//Viszockij, az üldözött farkas
Vlagyimir Viszockij a Taganka színpadán 1965-ben #moszkvater

Viszockij, az üldözött farkas

MEGOSZTÁS

Vlagyimir Viszockij mintegy nyolcszáz költeménye, sajátos humorral fűszerezve változatos témákat dolgoz fel. Burkoltan gúnyos, nem ritkán tragikus hangvételű balladái leginkább az emberiség közös témáiról szólnak. Betegségről, halálról, sorsról, szerelemről, gyűlöletről, bátorságról, barátságról, szenvedésről. Dalai segítségével megpróbál belebújni hősei bőrébe és velük együtt élni, vagy halni, ahogy teszi ezt egy farkas képében is.

Viczai Péter írása a #moszkvater.com számára

Vlagyimir Viszockij a Taganka színpadán 1965-ben #moszkvater
Vlagyimir Viszockij a Taganka színpadán 1965-ben
Fotó:EUROPRESS/Anatoliy Garanin/Sputnik/Sputnik via AFP

A szovjet-orosz irodalom jeles képviselői közül a múlt század húszas éveiben Jeszenyin, egy évtizeddel később Mandelstam, a hatvanas-hetvenes években pedig Viszockij képzelte magát számkivetett, üldözött farkasnak, ami költészetükön is egyaránt megmutatkozott. Emellett a tragikum és a lázadás is egyesíti őket, illetve az a tény, hogy viszonylag rövid életük ellenére olyan erőteljes költőkké válhattak, akik sajátos művészetük nemes erejével képesek voltak diadalmaskodni személyes balsorsuk felett. Oszip Mandelstam például, akit a történelem oly durván és kíméletlenül eltiport, ezt az érzést így élte meg:

„Elvéve tőlem a tengert s a szárnyalást, / Hogy támaszul csak a föld kényszere maradt, / Mit értetek? Ragyog a végső számadás: / Nem vehettétek el beszélő ajkamat”

A Farkasvadászat Viszockij egyik legjellegzetesebb és talán leginkább lázító és lázongó hatású dala, amely többek között a költő korlátokat nem ismerő optimizmusára vall. Sipos Mihály zenei előadóművész a mai napig táplálkozik abból a hatalmas energiából, amely Viszockij szuggesztív szerzői dalaiból, protest-songjaiból árad:

„Amikor Vlagyimir Viszockij a L’Humanite fesztiválon egy szál gitárral a kezében elkezdte énekelni a Farkashajszát, mind a 200 ezer ember szinte megdermedt arra a 10-13 percre, olyan energia áradt belőle. Mikor lejött a színpadról, odasúgta feleségének, Marinának, hogy megfogta őket. Hát ez az, ami engem is hajt!” – nyilatkozta Sipos a Civil Rádiónak.

A dal keletkezéséről annyit mindenképpen tudni kell, hogy egy Viszockij számára nagyon nehéz időszakban született műről van szó. Előre megtervezett, és valójában igazságtalan lejárató sajtókampányt folytatott 1968-ban a brezsnyevi vezetés a költővel szemben. Elsősorban a szovjet írott sajtóban bírálták, mi több, rágalmazták is a művészt. Az álhírek szerint dalai megrontják a fiatalságot és bűnözésre ösztönöznek. A szovjet kritika attól sem riadt vissza, hogy olyan durva verseket vagy dalokat tulajdonítson Viszockijnak, amelyeket nem ő írt, és nem is ő adott elő. Így próbálták ellehetetleníteni, hogy személyét hiteltelenné téve „kivonhassák őt a forgalomból”.

„Az ellene irányuló hadjáratra válaszul írta meg ismert farkasos dalát, amely tulajdonképpen hosszasan elnyújtott, kétségbeesett jajkiáltás, egy bátor és optimista hangvételű végkifejlet kíséretében”

Viszockij a farkasok szemszögéből adja elő, meséli el a történteket, miközben az egyik, legbátrabb farkast ő maga személyesíti meg. Őt és társait élő céltáblának használják a kegyetlen és vérszomjas vadászok. A történet szerint egy piros zászlókkal körülvett, hóborította tisztásra hajtják a rémült vadállatokat, hogy kivétel nélkül végezzenek velük. Kihasználják a vadak azon tulajdonságát, hogy az anyatejjel magukba szívott íratlan szabályokat nem képesek áthágni: nem kerülhetnek a kis piros zászlókkal megjelölt, körülkerített területen kívülre.

„A többszörösen elhangzó refrén megadja a költemény alaphangját, fenntartva a folyamatos feszültséget, amely valójában az egész műre jellemző”

A zene és az ének üteme is zaklatott, a különféle hangeffektusok jól érzékeltetik a lövéseket és a menekülő farkasok üvöltését. Viszockij a farkasok nevében üvölti-őrjöngi végig rekedten a dalt, amelynek magyar változatát ezúttal Földes Hobo László fordításában tesszük közzé.

Farkashajsza 

 

Rohanok, inam majd beleszakad, 

De ma megint, akárcsak tegnap, 

Tőrbe csaltak minket, tőrbe csaltak! 

A kordon felé hajtanak! 

Dupla csővel a fák mögül lőnek, 

A vadászok árnyékban rejtőznek, 

A hóban farkasok hemperegnek, 

Mindnyájan mozgó céltáblák lettek. 

Farkas hajsza folyik, szürke ragadozókra 

Szopós kölykökre és anyafarkasokra 

Üvölt a sok hajtó, tombolnak a kutyák 

A jelző zászlók közt vér ömlik a hóra. 

Nem adnak semmi esélyt a farkasnak, 

A vadászkéz még meg se remeg! 

Szabadságunk a zászlókig tarthat, 

Biztos kézzel leterítenek. 

A farkas nem szeghet meg hagyományt, 

Kölyökkorunkban vakok vagyunk, 

Még farkas anyánk nevelte belénk: 

A zászlókon túl meghalunk. 

Farkashajsza folyik, szürke ragadozókra, 

Szopós kölykökre és anyafarkasokra 

Üvölt a sok hajtó, tombolnak a kutyák, 

A jelző zászlók közt vér ömlik a hóra. 

Farkashajsza folyik, szürke ragadozókra, 

Szopós kölykökre és anyafarkasokra. 

Üvölt a sok hajtó, tombolnak a kutyák, 

A jelző zászlók közt vér ömlik a hóra. 

A dal cselekménye akkor ér a képzeletbeli csúcspontra, amikor bátor és hős farkasunk, aki nem más, mint maga Viszockij, egy hirtelenszerű, váratlan elhatározást követően felrúgja a születésétől fogva az anyatejjel belé ivódott szokást, és megszegi a farkas törvényt. Szembe fordulva a sok gonosz vadász gyilkos fegyverével, küzdeni kezd az életben maradásért. Megpróbál kitörni a tiloson át…

Lábaink és állkapcsaink gyorsak, 

Felelj falkavezér, mondd meg hát, 

A puskacsövek elé hajtanak minket, 

Miért nem törünk ki a tiloson át? 

A farkas sem szabad, nem tehet mást, 

Már én is érzem, időm végét. 

Akinek én jutottam, elvigyorodik, 

És csendben rám fogja fegyverét. 

Rohanok, inam majd beleszakad, 

Ahogyan tegnap volt, úgy lesz ma is, 

Tőrbe csaltak engem, tőrbe csaltak! 

De üres marad a vadász marka is! 

1968

(Földes Hobo László fordítása)

Ahogy Marosi Lajos műfordító fogalmaz, ezt a dalt Viszockij minden versfaragó kedvelője-tisztelője lefordítja az anyanyelvére. Veress Miklós volt az első, aki magyarul közreadta, majd Földes Hobo László következett. Jómagam a Tilalmakat szegve című első magyarországi Viszockij-kötet számára ültettem át magyarra a művet, amelyet ezt követően Erdődi Gábor, Marosi Lajos és Szöllősi Dávid is lefordított, és még biztosan akadna olyan fordító is, aki most kimaradt a sorból.

Sipos Mihály valamennyi alkotón túltéve, saját strófáival kiegészítve énekli és gitározza Hobo fordításában a Farkashajszát. Sipos egyszerűen tovább írta a dalt, amit szerinte Viszockij nem fejezett be. Elbert János műfordítót, egyetemi tanárt idézve ez nem más, mint a „továbbgondolás gyönyörűsége”.

„Csakhogy ennyivel még nem ért véget a hajsza, ugyanis Viszockij is megírta a véres vadászat folytatását, befejező részét, mintegy tíz évvel az első farkasos mű megszületését követően”

Ebben az üldözők még gyávábban, a Marosi féle magyar változatban vasbögölyökről, Veress Miklós fordításában fémrovarokból, vagyis helikopterekről kaszabolják a horda apraját-nagyját.

 

Vadászat helikopterről, avagy hol vagytok, farkasok? 

 

Ellenségre vigyorgani kell szabadon, 

Kutya mentheti csak kutyabőrét. 

Vérünkkel tetovált felirat a havon: 

„Mi már nem vagyunk farkasok többé!” 

 

És behúzzuk farkunkat, mint a kutyák, 

Csudálkozva mered föl az égre pofánk: 

Milyen átok zuhasztja a rémületet, 

Világvég, ami ontja az őrületet, 

Hogy a fém-rovarokból a fém sziszegett? 

 

Veri véresre testeink ólomeső, 

Leroskadni is jobb ma, mint búni elő. 

Forró horpasz a hóba hiszen belevész, 

S nem isteni kar, csak az emberi kéz, 

Amitől tanulod a halál-röpülést… 

Oda! Sűrűbe, farkasok, menthetitek 

Oda még a szukátok és kölykeitek… 

 

Magamra maradtam… Hát még mit tehetek? 

