„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”

A köddé vált páncélvonat

2024. nov. 15.
Földeák Iván

MEGOSZTÁS

Oroszhon háborúzik. Talán nem olvasták a háború és béke igazságát oly megragadóan elénk táró írót?  Miféle kényszer térítette ezt a hatalmas országot a sehová nem vezető útra? Szerzőnk az orosz történelem rögös útján barangolva, az oroszság gyökereihez leásva annak járt utána, hol és hogyan kezdődött, hogyan jutottak el idáig. Sorra véve az orosz történelem fordulópontjait, végül arra a következtetésre jut, hogy nincs Európa Oroszhon nélkül és fordítva.

„A forradalmi erőket segítették a vagon és gépgyárak, a vasúti szerelőműhelyek szervezett és bolsevik mesterei. Nekik szinte gyerekjáték volt összerakni egy ilyen szörnyeteget” #moszkvater

„A forradalmi erőket segítették a vagon és gépgyárak, a vasúti szerelőműhelyek szervezett és bolsevik mesterei. Nekik szinte gyerekjáték volt összerakni egy ilyen szörnyeteget”
Fotó:EUROPRESS/TASS/AFP

Gyerekkorunk kedvenc játéka volt. Kinek fa síneken és kerekeken zötykölődött, másoknak elektromos motorral zümmögött. Majd úttörőként „zakatoltunk”, s irigykedve néztük a piros nyakkendős kis vasutasok szép egyenruháját. Később felnőve sokunk nemzetközivé szélesedett közösségekben, gyűjtőként dédelgette gyermekkora modell lokomotívjait, szerelvényeit.

„Nagyra nőtt testvéreik már nem zakatoltak, ágyúlövések zajától kísérve félelmetesen dübörögtek, halált osztogattak. Történelemformáló eszközök lettek. Külön történelme van a páncélvonatoknak. De egynek különösen, egy köddé váltnak, eltűntnek”

Hogyan lehet eltüntetni egy páncélvonatot? Hogy köddé váljon? Ez talán még a nagy Houdininak is kemény dió lett volna. De voltak, akiknek sikerült. És több mint 70 évig nem esett, nem eshetett szó róla. Miközben páncélvonat testvéreit, a polgárháború hőseit, szám szerint 122-t, és a Nagy Honvédő Háború bátor harcosait, közel 200-at irodalmi alkotások és filmek sora örökítette meg.

.embed-container { position: relative; padding-bottom: 56.25%; height: 0; overflow: hidden; max-width: 100%; } .embed-container iframe, .embed-container object, .embed-container embed { position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%; }

Klasszikus, és talán legsikeresebb a magánemberként és íróilag egyaránt nem könnyű utat  bejárt Vszevolod Ivanov műve, „A 14-69-es páncélvonat”. Hősei ösztönösen lázadnak, le akarnak számolni a szörnyű múlttal, miközben jellemük őrzi annak örökségét, vadak és kegyetlenül őszinték.

„Miért lett a páncél ruhába bújt vonatszerelvény, ez az acélos vagon kígyó a polgárháború egyik fontos harci eszköze?”

A forradalom után a múlt és a jövő között kirobbant véres huzakodásban nem voltak frontvonalak. A hadihelyzet gyorsan változott, hol itt, hol ott robbantak ki lázadások, zavargások. Az oroszországi utak akkori állapotát figyelembe véve nem volt egyszerű bárhová eljutni. Különösképp, ha beköszöntött az úttalan utakat végképp járhatatlanná tevő, magyarra lefordíthatatlan „распутица” vagy „оттепель”, az olvadó hó vagy a lezúduló eső sártengere. Márpedig gyakran gyorsan és határozottan kellett cselekedni. Viszont rendelkezésre állt egy még a cári időszakban kiépített megbízható lehetőség, a nagy birodalom talán egyedül kifogástalanul működő intézménye, a vasúthálózat, ami elnyúlt egészen a Távol-Keletig. Az ágyúkkal és géppuskákkal felfegyverzett, marcona fegyvereseket hordozó, páncélpajzzsal védett vasúti monstrumoknak azonban volt egy hátulütője.

„Bár lövegeik eredményesen működtek, hordozójuk a sínek fogságában jó céltáblának bizonyult az ellenséges tüzérség számára”

A harctéri alkalmazás mellett humanitárius akciókra is használták őket, sebesültek összeszedésére és ápolására, kisebb műtétek végzésére is. És persze más, kevésbé humanitárius tevékenységre, a rendszer akkori logikája szerint elkerülhetetlen fegyveres rendcsinálásra.

