//A háború igazi arca
"Oldaltól függetlenül a háborús bűnöket elkövetőit el kell ítélni " #moszkvater

A háború igazi arca

MEGOSZTÁS

Az ukrajnai háború eseményeihez kapcsolódóan nem lehet elmenni az orosz hadifoglyok kivégzéséről készült felvételek mellett. A magukat megadó fegyvertelen katonákat az ukrán erők nemcsak kivégezték, de később a kijevi kormányzat a felelősséget a lengyelországi incidenshez hasonlóan ismét Moszkvára akarta rákenni. Ám akárcsak akkor, most is meglepő módon a nyugati jelentések ismét az orosz álláspontot erősítették meg. Bár tény, hogy a háborút nem angyalok vívják, de az áldozat szerep nem hatalmazza fel még Ukrajnát sem háborús bűnök elkövetésére.

"Oldaltól függetlenül a háborús bűnöket elkövetőit el kell ítélni " #moszkvater
„Oldaltól függetlenül a háborús bűnöket elkövetőit el kell ítélni „
Fotó:EUROPRESS/Anatolii Stepanov/AFP

A pénteken megjelent, utólagosan az ENSZ és a The New York Times szakértői által is hitelesnek ítélt videók tanúsága szerint a Luganszk megyei Makejevka falu – amely a félreértés elkerülése végett csak nevében egyezik meg Donyeck elővárosával – térségében az ukrán csapatok egy elfogás során brutális módon lemészároltak több, mint 10 orosz katonát. A Szvatovo-Kremennaja vonal, valamint a két települést összekötő autóút mentén fekvő Makejevka az elmúlt időszakban súlyos harcok színtereként szolgált és vélhetően a felvétel készítésének idejében került ukrán ellenőrzés alá.

„A sisakkamerás, valamint a helyszínről már az incidens után készült drónfelvételek alapján a földön fekvő fegyvertelen orosz harcosokat az ukrán csapatok egyenként, a tarkójukra mért lövéssel végeztek ki”

Persze akárcsak a Lengyelország területén lezuhant légvédelmi rakéta esetében, Kijev ismét nemcsak tagad, hanem ködösítéssel vegyített ellentámadásba átmenve az orosz felet vádolja meg a háborús bűncselekmény elkövetésével. Az ukrán hivatalos közlések, illetve az állami UNIAN hírügynökség által megszólaltatott állítólagos olasz katonai szakértő, Thomas Theiner elmondása szerint ugyanis „az ukrán katonák csupán viszonozták a tüzet, miután a megadást színlelő orosz alakulat rájuk támadt”. A hivatalos kijevi narratíva alapján a felvételeken látható alakulat annak érdekében játszotta meg a megadást, hogy ezáltal elvonja az ukrán katonák figyelmét és lesből támadva lemészárolhassa őket. Logikus nemde?

A The New York Times által közölt egyik sisakkamerás felvétel

„Ráadásul az ukrán állítás könnyen cáfolható”

Ismét visszatérve a korábban említett drónfelvételekhez – amelyeket kegyeleti okokból nem közlünk, de könnyen elérhetőek a Telegram alkalmazásban –, azokon egyértelműen látszik, hogy a földön fekvő orosz katonákat hátulról, tarkólövéssel végezték ki. Utóbbi kivégzési módszer pedig csakis bármilyen ellenállás hiányában, az áldozatok esetleges lekötözése mellett hajtható végre, amelyre bizonyítékot jelentenek a szétterülő vértócsák, valamint a holttestek mellett, a földön látható golyónyomok is. Az Orvosok Határok Nélkül nevű – orosz elfogultsággal aligha vádolható – nemzetközi civil szervezet tanácsadója, Dr. Rohini Haar a The New York Timesnak nyilatkozva szintén megerősítette a tarkólövések tényét.

