„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„A lengyel-amerikai együttműködés kölcsönös előnyökkel jár. Lengyelország például kulcsszerepet kaphat abban, hogy az Egyesült Államok több LNG-t szállítson Közép- és Kelet-Európába”
Fotó:Norvald Kjerstad/CC BY SA 3.0
Kiéleződött a feszültség a közelmúltban Berlin és Varsó között, miután Lengyelország nemcsak megtagadta egy az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantásában gyanúsított ukrán állampolgár kiadását, de kioktató hangnemben számon is kérte a német ügyészségen magának a vizsgálatnak a folytatását is. A 2022 szeptemberében történt támadásban ismeretlen elkövetők víz alatti robbantásokkal rongálták meg az Oroszország és Németország között futó Északi Áramlat vezetékpárját. A svéd és dán hatóságok már lezárták vizsgálataikat, de a német ügyészség tovább nyomoz, sőt európai elfogatóparancsot is kiadott több ukrán gyanúsított ellen. Az egyik feltételezett elkövetőt Lengyelországban tartóztatták le, egy másikat pedig Olaszországban. Mint a Wall Street Journal megírta, Németország hét gyanúsított ellen adott ki letartóztatási parancsot az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantása miatt. A nyomozás szerint az akciót egy ukrán különleges katonai egység és mélytengeri búvárok hajtották végre, a vezetőjük pedig éppen az Olaszországban letartóztatott Szergej Kuznyecov volt.
„Míg Róma végül a kiadatás mellett döntött, addig Varsó egyre kevésbé hajlandó együttműködni a német igazságügyi szervekkel”
Egy lengyel bíróság azzal az indoklással utasította el Volodimir Z. kiadatását, és rendelte el a szabadon bocsátását, hogy az állítólagos bűncselekmény nemcsak törvényes, de „indokolt, ésszerű és igazságos” katonai akció volt. Diplomáciai vihart kavarva a döntés mellett kiállt Donald Tusk is, mondván „helyesen döntöttek, az ügyet pedig lezárták”. A lengyel miniszterelnök tovább feszítette a húrt azzal, hogy szerinte nem a vezeték felrobbantása a baj, hanem az, hogy egyáltalán megépült. De ha ez még nem lett volna elég, a lengyel nemzetbiztonsági hivatal vezetője érthetetlennek nevezve a német eljárás, nyíltan felszólította Berlint, hogy szüntesse meg a nyomozást. „Ha Németország olyanokat üldöz, akik elvágták Oroszország egyik fő bevételi forrását, akkor világos ellentét feszül Varsó és Berlin között” – fogalmazott a Slawomir Cenckiewicz.
„Persze, az már a WikiLeaks által közzétett amerikai diplomáciai levelezésekből egyértelmű volt, hogy a lengyel kormány már a 2000-es évek óta ellenáll a vezeték megépítésének”
Egy 2007. szeptemberi táviratban a lengyel tisztviselők ismertették kormányuk hivatalos álláspontját, miszerint „Lengyelország úgy véli, hogy a projekt ellentétes érdekeinkkel és az európai szolidaritás általános szabályával”. Egy másik, novemberi táviratban Lengyelországot „a projekt leghangosabb ellenzőinek” nevezik, és azt írják, hogy a lengyelek „modern Molotov–Ribbentrop-paktumnak” tekintik a projektet. Lengyelország azóta megingathatatlan ellenzője az 51 százalékban orosz, 49-ben pedig német, francia, olasz és holland tulajdonban lévő gázvezetéknek, így aztán nem igazán lepődhettünk Radosław Sikorski korábbi és jelenlegi külügyminiszternek azon mára hírhedtté vált, alig néhány órával a támadás után közzétett tweetjén, amelyben „Köszönjük, USA” bejegyzéssel ünnepelt önfeledten. S hogy mindez nem véletlen, azt mutatja, hogy Sikorski legutóbb már külügyminiszterként nyíltan felszólította Ukrajnát a Barátság kőolajvezeték támadására is.
„A vita kérdések sorát veti fel. Így például azt, hogy hová jutott az európai jogállamiság, ha Lengyelország nemcsak szabadon bocsátott, hanem ünnepel is egy terroristát”
Sőt, ezzel Varsó előre felmentést adott más terrortámadások elkövetéséhez is. De a vita közben szimbolikus ütközet az európai rendről is. Arról, hogy a kontinens a háborús logikát vagy a béke rendjét tekinti-e elsődlegesnek. Varsó katonai, Berlin jogi logikában gondolkodik. Miközben Németország továbbra is a jogállamiság elveire hivatkozik, Lengyelország szerint a realitás az, hogy háborús körülmények között a stratégiai érdek felülírja a formális jogot. Ez a feszültség természetesen megterhelheti a NATO-t is, ha valaha is bizonyítékok kerülnek napvilágra arra vonatkozóan, hogy Németország saját szövetségese segített egy ellene irányuló terrorista támadást. A német külföldi hírszerző ügynökség, a BND egykori vezetője egyenesen azzal vádolta meg Varsót, hogy az igazságszolgáltatás akadályozásával a gázvezetékek elleni támadásban való saját részvételét leplezi, mert ilyen méretű műveletek elképzelhetetlenek az érintett országok politikai vezetőinek jóváhagyása nélkül. A német nyomozók ráadásul a bizonyítékok nyomát Ukrajnáig, majd Lengyelországig követték, amelyet a szabotőrök állítólag a művelet megtervezésének és erőforrásainak biztosításának bázisaként használtak. Ezek után aligha véletlen, hogy a NATO-n belül a nyomozók ellenállásba ütköztek.
