A reformok eddig nem hozták meg a várt eredményeket Ukrajnában, ahol az átalakulás érzékelhető része kimerül az állami vagyon magánkézbe átjátszásában, és a szociális intézményhálózat szűkítésében.

Kosztur András írása a #moszkvater.com számára

Hosszú-hosszú éveken keresztül az ukrán választópolgárok már-már közmondásossá váló vágya volt, hogy az ország vezetését olyan fiatal szakemberek vegyék át, akik képzettségüket, szakmai tapasztalatukat legalább részben a mintaképként szolgáló nyugati államokban szerezték. Amennyiben ők – vélték sokan – átveszik az irányítást a kommunista nómenklatúrából és az azt követő zavaros évek oligarcháinak környezetéből kikerülő politikusoktól, az ország végre megszabadulhat a mindent behálózó korrupciós sémáktól, és a többi egykori szocialista országhoz hasonlóan az európai típusú reformok útjára léphet.

Ez a várakozás kísérte a 2004-es és 2013-2014-es forradalmakat, amelyeket a kijevi Függetlenség terén  (majdan Nezalezsnosztyi) vívtak az euroatlanti integráció mellett elkötelezett ukrán polgárok az oroszbarátnak tekintett, korrupt és oligarchikus kormányzat ellen. A 2004-es kísérlet a szimbolikus vezetőjének – Viktor Juscsenko – gyengesége és az úgynevezett narancsos tábort megosztó ellentétek miatt kisiklott. A 2014-es forradalom után azonban a régóta várt álom végre megvalósult: az ország a nyugati reformok elkötelezett támogatóinak vezetése alá került, akik előbb különféle tanácsadó testületek tagjaiként és minisztériumi tisztségekben vehettek részt az ország euroatlanti pályára állításában, majd 2019 nyarán immár közvetlenül saját kezükbe vették a kormányrudat.

„Hat évvel a hivatalosan „méltóság forradalmának” keresztelt, a köztudatban Majdanként elhíresült 2014-es fordulatot követően immár képet kaphatunk arról, hogy valójában merre tart az elvileg Európa felé vezető út”

Tény, hogy megszületett a társulási egyezmény az Európai Unióval, és Ukrajna 2017-ben végre megkapta a hőn áhított vízummentességet, ami talán az ország euroatlanti törekvéseinek leginkább kézzelfogható sikere. A többi „eredmény” azonban komoly kérdéseket vet fel.

Ukrajna 2004-ben Európa leggyorsabban növekvő gazdasága volt. A GDP növekedése abban az évben meghaladta a 12 százalékot – hívta fel a figyelmet Maksz Nazarov, az ellenzéki NAS televíziós csatorna műsorvezetője közösségi felületein. Mint kiemelte, akkoriban Leonyid Kucsma volt az elnök és Viktor Janukovics a miniszterelnök. A két forradalmat éppen ellenük vívták az euroatlanti vonal hívei.

„Ma Ukrajna GDP-jének növekedése alig haladja meg a 3 százalékot, és ezt óriási szerencsének tekinthetjük”

Köszönhetően ugyanis a Majdan utáni pénzügyminiszternek Natalija Jareszkónak, Ukrajna – egyébként nem kiugróan magas – államadósságát olyan módon strukturálták át, hogy 3 százalékot meghaladó GDP-növekedés esetén a 3 százalék feletti összeg 15 százalékát, 4 százalékot meghaladó növekedés esetén pedig már a határértéket meghaladó növekedés 40 százalékát könyvelik el tartozásként a hitelezők felé. Jareszko pedig korántsem valamelyik oligarcha kreatúrája, aki pillanatnyi érdekeitől vezérelve tette kockára az ország középtávú érdekeit. Natalie Jaresko néven jelenleg Puerto Rico Pénzügyi Ellenőrző Tanácsának igazgatója, korábban pedig az amerikai külügy munkatársa volt, nem mellesleg pedig a Horizon Capital nevű befektetési alap egyik alapítója.