„Spontán összetűzés esetén egyszerűen lehetetlen ilyen célzott lövések leadása, arról nem is beszélve, hogy a holttestek egymás mellé, sorba rendezve hulljanak a földre”

Ami pedig az ukrán oldal által előszeretettel említett sisakkamerás felvétel utolsó kockáin látható összetűzést illeti, nagy valószínűséggel az első kivégzésekre már a tűzharc kitörése előtt sor került, és az ismeretlen orosz katona egyszerűen így próbálta a még életben maradt bajtársait sikertelenül megvédeni. Továbbá a hamis megadás teóriát hangoztató, magát állítólagosan nyugalmazott olasz katonának, illetve „tüzérségi szakértőnek” nevező Theiner életrajzában több zavar is megfigyelhető. Elég csak azt megnézni, hogy a kelet-ukrajnai harcok legintenzívebb, 2014-15-ös szakaszában a nyugati médiumok még csak politikai kérdésekben megszólaló kijevi bloggerként, illetve filmrendezőként hivatkoztak rá. Ám, mint azt számos alkalommal látjuk, sajnos az ukrajnai háborúhoz hasonló, politikailag és ideológiailag is végletekig megosztó téma esetében a médiában való megszólaláshoz egyre kevésbé szükséges szaktudás vagy esetleges előképzettség.

„Az incidens óta eltelt időszakban nemcsak a bűncselekményt elkövető pontos alakulat, de az abban részes személyek nevei is nyilvánosságra kerültek”

Az orosz hatóságok a lvovi központú 80. önálló légideszant dandárt gyanúsítják az elkövetéssel, amit több Telegram csatorna egymástól függetlenül végzett vizsgálata is megerősített. A 80. légideszant dandár már a háború kitörése előtt is az ukrán haderő egyik legnagyobb harcértékű egységének számított, és azt a hadvezetés elsőként vezényelte a legveszélyesebbnek ítélt harcterekre. Ám a Harkov környéki összecsapások során az alakulat súlyos veszteségeket szenvedett el, így két alkalommal is sor került az újjászervezésére. A személyi állomány terén jelentkező hiányosságok pótlását a felsőbb parancsnokság a 107., 112. és 128. területvédelmi dandárok személyzetének részleges átvezénylésével oldotta meg, azok előzetes megszűrése nélkül. Viszont a filtráció hiánya miatt történhetett meg, hogy bizonyíthatóan több köztörvényes bűnöző is a 80. légideszant dandár tagjává válhatott. Ugyanis a február óta Ukrajnában érvényben lévő állandó mozgósítás következtében a korábban elítéltek is szolgálatra alkalmasnak számítanak, akiket főképp az alacsonyabb harcértékű területvédelmi dandárokba osztanak be.

„Az újjászervezett dandár lakosság elleni brutalitása már az izjumi műveletek során megmutatkozott”

Helyi jelentések szerint a sikeres offenzívát követően az izjumi és kupjanszki lakosság megszűrésével megbízott alakulat nem egyszer nyitott tüzet az ukrán hatóságok által kollaboránsoknak tekintett személyek házaira AGSz-17 automata gránátvetőkkel. A makejevkai mészárlás lehetséges elkövetői közül kettőjük neve biztosan ismert, míg a többiek esetében még jelenleg is folyik a pontos személyazonosság megállapítása. Az elérhető információk alapján az egyaránt 29 éves Artur Bortnyicsuk és Nazarij Mihajlovszkij a lengyel határ közvetlen térségében található volhíniai Novovolinszk lakosai, valamint 2014 előtt még közösen fel is léptek a harkovi KVN szórakoztató társulat egyik rendezvényén. Vélhetően az orosz hatóságok hajtóvadászatot indítanak a bűncselekmény elkövetői ellen, ám a Harkov térségében orosz katonák torkát elvágó Kraken zászlóalj, vagy a Kijev térségében szintén háborús bűncselekményt elkövető „Grúz Légió” tagjaihoz hasonlóan a résztvevő személyek különleges védelem alá kerültek. Az sem elképzelhetetlen, hogy Kijev saját érdekében végül öngyilkosságnak álcázva szabadul meg az elkövetőktől.

