A történelem egyik, a napóleoni háborúk legvéresebb ütközete zajlott le Borogyino mellett. Bár maga a csata elvben döntetlenül végződött, az orosz visszavonulással mégis Napóleoné lett a siker. Ám hamar kiderült, hogy Kutuzov seregének rendezett visszavonulása a császár vesztét hozta el.

Nem sok olyan ütközet van a történelemben, amely nemcsak a világirodalom egyik legismertebb regényének fő motívuma lett – Lev Tolsztoj: Háború és béke –, de Szergej Bondarcsuk Tolsztoj regénye alapján készített négy részes monumentális filmje 1969-ben az Oscar díjat is kivívta. A borogyinói csata két főszereplője közül Bonaparte Napóleon nem egészen két esztendő múltán megbukott és eltűnt a történelem színpadáról, míg Mihail Kutuzov tábornok helyett – aki 1813-ban porosz földön halt meg – Sándor cár vonult be a legyőzött francia birodalom fővárosába, Párizsba.

„Kétségtelen tény, hogy az 1812. szeptember 7-én lezajlott ütközet – amelyben a történészek szerint legalább 250 ezer ember vett részt – a napóleoni háborúk legvéresebb csatájaként vonult be a köztudatba”

Külön érdekessége Borogyinónak, hogy mindkét fél elkövetett taktikai hibákat, mindkét fél győztesnek tartotta magát, és végső soron a szigorúan vett győztes végül pont itt veszítette el a háborút. Pontosan ezért mindenképpen meg kell vizsgálni az előzményeket ahhoz, hogy megértsük, mi vezetett a csata végkimeneteléhez, milyen következményekkel járt az akkori Európára.

Maga a francia hadjárat 1810-ben fogalmazódott meg Napóleon fejében, amikor I. Sándor nem volt hajlandó a brit birodalom elleni koalícióba belépni, hanem inkább éppen az angolokkal és a svédekkel kereste a szövetségi viszonyt. Ezt az akkori Európa ura, a francia császár nem tűrhette, ám azt ő is pontosan tudta, hogy minden idők legnagyobb hadseregét kell csatasorba állítania az orosz birodalom legyőzéséhez. Georges Duby az általa szerkesztett Franciaország történetében megállapította,

„Napóleon éppen emiatt már akkor kudarcra volt ítélve az adott kor technikai körülményei miatt, amikor elkezdte tervezni a hadjáratot”

Vele szemben I. Sándor a svédekkel és a törökökkel kötött megállapodásoknak köszönhetően a meglévő hadai mellé még legalább 80 ezer harcedzett katonát képes volt hadrendbe állítani. Owen Connelly, a French Revolution című könyve szerint a cár ráadásul hazafias háborút hirdethetett az orosz hon védelmére, és ennek köszönhetően megközelítőleg 420 ezer ember tudtak összeszedni Napóleon ellen.

A francia császár seregeivel 1812 júniusában indította el hadjáratát, és az addig megszokott taktika alkalmazásával villámgyorsan hatoltak előre. A 611 ezres seregből – amely meglehetősen vegyes összeállítású volt, hiszen a harmadánál valamivel több volt benne a francia katona – a már említett Connelly kutatásaiban 130 ezer fős tartalék szerepelt, míg egy másik hadtörténész, Gerald Suster hasonló létszámból már 165 ezerre tette a tartalék létszámát.

„Ráadásul a nagy távolságok miatt addig elképzelhetetlen mértékben nyúlt meg a francia hadsereg utánpótlási vonala, és a háttért biztosító hadak miatt tovább csökkent az orosz birodalom mélye felé nyomuló napóleoni sereg létszáma”

A kezdeti francia hadi sikerek egyik oka az volt, hogy az orosz erők a lengyel határon gyülekeztek, majd folyamatosan hátráltak, egészen addig, amíg a cár le nem váltotta a seregek főparancsnokát, Michael Barclay de Tolly grófot. A helyére Kutuzov herceg került, aki augusztus 17-én Szmolenszknél megütközött ugyan Napóleon hadaival, de vereséget szenvedett. A császár már 125 kilométerre megközelítette Moszkvát, amikor Kutuzov az egyesített orosz főhadakkal szembefordult vele Borogyinónál. Ez védhető terület volt, ráadásul sáncokkal erősítette meg az orosz állásokat.

