„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
„Végső soron a Challenger 2 harckocsik átadásának legnagyobb nyertese London”
Forrás:Wikipédia/Brit Védelmi Minisztérium
Szakértői szemmel nézve néha már szinte fájdalmas érzés olvasni a hazai média egyes írásait az Ukrajnának nyújtott katonai segélyszállítások kapcsán. A tudósítások rendszeresen a hozzá nem értés miatti alapvető tárgyi tévedésektől hangosak, összemosva egymástól teljesen eltérő kategóriákat és terminológiákat.
„Példának okáért az éppen csak minimális páncélzattal ellátott csapatszállító még mindig nem csereszabatos a harckocsival, ahogy a gyalogsági harcjármű sem <páncélos tank>”
A hadászatban minden egyes alrendszernek megvan a saját szerepe és jelentősége, amelyet nem lehet önkényesen vagy a narratíva kedvéért átírni. Mindemellett viszont egyre inkább eluralkodik a szerzők részéről tapasztalható csodavárásba forduló szurkolói attitűd, amely végképp aláássa a tájékoztatás alapvető céljait. Önmagában semelyik fegyver sem tudja megfordítani a háború menetét, főképp nem az eddig látott mennyiségekben.
Ahogy az alábbi ábrán felsorolt eszközökből is látszik, a haderő esetében egy sokkalta összetettebb, egymásra épülő rendszerről beszélünk, mint ahogy azt a média néha igyekszik bemutatni
Forrás:Imgur
„A túlzott csodavárás legújabb példáját az angol Challenger 2 harckocsik jelentik”
Egyes hazai portálok már „csodatankként” hivatkoznak a szebb napokat is látott típusra, miközben valójában a Challenger 2 az angol hadiipar elmúlt 30 évének állatorvosi lova. Arról nem is beszélve, hogy „csodatank” legfeljebb a második világháborús német propagandában létezett, miután egyik harckocsi sem kilőhetetlen és mindegyik típusnak megvannak a saját előnyei, illetve hátrányai. Ahogy a keleti front harcait, úgy a jelenlegi háborút sem egy típus fogja eldönteni és nincs ez másképp a Challenger esetében sem.
„Mi is igazából a Challenger 2?”
Nos, az 1998-ban hadrendbe állt típus esetében a legmodernebb brit gyártású harckocsiról beszélhetünk, amely viszont fiatal kora ellenére bizonyos aspektusokat nézve már kifejlesztésekor is részben elavultnak számított. Gyakorlatilag a Challenger 2 nem más, mint az egykori Chieftainnel megkezdett fejlesztési vonal végső letéteményese, amely a hidegháború végét lekésve túlságosan későn állt hadrendbe. Akárcsak elődjénél, az eredetileg Irán számára kifejlesztett Shir 2 harckocsi átdolgozott verziójából született Challenger 1-nél, úgy a Challenger 2-nél is végig beárnyékolta a fejlesztési és gyártási periódust a folyamatos pénztelenség.
Challenger 1 az öbölháború idejéből
Forrás:Wikipédia/Brit Védelmi Minisztérium
„Utóbbi végső soron az önálló brit harckocsifejlesztés megszűnésében manifesztálódott”
Az utolsó Challenger 2-k 2002-es leszállítását követően szinte kivétel nélkül minden, a gyártásban részt vevő vállalat vagy csődbe ment vagy megszűnt önálló entitásként létezni. Nem véletlen, hogy a típus későbbi modernizációját és terméktámogatását végső soron épp a konkurens Leopard 2 gyártásában jelentős szerepet vállaló német Rheinmetall többségi tulajdonában lévő vegyesvállalat végzi, mivel önállóan a brit ipar már nem lenne képes még a meglévő példányok működését sem biztosítani.
„Milyen jellemzőkkel bír a Challenger 2?”
A Challenger 2 lényegében az előd Challenger 1 részben átdolgozott alvázára építkező típus egy új toronnyal ellátva. A fő fegyverzetet bár első körre a NATO szabványnak tűnő 120 milliméteres ágyú jelenti, ám huzagolt kialakításának hála az nem kompatibilis semmilyen más nyugati löveggel. Sőt, nem is felel meg a NATO szabványnak. Ez ismét a fejlesztés során fellépő pénztelenségnek tudható be, mivel a tervezők inkább választották a korábbi Chieftain és Challenger 1 típusokkal való visszafele kompatibilitást, mint az átállást az ekkor már az M1 Abrams és a Leopard 2 révén NATO szabvánnyá váló Rheinmetall lövegre. Így bár első körben könnyebbnek tűnhetett a brit logisztika munkája, ám hosszabb távon csak újabb gondok adódtak.
