha nem legnagyobb előnyt jelenti Kijev számára, mivel a Patriot légvédelem rakétáihoz vagy a 155 milliméteres tüzérséghez hasonlóan a pótalkatrészek nagy tömegben állnak rendelkezésre.

Ami a technikai képességeket illeti, általánosságban elmondható, hogy míg a Leopard 2A4 verziók főképp a régebbi orosz harckocsikra jelentenek veszélyt – T-72B, T-80BV, T-62M és társai –, addig a modernebb T-72B3M, T-80BVM és T-90A/T-90M típusok frontális összecsapásban viszonylag védettnek számítanak a Leopardokkal szemben. Nem véletlen, hogy a Kontakt-5 reaktív páncélzat megjelenése a 2000-es évekre egy teljesen új páncéltörő nyíllövedék – APFSDS – generáció kifejlesztését tette szükségessé, mivel a korábbi típusok egyszerűen hatástalannak bizonyultak a Kontakt-5-el szemben. A „pajzs és a kard” harca pedig az újabb Relikt és Malachit reaktív páncélzat megjelenésével csak fokozódott.

Kontakt-5 reaktív páncélzattal felszerelt T-80U és az amerikai M829A2 páncéltörő nyíllövedék találkozása

„Ám a Leopard 2A6 és az M1A2 Abrams változatok már nagyobb veszélyt jelentenek az újabb típusú orosz harckocsikra”

Utóbbiak már újabb generációs nyíllövedékekkel, valamint fejlettebb páncélzattal rendelkeznek a még modernebb fedélzeti elektronika mellett. Fontos viszont leszögezi, hogy az Ukrajnába szállított nyugati technika többsége az adott típus exportverziójaként jellemezhető. Azaz a belpiacos változatokhoz képest némileg rosszabb jellemzőkkel bírnak ezek az egységek.

Ez igazán harctéri teljesítmény érdemi szinten nem befolyásolja, ám bizonyos érzékeny technológiák biztosan nem fognak megjelenni ukrán használatban, mivel a Nyugat jogosan fél azok esetleges orosz kézbe kerülésétől.

„Egyúttal fontos tisztázni a szegényített urán kapcsán felmerülő kérdéseket”

Ugyanis az orosz diplomácia már a szállítások bejelentésekor közölte, amennyiben szegényített urán tartalmú fegyverzet érkezik Ukrajnába, Moszkva azt egy piszkos bomba bevetésével fogja egyenértékűnek tartani.

„Ám sem a német, sem pedig amerikai technika nem fog szegényített uránnal érkezni”

A Leopardok esetében ez a probléma fel sem merül, mivel Berlin hagyományosan ódzkodik a technológia alkalmazásától és mind a páncélzat, mind a páncéltörő nyíllövedékek – APFSDS – esetében inkább a volfrám ötvözeteket részesíti előnyben. Ráadásul szegényített uránt hagyományosan atomhatalmak alkalmaznak, mivel egyszerűen a technológia is kéznél van, illetve az anyag gyakorlatilag az urándúsítási folyamat során felszabaduló, szinte ingyen melléktermék. Így a szegényített urán alkalmazása nem csak az Egyesült Államok, de Oroszország, Nagy-Britannia, valamint Franciaország részéről is bevett gyakorlat.

„Washington részéről a technológia érzékeny mivolta miatt fel sem merült a szegényített uránt tartalmazó páncélzattal felszerelt Abramsek vagy az urántartalmú nyíllövedékek szállításának gondolata”

Ugyanis ez már egy évtizedes szinten bevett eljárásmód, mivel Lengyelország kivételével Washington még a legszorosabb szövetségeseinek sem szállított szegényített uránt tartalmazó páncélzattal felszerelt Abramset. Tajvan, Szaúd-Arábia, Egyiptom, Irak, de még Ausztrália is csak uránbetét nélküli páncélzatú átalakított Abramseket kapott, amelyekhez természetesen csak wolfram ötvözetű nyíllövedékek tartoztak. Érthetően mind az említett országok hadrendjében álló Abramsek, mind a jelen állás szerint legkorábban 2024-ben megérkező ukrán példányok teljesítménye el fog maradni amerikai társaikhoz képest, ám még így is szignifikánsan jobb védelemmel fognak rendelkezni a Leopardokhoz képest.

