Oroszország vizsgálja, hogy a nyugati hírszerző ügynökségek szerepet játszottak-e a Jevgenyij Prigozsin által szervezett zendülésben. Erről Szergej Lavrov külügyminiszter beszélt az RT-nek, megemlítve azt is, az Egyesült Államok azonban jelezte Oroszországnak, hogy nem vesz részt Prigozsin felkelésében. Ezt az üzenetet több csatornán is eljuttatták az ukránoknak, figyelmeztetve őket arra, hogy ne használják ki a káoszt egy Oroszországon belüli csapásra. Egyelőre tehát inkább úgy tűnik, hogy Prigozsin magánakciójáról van szó.

Vukics Ferenc írása a #moszkvater.com-on

Továbbra is mindenkit a „Prigozsin-balhé” tart izgalomban. Talán ideje lenne helyre tennünk a fogalmakat. Mi is volt ez, zendülés, lázadás, felkelés, államcsíny, forradalom, vagy terrorizmus, esetleg egy gerilla akció?

Az értelmező szótárak szerint valamely szervezeti fegyelem alatt álló kisebb csoportnak, különböző katonai alakulatoknak olyan megmozdulása, melynek során a csoport megtagadja feletteseinek az engedelmességet, és fegyveres ellenszegülésre is hajlandó. Aki olyan, a katonai szolgálati rend ellen irányuló csoportos, nyílt ellenszegülésben vesz részt, amely a szolgálati feladatok teljesítését jelentősen zavarja, katonai bűncselekményt (bűntettet) követ el.

„A zendülést a köznyelvben gyakran a felkeléssel és a lázadással szinonim fogalomként kezelik. A büntetőjogban viszont a zendülés nem állam elleni, hanem katonai bűncselekmény”

Hazánkban az a katona, aki a szolgálati rend és fegyelem ellen irányuló olyan csoportos, nyílt ellenszegülésben vesz részt, amely a szolgálati feladatok teljesítését jelentősen zavarja, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés kap az elkövető, ha a zendülés különösen súlyos következménnyel jár. A büntetés öt évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet, ha a zendülés halált okoz. Öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés jár azért, ha a zendülést háború idején vagy megelőző védelmi helyzetben követik el. Ha a zendülést harchelyzetben követik el, akkor a büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés. Aki zendülésre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt három évig, háború idején, harchelyzetben vagy megelőző védelmi helyzetben egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A magyar jog szerint korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki a zendülést, mielőtt az súlyosabb következménnyel jár, vagy miután felszólították, abbahagyja.

„A lázadás, a felkelés az állam elleni bűncselekmények csoportjába tartozó bűncselekmény. Ezek közvetlen célja, hogy a Kormányt, az Országgyűlést, a köztársasági elnököt vagy a bíróságokat az Alaptörvényben meghatározott jogkörük gyakorlásában erőszakkal vagy ezzel fenyegetve akadályozza, vagy intézkedésre kényszerítse”

Ez a bűntett két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A felkelés ennek a fegyveres változata, ahol az uralkodó, az elnyomó, vagy a megszálló hatalom ellen lépnek fel.

Az orosz jogrend szerint a Wagner esetében nehéz pontos következtetésre jutni, mivel az ottani törvények szerint nem is értelmezhető a működése (ez még kidolgozásra vár). Ennek ellenére megállapíthatjuk, hogy nem egy országos méretű megmozdulásról volt szó, és nem irányozta elő a kormány megdöntését. Az orosz védelmi minisztérium és Prigozsin között létrejött feszültség következtében a zsoldosvezér csak a számára kellemetlen katonai vezetőktől szabadult volna meg.

A Wagner ennek ellenére szervezeti fegyelmét tekintve az orosz állam egyik szerződéses jogviszonyban lévő fegyveres ereje volt. Nem az orosz haderő, de még csak nem is az egész Wagner szegült szembe feletteseivel és alkalmazott ennek érdekében fegyveres erőszakot, hanem csak egy viszonylag kis része. A PMC Wagner 32 ezer fős állományából csak mintegy 7-8 ezer fő vett részt a megmozdulásban. Ezek többségének egyébként fogalma sem volt arról, hogy mi is történik valójában. A konvojnak a legtávolabb, Tula területéig jutott tagjai már csak alig voltak többen mint ezer fő.

