//A balkáni „feszültség állandó”
„Úgy kezdődött, hogy Pristina , és a bő tíz éve hatályban lévő hasonló szerb intézkedésekre válaszul elrendelte, a koszovói határt átlépő szerb rendszámú autóknak ideiglenes koszovói rendszámot kell váltaniuk” #moszkvater

A balkáni „feszültség állandó”

MEGOSZTÁS

A Balkánon az utóbbi néhány hónapban jellemzően valahol mindig feszültségnek kell lennie. Nem nehéz előidézni, különösen Koszovóban, ahol most éleződtek ki az ellentétek a szomszédos Szerbia, illetve a koszovói szerbek és a pristinai kormányzat között, hiszen a sarkalatos kérdés megoldására, Koszovó államjogi státusának Belgrád általi elismerésére egyelőre nincs remény.

Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára

„Úgy kezdődött, hogy Pristina <visszaütött>, és a bő tíz éve hatályban lévő hasonló szerb intézkedésekre válaszul elrendelte, a koszovói határt átlépő szerb rendszámú autóknak ideiglenes koszovói rendszámot kell váltaniuk” #moszkvater
„Úgy kezdődött, hogy Pristina <visszaütött>, és a bő tíz éve hatályban lévő hasonló szerb intézkedésekre válaszul elrendelte, a koszovói határt átlépő szerb rendszámú autóknak ideiglenes koszovói rendszámot kell váltaniuk”
Fotó:EUROPRESS/Armend NIMANI/AFP

Bosznia-Hercegovinában pillanatnyilag a megszokottnál nincs nagyobb  feszültség. Milorad Dodik, boszniai szerb vezető nem hagyott fel a boszniai Szerb Köztársaság  kiválásának emlegetésével, de ha komolyan gondolná, erre most Belgrádtól se kapna támogatást,  mert ott nagyon is tisztában vannak vele, hogy még nem jött el az ideje. Hasonlóképpen áll a helyzet Horvátországgal is, a „tüzet”, persze, ott is élesztgetik, de ez az igyekezet egyelőre kimerül az ügyeletes rossz fiú, Zoran Milanović, köztársasági elnök kijelentéseire tett epés  megjegyzésekben.  Montenegrót tartós belpolitikai válság bénítja  meg, mert  a tavalyi választáson győztes orosz-szerb párti választási koalíciók legerősebbike a nemzetközi ellenállás miatt nem kerülhetett be a kormányba. Ilyen irányú törekvéseit tartósan blokkolja a nemzetközi közösség „üdvöskéje”, az URA Polgári Platform.

„Feszültségnek viszont valahol mindig lennie kell, máskülönben hogyan tudna bebizonyosodni, hogy a Balkánon csakis Szerbia tud rendet tartani, amint ezt Alekszandar Vulin, szerb belügyminiszter frappánsan megfogalmazta. Nos, Koszovó kiválóan alkalmas a feszültség fenntartására”

Már csak azért is, mert 2008-ban egyoldalúan kikiáltott függetlenségét Szerbia nem ismeri el, továbbra is saját területének tekinti, a pristinai kormány viszont úgy tesz, mintha teljesen a maga ura lenne. A nemzetközi közösség ambivalensen viszonyul a kérdéshez. Azok a nagyhatalmak, amelyek annak idején a jugoszláv államszövetség tagjainak önállósodását sem támogatták,  Koszovó függetlenségéért sem kardoskodnak, jóllehet annak idején mögé álltak. A két legnagyobb játékos, az Európai Unió és az Egyesült Államok cinizmusa, mondhatni, vetekszik egymással. Az EU külpolitikai „főkorifeusa”, Josep Borrell  és Miroslav Lajčák balkáni főképviselő olyan országokból – Spanyolország és Szlovákia – jöttek, amelyek nem ismerik el Koszovó függetlenségét. Az Egyesült Államok tavaly kormányt buktatott, hogy rávegye Pristinát egy alapjában véve nem sok mindenre használható megállapodás aláírására Szerbiával. Albánia pedig újabban, pragmatikus okokból közeledni látszik Szerbiához, ami szintén nem könnyíti meg a koszovói kormány helyzetét Belgráddal szemben.

A fent vázolt helyzet festi meg a hátteret a közel három hete kezdődött újabb  koszovói albán-szerb csörtéhez Koszovó északi, túlnyomó részt szerbek lakta részében.

„Úgy kezdődött, hogy Pristina <visszaütött>, és a bő tíz éve hatályban lévő hasonló szerb intézkedésekre válaszul elrendelte, a koszovói határt átlépő szerb rendszámú autóknak ideiglenes koszovói rendszámot kell váltaniuk”

A észak-koszovói szerb lakosok tiltakozásul munkagépekkel torlaszoltak el két fontos, határátkelőkhöz vezető utat. A blokád elhárítására a helyszínre vonultak a koszovói rendőrség speciális alakulatai (ROSU), páncélozott katonai gépjárművekkel és golyószórókkal. Alekszandar Vucsics, szerb elnök a határra rendelte a szerb hadsereg alakulatait, annak repülőgépei és helikopterei köröztek a határ szerbiai oldala fölött (Szerbia ugyanis az 1999-es  Kumanovói Egyezményben kötelezte magát, hogy katonai erővel nem hatol be Koszovóba). Vucsics védelmi minisztere, a belgrádi orosz nagykövet, és a katonai attasé társaságban helyszíni szemlét tartott. Majd 24 órás ultimátumot adott a NATO-nak, utasítsa a koszovói nemzetközi erőket (KFOR), hogy vesse be magát a koszovói szerbek védelmében. Végül elég gyorsan megszületett az egyezség (Brüsszelben), hogy a szerbiai rendszámtáblával érkező autókra ezentúl koszovói matricát ragasztanak.