„Mielőtt elemeznénk a csatamezőn történteket, nézzük meg a történészek segítségével, hogy a történelem egyik legnagyobb ütközetében milyen erősségű seregek néztek farkasszemet egymással”

Kutuzov hadainak emberszámáról megoszlanak a vélemények. Korábban legtöbben 125 ezer főre teszik a seregének létszámát, de a legújabb kutatások alapján – melyek beleszámolták már az 30 ezres orosz nemzetőrséget, valamint a 10 ezres kozák sereget – 160 ezres orosz seregről beszélhetünk. Ezzel szemben ekkorra már Napóleonnak mindössze 135 ezer embere maradt, akikhez még hozzájött a harcban semmilyen szerepet nem vállaló, 25 ezer katonából álló császári testőrség. Ráadásul a franciák ágyúi sem számuk, sem pedig lövegűrméretük miatt egyszerűen nem vehették fel a versenyt az orosz tüzérséggel. Azaz kijelenthető, hogy

„az oroszok ugyan nem jelentős, de fölényben voltak minden tekintetben, jobb helyismerettel rendelkeztek, pihentebbek és motiváltabbak voltak, lévén a hazájukat védték”

Mindezek mellett Napóleon lázas beteg volt, így a megszokott taktikai éleslátása elhagyta őt – ahogy az később kiderült – a sorsdöntő ütközetben. Olyan gyűlölet halmozódott fel mindkét oldalon, hogy szinte a franciák és az oroszok is arra készültek, elpusztítják a másikat. A franciák a császár utasítására középen indították meg a rohamaikat, és kora délutánra áttörték az orosz sáncokat. Kutuzov emberei azonban elkeseredetten védekeztek, egyik oldalon sem hátráltak a katonák.

„Mivel foglyot nem ejtettek túl sokat egyik oldalon sem, a történelem egyik legvéresebb ütközete lett a borogyinói csatából, melynek kimenetlét végül a két hadsereg tüzérségi párbaja határozta meg”

A minden szempontból hátrányban lévő francia tüzérség megmutatta, miért tartották félelmetes erőnek őket, visszaverték az oroszok ellentámadását. Kutuzov végül a rendezett visszavonulás mellett döntött, hogy hadait a hátországból feltöltve majd ismét szembe forduljon a betolakodókkal. Ugyanakkor ezzel megnyílt az út Napóleon előtt Moszkvába.

Az emberveszteségeket szinte minden történész másként becsülte meg. Adam Zamoyski szerint a franciák közül legalább 30 ezren meghaltak vagy megsebesültek, köztük 48 tábornok, míg Stephen Pope 50 ezerre tette az áldozatok számát. Az oroszok veszteségeit 38 500 és 58 ezerközé teszik a szakemberek, de a legáltalánosabb vélekedés szerint 50 ezer körül lehetett az orosz hadsereg vesztesége.

„Kutuzov a borogyinói csata után a felperzselt föld taktikáját alkalmazta, ráadásul végül a hírt sírva fogadó I. Sándorral azt is elfogadtatta, hogy a későbbi sikerek, a hadsereg megóvása érdekében adják fel Moszkvát, ahonnan minden értéket elszállítottak”

Napóleon maradék seregével szeptember 14-én el is foglalta Moszkvát, és arra várt a közben porig égetett városban, hogy a cár békét kérjen. Szergej Puskarev a modern Oroszország felemelkedéséről szóló könyvében kiemelte, a császár azt hitte, ha Moszkvát elfoglalja, megnyerte a háborút. Ám hiába várta I. Sándor ajánlatát – miközben Kutuzov legyőzte a franciákat Tarutyinónál, akik elveszítették az összes ágyújukat –, végül ellenséges támadások közepette október 24-én kénytelen volt kivonulni a városból, és immár tudomásul kellett vennie, hogy az ellenfél lényegesen nagyobb sereggel rendelkezett.

