„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

A háború változékonysága

2023. máj. 03.
Vendegoldal

MEGOSZTÁS

Bár történelmi léptékben egyáltalán nem tekinthető hosszúnak az a tizennégy hónap, amióta a háború tart, azonban így is több alkalommal „arculatot váltott” a konfliktus. Miközben először mindenki villámháborúra számított, több mint egy évvel a „különleges hadművelet” kezdete után már a többéves távlatokról szólnak az elemzések. Az alábbiakban azt foglaltuk össze, miképpen változott a háború képe és dinamikája annak kezdete óta, és hol tartunk most.

Kosztur András írása a #moszkvater.com számára

„Összefoglalva csak annyit állapíthatunk meg, hogy a háborúról alkotott képünk nem mindig esett egybe az események alakulásának valódi irányával, és szinte sose tudhatjuk biztosan, hogy a háború változása az eredeti terveknek megfelelően vagy valamilyen előre nem látható körülménynek köszönhetően zajlik abban az irányban, amelyet látunk” #moszkvater

„Összefoglalva csak annyit állapíthatunk meg, hogy a háborúról alkotott képünk nem mindig esett egybe az események alakulásának valódi irányával, és szinte sose tudhatjuk biztosan, hogy a háború változása az eredeti terveknek megfelelően vagy valamilyen előre nem látható körülménynek köszönhetően zajlik abban az irányban, amelyet látunk”
Fotó:EUROPRESS/Sergey SHESTAK/AFP

Ha fel akarjuk vázolni az orosz-ukrán háború eddigi dinamikáját – értve ezalatt az események sebességét, és azok lehetséges értelmezési kereteinek változását, amelyek tehát nem feltétlenül estek egybe a harcoló felek valódi szándékaival –, akkor több szakaszt már világosan elkülöníthetünk egymástól.

„A háborút egy <villámháborús> szakasz nyitotta – gyors orosz előrenyomulás a front minden pontján, amikor még Amerikából is – sőt, elsősorban onnan – olyan hangok érkeztek, hogy Kijev napokon belül eleshet. A felfokozott várakozásoknak megfelelő események elmaradása természetesen gyorsan visszaütött, és a nemzetközi közvéleményben megjelentek a lehetséges orosz vereségről szóló hangok is”

Eközben az orosz előrenyomulás lelassult, helyenként megállt, az ezt követő időszak pedig mondhatni a „grúz forgatókönyv” szakasza volt, amikor úgy tűnt, a 2008-as grúziai háborúhoz hasonló lezárást kaphat a háború. A minszki, majd isztambuli béketárgyalások a konfliktus területváltozások nélküli lezárását ígérték ukrán katonai-politikai engedményekért cserébe. Ennek a szakasznak a Kijev és Csernyihiv alóli orosz kivonulás volt a csúcspontja, majd a bucsai események és a béketárgyalások megszakadása zárta le.

„Tehát sem a <villámháború> nem volt sikeres – bár vélhetően a külföldi haderővel végrehajtott államcsínykísérlet lenne az igazsághoz közelebb álló megfogalmazás –, de az egyesek által nagyon gyorsan deklarált <orosz vereség> is elmaradt, a háború tárgyalásos lezárása helyett pedig egy olyan szakasz következett, amelyet az oroszok korlátozott területfoglalási szándékai, és ezek szintén korlátozott végrehajtása jellemezte”

Az orosz védelmi minisztérium 2022 áprilisának végén nyíltan deklarálta, hogy ezen szakasz célja a Dnyeszter-mellékig tartó sáv kialakítása, azaz Ukrajna Fekete-tengertől való elvágása. A harcok jórészt azonban a Donbasz területére korlátozódtak, és ez a szakasz tulajdonképpen a hírhedt mariupoli Azovsztal bekerítésétől a Szeverodonyeck-Liszicsanszk agglomeráció elestéig tartott.