Maga a harci eszköz már bemutatkozott az első világégésben, és nem csak Oroszhonban. Szép számban vetette be az osztrák-magyar, és a császári német haderő is. Háborúból visszamaradt példányaik orosz földön az európaitól eltérő nyomtávolságú síneken, és eltérő pályán futottak. Többségük a vörösgárdisták, illetve Vörös Hadsereg kezébe került. Mások a fehérek mellett harcoltak, és az elkerülhetetlen összeomlás végén eljutottak Vlagyivosztokig, hogy onnan átmentsék őket Kínába. Egyik-másik három évtizeddel később, még a japán hadseregben is feltűnt, a kínai-japán háborúban.

„A forradalmi erőket segítették a vagon és gépgyárak, a vasúti szerelőműhelyek szervezett és bolsevik mesterei. Nekik szinte gyerekjáték volt összerakni egy ilyen szörnyeteget”

Előzetes tervrajzok nélkül, a rendelkezésre álló személykocsikból és fém hulladékanyagból mesterkedtek össze hasznosítható pót-páncélvonatokat. Mint manapság a Lego játékokat. Ha kellett, néhány nap alatt. Korabeli források szerint a vörösgárdista páncélvonatok személyzete igencsak képzett volt, mivel az építők közül sokan a legénység tagjaiként folytatták a szolgálatot „gyermekükön”.

A páncélvonatok személyi állományában szép számmal voltak a munkásmozgalom öntudatos vasutasai. Ők a szerelvény végében, külön pőrekocsin szállított vasúti sínekből és talpfákból gyorsan helyre tudták állítani a megrongált pályatestet. Egy óra alatt átlagban 40 métert és egy megrongált kisebb híd kijavítása sem jelentett különösebb akadályt számukra. A páncélozott kocsik után soroltak vontatmányként a legénység számára szálláshelyül szolgáló vagonok és ellátó kocsik. Ezeket a harci tevékenység idejére lekapcsolták a páncéllal védett, harcoló platformokról.

„Miután a polgárháború időszakában a vasút volt a legfontosabb összekötő kapocs, életbevágóan fontos volt a közlekedési csomópontok elfoglalása”

Miután nem álltak kellő számban rendelkezésre motorizált alakulatok, a vasút, a vasúti közlekedés úttörő szerepet játszott a környék ellenőrzésében. Bázisokat kellett kiépíteni. Ezek többnyire egybeestek a nagyvárosokkal, ahol erősek voltak a bolsevikok pozíciói. Külön fejezet a kerekes és mozgó erődök történetében a Putyilov művekben épített, „Lenin” páncélvonat harci pályafutása. A szó legközvetlenebb értelmében.

1918 végén esett át a tűzkeresztségen a Voronyezshez közeli Liszknél. Három órán keresztül jelentős ellenséges erőket kötött le, biztosítva, hogy a vörös gyalogság megkerülje a szárnyakat, s frontális támadást indíthassanak. Közben annyira elszakadtak a főerőktől, hogy a helyi lakosságból kellett különítményeket szervezniük. Ez akkoriban még nem okozott gondot, a földjüket féltő parasztokat nem kellett sokáig agitálniuk. Segítségükkel megnyílt az út a Donyec-medence és Luganszk felé. A polgárháború végeztével a híres páncélvonatot Ukrajnában használták a banditák elleni harcokban, és a vasúti pályatest védelmében, egészen 1924-ben történt leszereléséig.

„Hosszan lehetne sorolni a vörös páncélvonatok bátor harcait, ám volt egy vonat, mely kiemelkedően fontos szerepet játszott a polgárháborúban. Mégis majd 70 esztendőre eltűnt a forradalom és polgárháború dicső éveinek felidézésében nem fukarkodó szovjet történetírásból”

Tekintélyes és különleges jármű volt. 250 fős személyzet mozgatta a 15, ágyúkkal, gépfegyverekkel megerősített kocsiból álló, vas mundérba öltöztetett szerelvényt. Amelyhez garázs kocsit is kapcsoltak, hogy a szállított deszant harcosok függetlenül a sínek szabta úttól is akcióba léphessenek. Sőt, még korabeli primitív, de felderítésre, apróbb bombák leszórására alkalmas repülőgépeket is vitt magával. A könnyű repülő szerkezet akár a pályatest melletti mezőről is fel tudott szállni.

Idővel két szerelvényre bővült a kis hadi univerzum. A szerelvény csatolmány részében működött egy kis könyvtár és nyomda. Itt nyomtatták a kezdetben 2, majd 4 íves újságot, mely a találó „Úton” címet viselte. Oroszhon és a világ aktuális eseményei mellett jelentős helyet kaptak a forradalmat támogató, elképzeléseit hirdető cikkek. A rovatok címei sokatmondók: „A forradalom frontvonalában” „Vörös front”  „Kitört a világforradalom” (mint tudjuk, ez a jóslat nem igazolódott be) „Az ellenség országában”. 233 szám, 4000 példányban, ingyen elosztogatva. Értékes kincs volt.