„A PMC Wagner embereit tehát félrevezették”

A PMC Wagner alkalmazottai már elkezdtek szerződéseket kötni a Védelmi Minisztériummal, amelyek értelmében hasonlóan fognak dolgozni, mint korábban. A parancsnokok többsége sem állt alkalmazójuk, Prigozsin mellé. Összesen várhatóan néhány ezer főnyi személyzet kivételével minden zsoldos aláírja a szerződést a Védelmi Minisztériummal.

A sajtónak nyilatkozó alkalmazottak többsége „szégyenletesnek” találta, hogy magáncélok érdekében használták fel őket, és a nagy véráldozatokkal kivívott hírnevet így „beszennyezték”. A PMC Wagner csapatainak jelentős része a fegyvereit átadva megadta magát a rendőrségnek a Don melletti Rosztovból és más régiókból való kivonulás során. Állítólag nem is akartak visszatérni a sajátjaikhoz.

„Az orosz szolgálatok fel voltak készülve Prigozsin lépéseire, mint ahogy a hírek alapján a nyugatiak is tudtak róla”

Wagner alapvetően a orosz Felderítő Főcsoportfőnökség, rövidítve GRU (Главное разведывательное управление) kreálmánya, volt, így nehezen elképzelhető, hogy már az első pillanatban ne lettek volna benne jelen az orosz szolgálatok beépített emberei. (Egyes források szerint az FSZB pontos értesülést is szerzett az akcióról, erre reagálva Prigozsin sietve előre hozta annak megindítását. a szerk.)

Ráadásul a The Daily Telegraph brit konzervatív napilapnak nyilatkozó Andrej Szoldatov (orosz titkosszolgálatokra specializálódott kutató) szerint két hónapja már az orosz katonai hírszerzés (GRU) látta el az elsődleges hírszerzési feladatokat Ukrajnában. A GRU az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatot (FSZB) váltotta az invázió szempontjából kiemelten fontos szerepkörben. Amerikai tisztviselők szerint a nagy múltú titkosszolgálat presztízse az utóbb időben jelentősen csökkent az orosz hadsereg köreiben, egyes jelentések szerint több orosz tiszt, köztük számos zászlóalj parancsnoka nem volt hajlandó végrehajtani a felsőbb szintekről érkező utasításokat. A GRU kinevezése többek közt ezt a problémát hivatott orvosolni.

„Akkor mindenki úgy gondolta, hogy a GRU sokkal hatékonyabb lehet a harctéren, mert jobb kapcsolatot ápol a katonákkal, és jobban kiépített logisztikai hálózata van. A Wagner összes csúcsparancsnoka is volt GRU-s, így például Anton Jelizarov, Dmitrij Utkin”

Az elmúlt napok történései azt erősítik meg, hogy a felsőbb parancsnokok valószínűleg továbbra is be voltak kötve az orosz katonai hírszerzésbe, és nem vettek részt a zendülésben. Ezt azonban Prigozsinnak is tudnia kellett. Utkin nyilvánvalóan kilóg a többi parancsnok közül, de őt mindig is Prigozsin személyes jobbkezeként tartották számon volt. Egyesek szerint Utkin a Wagner valódi alapítója, és Prigozsin csak a társa vagy társüzletembere volt.

Nem meglepő, hogy egyes vezető orosz vezetők a jelek szerint nem a többi parancsnokot vagy a GRU-t, hanem egyedül Prigozsint és Utkint hibáztatják, mint társszerzőket. Itt van például a Duma állami képviselője és prominens ex-tábornok Guruljov, aki azt állítja, hogy Prigozsint és Utkint egyaránt ki kellene végezni.

(Az írás eredetileg a szilajcsiko.hu portálon jelent meg, a teljes cikket itt olvashatják.)