Ezt követően az oroszok védelemre rendezkedtek be. Ez a szakasz tulajdonképpen ma is tart, az események alapján feltételezhető céljuk pedig az elfoglalt területek integrálása Oroszországba, azok tartós biztosítása, a kontrollált zóna lassú kiszélesítése, közben Ukrajna – és az azt támogató Nyugat – stratégiai, hosszútávú kimerítése. Hogy mióta ez a cél, és érdemben változott-e egyáltalán a háború alatt, vagy legalábbis a háború első napjai óta, azt nem tudhatjuk. A fentebb megállapított szakaszok ugyanis csak azt fedik le, amit az eseményekből láthattunk kívülről. Bár jelen sorok írója feltételezi, hogy a tavaly márciusi tárgyalásokat az oroszok (is) komolyan vették, és a védelemre berendezkedés csak a támadó erők kimerülése után vált elsődleges „tervvé”, illetve szükségszerűséggé, az elhúzódó háború lehetősége minden bizonnyal ebben az esetben is régóta ott feküdhetett a Kreml döntéshozóinak az asztalán.

„Ukrajna célja is az orosz lépéseknek megfelelően változott, és 2022 nyarától már nem a puszta védekezésre, hanem az orosz tervek szétzilálására koncentrálnak, főként kisebb, pontszerű, a harci morált és a hátország állapotát romboló akciókkal és támadásokkal”

Persze, ez a lassan 10 hónapja tartó szakasz sem tekinthető teljesen egységesnek. Az egész egy orosz „taktikai szünettel” indult, amelyet a nagyobb támadó hadműveletek helyett kisebb intenzitású helyi harcok jellemeztek, és amely alatt még mindenki újabb orosz támadásra várt. Hogy aztán idővel a várakozások már egy ukrán ellentámadásra irányuljanak, és 2022 nyarának végére mindenki Herszonra koncentráljon majd. Az ukrán ellentámadás tavaly szeptember elején valóban megindult, fő célpontja azonban Harkiv megye déli része volt, az ősz első két hónapja pedig az ukrán sikerekről és az orosz válaszlépésekről (részleges mozgósítás, referendumok) szólt.

„Bár Herszon után sokan újabb ukrán támadást vártak, az orosz mozgósítottak érkezésével a várakozások ismét fordultak, és a tél végére jósolt orosz támadás került a figyelem középpontjába”

Ezt lett volna hivatott valamilyen módon – a lakosság, vagy a légvédelem megtörése révén – előkészíteni a hátországi rakétacsapások sorozata orosz részről. A nagyszabású orosz támadás azonban elmaradt – bár az oroszok szinte a front teljes vonalán javítani tudtak pozícióikon –, és a tavasz már az ukrán ellentámadásról szólt. Pontosabban, az arra való várakozásról, hiszen eddig az sem indult meg, és egyre többet hallani arról, hogy a nem megfelelő felkészültség miatt egy darabig nem is fog. Persze, akinek jó a memóriája, emlékezhet arra, hogy a nyugati sajtóban az őszi ukrán ellentámadások előtt is arról volt szó, hogy az ukránok képtelenek lehetnek végrehajtani azokat, így az ukrán felkészületlenségről, valamint a személyi állomány és haditechnika hiányosságairól szóló fejtegetések dezinformációs céllal is születhetnek.

„A felsorolt alszakaszok dinamikája azonban nem változtatta meg érdemben a negyedik szakasz általános képét, miszerint az oroszok 2022 nyarától védelemre rendezkedtek be, és Ukrajna stratégiai kimerítésén fáradoznak, miközben Kijev arra tör, hogy a feszültség fokozásával – kikényszerített lépések, a harci morál és a társadalmi hangulat rombolása – az orosz fölény lassú érvényesülését lehetetlenné tegye”

Ha ezek a megállapítások helyesek, úgy a jelenlegi várakozások is megalapozottnak tűnnek annyiban, hogy Ukrajna így hamarabb kerül olyan helyzetbe, amikor az ellentámadás megindításával nem várhat.