„Egy-egy számot több tucat, akár száznál is több érdeklődő olvashatott ronggyá a hírektől elzárt, gyakran isten háta mögötti orosz vidékeken”

Ha kellett, a két izmos lokomotív húzta szerelvényhez még további vagonokat kapcsoltak. Gabonát és élelmiszert szállított az éhező vidékre, fegyvert, lőszert a kutyaszorítóba került forradalmi helyőrségeknek. Jutalmul irhabundát, meleg öltözéket a jól teljesítő harcosoknak. És fekete bőrkabátot, a vörös terror kötelező egyenruháját. Ezt viselték a vonat rendfenntartó egységének katonái, a félelmetes lett lövészek is. És a vonat parancsnoka is, ha úgy hozta a sors, és buzdító beszédet kellett tartania. Luxus páncélvonat – gondolhatnánk, csak éppen hogy nem luxus utakat tett a polgárháború legkockázatosabb frontjain, nemritkán harci helyzetekben.

„Ugyan ki volt ennek a kerekeken gördülő erődnek a parancsnoka? Ki irányította tevékenységét? Ha felfedjük, nyomban megértjük a közel hét évtizedes szégyenlős hallgatás okát. Ez az autonóm forradalmi világmindenség Lev Trockij hivatala és gárdájának bázisa volt”

„Ugyan ki volt ennek a kerekeken gördülő erődnek a parancsnoka? Ki irányította tevékenységét? Ha felfedjük, nyomban megértjük a közel hét évtizedes szégyenlős hallgatás okát. Ez az autonóm forradalmi világmindenség Lev Trockij hivatala és gárdájának bázisa volt” #moszkvater

„Ugyan ki volt ennek a kerekeken gördülő erődnek a parancsnoka? Ki irányította tevékenységét? Ha felfedjük, nyomban megértjük a közel hét évtizedes szégyenlős hallgatás okát. Ez az autonóm forradalmi világmindenség Lev Trockij hivatala és gárdájának bázisa volt”
Fotó:EUROPRESS/TASS/AFP

Trockij Lenin után a forradalom második legtekintélyesebb vezetője volt, mozgósító néptribun, briliáns szónok. Politikai és katonai szervező, aki kiemelkedő szerepet játszott a fegyveres felkelés előkészítésében. Az első szovjet kormányban külügyi népbiztos, mai szóval külügyminiszter lett. Közismert a konfliktusa Leninnel, akinek utasításai ellenére a breszt-litovszki béketárgyalásokon az időt húzta. Ez kész katasztrófa volt a fiatal szovjetállam számára. A megszakított egyezkedést követő, elsöprő német támadás után előnytelenebb feltételekkel voltak kénytelen végül békét kötni – most már Trockij nélkül. Aki levonta a tanulságokat, lemondott a külügyi népbiztosságról. Hadügyi népbiztos lesz, ő irányítja a 29 tagú Forradalmi Katonai Bizottság tevékenységét. S vele együtt a Vörös Hadseregét, amelynek megszervezésében oroszlánrészt vállalt. Ha kellett, akár a helyszínről, a polgárháború legforróbb pillanataiban, a legfenyegetőbb színterekről.

„A páncélvonatban ehhez minden rendelkezésére állt. Munkához és élethez. Volt hálószoba, egykor a cári vasúti miniszteré. Aludni lehetett benne, de Trockij bevallotta, hogy nem igazán volt alkalmas a munkára. Kortársak visszaemlékezései szerint stábjával „éjt nappallá téve dolgozott, miközben a hetven kilométerrel száguldó vonat rázkódott a zilált síneken, és a térkép a kupé mennyezete alatt úgy himbálódzott, mint egy játszótéri hinta”

Külön tárgyalóteremben fogadta vendégeit. Gyakran járt itt a diplomata pártmunkás Adolf Joffe, Jacques Sadoul francia újságíró (a német megszállás alatt részt vett a francia ellenállásban), a költő Gyemjan Bednij és Larisza Reiszner. De megfordultak az ülésteremben a bolsevik vezetők, köztük Sztálin is. Ő is elszántan részt vett a polgárháborús harcokban, volt saját páncélvonata – könyvtár és nyomda nélkül.

A már említett könyvtár kocsiban, amit Trockij útmutatása alapján rendszeresen bővítettek, megtalálhattad a legfontosabb gazdasági, politikai és történelmi könyveket. Igy került például polcaira az orosz történetírás egyik nagyjának, a baloldali érzülettel aligha vádolható Dmitrij Petrusevszkijnek korszakos munkája Wat Tylerről, az 1381-es, utóbb róla elnevezett angliai parasztlázadás vezéréről. Tanulságait nyilván hasznosan kamatoztatta a tömegek előtt nap mint nap fellépő Trockij. A mozgó könyvtár szakmaiságát jól jellemzi, hogy a polgárháború végeztével beolvasztották a hadi- és tengerészeti népbiztosság könyvtárába.