„A legújabb kutatások kiderítették azt is, tévhit az, hogy Napóleont az orosz tél győzte le”

Ezt egyébként maga a császár terjesztette el a 29. hadijelentésében. Ugyanis 1812-ben Oroszországban az ősz melegebb volt, mint Franciaországban, és a novemberben megérkező havazás alkalmával valóban hóban, latyakban és egyre hidegebb időben kellett visszavonulniuk. A folyamatos támadások, a partizánakciók és az egyre zordabb időjárás szinte megsemmisítette Napóleon hadait, amelyből Kaliszba már csak 18 ezer embere érkezett meg.

A csata 200. évfordulóján a Moszkvától 125 kilométerre lévő Borogyinónál ismét megrendezték az ütközetet. A történelmi harci játékban az 1812-ben szembenálló seregek katonáinak mundérját elsősorban oroszok és franciák, valamint további 11 ország hadtörténeti klubokba tömörült hagyományőrzői öltötték fel. Napóleont egy amerikai színész alakította, aki öt évvel ezelőtt is vállalta a szerepet, ugyancsak Borogyinóban. Több mint háromezren vettek részt a rekonstruált csatában, köztük 2000 gyalogos, 300 lovas, 400 tüzér. A valósághűen megismételt ütközet résztvevői nagyon komolyan vették feladatukat. Többször elpróbálták a csatajelenteket. Az eredetileg 12 órás küzdelem legfontosabb momentumait két órába sűrítették.

„A szereplők öltözéke és fegyverzete hű mása volt a 200 évvel ezelőttinek, a jelenetek ugyancsak a valóságnak megfelelően visszaidézték a történelmi eseményeket”

Az akkor használatos ágyúk és puskák valóban eldördültek, a gyalogos és lovas egységek összecsaptak. A nézőközönség üdvrivalgása közepette az orosz hadtesteket alakító hagyományőrzők időről-időre sikerrel szorították vissza a franciák támadását a látványosan megkomponált csatajelenetekben. A csata ezúttal – némi történelmi túlzással – Kutuzov seregének győzelmével ért véget.

A borogyinói ütközet rekonstrukcióját élőben közvetítette a Rosszija 24 állami hírtelevízió, honlapján pedig a Pervij Kanal tévé. A díszvendégek között Vlagyimir Putyin orosz államfő mellett Valéry Giscard d’Estaing, korábbi francia államfő is helyet foglalt.

Források:

Wikipédia

MTVA archívum

Francois Furet: A francia forradalom története

Hahner Péter: Franciaország története

Irina Alekszejevna Nikolajeva: Borogyinói csata – körpanoráma múzeum (Moszkva, Planeta kiadó, 1984)

http://crowland.uw.hu/images/csata/borogyino.html

https://mult-kor.hu/20120907_dontetlen_a_csatateren_200_eve_vivtak_a_borogyinoi_csatat

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1812_szeptember_7_napoleon_purrhoszi_gyozelme_borogyinonal/

Szegő Iván Miklós: Félmillió embert vesztett Napóleon 1812-ben

Niederhauser Emil: Borogyino, 1812 (Budapest, Móra kiadó, 1980)

https://btk.mta.hu/hirek/122-nemzetkozi-konferencia-moszkvaban-a-borogyinoi-csata-200-evfordulojan

Jelena  Kotova: Oroszország és Ausztria az 1812. évi háború előtt és a háború idején (OTA Egyetemes Történeti Intézete)

Andrea  Seidler:  A napóleoni háborúk a Pressburger Zeitung hasábjain (Bécsi  Egyetem)

Szergej  Svedov: Az 1812. évi berezinai hadművelet. Kitaláció és realitás (Moszkva  Városi Történeti Múzeum)