„Ám még el sem ült a csatazaj, máris újabb konfliktus robbant ki. Ezúttal a csempészet elleni harc jegyében eljáró koszovói hatóságok akciója váltotta ki. Jóllehet több koszovói városban is sor került rajtaütésszerű ellenőrzésekre, heves ellenreakcióra csak Észak-Koszovóban adott okot”

Zvečan járásban a szerb lakosság elállta a rendőrség útját. Összetűzésre is sor került, amelynek során 10 ember megsérült, egy közülük súlyosan. A sebesültek között rendőrök is voltak. Borrell a Twitteren az egyoldalú, koordinálatlan akciók azonnali beszüntetését követelte, mert veszélybe sodorják a térség stabilitását. A koszovói illetékesek szerint viszont minden a törvényi előírások szerint, a bűnüldöző szervekkel,  bíróságokkal együttműködésben zajlott, és hosszas nyomozás előzte meg.  A rendőrség és a pénzügyőrség összehangolt akciója során nagy mennyiségű csempészett árut foglaltak le. Ana Brnabics szerb miniszterelnök a NATO és a KFOR közbelépését sürgette, Vucsics elnök pedig az északi-koszovói szerbekkel tanácskozott a kialakult helyzetről, novemberben pedig Vlagyimir Putyinhoz is elmegy.

Az utóbbi konfliktusnak egyelőre nincs olyan kézzelfogható eredménye, mint a matricák voltak, de mindkét oldalon lehettek és voltak is célok, amelyeket el akartak érni. Az első rendezésének gyorsaságából arra lehet következtetni, hogy

„Vulinnak igaza volt, amikor azt mondta, a békeszerzéshez két fél kell, háború kirobbantásához elég egy bolond, ő pedig nem az. Vagyis szerb részről inkább csak kardcsörtetés volt, mert  ismételten nyomatékot akartak adni a követeléseiknek”

Így például annak, hogy a koszovói albánokkal való tárgyalások újrafelvételének alapfeltétele a 2013-ban Brüsszelben kialkudott észak-koszovói szerb járások szövetsége, vagyis tulajdonképpeni területi autonómiája, ami nem lenne egyéb, mint egy újabb boszniai Szerb Köztársaság. Vucsics az EU mielőbbi színvallását sürgeti, rábírja-e az albánokat a végrehajtásra, vagy sem. Ha, nem akkor semmit sem ér az aláírása azon a papíron, és értelmetlen, hogy újabb tárgyalások fölött bábáskodjon.

„Vucsics a szerb nép körkörös fenyegetettségére alapozza politikáját. Erre a mostani koszovói eseményeket is kihasználta”

Pristina nagyhatalmi nyomásra destabilizálja a térséget – mondta a szerb elnök –, a nagyhatalmak célja pedig nemcsak a független és egységes Koszovó megvalósítása, hanem Szerbia gyengítése is.  Ha a Nyugat nem lép a szerb nép védelmében, van, aki vállalja ezt a küldetést, vagyis vannak a térség iránt érdeklődő más hatalmak is. Ezt Petar Petkovics, a szerb Koszovó ügyeivel foglalkozó irodájának vezetője fogalmazta meg elég világosan.

Jó alkalom volt ez a jól szcenírozott perpatvar arra is, hogy a 2019-es választási győzelme után a hatalomból rövid időn belül kiszorított, de az idén februári választáson visszatért Albin Kurtit, a baloldali nemzeti Önrendelkezés (Vetëvendosje) pártja, és a kormány elnökét a béke kerékkötőjeként lehessen beállítani, és az eltávolítását követelni.

Kurti nemcsak a Szerbiába való beolvadás előszobájának tekintett észak-koszovói szerb területi autonómiába nem akar belemenni, de a Szerbia által kezdeményezett „Nyitott Balkán”-hoz (eredetileg az Amerika által felvetett balkáni „mini Schengen”) sem akar csatlakozni.

„A koszovói kormányfő mindennel szemben gyanakvó, amiből feltételezhetően egy ismét Szerbia által uralt szövetség vagy állam kerekedik ki”

Új fejlemény, hogy ezáltal most nemcsak Belgrád, de az új „ Balkán Szövetség”-be belépett Tirana érdekeit is keresztezi, mert Edi Rama albán miniszterelnök vélhetően ennek révén  akarja megvalósítani az albán nemzet egyesítését, miként Belgrád is a „szerb világot”. A csatazaj Koszovóban átmenetileg elült. A biztonságpolitikai elemzők többsége is megkönnyebbülten sóhajtott fel, mondván, ki gondolhatná komolyan, hogy Kína vagy Oroszország szembeszáll a NATO-val Szerbia érdekében. Nos, érdemes emlékeztetni egy hasonló helyzetre, 1914-ben például a magyar Országgyűlésben is sokan elképzelhetetlennek tartották, hogy kontinens méretű háború robbanjon ki kvázi Szerbia védelmében, és mégis úgy lett.

MEGOSZTÁS