„A történet hűen megmutatja a Németország és Lengyelország között meglévő feszültségeket, amelyek kiütköztek az Angela Merkelnek az ukrajnai háborúhoz vezető út felelőseire utaló lengyel reakciókban is”
A volt kancellár szerint Lengyelországnak és a balti államoknak a magatartása hozzájárult ahhoz, hogy megszakadtak a tárgyalások Oroszország és az Európai Unió között, és ezzel közvetve hozzájárultak a háború kitöréséhez. A kijelentést Lengyelországban nemcsak tapintatlannak, de hibásnak is nevezték, és lényegében ugyanúgy érveltek, mint a kiadatási ügyben, hiszen Varsó szerint az exkancellár ezzel az orosz propagandát erősíti.
A sort még folytathatnánk – így említhetnénk a második világháborús kártérítés követelésének napirenden tartását -, de ezek a példák egyirányba mutatnak. A kiéleződött geopolitikai helyzetben jobban a felszínre kerülnek a mélyben meghúzódó történelmi alapú feszültségek és az érdekellentétek is. A világ átalakulása közepette a nyugati szövetségi rendszeren belül is egyre komolyabb a pozícióharc, amelybe Lengyelország egyértelműen beszállt. Most már csak arra kell vigyáznia, hogy ne essen a régi hibába, hiszen a történelemből tudjuk, a lengyelek azért szeretik kicsit túlgondolni a mozgásterüket.
„Lengyelország geopolitikai értelemben egyértelműen az ukrajnai háború egyik legnagyobb nyertese, hiszen a NATO erősödő keleti szárnyának bástyájaként a szerepe felértékelődött. Varsó megérezte a stratégiai pillanatot, és érthetően a lehető legtöbbet akarja a maga számára kihozni ebből a kaotikus helyzetből”
Úgy gondolja, hogy eljött a pillanat középhatalmi álmai kiteljesítésére, és egyrészről azon dolgozik, hogy valamilyen formában visszaállítsa a Lengyel-Litván Unió idején a 1385 és 1795 között kiteljesedett keleti befolyását. E regionális vezető szerep ismételt kiterjesztésének és megerősítésének kerete a szintén az Egyesült Államok aktív támogatását bíró Három Tenger Kezdeményezés. Másrészről mindent megtesz annak érdekében, hogy az Európai Unión belül a szűk belső körhöz csatlakozzon. Ennek érdekében erősíti a Weimari háromszög révén az együttműködést Franciaországgal és Németországgal. Ennek a PiS kormányzása idején kissé háttérbe szorult platformnak a felélesztése persze német érdek is volt, hiszen Berlin ezen keresztül is megpróbálja keretek között tartani egyrészről a lengyel ambíciókat, másrészt ellensúlyozni a hagyományos amerikai befolyást.
„Már csak azért is, mert Varsó a középhatalmi álmait mindenek előtt az Egyesült Államok támogatására, az egybevágó érdekekre alapozza”
A Fehér Ház egyértelmű célja, hogy versenyképtelenné tegye az európai konkurenciát, rátegye a kezét az energetikai piacra, az európai hadseregeket pedig a jelenlegi fegyverkezési lázban minél inkább amerikai eszközökkel szereljék fel. Ez egyértelmű gazdasági és geopolitikai érdek. Egyrészről tovább hizlalja az amerikai hadiipari komplexumot, másrészt függő helyzetben tartja a biztonsági szempontból is tőle függő Európát. E tekintetben az amerikai és lengyel érdekek sok tekintetben egybeesnek – valahol közös cél például a Németország gyengítése -, így nemcsak Washington használja érdekeinek érvényesítésére Varsót, hanem fordítva is.
A Fehér Ház egyértelmű célja, hogy versenyképtelenné tegye az európai konkurenciát, rátegye a kezét az energetikai piacra, az európai hadseregeket pedig a mostani fegyverkezési lázban amerikai eszközökkel szereljék fel. Ez egyértelmű gazdasági és geopolitikai érdek. Egyrészről tovább hizlalja az amerikai hadiipari komplexumot, másrészt függő helyzetben tartja a biztonsági szempontból tőle függő Európát. Lengyelországnak az Egyesült Államok meghosszabbított európai kezeként nincs ellenére Washington érdekeinek a kiszolgálása. Varsót az sem nagyon zavarja, hogy a lengyel politika ezzel az Európán belüli törésvonalakat mélyíti. Ezt a szerepet persze nem csupán Varsó játssza el, sőt, Trump visszatérésével átalakult az Amerika érdekeit akarva-akaratlanul szolgálók köre.