Az alábbi képen is jól kivehető az L30A1 löveg huzagolása
Forrás:format72.ru
„És a lőszerek esetében a problémák csak fokozódtak”
Egyrészt nem véletlenül tértek át a keleti és nyugati harckocsik idővel az egybeszerelt lőszert alkalmazó sima csövű ágyú használatára, mivel mind a kumulatív gránátok, majd leváló köpenyes nyíllövedékek hatékonyságát egyszerűen csak rontja a huzagolás. Előbbi esetben a forgás következtében csökken a kumulatív sugár átütése, utóbbinál a szükséges kiemelten magas nyomásviszonyok nem alakíthatóak ki a huzagolás miatt.
„Ám mint számtalan esetben az életben, a brit mérnökök az alkalmazott gránátok terén is inkább külön utat választottak”
A kumulatív vagy páncéltörő helyett ugyanis az úgynevezett rogyókúpos repeszgránátot – HESH – preferálták, amely lényegében olyan gránátot jelent, amely nagyobb mennyiségű robbanóanyagot „tapaszt fel” az ellenséges harckocsi páncéljára, majd robbantja be. Így a kumulatív gránátok páncélt átégető folyékony rézsugara vagy bárminemű behatolás helyett a pusztítást maga a robbanás ereje végzi, jelentős srapnelfelhőt képezve az ellenséges harckocsi küzdőterét határoló páncélzatából. A repeszfelhő pedig szinte biztosan végez magával a kezelőszemélyzettel.
A HESH gránátok működésének demonstrálása
Viszont utóbbi előnyei csak homogén acél esetében jelentkeznek, mivel az először tömegesen a szovjet T-64-en megjelent kompozit páncélzat már képes a rogyókúpos lőszerek leküzdésére. Nem véletlen, hogy Nagy-Britannián kívül az összes nyugati ország már évtizedekkel ezelőtt felhagyott a HESH gránátok használatával, kumulatív, illetve páncéltörő nyíllövedékekre cserélve azokat.
Rogyókúpos lőszer a T-72 frontpáncélzata ellen. Mint a szimulációból is látszik, a kompozit páncélok megjelenésével a HESH lőszerek használata okafogyottá vált
„A Challenger 2 tankok esetében pedig a lőszerutánpótlás is kérdéses”
Ugyanis a hagyományosan a brit harckocsi lőszereket gyártó-fejlesztő Royal Ordenance vállalat 2001-ben csődöt jelentett, aminek köszönhetően hosszú évekre szimplán megszűnt a mindennemű lőszerutánpótlás. Utóbbi ismét kiváló példája a brit politika és ipar problémáinak, avagy London inkább hagyta veszendőbe a nemzetbiztonság szempontjából kiemelt – és egyetlen! – lőszergyártó vállalatát, minthogy megmentette volna. Bár Belgiumba kiszervezve végül részben sikerült a gyártást újraindítani, ám a lövedékek konstrukciós szempontból 2001 óta semmilyen fejlesztést nem kaptak.
„Sőt az egykoron csúcslőszernek számító, dúsított uránt tartalmazó L29 típus 15 éves szavatossága 2015-16-ban lejárt”
Így a brit – és immár ukrán – harckocsizóknak legfeljebb csak a kisebb teljesítményű, wolfram-karbid penetrátorral felszerelt L23/27/28 lőszerek állnak rendelkezésre. Új penetrátor fejlesztése – vagy a már meglévők – modernizációja pedig gyakorlatilag esélytelen, mivel a Challenger 2 tornya tervezésénél fogva csakis a nyugaton ritka osztott lőszerek befogadására képes. Ekkora volumen mellett ilyen specifikációjú penetrátort viszont nem fog egyik hadiipari vállalat sem fejleszteni, főképp megrendelés hiányában.