Artur Bortnyicsuk és Nazarij Mihajlovszkij #moszkvater
Artur Bortnyicsuk és Nazarij Mihajlovszkij
Forrás:Telegram

„A kivégzéshez kapcsolódó nagyobb képet nézve az ukrán fogságba esett orosz hadifoglyok esetében visszatérő probléma a megfelelő ellátás hiánya, illetve az ellenük rendszeresen alkalmazott fizikai erőszak”

Az időről időre megrendezett fogolycseréket követően a visszatérő orosz katonák rendre rossz fizikai állapotról, betegségekről, valamint az ellenük elkövetett bántalmazásokról számolnak be. Persze ehhez érdemes hozzátenni azt, hogy Kijev pár kivételtől eltekintve saját haderejét is viszonylag pusztai körülmények közt tartja, főképp a fogyóeszközként kezelt területvédelmi egységeket. A fogságba esett területvédelmisek rossz egészségügyi állapotát jól mutatja, hogy a tőlük vett vérmintákban az átlagot meghaladóan mutatható ki a hepatitisz A, tuberkulózis, illetve egyéb fertőző betegségek. Általánosságban véve a háborús körülmények rendre kedveznek a fertőző betegségek terjedésének, főképp ha egy olyan, némileg az első világháború nyugati frontjához hasonló harctérről beszélünk mint a Donbassz. Ám ezen betegségek kezelése harcászatilag is fontos, mivel közvetlen kihatással van az alakulatok harcképességére, illetve moráljára.

„Az orosz hadifoglyok elleni erőszak olyan mértéket öltött, hogy már az ENSZ is vizsgálatot kezdeményezett az ügyben”

Még a makejevkai mészárlás elkövetése előtti napokban nyilatkozott arról Farhan Haq, Antonio Gutteres ENSZ főtitkár helyettes szóvivője az ukrajnai ENSZ misszió jelentéseire hivatkozva, hogy 175 esetben konkrét adatokkal alátámasztható erőszakot követett el az ukrán haderő az orosz foglyokkal szemben. A kínzások főképp verésre, elektrosokk terápiára, valamint egyéb fizikai erőszakra terjedtek ki, de a vizsgált esetek során kivégzés is előfordult. Mondanunk sem kell, mindegyik eset ellentétes a hadifogságot, illetve a hadifoglyok jogait szabályozó genfi egyezményekkel.

„Bár tény, hogy az ukrán hadifoglyokat sem tartja Moszkva luxus körülmények közt, ám messze emberségesebb bánásmódban részesülnek”

A fogolycserék alkalmával készült felvételeken több esetben még a foglyoknak biztosított orosz előre elkészített egyéni fejadagok – MRE – is feltűnnek az ukrán katonák kezei közt. Természetesen vélhetően ez részben propaganda célokat is szolgál, akárcsak az ahogy aztán szinte már rituális módon semmisítik meg azokat a foglyok az ukrán vonalak mögé visszatérve. Ám ez mit sem változtat azon a tényen, hogy Moszkva Kijevnél jóval humánusabban áll hozzá az ellenséges harcosokhoz.

Fogolycsere utáni rituális megszabadulás az orosz fejadagoktól 

Sajnos nem a makajevkai eset volt az első alkalom, mikor ukrán katonák orosz hadifoglyokat végeztek ki brutálisan, és vélhetően nem is lesz az utolsó. Ám az áldozat szerep nem jogosítja fel még Ukrajnát sem arra, hogy ilyen súlyos bűncselekményeket kövessen el, amiket aztán álszent módon a lengyelországi rakétaincidenshez hasonlóan Oroszországra próbál kenni. Bár tény, hogy a háborút nem angyalok vívják, de oldaltól függetlenül a háborús bűnöket elkövetőit el kell ítélni.

MEGOSZTÁS

1997-ben született, jelenleg is tanulmányait folytató nemzetközi kapcsolatok szakértő. Érdeklődési körének középpontjában Oroszország, az orosz fegyveres erők, az orosz és globális geopolitika, biztonságpolitika, valamint alapvetően a haditechnikával összefüggésben felmerülő témák állnak. Mindezeken túl aktívan figyelemmel kíséri a globális világrend fokozatos átalakulását. Diplomáját nemzetközi tanulmányok szakon szerezte, angolul, oroszul és németül beszél.