A Horizon Capital a Világgazdasági Fórum idején ukrán panelbeszélgetéseket szervező Ukrainian House Davos egyik főtámogatója. Itt, Davosban jelentette be diadalittasan Olekszij Honcsaruk miniszterelnök, hogy

„az ukrán vasút irányítását 10 évre a Deutsche Bahnra bíznák”

Nem mintha hiány lenne külföldi ellenőrzésben az ukrán vasútnál. A felügyelő bizottság vezetője például Sevki Acuner török bankár, aki hosszú éveken át a Royal Bank of Canada munkatársa, majd az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD) kijevi irodavezetője volt. Emellett tagja volt az ukrajnai Amerikai Kereskedelmi Kamara igazgatótanácsának is, amelyet jelenleg Lenna Koszarny vezet, a Horizon Capital elnöke, és amelynek tagja Matteo Patrone, az EBRD kelet-európai igazgatója is. De ott van az ukrán vasúti vállalat felügyelőbizottságában a litván Adomas Audickas is, aki az EBRD-n keresztül finanszírozott Ukrán Vállalati Irányítás Akadémiája nevű vezetőképző elnöke. Ezen Akadémia felügyelő bizottságában szintén ott találjuk Matteo Patronét, Lenna Koszarnyt, a szintén litván Aivaras Abromaviciust, aki Jareszko kollégája volt a Majdan utáni kormányban, vagy például Brian Bestet, akinek felesége, Natalija Best osztályvezető volt a gazdasági minisztériumban Abromavicius minisztersége idején.

„A sort a végtelenségig lehetne folytatni, és ezek alapján kétséges, hogy újabb külföldiek bevonása bármit is javíthatna az ukrán vasúti infrastruktúra vagy bármely más ukrán ágazat helyzetén”

Nem mellesleg az említett Brian Best annak a Dragon Capital nevű befektetési alapnak az igazgatója, amely a fő támogatója a Vox Ukraine nevű gazdasági portálnak és a Kijevi Gazdasági Iskola nevű oktatási intézménynek is. Timofij Milovanov, a jelenlegi gazdasági miniszter „véletlenül” mindkettőhöz szorosan kötődik. Ő jelentette ki a napokban, hogy a termelési eszközök korszerűsítése terén Ukrajnának 50 évre és 100 milliárd dollárnyi befektetésre van szüksége, hogy utolérje… Belaruszt és Szlovákiát. Az IMF képviselői valamivel optimistább jóslatokkal álltak elő, Gosta Ljungman szerint a GDP 6-7  százalékos növekedése mellett már 20 év alatt utolérheti Ukrajna Lengyelországot, ebben pedig Dimitar Bogov, az EBRD vezető közgazdásza is egyetért vele. Persze ehhez az szükséges, hogy Ukrajna húsz éven át folytassa a reformok politikáját, és elviselje ezek rövidtávú hatásait.

„Valóban a reformok folytatásáról van szó, jelenleg ugyanis azok vezetik a kormányzatot és az állami vállalatokat, akik az elmúlt évek reformpolitikáját a háttérből irányították”

Honcsaruk miniszterelnök, az infantilis képekkel előrukkoló Denisz Maljuszka igazságügyminiszter és Olekszij Orzsel energetikai miniszter is az Európai Unió által finanszírozott BRDO, azaz a Hatékony Szabályozások Szervezete nevű agytröszt munkatársa volt a tavalyi hatalomváltás előtt. Ennek a feladata az állam és a vállalkozások kapcsolatának új alapokra helyezésében való segédkezés. A BRDO létrehozásának egyik kezdeményezője a már említett Abromavicius volt, aki jelenleg az ukrán hadsereg beszerzéseiért felelős Ukroboronprom vezérigazgatója. Hanna Novoszad oktatási miniszter, aki a gendersemlegesség elérését fontosabbnak tartja az iskolákban, mint az oktatás nyelvének megválasztását, szintén az előző kormányzatból lett átörökítve. Már 2014 óta dolgozik a minisztériumban, így nem csoda, hogy folytatná annak politikáját.