„A lengyel-amerikai együttműködés kölcsönös előnyökkel jár. Lengyelország például kulcsszerepet kaphat abban, hogy az Egyesült Államok több LNG-t szállítson Közép- és Kelet-Európába”
Karol Nawrocki a minap már ezzel az ajánlattal utazott Pozsonyba. A lengyel államfő az Egyesült Államokból származó cseppfolyós földgáz jövőbeli „alternatív szállítására” tett ajánlatot Szlovákiának. Lengyelország hasonló módon Ukrajnát is ellátná. Nawrocki erről a két államfő találkozóját követően tartott közös sajtótájékoztatón beszélt azzal a lehetőséggel összefüggésben, hogy Lengyelország az amerikai eredetű földgáz szállítási csomópontja lehetne. Ennek fényében biztosak lehetünk abban, hogy Varsó ezt az ajánlatot megteszi Prágának és Budapestnek is.
„Ez gyengíti Németország pozícióit ebben a régióban, miközben tovább erősíti Lengyelország középhatalmi státusát”
Közép-Kelet-Európában azonban egyelőre az EU tényleges vezetőjeként és legnagyobb gazdaságaként Németország bír a legnagyobb befolyással. Lengyelország az amerikai LNG importjában betöltött jövőbeli szerepe révén azzal számol, hogy az energetikai függőség elránthatja ezeket az országokat Berlintől.
Miközben tehát Németország még mindig arról álmodik, hogy stratégiai vereséget mér Oroszországra, úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok végül rá mért stratégiai vereséget. Olyan körülményeket teremtett – ebben partner volt a német politikai elit is -, amelyben Amerika egyetlen komoly nyugati versenytársának gazdasága hanyatlásnak indult.
„Washington ebben a játszmában komoly szerepet osztott Varsóra”
Lengyelország angol-amerikai támogatású középhatalmi státusának újjáélesztése regionális éket vert Németország és Oroszország között. Ezzel pedig mindkét pólus csak gyengül, míg Lengyelország erősödik. Ezt a trendet erősíti a britekkel, a baltiakkal, skandinávokkal és Ukrajnával épülő lengyel szövetség, amely idővel felboríthatja az Európai Unión belüli jelenlegi erőviszonyokat.
Az Egyesült Államok tehát geostratégiai értelemben Németország kárára tervezi át Európát. Ebben pedig Lengyelország nem csupán azért partner, mert Amerikában látja a biztonsági garanciáját. Varsó ebben az együttműködésben potenciális gazdasági előnyöket is élvez, s ha ügyesen taktikázik, akkor éppen Németország hagyományos közép-kelet-európai befolyását gyengítve erősítheti a pozícióit. Ehhez persze azért nagyon együtt kell állnia a csillagoknak. Ha például a német elit felébred a jelenlegi rémálomból, az helyrebillentheti a jelenleg éppen felborulóban lévő státus quót.
(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Álmos Andor says:
Ezért nem szeretnék egy lengyel irányítású, revansista KEurópának része lenni: ezzel ismét egy olyan konfliktushelyzet közepében találnánk magunkat, melyhez az égvilágon semmi közünk. Az utóbbi 150 év történelmében már sokadjára. Nagyon bízom benne, hogy nem ez volt az ára az amerikai paktumnak. (Csak nem onnan fogjuk azt a 600 millió dollrányi LNG-t megvásárolni?) Értem, hogy a kormány helyzete kutya nehéz, mert bármilyen keleti együttműködést pillanatok alatt szét lehet zúznia a sajtónak a mucsaiság, elmaradottság, szoci nosztalgia, gumicsizmás-bőgatyás romantika toposzaival, még azt is, ha racionálisan csak nyersanyagokat szeretnénk onnan vásárolni, hogy legalább a minimális versenyképességünk fennmaradjon, és amíg a közgondolkodás beideződése az antant és társasága felé húz még a 90-es évek nagy beetetésének köszönhetően, addig kénytelen a kisebbik rosszt választani, és kivásárolni magát az usa által saját maga teremtette büntetések alól. A nagyobbik rossz az eu maga, a tagság gondolatával már foglalkoznia sem szabadna Mo-nak, ha nem lennénk teljesen túszai a helyzetünknek. (Az ázsiaiak számára adódó, az általuk remélt kereskedelmi előnyök végetti honi iparteremtés tűnik az egyetlen épkézláb oknak jelenleg a bennmaradás mellett.)
HandaBandy says:
Sok sikert, Lengyelország a sokadik kísérlethez a naggyá válásban. Az utolsó “baráti” emlék továbbra is a lengyelországi zsibvásárosok által megszállt magyar piacok, amik gondolom hamar törlődtek a szenzibilis lengyel köztudatból.