Lengyelország ismét felmelegítette a német háborús jóvátétel kérdését, és miután Berlin hivatalosan is visszautasította a követelést, Varsó az amerikai Kongresszushoz fordult segítségért. Az a tény, hogy Lengyelország nyíltan nyomást gyakorol Németországra, újabb példája annak, hogy a világot eluralja a bizonytalanság, egymást érik a felelőtlen lépések, amelyek a világrend egyensúlyának felborulásával fenyegetnek. Megkérdőjeleződnek a második világháború után kialakult normák és szabályok, egyre több ország érzi meg a geopolitikai pillanatot régi sérelmeinek orvoslására vagy egyszerűen csak a pozíciói javítására.

Úgy tűnik, Lengyelország már nemcsak az orosz, hanem a német kérdést is lerendezné, és ezzel nemcsak revánsot venne régi történelmi sérelmein, de megerősítené középhatalmi pozícióit is Európában. Varsót felbátorítja, hogy az európai stabilitást tovább rengető, a megosztottságot mélyítő törekvéseiben láthatóan partnerre talál az Egyesült Államokban is. A lengyel és az amerikai célok ugyanis egybevágnak Moszkva és Berlin párhuzamos gyengítésében. Így aztán Varsó az amerikai politika hullámára felülve újra a középkori nagyság és befolyás visszaállításáról álmodozik, amelynek egyik előfeltétele az országot keletről és nyugatról szorító orosz és német befolyás gyengülése.

„Varsó úgy látja, ehhez eljött a geopolitikai pillanat, hiszen az elmúlt évben az Ukrajnában dúló háború magán Ukrajnán kívül a legjobban Oroszországot és Németországot gyengítette”

E politika jegyében Varsó az elsők között van Ukrajna felfegyverzésében és az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók kiterjesztésében. De ebbe a törekvéseibe illik az is, hogy egy ideje több kérdésben is nyomást gyakorol Németországra. Előbb az amerikai-német vitákat igyekezett kihasználni – többek között mindent megtett a német gazdaság versenyképességének egyik alapjául szolgáló Berlin és Moszkva közötti energetikai deal megtorpedózásáért, az Északi Áramlat gázvezeték bezárásáért –, ezzel párhuzamosan építgette saját regionális gázelosztó szerepét. De olyan kérdésekben is kínos helyzetbe hozta Berlint, mint legutóbb a Leopard 2 harckocsik szállítása Ukrajnának. Németország ugyanis óvatos e kérdésben, Varsó azonban ezzel nem törődve lépéskényszerbe hozta azzal a bejelentéssel, hogy ő maga ad át ilyen típusú tankot Kijevnek, amhez persze Berlin engedélye is szükséges.

„Ebbe a sorba illeszkedik a háborús kárpótlás kérdésének felmelegítése, amely nyílt provokáció 80 évvel a történtek után egy szövetséges országgal szemben”

A követelés nem újkeletű, Jaroslaw Kaczynski ugyanis tavaly a második világháború kirobbanásának évfordulóját találta alkalmasnak arra, hogy leporolja a német jóvátétel ötletét. A lengyel kormánypárt elnöke a háború alatt elszenvedett, több mint 527,8 ezermilliárd forintnak, 1,32 trillió dollárnak megfelelő összegre rúgó lengyel veszteségekről szóló jelentés ismertetésekor kilátásba helyezte, hogy Varsó háborús jóvátételt fog követelni Németországtól. Lengyelország azóta a világ 50 országának és a nemzetközi szervezeteknek is elküldte a jóvátétel megalapozottságát bizonyító érveit. A jelentést a 2017 szeptembere óta működő lengyel parlamenti munkacsoport készítette. Kaczynski a terjedelmes dokumentumnak a varsói Királyi Várban szervezett bemutatóján kijelentette: a második világháború kitörésének 83. évfordulója az arról szóló döntés napja is, hogy a lengyelek nemzetközi színtérre vigyék az ügyet, és kártérítést kapjanak azért, amit Németország tett 1939 és 1945 között. Érdekes az indoklás is, hiszen Kaczynski a kárpótlás ügyében tervezett lengyel lépések egyik okának azt nevezte, hogy a lengyelekkel szembeni háborús bűnök az elit bizonyos köreit kivéve nem váltak a német köztudat részévé. Mondja ezt Kaczynski annak ellenére, hogy a háború utáni német politika egyik jelképévé vált Willy Brandt varsói térdhajtása.

„Miután a náci Németország 1939 szeptemberében megtámadta Lengyelországot, a második világháború évei alatt összesen hatmillió lengyel vesztette életét, 1953 augusztusában azonban Lengyelország – az NDK-nak tett gesztusként – lemondott a kártérítésről, hogy így bizonyítsa a szocialista táboron belül a <demokrácia és a béke> iránti elkötelezettségét”

A jelenlegi lengyel kormányzó erő szerint a „kommunista Lengyelország” által megkötött szerződések azonban nem érvényesek, mert azt egy bábkormány kötötte meg. Az új lengyel jelentés készítői is úgy fogalmaznak, hogy a Szovjetunió nyomására tett lengyel nyilatkozat jogilag érvénytelen. A kormány álláspontját a lengyel sajtó jelentős része is támogatja. De mint a Rzeczpospolita is megjegyzi, történelmi, gazdasági szempontból a jóvátétel követelése kiválóan dokumentált, nemzetközi jogi értelemben azonban nem igazán megalapozott. A német kormány lezártnak tekinti a náci Németország által a második világháborúban okozott veszteségek jóvátételével összefüggő ügyeket. Mint fogalmaznak, Lengyelország már régen, 1953-ban lemondott minden további jóvátételről, és ezt a döntést többször megerősítette.

„A berlini kiemeli, hogy a jóvátétel ügyének lezárása az egyik alapkő, amelyre a mai európai rend épül. Ugyanakkor Németország továbbra is vállalja a második világháborúért viselt erkölcsi és politikai felelősségét”

Berlin álláspontja szerint a német újraegyesítés külpolitikai vonatkozásait, így a jóvátételi kérdéseket is rendezi a két Németország és a négy megszálló hatalom (az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország és a Szovjetunió) 1990-ben kötött megállapodása – az úgynevezett kettő plusz négy szerződés –, amely hivatalosan lezárta a második világháborút Európában.  A szerződést az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet akkori tagjai, köztük Lengyelország is elfogadta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) létrehozó Párizsi Charta aláírásával.

„A lengyelek közül sokan ma is befejezetlennek nevezik a német-lengyel megbékélés folyamatát, és fenntartásokkal tekintenek a németekre”

Tény, hogy a németek jobban rokonszenveznek a lengyelekkel, mint fordítva. A lengyelek több mint fele – 66 százalék szerint jogos a követelés, míg a németek 75 százaléka nem tartja annak – tartja a két ország közötti legnagyobb problémának a háborús kártérítés kifizetésének elmaradását, és Oroszország után Németországot tartja a legveszélyesebbnek a lengyel biztonságra.

A lengyel kormányzó erő a társadalmi támogatással a háta mögött már nemcsak követeli a jóvátételt, de elmaradása esetére súlyos következményekkel is fenyegeti Németországot. Talán úgy gondolják, hogy a jelenlegi, a háború miatt morális megalapozottságú európai közhangulatban ez a követelés is átvihető. Bár ebben a kérdésben Berlin éppenséggel határozott és elkötelezett a nem fizetés mellett, megérezhették az új német kormány gyengeségét is. Nem kizárt, hogy Varsó csak a felszínen akarja tartani a kérdést arra számítva, hogy erre is megérhet egyszer az idő. Azzal a kormányzó PiS mintha nem nagyon törődne, hogy azért sokba kerülhet a kapcsolatok megromlása a még mindig első számú európai hatalom Németországgal.

„A Jog és Igazságosság rövid távú, és elsősorban belpolitikai hasznot remél a téma felmelegítésétől”

Lengyelországban ugyanis az idén parlamenti választások lesznek, és a jóvátétel kérdésének forszírozása minimum megerősíti a jobboldali tábort – a PiS támogatói között 98 százalékos a kártérítés támogatottsága -, de akár még újabb szavazatokat is hozhat. Az ellenzék támadja is a kérdés napirendre tűzése miatt a PiS-t, mert ezzel szerintük csak a valós kérdésekről – mint például az infláció – próbálja elterelni a figyelmet, ráadásul a megalapozatlan követelések miatt nevetségessé válik a világban.

„Kaczynsiék éppenséggel az ellenzék lejáratásának céljával is előhúzhatta a témát, hiszen kormányzó párt egyik vissza-visszatérő szlogenje, hogy Donald Tusk Angela Merkel embere, a németek bábja. S ugye, mint tudjuk, Németország megítélése a lengyel társadalomban finoman szólva sem egyértelmű”

Berlin befeketítésének tehát belpolitikai hozadéka is lehet. De Varsó – Washingtonnal a háta mögött – ezzel a nyomásgyakorlással üzen Berlinnek is. Méghozzá azt, hogy az új európai rendben Németország és Franciaország mellett képzeli el magát. Sőt, Kaczynski gondolkodását ismerve, a lengyel politikus így is megpróbál hatni Berlinre a Varsónak járó és vitatott európai támogatások folyósítása érdekében. Érdemes azonban mindezt a lengyelek történelmi igazságérzetének és globális ambícióinak kontextusában értelmezni. Varsó így emlékeztetheti a németeket történelmi bűneikre, fenntartva a Berlin veszélyességének narratíváját. A jóvátétel elutasításával támaszthatja alá, hogy a németek csak beszélnek a megbánásról, ám vezeklésük nem őszinte. Ezzel a morális nyomásgyakorlással egyben az amerikaiak európai fegyverhordozójaként jó szolgálatot tehet a PiS Washingtonnak is, hiszen a Fehér Ház szintén mindent megtesz annak érdekében, hogy a németek ne emelkedhessenek túlságosan fel. Még azt is, hogy középhatalmi státust ígér Varsónak és Kijevnek, hogy ezzel véget vessen a német gazdasági hegemóniának.