„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
„Érthető tehát a Nyugat idegessége, hiszen Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin tárgyalásai ugyancsak sikeresek voltak”
Fotó:EUROPRESS/Pavel Byrkin/SPUTNIK/AFP
Érezhetően besűrűsödött a levegő a kínai elnök moszkvai útja körül. Látványosan emelték a felek a téteket az ukrajnai háborúban, s ha a frontokon nem is változott lényegesen a helyzet, a Nyugat az információs térben indított újabb támadást Vlagyimir Putyin ellen. Washintonnal az élen az euroatlanti közösség az orosz elnök dehumanizálásával, diszkreditálásával igyekezett megalapozni a látogatás hangulatát. Legalábbis a nyugati buborékban, hiszen a világ másik felét inkább a várakozás jellemezte.
„Közben Moszkva folytatta a diplomáciai offenzíváját Afrika és a Közel-Kelet irányába, ahol Peking Teherán és Rijád kibékítésével adta meg a moszkvai út alaphangját”
A nyugati fősodor média a lehetőségekhez mérten igyekezett elhallgatni és kisebbíteni a kínai diplomáciai sikert, azonban ettől még tény, hogy Washington óriási pofont kapott. Amerika egyik hagyományos térségbeli szövetségese, Szaúd-Arábia ugyanis a Nyugat és a Kelet közötti erőegyensúly változására reagálva, a kínai-orosz-iráni blokk mellett tették le a voksukat. Olyannyira, hogy Szaúd-Arábia szívesen belépne a BRICS-be és a Shanghaji Együttműködés Szervezetébe is. Ahogy tehát jó évtizede Obama elnök katasztrofális külpolitikája visszahozta az orosz befolyást a Közel-Keletre, úgy Joe Biden ugyanezt tette a kínai befolyással.
„A Nyugat befolyása azonban nem csupán ebben a régióban csökken, hanem az egész úgynevezett globális Délen. Az erőviszonyok átrendeződése – ezt látjuk Ukrajna esetében is – egy regionális ütközéseken, háborúkon keresztül zajlik, ám a multicentrikus világrend az új egyensúly kialakulásával nagyjából egy évzized alatt stabilizálódhat”
Washington azonban aligha fog belenyugodni abba, hogy elveszíti a hegemón szerepét, nem ő szabja meg egyedül a játékszabályokat. Hiába erősíti meg a pozícióit a nyugati világban, és sorakoztatja fel maga mögé a szövetségeseit, ez aligha fogja kielégíteni. Ráadásul tovább frusztrálja, hogy közben minderre válaszul a világ nem nyugati fele egyre határozottabb körvonalakat ölt, ezzel alakul az új világrend.
„Érthető tehát, hogy miért kísérte egyrészről hallgatás a nyugati fősodor médiában Rijád és Teherán történelmi közeledését, másrészről miért beszéltek becsmérlően és nevezték hirtelen diktatúrának az <Oroszország, Kína, Irán alantas köréhez csatlakozó Szaúd-Arábiát>”
Aztán ugyanezt játszotta el a nyugati mainstream Hszi Csin-ping moszkvai vizitjével is. Mert azt csak nem mondhatta, hogy a látogatás mérföldkő az egypólusú világrend lebontása szempontjából, és Moszkva valamint Peking stratégiai szövetsége nagyon szembe megy a nyugati érdekekkel. Így aztán nem maradt más lehetőség, mint a látogatás súlyának kisebbítése, és jobb híján annak a narratívának az erősítése, hogy „Moszkva Peking gyarmatává válik”, nem egyenrangú felek szövetségéről van szó, és ez legfeljebb érdekházasságnak nevezhető. Ez utóbbira jött a találó válasz Moszkvából, hogy Washington és Európa kapcsolata még érdekházasságként sem írható le, hanem csak középkori feudális alárendeltségi viszonyként.