A Challenger 2 által alkalmazott páncéltörő nyíllövedékek összehasonlítása nyugati társaikkal
Forrás:Imgur
„A Challenger 2 gyakorlatilag egy zsákutca, amire évekkel ezelőtt magának az angol hadvezetésnek is rá kellett eszmélnie”
Nem véletlen, hogy 2020-ban egy rövid időre még a teljes brit harckocsi haderőnem felszámolása is felmerült a Challengerek átalakításához kapcsolódó magas költségvonzatok miatt, amelyet helyett végül London a modernizáció mellett döntött. Utóbbi eredménye lett a Challenger 3 program, ami a meglévő alvázhoz ismét egy teljesen új tornyot biztosított – mivel a NATO szabvány egybelőszerek nem fértek el a korábbi küzdőtérben –, immár a NATO szabványnak megfelelő 120 milliméteres Rheinmetall L55A1 löveggel.
Igaz modernizáció megtérülése kétséges, mivel annak 1,2 milliárd fontos – 1,48 milliárd dollár – költségeiből egy teljesen új típust is rendszeresíteni lehetett volna, opcionálisan hazai összeszerelés mellett. Ráadásul a 227 darabos állományból mindössze 148-t érint a modernizáció, a fennmaradó 79 példányt feleslegessé téve. Ukrajna pedig vélhetően épp ebből a 79 darabos állományból kaphat meg 14 példányt.
A végül Challenger 3 nevet kapó modernizációs programról készült Rheinmetall promóciós videó
„Ezek után felmerül a kérdés, vajon mit érhet egyáltalán a Challenger Ukrajnában?”
Elsőként fontos tisztázni, hogy 14 harckocsi nem csinál nyarat, még egy 10 ezres kisváros bevételére sem feltétlen elegendő a beharangozott darabszám. Kijev vélhetően inkább védekező feladatkörben fogja Challengereket alkalmazni, bár így eredményességük felettébb kérdéses. Ugyanis a harckocsi fegyvernem fő feladatköre pont az ellenséges védelmi vonalak áttörése, illetve annak támogatása lenne. Bár védekező szerepre is alkalmas, ám a harckocsi még mindig inkább egy támadó fegyver.
Másrészt érdemes már magával a Challenger 2 legfőbb hátrányával, a NATO körökben is kiemelkedően magas tömegével foglalkozzunk. Utóbbi főképp a típus puszta méreteiből adódik, mivel az átlag nyugati harckocsikhoz képest fél, míg az orosz fejlesztésekkel szemben több, mint egy méterrel hosszabb csak a páncéltest.
„Konfigurációtól függően a Challenger 2 össztömege 69-75 tonna közt változik”
A kiegészítő páncélzat felszerelésével a Challenger 2 válik a NATO legnehezebb harckocsijává, maga mögé utasítva még a legújabb Leopard 2 és M1 Abrams változatokat is. Összehasonlításképp a Lengyelország által felajánlott Leopard 2A4 55, míg a legmodernebb sorozatgyártásban lévő orosz típus, a T-90M 48 tonnás. A nagy tömeg pedig magas talajnyomással jár, aminek következtében a burkolt utakról letérve a Challenger 2 egyszerűen elsüllyedne a kelet-európai harctér talajviszonyai mellett. Ez a tavaszi-őszi raszputyica idején csak még inkább fokozódna, mivel olyankor sokszor még a szovjet fejlesztésű, jócskán könnyebb T-sorozat tagjai sem tudnak mozogni a kiterjedt sártengerekben.
Nem kell még raszputyica sem a Challenger 2 megfenekléséhez
Forrás:Reddit
Ráadásul a 69-75 tonnához viszonylag szerény, mindössze 1200 lóerős teljesítmény tartozik, amely a fentebb említett körülmények közt kifejezetten lomhává teszi a Challengert, főképp terepen. A mozgékonyság mérőszámaként szolgáló fajlagos tömegre – tonna – kivetített teljesítmény alapján a Challenger 2 mind az egyéb nyugati, mind a szovjet-orosz típusokhoz képest alulmarad.
„Sajátságos módon a történelem részben ismétli önmagát, mivel a második világháborús német nehézharckocsikhoz hasonlóan a Challenger 2 is ugyanazokkal a problémákkal szembesül. Ám a helyzet most még rosszabb, mint gondolnánk”
Ugyanis a 80 évvel ezelőtti keleti fronttal szemben szemben a jelenlegi háborúban a légifölény Oroszország oldalán van. A Nyugat pedig a harckocsik mellé kellő mennyiségű légvédelmi fegyverzetet már nem biztosít. Így a fő veszélyt vélhetően nem a kézi páncéltörő eszközök, vagy az ellenséges harckocsik, hanem a kiterjedt orosz csapatlégierő fogja jelenteni a Challengerekre. Egy alulmotorizált, túlságosan nehéz és a felázott terepen rosszul mozgó harckocsi kiváló célpontot kínál az orosz harci helikopterek, csatarepülőgépek, de még öngyilkos drónok számára is.