Keresgél sunyi szem gyávamód kiutat, 

S hol a farkasok népe, a régi csapat, 

Kiknek sárga szeme mindig éjbe kutat? 

 

Vagyok még. De most más vadak vesznek körül, 

Kik csak sunytak a farkasi szóra. 

Az ebek – csaholó kutya-lelkük örül, 

Hogy nem ők, hanem én vagyok préda. 

 

Ellenségre vigyorganom kell szabadon, 

Fehér csontjaimat harapdálja örökké. 

Vérünkkel tetovált fölirat a havon, 

Olvad: „Nem vagyunk farkasok többé!” 

 

1978

 

(Veress Miklós fordítása)

 

Kapcsolódó témaként itt hívnám fel a figyelmet a nagy francia romantikus költő és drámaíró, Alfred de Vigny A farkas halála című versére:

 

Fölnézett újra ránk, és aztán visszaroggyant, 

Nyalta a vért, amely ajkára ki-kibuggyant, 

S ügyet se vetve rá, hogyan éri a vég, 

Hang nélkül hunyta le halódó nagy szemét. 

 

(Illyés Gyula fordítása)

 

A haldokló farkas szeme azt sugallja a költőnek, hogyha szenvedünk is, de haljunk meg szótlanul, méltósággal – vonja le a konzekvenciát Varga Mihály újságíró. A költemény egy kedvelt sora francia szállóigévé vált, és Tótfalusi István fordításában így hangzik:

„A csend, az nagy csupán, a többi gyengeség”

A versben felvetett gondolatsort folytatva, valamint mindazt, amire millió tettével rászolgált már az ember, Illyés Gyula így próbálja érzékeltetni a mű magyar nyelvű változatában:

 

Hitvány, milyen puhány – így küzdöttem még eszemmel –, 

Mily szégyellni való nagy nevével is az ember! 

Itt hagyni életet, mindent, mi fájhatott, 

Ti tudtok már csupán, fenséges állatok! 

Válaszképp arra, hogy mi volt a lét, a földi, 

Csupán a csend a nagy; és gyengeség a többi. 

 

(Illyés Gyula fordítása)

 

Varga Mihály gondolatait idézve, a hős szovjet-tatár költő, Musza Dzsalil Farkasok című versében merőben más alaphelyzettel találkozhatunk. A harc során elhullott lovak és embertetemek között kóborló éhes farkasok élve hagyják a sebesült, de még élő katonát, akit a nem sokkal később oda érkező ellenség kegyetlenül megöl.

 

                „Mit? Farkas? Semmi! A szádra se vedd, 

                Az embercsorda még kegyetlenebb.” 

 

(Jobbágy Károly fordítása)

 

Végül, a magyar vonatkozásokat sem elhanyagolva, szeretném felidézni Petőfi Sándortól A Farkasok dala című verset, amelyet a kétszeres Füst Milán díjas Leonyid Volodarszkij kortárs orosz költő jóvoltából oroszul is olvashatunk. A mű cselekménye Viszockij Farkashajsza című alkotásának előzményeként is felfogható. A két vers közötti különbség főleg a vérmérséklet szempontjából lehet meghatározó.

„Míg Petőfi szomorú költeménye nyugodtabb előadásmódot feltételez, addig a Farkashajsza vadul lüktető félelmetes ritmusa olykor rémisztő érzéseket kelt. Az alapgondolat azonban mindkét mű esetében hasonló, ahogy a végkifejlet is: a szabadság mindenek felett…”

 

A farkasok dala

 

Süvölt a zivatar

A felhős ég alatt,

A tél iker fia,

Eső és hó szakad.

 

Kietlen pusztaság

Ez, amelyben lakunk;

Nincs egy bokor se, hol

Meghúzhatnók magunk.

 

Itt kívül a hideg,

Az éhség ott belül,

E kettős üldözőnk

Kínoz kegyetlenül;

 

S amott a harmadik:

A töltött fegyverek.

A fehér hóra le

Piros vérünk csepeg.

 

Fázunk és éhezünk

S átlőve oldalunk,

Részünk minden nyomor…

De szabadok vagyunk!

 

(Petőfi Sándor, Pest, 1847. január)

 

A farkast leginkább az emberre is veszélyt jelentő, vérengző vadállatként szokták emlegetni. Petőfi farkasainak átlőtték az oldalát, Viszockij ragadozóira pedig ólomeső csapott le. Kegyetlenül lekaszabolták őket a vadászok, nem kímélve a szopós kölyköket és anyafarkasokat sem.

„A farkas a szabad levegőre szomjazik, hiszen a vadon szülötte. Szabadságra vágyik, ahogy egyébként a legtöbb ember is”

Talán még annak árán sem mond le a szabadságról, ha űzött vadként véresre sebzik, netán, nemes egyszerűséggel átlyukasztják, vagy oldalba lövik. A kegyetlenség és gonoszság viszont kevésbé jellemző rá, mint magasabb rendű ellenfelére, az emberre.

MEGOSZTÁS