A front maga azonban önmagában nem magyaráz meg minden történést a háború körül, s bár a szövevényes diplomáciai játszmáknak akár érintőleges leírása is meghaladná jelen írás kereteit, egy részletét ezeknek mégis érdemes megemlíteni. Ugyanis az egész háborút végig kísérték, elsősorban orosz részről, a háttéralku-feltételezések, az ún. dogovornyáktól való félelem. Három alkalommal merült fel komolyabban a háborús kommentátorok körében, hogy valamiféle megegyezés születhet a felek között, amely – vélelmezetten – elárulná egyik vagy másik oldal (általában az oroszok) érdekeit.

„Az első ilyen az isztambuli tárgyalások időszaka volt, amikor úgy tűnt, az oroszok kivonulhatnak az újonnan megszállt területekről, cserébe Ukrajna semlegességéért”

Még az is felröppent a hírek között, hogy Ukrajna még a Krímmel kapcsolatban is csak annyit vállalna, hogy 15 évig nem vitatja annak státuszát. Az Isztambulból érkező híreket az orosz közvélemény radikálisabb része, az ún. háborúpárt eléggé rossz néven vette. A tárgyalások azonban vélhetően ezen rosszalástól független okokból szakadtak meg – orosz állítások szerint a Nyugat nyomására.

Minden esetre Isztambul megalapozott annak, hogy az őszi ukrán ellentámadást követő időszakban ismét attól tartsanak egyesek, hogy Oroszország „jószándéka jeléül”, ahogy azt a kijevi kivonuláskor is mondták, újabb területeket ad majd fel. Volt olyan teória is, hogy a Harkiv megyei orosz visszavonulásokra a Togliatti-Odessza ammóniavezeték újraindítása érdekében kötött megállapodás keretében került sor, Herszon feladását pedig szintén egy közelgő vagy már megköttetett egyezség jelének tekintették egyesek. Ugyanekkor élénkebbé váltak az orosz-amerikai kapcsolatok is, találkoztak a titkosszolgálati vezetők, és a sajtóban szóba került az orosz kézen lévő Zaporizzsjai Atomerőmű nemzetközi ellenőrzés alá helyezése is. Emellett az oroszok számára előnytelen gabonakereskedelmi megállapodást is meghosszabbították. Újabb orosz „átcsoportosításokra” vagy „jószándék jelének” újabb kinyilvánítására, ahogy ezeket a lehetőségeket gúnyosan emlegetik ezek kritikusai, nem került sor, sőt, a feszültség csak növekedni látszik azóta is.

„Ennek ellenére az elmúlt hetekben ismét felmerült, hogy a felek valamiféle megállapodást kötöttek, és ennek tudható be, hogy a bahmuti támadás lelassult, az ukrán ellentámadás pedig a korábbi bejelentések ellenére elmaradt”

Feltűnő, hogy elsősorban orosz radikális körökben mennyire jellemző a félelem háborúból való dicstelen kihátrálástól. Jevgenyij Prigozsin nemrégiben megjelent cikke jó példája ennek, hiszen a Wagner vezetője nyíltan utal rá, hogy jobban tart az orosz elitek, a „mélyállam” árulásától, mint egy katonai vereségtől. Prigozsin szerint utóbbiból még talpra állna Oroszország, előbbi azonban a lassú felmorzsolódásához vezethet. Hogy mennyi valóságalapja volt ezeknek a feltételezéseknek, azt nem tudhatjuk, és talán sose tudjuk meg, az azonban nem véletlen, hogy az ellenoldal is igyekszik rájátszani ezekre a félelmekre, és az orosz hadvezetésen belüli konfliktusokra. Ennek eredménye az a számtalan sajtócikk, amely szerint Prigozsin „beleállt” Putyinba (miközben ilyenre nem került sor), és ez az eset is jól szemlélteti, hogy egy adott esemény az ellenoldal kommunikációjában az eredetitől akár jelentősen eltérő értelmezést is kaphat (az Oroszországon belüli konfliktusok valódi hátteréről itt írtunk korábban).