Orosz Lancet öngyilkos drón lengyel Krab önjáró tüzérségi löveget semmisít meg
„Ráadásul amennyiben az egyik Challenger 2 elakadna valamiért a terepen, egyszerűen nincsen olyan műszaki mentő jármű az ukrán hadrendben, amely képes lenne kimenteni”
Még a Németországtól a Panzerhaubitze 2000 önjáró lövegek mellé kapott Bergepanzer 2 járművek is legfeljebb 65 tonnát képesek elvontatni, miközben a jóval gyakoribb szovjet BREM-1 típus esetében ez az érték csupán 50 tonna. Mindkettő egyszerűen túl kevés Challenger tömegéhez képest, arról nem beszélve, hogy a szintén szovjet eredetű hídvetőkhöz tartozó szelvények és pontonhidak is legfeljebb 50 tonna teherbírásúak.
Ilyen műveletre a Challenger 2-vel nem lenne képes az ukrán BREM-1 flotta
„Mi várhat ezek után az ukrán harckocsizókra?”
Egyrészt a páncéltörő nyíllövedékek terén felmerülő problémák miatt vélhetően csak minimális mennyiségben érkezhetnek az ellenséges harckocsik kiiktatásához szükséges lőszerek Ukrajnába, de az sem kizárt, hogy a csomag végül azokat nem fogja tartalmazni. Így vélhetően csak a klasszikus rogyókúpos repeszgránátokat – HESH – tudják majd az ukrán Challengerek használni, amelyek viszont már a hidegháború alatt sem voltak alkalmasak az akkori modern szovjet páncélosok kilövésére.
Ám védekező szerepkörben az ukrán parancsnokság vélhetően minden lehetséges módon kifejezetten kerülni fogja a közvetlen harckocsi ütközeteket a Challenger 2-k részvételével és inkább az orosz megerősített állások és védelmi vonalak feltörésére alkalmazhatja a típust. Bár az ellenséges megerősített állások, bunkerek, betonfedezékek és egyéb létesítmények kiiktatására jobban használható a rogyókúpos lőszer, az ilyen feladatok inkább a tüzérség hatókörébe tartoznak vagy egyéb, kézi rakétafegyverzettel szokás kiiktatni őket.
Mint az alábbi szíriai videó is mutatja, az ellenséges megerősített állások felszámolására számos egyéb eszköz áll rendelkezésre, köztük például az UR-77 aknamentesítő jármű
„Ne felejtsük, ahol megerősített állások vannak, ott vélhetően páncéltörő fegyverzet is elérhető az ellenség számára”
Ahogy viszont azt egy 2006-os iraki példa is mutatta, utóbbiakkal szemben a Challenger 2 sem immunis, főképp a teknő viszonylag nagy felületet kitevő alsó íve. Ráadásul az iraki lázadókkal szemben az orosz csapatok jóval modernebb, tandemfejes páncéltörő rakétákkal rendelkeznek, amelyek a reaktív páncél feltörése mellett képesek akár 1300-1500 milliméternyi páncélzat átütésére. A Challenger 2 korábbi minimális harctéri veszteségei nem a konstrukció kiválóságából, hanem az alacsony intenzitású külföldi bevetésekből, illetve az exportmegrendelések elbukásából adódnak.
Avagy, ha úgy nézzük, Irak 2003-as lerohanásán, valamint az azt követő elhúzódó műveleteken túl valódi harci környezetben nem szerepelt a Challenger 2 szolgálatba állását követően. Az 1991-es öbölháborút követően már alapvetően önmaga árnyékát jelentő iraki hadsereg aligha tekinthető igazi ellenfélnek, ahogy a későbbi lázadók sem. Ám Ukrajnában már teljesen más felállás fogja a Challenger 2-t fogadni.