„Ez a kommunikáció azonban valójában kétségbeesett sikoly, ideges ordítozás amiatt, hogy a fejlemények nagyon nem a nyugati forgatókönyv szerint alakulnak”
Formálódik ugyanis az úgynevezett Nagy-Eurázsia, szemmel látható a tengeri hatalmakkal szemben a szárazföldi hatalmak, a Heartland felemelkedése. S hát Halford John Mackinder elméletéből tudjuk, hogy „aki irányítja a Heartlandet, az irányítja a Világ-szigetet, aki a Világ-szigetet uralja, az irányítja a világot”. De aggódva figyeli a fejleményeket Henry Kissinger, a háromszög diplomácia mestere is, hiszen a Washington-Peking-Moszkva háromszögnek most éppen a másik két tagja fog össze Amerika ellen. A Fehér Ház nem képes éket verni Peking és Moszkva közé, sőt agresszív fellépésével csak még inkább egymáshoz nyomja őket.
„Érthető tehát a Nyugat idegessége, hiszen Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin tárgyalásai ugyancsak sikeresek voltak”
Ezért aztán csak ennek elleplezésére szolgál annak felerősítése, hogy Moszkva sem kapott meg mindent, amit szeretett volna, ám önmagában az a tény, hogy Kína ott áll Oroszország mögött/mellett, aggodalomra adhat okot Washingtonban. Aki ebben kételkedik, az olvassa figyelmesen az amerikai nyilatkozatokat, a látogatást kísérő ideges kapkodást, értelmezze, miért is készül hirtelen Pekingbe Anthony Blinken külügyminiszter. Vagy gondolja át John Bolton interjúját a The Telegraphnak. A volt nemzetbiztonsági tanácsadó szerint az orosz-kínai tengely – amelyhez csapódik Irán és Észak-Korea is – komoly kihívás elé állítja a Nyugatot. „Nézzenek a térképre!” – figyelmeztetett a politikus, megjegyezve, hogy ezt komolyan kell venni. „Ez az igazi probléma a Nyugat számára, függetlenül attól, hogy mi történik Ukrajnában” – fogalmazott Bolton.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
Stier Gábor says:
Mondtam már, hogy unalmas troll? Olyan, mint Móricka. Mindenről ugyanaz jut az eszébe. Nem lehet, hogy a hiba az Ön készülékében van? Ja, és névtelen, arctalan senkik véleménye mikor számított? Előbb köszönjön, aztán írja alá a közlendőjét. Ellenkező esetben törlés. Jó napot!
Rác Gábor says:
…” a Nyugat az információs térben indított újabb támadást Vlagyimir Putyin ellen. Washintonnal az élen az euroatlanti közösség az orosz elnök dehumanizálásával, diszkreditálásával igyekezett megalapozni a látogatás hangulatát.”… Valóban, az jól érzékelhető, hogy a Nyugat egyre hisztérikusabban reagál mindenre, ami nem a vágyai szerint alakul. Egyik ilyen hisztérikus lépése a Putyin elleni körözés kiadatása… Pedig hát nem éppen Putyin ellen kellene kiadni körözést, hanem mondjuk a brit miniszterelnök ellen, aki urántartalmú páncéltörő lövedékeket kíván szállítani Zelenszkijéknek. A Jugoszlávia elleni bombázások óta tudjuk, hogy ennek használata milyen következményekkel jár… S ha már itt tartok, nem tudom elhallgatni felháborodásomat épp egy tegnapi hírműsorban való kommentálását ennek a gyalázatos szándéknak. A meghívott katonapolitikai szakértő (“az ide is nyalok, oda is köpök”)-ezredes úr, kijelentette, hogy soha nem hallott arról, hogy ezek az urániumtartalmú lövedékek (bombák), rákot, és más betegséget okoztak volna. Ezt akkor is fenntartotta, amikor a mellette ülő, francia származású elemző társa, épp az ellenkezőjét állította a műsorvezetővel. egyetemben. Pedig én emlékezem arra, amikor