„Nem volt külön étkező, a mindenki számára egyöntetű konyhát egy magyar internacionalista szakács irányította”

És ami igencsak fontos, volt egy mozgó rádióállomás, amellyel a bolsevik vezető a kapcsolatot tartotta Leninnel, és a Népbiztosok Tanácsának biztosaival. És hallgathatta például a francia rádió adásait. Bár emlékirataiban visszafogottan nyilatkozik nyelvtudásáról.   „Tökéletesen egyetlen idegen nyelvet nem bírok.” Ami túlzott szerénység az emigrációban töltött évek után. Tárgyalt, írt, olvasott franciául és németül. Bár mindent értett, gyengébben tudott angolul, tanult spanyolul és beszélt balkáni nyelveken. Érdekesség, hogy gyerekkorában Krilov meséit fordította ukránra.

Emlékirataiban Trockij megjegyezte, hogy szinte minden katonai tevékenysége a vonaton zajlott. Mások szerint „a helyszínen oldotta meg a súlyos problémákat, oktatott (időnként volt abc oktatás is a személyzet kevésbé képzett tagjai számára), sorozott,  büntetett és jutalmazott. A vonat elválaszthatatlan volt az újonnan létrehozott Vörös Hadsereg életétől, és számos történész szerint a polgárháború egyik szimbólumává lett. Voltak, akiknek más volt a véleménye. A helyszínre kirobogó szerelvény gyakran nem a várt módon reagált a történtekre, amolyan „kettős hatalom” helyzet állt elő.

„A forradalom felfalja saját gyermekeit”

Pierre Vergniaud, a jakobinusból girondistává átvedlett francia politikus, és szónok örökbecsű mondása ez. Részint saját guillotine alatt végződő életútjának tanulságait összegezte benne. Ezek jellemzőek a világtörténelem szinte minden forradalmára. Trockijt is utolérte a végzete. A világforradalomról szőtt álmai nem estek egybe Sztálin realistább terveivel az államszocializmus kiépítéséről. Kizárják a pártból, Alma-Atába, majd külföldre száműzik. Mexikóban öli meg Ramon Mercader, a szovjet elhárítás ügynöke 1940-ben. Mercader a 20 év börtönt maradéktalanul leüli, és 1978-ban hal meg Havannában.

„A pánсélvonatok története nem ért véget Oroszhonban a polgárháborúval. Új próbatétel várt rájuk. A Nagy Honvédő Háborúban is szerephez jutottak”

1941 nyarán 53 szolgált a Vörös Hadsereg soraiban. Vasúti pályához való kötöttségük megnehezítette alkalmazásuk a mozgékony német gépesített alakulatok ellen. Ráadásul egyetlen üzem, a brjanszki vasúti járműüzem gyártotta őket, amit 1941-ben a németek elől Krasznojarszkba kellett telepíteni.

A háború során több változatot alakítottak ki. A végére már 200 páncélvonat állt a Vörös Hadsereg szolgálatban, de már nem közvetlen harchelyzetben vetették be őket. Fő feladatuk a vasúti pályatestek és állomások védelme volt a földi és légi támadásokkal szemben.

„Tanulságos a Sztálin nevet viselő egység tragikusan hősies helytállása 1941 októberének nehéz napjaiban, a Moszkva elleni nagy német támadás idején Gzsatszk térségében”

A Wehrmacht gépesített alakulatai a minszki autóúton vonultak a szovjet főváros felé. A helyszínre érkezett páncélvonat tűz alá vette a német harci járműveket, tankokat. Ám az ütközetbe beleavatkozott az akkoriban a szovjet légtérben még szabadon garázdálkodó német légierő, és páncélvonatot hamarosan találat éri. A németek körülveszik a megsebzett, mozdulatlanságra ítélt acélmonstrumot. Lemészárolják menekülni próbáló legényégét, beleértve a sebesülteket is.  Később a halottakat a közeli Petricsovo lakosai hantolják el a falu határában. Sírjaik nem maradtak fenn.

„Gyilkolásban találékonyak vagyunk, a vasutat sajnos ma is használják katonai célokra. Interkontinentális rakéta kilövőket utaztatnak személyvonatnak álcázott szerelvényeken, így próbálják kijátszani a felderítő műholdak éberségét”

A polgárháborús páncélvonatok és legénységük helytállását hadtörténeti múzeumok, és haditechnikai parkok őrzi szerte Oroszhonban, az egykori hőstettek emléke nem halványul.

MEGOSZTÁS

Földeák Iván
Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK