Érdekes cikk jelent meg Foreign Affairs magazinban, amelynek már a címe is sokat ígérő: A Nyugatnak új stratégiára van szüksége. A cikk szerzői azzal érvelnek, hogy a növekvő emberi veszteségek és gazdasági költségek miatt már sokan követelik ugyan a diplomáciai lezárást, de az oroszok számbeli fölénye miatt „a konfliktus legvalószínűbb kimenetele nem a teljes ukrán győzelem, hanem a véres patthelyzet”.
Pap Krisztián írása a #moszkvater.com számára
A Foreign Affairs magazinról érdemes megjegyezni, hogy azt a Council on Foreign Relations (CFR) a Külkapcsolatok Tanácsa nevű független „párton kívüli” agytröszt adja ki, amely évtizedek óta az Egyesült Államok külpolitikájára és nemzetközi kapcsolatokra szakosodott. A CFR olyan kormányközeli civil szerveződés, amely valójában a legmagasabb szintű politikai és pénzügyi kapcsolatokkal rendelkezik, és mint ilyen, meghatározó véleményformáló szerepe mellett tanácsokat fogalmaz meg a döntéshozóknak. Tehát amikor a „Nyugatot” emlegetik, akkor valójában az Egyesült Államokra gondolnak.
„Mivel ukrán és orosz oldalon még erős a háború folytatásának szándéka, a szerzők úgy vélik, hogy az év végén fog eljönni a tárgyalások ideje, előtte persze a Nyugatnak fokoznia kell az ukránok katonai megsegítését”
Ennek keretében egyre több tankot kell adni Ukrajnának és nagy hatótávolságú, taktikai rakétarendszert (ATACMS), amivel az ukránok mélyen a front mögött is elérnék az orosz parancsnoki pontokat, lőszerraktárakat. Valamint azt javasolják, hogy amerikaiak is képezzenek ki ukrán pilótákat F-16-osokra, mindezzel jól előkészítenék az ukrán offenzívát, egyben jeleznék Moszkvának, hogy „Ukrajna háborús képessége felfelé ívelő pályán van”. Egy sikeres ukrán offenzíva után viszont „a háború költségei növekednek, és a katonai patthelyzet kilátása fenyeget, érdemes tartós fegyverszünetet sürgetni, amely megakadályozhatja a konfliktus kiújulását, és ami még jobb, előkészítheti a tartós béke terepét”.
„A szerzők úgy vélik, hogy egy nukleáris csapás az oroszok részéről Moszkvának sem tenne jót, mert elidegenítheti Kínát és Indiát. Ugyanakkor azt is biztosra veszik, hogy Kína nem fogja cserbenhagyni Oroszországot, hiszen Kína már úgyis elszakadt a Nyugattól. Legalábbis Washingtonban így értékelik Kína szerepét”
Az ukrán vezetés által hangoztatott célt, hogy még a Krímet is vissza fogják venni, a Foreign Affairs szerzői nem tartják reálisnak, mivel – mint fogalmaznak – az ukrán erők már több mint 100 ezer fős veszteséget szenvedtek, és elvesztették legjobb csapataik nagy részét. Az ukrán gazdaság mintegy 30 százalékkal zsugorodott, a szegénységi ráta meredeken emelkedik, és Oroszország továbbra is bombázza az ország kritikus infrastruktúráját. Körülbelül nyolcmillió ukrán menekült el az országból, és további milliók kényszerültek lakóhelyük elhagyására. Ukrajnának nem szabad kockáztatnia, hogy elpusztítsa magát olyan célok elérése érdekében, amelyek valószínűleg elérhetetlenek. Ezek után szinte meglepő az a nyíltság, ahogy a lényeget megfogalmazzák.
„A valóság az, hogy Kijev folyamatos nagyszabású támogatása szélesebb körű stratégiai kockázatokkal jár”
A háború rontja a Nyugat katonai felkészültségét, és kimeríti fegyver készleteit. A védelmi ipari bázis nem tud lépést tartani Ukrajna felszerelés- és lőszerkiadásaival. A NATO-országok nem hagyhatják figyelmen kívül az Oroszországgal szembeni közvetlen ellenségeskedés lehetőségét, és az Egyesült Államoknak fel kell készülnie az esetleges katonai akciókra Ázsiában (a Tajvan elleni kínai lépések elrettentésére vagy válaszlépésére), valamint a Közel-Keleten (Irán vagy terrorista hálózatok ellen).” A háború világgazdaságra gyakorolt negatív hatásokat is számba veszik és azt is, hogy a világ újra két nagy blokká szakadhat. Miközben az amerikai kormányzatnak is egyre nehezebb lesz keresztülvinnie a támogatások kiharcolását, és még belpolitikai fordulat is történhet az Egyesült Államokban.
„Az ukrán háború tehát lassan kezd a washingtoni döntéshozók körmére égni, emiatt is ajánlják a szerzők, hogy <ideje elővenni a B tervet>, vagyis előkészülni a majdani fegyverszüneti tárgyalásokra”
Egy majdani béketárgyalás esélyeit latolgatva a cikk szerzői eljutnak oda, hogy amennyiben egyik fél sem tudja elfogadni a másik feltételeit, akkor „legjobb” esetben is marad a tűzszünet, és a patthelyzet, úgy ahogy ez Koreában fennáll immár 70 éve. Ez ugyan „nem ideális kimenetel, de előnyösebb, mint egy nagy intenzitású háború, amely évekig tart”, viszont ez így is – tesszük hozzá mi – azt az amerikai szándékot szolgálná, hogy Európát tartósan leválasszák Oroszországról, ha már gazdaságilag nem tudták térdre kényszeríteni. Ahogy az amerikai szerzők azt sem teszik hozzá, hogy ilyen módon az amerikai energetika piaca tovább virágozhat Európában. De arra sem tér ki a szerző páros, hogy vajon Kijev miért adná lejjebb követeléseit, ha közben folyamatosan kapja a nyugati fegyvereket? Amíg a kijevi vezetés önbizalmát a további fegyverek küldésével növelik, addig aligha lesz értelme tárgyalóasztalhoz ülniük.
„Ezen a ponton az is kérdéses, hogy most mi az oroszok hadicélja, ami az elmúlt egy évben többször módosult”
A brit The Daily Mail szemlézte a Wagner-csoport vezetőjének, Jevgenyij Prigozsinnak egyik bejegyzését, aki szerint ideje leállítani a különleges katonai műveletet, mert hogy Moszkva elérte kitűzött céljait, az ukrán hadköteles korú népesség nagy részével végeztek, Oroszország ellenőrzése alá vonta az Azovi-tengert, a Fekete-tenger nagy részét, megszerezte Ukrajna területének jelentős részét és létrehozott egy szárazföldi folyosót a Krím-félszigetig. Most már csak egy dolog van hátra: megvetni a lábunkat azokon a területeken, melyeket már elfoglaltunk. Éppen ezért itt az ideje, hogy pontot tegyenek a konfliktus végére. Prigozsin tart az új ukrán offenzívától, amelynek sikere szerinte komoly változásokat okozhat az orosz társadalomban. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy tárgyalások útján jelenleg biztosan nem lehet véget vetni a háborúnak. (https://magyarnemzet.hu/ 2023.04.15. A Wagner vezér szerint ideje véget vetni a háborúnak.)
„Ezzel visszautalunk az amerikai szerzők béketárgyalás latolgatásához, vagyis hogyan lesz tűzszünet és pláne béketárgyalás, ha közben folyamatosan és egyre modernebb fegyverekkel látják el Kijevet?”
Prigozsin felvetéséhez még annyit tegyünk hozzá, hogy hasonló hadihelyzet, vagyis hogy az oroszok megszerezték a mondott területeket, már tavaly nyáron is megtörtént, de az ukrán vezetésnek eszébe se jutott a béketárgyalás, vagy ha igen, akkor azt nem engedték meg nekik. Tehát amíg Kijevet nem kényszerítik rá, akár Nyugatról is, hogy tárgyalóasztalhoz üljön, addig nem is fognak, aztán persze bármi megtörténhet.
„A Foreign Affairs szerzői ráadásul továbbra is hangoztatják azt az amerikai elvárást, miszerint a diplomáciai áttöréshez az szükséges, hogy Putyint eltávolítsák a hatalomból”
Hogy ehhez az elváráshoz mit szól az orosz felsővezetés és az orosz társadalom, az egyelőre rejtély, de azt a cikkben is elismerik, hogy a háború támogatása az oroszok körében még mindig rendkívül magas. Ez pedig csak úgy lehetséges, hogy az oroszok megértették az okokat, amelyek kiváltották az orosz intervenciót, és éppen ezért nem valószínű, hogy eltávolodnának a Kreml vezetőjétől.
Mindesetre a Foreign Affairs cikk bizonyság arra, hogy az amerikai felső vezetési körök, vagy a hozzájuk közel állok is szeretnék belátható időn belül lezárni az ukrán-orosz háborút. Mint fogalmaznak, globális hatalomként az Egyesült Államoknak el kell ismernie, hogy a háborúban kockán forgó érdekek maximális meghatározása olyan politikát eredményezett, amely egyre inkább ütközik más amerikai prioritásokkal. Hogy mik ezek az „amerikai prioritások”, azt azért sejteni lehet, hiszen Oroszországot sikerült háttérbe szorítani az ukrán kártyával legalábbis az euroatlanti térségben, és most jöhet Kína megleckéztetése Tajvan kapcsán.
„Mert van itt még egy probléma, ami a Foreign Affairs cikkből nem derül ki, méghozzá az, hogy az Egyesült Államok esetleg szeretné rátolni az ukrán ügyet Európára”
Ugyanis a Macron botrány kapcsán Marco Rubio amerikai republikánus szenátor a közösségi médiában közzétett bejegyzésében olyan értelemben fogalmazott, hogy „ha Macron egész Európa nevében beszél, akkor az Egyesült Államoknak fontolóra kell vennie, hogy külpolitikáját Kína megfékezésére összpontosítsa, és hagyja, hogy Európa kezelje az ukrajnai háborút”. Rubio támogatja az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyt, de konkrétan azt is mondta, ha Európa Tajvan oldalára áll, akkor: „Talán alapvetően azt kellene mondanunk, hogy Tajvanra és a Kína által jelentett fenyegetésekre fogunk összpontosítani, és ti kezeljétek Ukrajnát és Európát.” (https://www.theguardian.com/ 2023.04.10. Macron dühöt vált ki azzal, hogy Európának nem szabad „vazallusnak” lennie az amerikai-kínai összecsapásban) Rubio ugyan ellenzéki szenátor, de vehemensen Kína ellenes. Kérdés, hogy Joe Bidennek mire marad ideje két alvajárás között, és az európai államok vezetői mennyire lesznek „készségesek” a háború terheinek átvállalásában.
AMi ezt az egész cikket belengi, az az amcsi képmutatás. Mintha Ajrópa bármiben is dönthetne. Nem lesz vazallus: már régóta az. Ez a státusa csak most manifesztálódik világosan – a hályogos látásúak számára is.