„Fiatal, nyugati képzettségű szakemberek ők, azonban pont ezek a nyugati orientáció iránt elkötelezett vezetők azok, akik a tavalyi kormányváltást követően a legbotrányosabban viselkednek és a leginkább elrugaszkodtak az ukrán hétköznapok valóságától”

A 29 éves Novoszad a minimálbér 10-szeresének megfelelő fizetésére panaszkodott a sajtónak, mondván, abból nem tud semmit félre tenni, majd pár nappal később vett egy lakást Kijevben. Az említett Maljuszka a minap egy olyan képet közölt Facebookon, amelyen fejen állva olvas egy könyvet, korábban az asztal alól csupán kezét kinyújtva „állt ki” a miniszterelnök mellett – zsák a foltját, tehetjük hozzá –, azelőtt pedig az asztal tetején ülve pózolt. Apropó, olvasni időpocsékolás, szórakozásnak elmegy, de tanulni nem lehet könyvekből, véli Milovanov professzor, aki szerint Honcsaruk a valaha volt legjobb ukrán miniszterelnök. Az a Honcsaruk, aki hozzávetőlegesen egymillió forintnak megfelelő összegért külső vállalkozókkal elkészíttetett prezentáción mutatta be a kabinetje által az elmúlt fél évben elért 100 legfontosabb eredményt, és aki szerint

„egy külföldi befektetőnek mindössze két szót kell tudnia ahhoz, hogy sikeres legyen Ukrajnában: Szlava Ukrajini, azaz Dicsőség Ukrajnának!”

A reformok eddig nem hozták meg a várt eredményeket, az álom megvalósulása után pedig inkább rémálomnak tűnik. A lakosság anyagi biztonságérzetét mindennél jobban tükrözi az egyre fokozódó, de népszámlálás hiányában – ilyesmi legutóbb 2001-ben volt Ukrajnában – pontosan nem mérhető elvándorlás. A Dmitro Dubilet kabinetminiszter által nem olyan régen közölt 3-4 milliós szám valójában jóval magasabb lehet. Főképp, ha figyelembe vesszük a nem állandó jelleggel, de az év nagy részében külföldön tartózkodó ukrán munkavállalókat is. Eközben a média a miniszterek és az állami vállalatok gyakran külföldi vezetőinek forintba átszámolva milliós apanázsaitól hangos. A fentebb említett Audickas például februárban nagyjából 5 millió forintot vihetett haza, de az ukrán posta vezetőjének havi fizetése a 20 millió forintot is meghaladja.

„A reformok érzékelhető része pedig kimerül az állami vagyon magánkézbe átjátszásában és a szociális intézményhálózat szűkítésében”

A vasúton kívül más stratégiai objektumok, így a kikötők is külföldi kézbe kerülhetnek, elemzők szerint anélkül, hogy a koncessziók birtokosai valódi felelősséggel tartoznának a rájuk bízott objektumokért. Április elsejétől pedig a szintén az előző kormányzat által megkezdett egészségügyi reform keretében kórházak sora zárhat be vagy kényszerül létszámcsökkentésre.

Eközben a kormányzat az elődei ideológiai vonalának folytatásával próbálja elterelni a figyelmet kudarcairól és inkompetenciáiról, ezzel azonban végső soron csak saját támogatottságát ássa alá. A Razumkov Központ felmérése szerint a megkérdezettek 40 százaléka államcsínynek vagy erőszakos hatalomátvételnek tekinti a Majdant – igaz, 45,5 százalék még mindig a Méltóság Forradalmának nevezi –, és mindössze 37,8 százalék azok aránya, akik még ma is támogatnák az akkor lezajlott eseményeket. Figyelembe véve a Razumkov Központ elfogultságát, vagy ami talán még kézenfekvőbb, a tavalyi választások eredményeit,

„a Majdan utáni kurzussal elégedetlenek aránya még magasabb lehet, és a valódi változások hiánya semmi jóval nem kecsegtet a bukott elődei politikáját folytató, és annak személyi állományát átmentő „új” kormányzat népszerűsége számára”

(A szerző a XXI. Század Intézet munkatársa)