„Mik a felajánlott technika hátrányai?”

Nos, elsőként a logisztikai aspektus kétélű, mivel amennyire előny alkatrészellátás terén, annyira hátrány minden más aspektusból. Avagy a szovjethez képest karbantartás igényesebb nyugati típusokhoz külön ki kell építeni a saját kiszolgáló infrastruktúrájukat, amelyek ráadásul a Leopard 2, Challenger 2 és M1 Abrams esetében mind különböznek. Külön pótalkatrészeket kell tartani mindegyik típushoz, sőt az Abrams esetében még a gázturbina karbantartásának külön igényeit sem lehet figyelmen kívül hagyni.

Nem véletlen az sem, hogy a kezdeti időszakban zsákmányolt orosz technika csak sporadikusan jelenik meg ukrán hadrendben, mert ismételten csak egyszerűen logisztikai háttér hiányában Kijev nem tudja azokat működtetni.

Zsákmányolt orosz T-90

„Az ukrán oldalon jelentkező típuskavalkád gyakorlatilag egy logisztikai rémálmot eredményez Kijev számára”

Míg a nyugati típusokkal együtt csak a harckocsik terén Kijevnek hat típussal – T-64, T-72, T-80, Challenger 2, Leopard 2, M1 Abrams – kell számolnia, addig Oroszország esetében utóbbi érték csupán négyet – T-62, T-72, T-80, T-90 – tesz ki, az alváltozatokat nem számolva. A helyzet pedig csak egyre romlik a csapatszállítók és a gyalogsági harcjárművek terén, ahol ukrán oldalról már szabályos zsibvásár hangulat alakul ki az M2 Bradleyktől a francia VAB-on, a finn Sisun és M113 alváltozatokon át egészen az egykori szovjet BMP-kig. A túl sok rendszerben tartott típus önmagában túlzott terhet ró a véges kapacitásokkal működő ukrán logisztikára, amely hosszú távon egyszerűen képtelen lesz mindegyiket megfelelően működtetni.

A kiszolgáló infrastruktúrát viszont lehetőleg a frontvonaltól minél kisebb távolságban kellene kialakítani, hogy a sérült technikát minél hamarabb vissza lehessen szállítani a harctérre. Ám itt viszont az orosz rakétacsapások veszélye fenyeget és a létesítményeket túlságosan közel helyezve a frontvonalhoz azok szinte az első pillanatban megsemmisülhetnek. Továbbá a nagyobb beavatkozásokra, nagyjavításokra vélhetően már a bevált módszer szerint Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Németországban kerülhet sor, mivel a megmaradt ukrán háttéripar erre egyszerűen nem képes, az energia és szakemberhiányról nem beszélve.

„Akárcsak ahogy azt már a Challenger 2 esetében említettük, a legnagyobb problémát vélhetően a szovjet típusoknál nehezebb össztömeg jelentheti”

Utóbbi együtt jár a megnövekedett talajnyomással, aminek következtében a nyugati típusok nehezebben tudnak mozogni terepen. Kifejezetten igaz ez a tavaszi és őszi raszputyica időszakára, ahol sokszor még a 44-46 tonnás orosz tankok is elakadnak. Gondolhatjuk mi várhat ilyenkor az 55-62 tonnás Leopardokra, a 69 tonnás Challenger 2-re vagy a szintén 62 tonnás M1A2 Abramsre.