a bombázások idején, a NATO-tag Görögország követelte az USA-tól bombázások leállítását, mert az észlelt sugárzási szint jóval meghaladta megengedhető mértéket már – Görögörszág felett is!!! Az azóta Szerbiában nyilvántartott rákos megbetegedések száma a legmagasabbak Európában! És erről az “ezredes úr” nem tud semmit! Mint ahogy arról sem, hogy, ezekből a bombákból jócskán jutott magyar területre is… De visszatérve a kínai vezető moszkvai látogatására, bár valóban csípi az USA szemét, ez véleményem szerint nem jelent többet egy kényszerhozta szövetségnél, és valóban, amint egy másik tegnepi riportból kiderült, épp e cikk írójával készített riportból, a Moszkva-Peking-Teherán tengelyt csak az USA elleni gyűlölet tartja össze, amelyhez bár más államok is csatlakoztak ugyanezen alapon, azért az ideiglenesen szőnyeg alá söpört szemét, továbbra is megmarad befagyott konfliktusként minden korábbi szembenállónál. Tehát én nem hallelujáznék a kínai békítéshez az iráni-szaudi esetben sem, mert erre is csak az előbbiek érvényesek. A korábbi gyűlölködés továbbra is megmarad, amit a pillanatnyi érdekek csak módosítanak. A kínai béketervre való orosz nyitottság sem jelent semmit, hiszen ha az USA élből elutasította, akkor az már az oroszokat sem kötelezi semmire. Ezzel azonban, gondolom, a kínai vezetés is tisztában van… Ha az amerikai vezetés Kínát jelölte meg első számú ellenségének, akkor végzetes hibát követett el, az ukrán-orosz konfliktus kirobbantásával, hiszen, ha Oroszországgal erősítette volna az együttműködéstt, akkor Kína most nem lehetne az a tényező, amivé az USA tette ostobán…
csakafidesz says:
Kínához és Oroszországhoz képest az Egyesült Államok újszülött. Kulturális téren pedig egyikkel sem bírná ki az összehasonlítást. A nagy olvasztótégely moslékot csinált a társadalomból és a kultúrából. A “multikulti” ugyanis moslék. Ki lehet próbálni: Mondjuk a bevándorlók nemzetiségei szerint öntsünk össze bifszteket, paellát, spagettit és heringet. Keverjük és sózzuk meg. Moslék lesz belőle, még a disznó sem eszi meg.
Az Európai Egyesült Államok is moslék társadalom lesz, ha megvalósul. Brüsszel nagyon jó úton halad a kultúra és az emberi lét moslékká silányításában a “liberálisnak” nevezett demokráciával, a nemi szerepek tetszőleges felcserélésével és a nyakatekert, nemeket kizáró nyelvészkedéssel. Egész nevetséges lenne, ha nem csinálnák olyan erőszakosan. Az “euroatlanti” térség hanyatlása szemmel látható.
Nos a józan ész, az emberhez illő erkölcs és kultúra sokkal inkább Kína és Oroszország birtokában van, mintsem a “Fejlett Nyugaton”. A mostani moslék kultúrát elutasító országoknak kell győzni, vagy különben a “multikultinak” is nevezett szenny elsodorja az emberiséget.
M.I. says:
A globális dél narratívája szertefoszlott mióta a déli országokban Putyin körözött háborús bűnössé vált. Egész Dél-Amerikában, egész Óceániában és fél Afrikában érvényes az elfogató parancs ellene.
Még a BRICS országokból is kettőben körözik, az idei dél-afrikai csúcsra sem tud elmenni.
kanigunda says:
Egy bölcs vezérnek mindig vannak ősi ellenségei… A többit meg majd meglátjuk.
Olaszország is hol itt, hol ott hadakozott, Románia dettó. A finnekről nem is beszélve.
Aztán Szovjet/Oroszország is néha így, néha úgy. Szóval ez a ma “halálos ellenség”
szvsz. meglehetősen relatív fogalom is tud lenni.