Ahogy az alábbi ukrán T-64, úgy a Challengerek is ki vannak téve az irányított páncéltörő rakéták veszélyének
„Végső soron a Challenger 2 harckocsik átadásának legnagyobb nyertese London”
Valós képességnövekedés helyett a 14 Challenger 2 csak újabb púpot rakott az amúgy túlterhelt ukrán logisztika hátára. Ellenben az üzlettel London kifejezetten jól járt, mivel a politikai üzenet és nemzetközi médiakampány mellett megszabadulhatott egy századnyi, amúgy is szolgálatból kivonandó harckocsitól. Egyúttal az üzlet áttételes nyertese maga Washington, mivel a brit kormányon keresztül tovább növelhette a nyomást Németországon. Így bár Berlin továbbra is vonakodik a Leopard 2 harckocsik szállításától, lehet az amerikai politikai nyomás és az angol precedens következtében végül nem lesz más választása.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
Márton says:
Kedves Konstantin!
Köszönöm az írását, nagyon részleteibe menő elemzés.
Érdekelne az ön elemzése a Kremminaya környéki harcoktól is; az utóbbi napokban nagyon sok ellentmondásos hír érkezett a térségből, ahol az ukránok előrenyomulást jelentenek, az orosz oldalon viszont semmi jelentős híradás nincs, sőt már-már Sziverszk hadászati bekerítéséről beszélnek, ami ennek tükrében még igencsak korainak érződik.
Józsa Edmond says:
Kiegészítés – miről szólhat a németekre nyomásgyakorlás (Leopard2 tank).
https://www.reuters.com/world/europe/berlin-sets-condition-us-exports-german-tanks-ukraine-source-2023-01-18/
Erős USA manipulációs nyomás a németekre, hogy támadó eszközöket, nehézharckocsit (Leo2) adjanak át az ukriknak. Most kb. 50 Leo harckocsiról van szó… A volt szoci ejús országokban még van letárolva, azaz használaton kívül, raktárban min. 400 db (!) szovjet, főként T-72 típusú harckocsi, amelyekre nem kell képezni az ukrikat – nem értem, miért nem ez megy (a kiképzés egy új típusú tankra min. fél év) – mindjárt kifejtem. USA bevonta a nyomásgyakorlásba a lengyeleket és a finneket is, akik 10, illetve 2 tankot ajánlottak fel, amennyiben a németek, mint gyártó ország hozzájárulnak a Leopard2 reexportjához. Ha ehhez a németek hozzájárulnak, akkor muszáj lesz nekik is küldeni ilyen tankot, nem lesz kibúvó. Az angolok a technikai csőd Challenger2 tankból küldenek vagy tíz darabot (folyton meghibásodik, teljesen egyedi lőszert használ, azaz külön lőszerellátást kell biztosítani, mivel nem kompatibilis a többi fegyverrel, és a lőszer hatásossága is korlátos), hogy demonstráljanak, a németekkel szemben is. A németek a konfliktus legnagyobb vesztesei az EU-ban, a gyártási fókuszú nemzetgazdaságuk erősen energiafüggő – most valaki elzáratja a gázcsapot, és felrobbantja az északi gázvezetéket; egyéb okok miatt is gazdasági alapon egyáltalán nem érdekük a konfliktus (kiszélesítése). USA nem hajlandó saját tankot (Abrams) adni, egy darabot sem. Szakértő (ld. cikk) szerint a tankot nagyon bonyolult kezelni, és a gázturbinája túl sokat fogyaszt. Nos: nem bonyolultabb a kezelése, mint a Leóé, a fogyasztása teljesítményarányosan kedvezőbb, és bármilyen üzemanyaggal elmegy. Eddig egyetlen Abrams sem került ellenséges kézre, tehát az USA félti a technológiát. A németekét nem. Más: az egyébként is harmatgyenge német haderő további gyengülését jelenti, ha harckocsit adnak át a németek, amelyeket nyilván alkatrészekkel-szervízzel is el kell látni – ezt is majd tőlük várják. Ez további terhet rak a nyakukba. És 77 év után is továbbra lehet megszállás alatt tartani Németo.t védőpénzt szedve („én megvédelek másoktól”) – USA ott állomásoztatja a legtöbb katonáját külföldön. Ki van ez találva.
Béla says:
Mint volt harckocsizó, kiválónak tartom elemzését. Az viszont elszomorít, mennyi, magát katonai szakértőnek tartott okostojás mond hétről hétre marhaságokat. Főleg, ha még a nemzetvédelmin is tanít. Remélem az illetékesek is levonják a tanulságokat.