Mint az alábbi videón is látszik, még a harmadával könnyebb T-72M1-ek vontatásához is két másik harckocsi szükséges

Ráadásul a Challenger 2 esetében megmutatkozó problémák csak fokozódnak, avagy sem a közlekedési infrastruktúra – avagy a szovjet hidak általában 50 tonnás maximális terhelésre lettek méretezve – sem a műszaki mentő járművek nem alkalmasak a nyugati típusok kiszolgálására. Nem véletlen, hogy Washington 8 darab M88A2 Hercules, míg Berlin 2, Leopard 2-n alapuló Bergepanzer 3 műszaki mentőt küld Ukrajnába, hogy legalább minimális szinten legyen elérhető kiszolgáló jármű a csapatoknál. Bár utóbbi mennyiség gondolhatjuk mennyire elegendő 83 nyugati harckocsi mellett.

„Mik lehetnek az orosz válaszlépések?”

Ismét visszautalva az ukrajnai háború összhaderőnemi mivoltjára, Oroszország vélhetően egyszerre fog direkt és asszimetrikus választ is adni a felmerülő kihívásra. Direkt alatt főképp a már az ukrajnai tapasztalatok alapján részben átalakított és így magasabb védelemmel rendelkező T-72B3M obr. 2022, T-80BVM obr. 2022, valamint T-90M harckocsik szállításának felpörgetése várható, amelyekhez vélhetően a szükséges, nagyobb átütéssel rendelkező nyíllövedékek is társulni fognak.

Ne feledjük, mindeddig az orosz haderőnek főképp az 1970-80-as évek technikai színvonalát képviselő szovjet, majd később lengyel, illetve csehszlovák gyártású típusokkal kellett szembenéznie, amelyek ellen a korábbi generációs páncéltörő fegyverzet is elegendőnek bizonyult.

„Másrészt a harckocsikra a legnagyobb veszélyt továbbra sem az ellenséges harckocsik, hanem a légierő, a tüzérség, a gyalogsági páncéltörő fegyverek, illetve legújabban az öngyilkos drónok jelentik”

Mondanunk sem kell, gyakorlatilag mindegyik esetben Moszkva kategóriákkal nagyobb készletekkel rendelkezik az említett fegyverzetekből Ukrajnához képest, amely magas eredményességgel is párosul. Gyakorlatilag a kézi páncéltörő fegyverzet esetében Oroszország a felülről támadó, úgynevezett top attack fegyverzet kivételével a világ vezető fejlesztője, nem egy esetben 1000-1500 milliméteres átütésű típusokat gyártva. Hasonló a helyzet a harci helikopterek esetében, ahol a Kamov Ka-52 meglepően nagy eredményességet mutatott az ukrán páncélos technika leküzdésében. Illetve a Lancet típusú öngyilkos drónokról sem szabad megfeledkezni, amelyek gyártása az elmúlt hónapokban jelentősen felfutott és Moszkva nagy számban kezdi ellátni vele harcoló csapatait.

Így az újabb típusú harckocsik szállításának felpörgetése mellett Moszkva vélhetően még nagyobb mértékben fogja csapatait páncéltörő fegyverzettel felszerelni. De az sem elképzelhetetlen, hogy Oroszország a Shahed drónok mintájára Irántól kér segítséget további légi indítású precíziós fegyverzet gyártása terén.

„Végszóként elmondható, hogy bár technikai téren a nyugati harckocsik mindenképpen minőségi ugrást nyújtanak Ukrajnának és enyhítenek a háború kezdete óta folyamatosan jelenlévő nehéztechnika hiányon, ám a hangzatos szólamokkal ellentétben önmagukban továbbra sem elegendőek egy sikeres átfogó ellentámadás megindításához”

A háború az elkövetkező hónapokban mindenképpen magasabb fokozatba fog kapcsolni, ám amíg a hadászati kezdeményezés Moszkvánál marad, addig a nyugati katonai segélyszállítmányok csupán a harcok idejének elnyújtását teszik lehetővé.