„Összefoglalva csak annyit állapíthatunk meg, hogy a háborúról alkotott képünk nem mindig esett egybe az események alakulásának valódi irányával, és szinte sose tudhatjuk biztosan, hogy a háború változása az eredeti terveknek megfelelően vagy valamilyen előre nem látható körülménynek köszönhetően zajlik abban az irányban, amelyet látunk”

Hiszen a háború szerves része a dezinformáció, az ellenség megtévesztése, így hiú ábránd lenne azt gondolnunk, hogy az, ami a felszínen látszik, minden esetben fedi a valós szándékokat, vagy akár történéseket.

(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója)

MEGOSZTÁS

Vendegoldal
Más oldalaktól kapott tartalom.

Hozzászólások kikapcsolva

  1. “Ennek ellenére az elmúlt hetekben ismét felmerült, hogy a felek valamiféle megállapodást kötöttek, és ennek tudható be, hogy a bahmuti támadás lelassult, az ukrán ellentámadás pedig a korábbi bejelentések ellenére elmaradt”
    __________
    Nem úgy volt, hogy ellentámadás május vége, június elején lehetséges? A bahmuti támadás sem most lassult be szerintem. 5 hónapja tart az ostrom, a front minden szakasza áll. A háború jó ideje lassú, szinte csak a virtuális téren van jelen.

    Ebbe nem kell belelátni semmit, ennyi van az oroszokban és ennyi az ukránokban.

  2. Elég lenne -találgatások helyett- Lev Tolszoj: Háború és Béke c. könyvét elolvasni. Mit tett Kutuzov a jóval erősebb ellenséggel? A lassú felmorzsolást amit az idő múlása, a végtelen tér és a kemény hideg segített. Végül a büszke Grande Armée belefulladt a jeges Berezinába. Párizsban az Invalidusok templomában szoba méretű vörösmárvány szarkofágban nyugszik Napoleon, és a mellett lévő múzeumban a lova kitömve megtekinthető..
    Nos az orosz hadviselés a kifárasztásra is épül. Egy korabeli filmhíradóban láttam a Wehrmacht katonáit elcsigázottan vánszorogni, még a kamera előtt sem volt erejük némileg összeszedni magukat. Az ukránokat is fárasztani fogják kitartóan, mint a csukát a horgon. Köztudott róla, hogy néha egy napig is fárasztani kell, hogy ki lehessen húzni a vízből.
    Szerény véleményem szerint most már nem is az ukránok, hanem az egész NATO kifárasztása folyik, és ez a csuka nem is akármekkora. A ‘nyugat’ horogra akadt és a bot az oroszok kezében van. Már csak az a kérdés, hogy mennyi ideig kell fárasztani amíg feladja.

KAPCSOLODÓ CIKKEK

Sencsen nem Jalta, de nem marad következmények nélkül

2026. nov. 21.
A sencseni hármas találkozónak szimbolikus jelentősége van. Egy olyan korszak végét jelzi, amikor a világnak csak egyetlen domináns hatalma ...

Egyre inkább totálissá válik az ukrajnai háború

2026. nov. 19.
Egy ukrán kombinált rakéta- és dróntámadás következtében összeomlott Krímet Oroszországgal összekötő stratégiai híd egyik, 227 méter hosszú ...

Peking nem Ukrajnáról akar tárgyalni Sencsenben

2026. nov. 19.
Peking vonakodik attól, hogy az ukrajnai konfliktus is ott legyen a Hszi Csin-ping, Donald Trump és Vlagyimir Putyin részvételével december ...

LEGUTÓBBI CIKKEK

CÍMKÉK

© 2018-2026 - #moszkvater