Amikor 1945. január 14-én megindult a Vörös Hadsereg a Varsó-Poznan offenzív hadművelet részeként a lengyel főváros elfoglalására, Varsóból addigra alig maradt valami. A lengyel főváros 1944. december végére 85 százalékában megsemmisült. Igazából egy romvárost szabadítottak fel az 1. Belorusz Front csapatai, amikor január 17-én az utolsó német katona is elhagyta Varsót.

A fiatalabb korosztályok, akiknek a II. világháború már történelmi távlatban van, talán nem érthetik meg azt, hogy amíg Budapest ostroma több hétig, hónapig tartott – a magyar főváros az első orosz támadást követően csak a 102. napon, 1945. február 13-án adta meg magát –, addig Varsó felszabadítása mindössze négy napig tartott. Nos, ha nagyon szigorúan nézzük a tényeket és a számokat, akkor a fentiek valóban magyarázatra szorulnak. Főleg akkor, ha tudjuk, hogy a két főváros egyformán fontos volt a hitleri Németországnak.

„A mai napig vitáznak ugyanis a történészek arról, hogy a tényleges ostrom mikortól számítódik”

Budapest esetében a szovjet és a jelenlegi orosz történetírás jelentős része október 29-ét jelöli a magyar fővárosért zajló csata első napjának, de vannak nem kevesen olyanok, akik ezt az ostromgyűrű december 25-i napjától számítják, míg megint mások a december 29-i ultimátumok átadási napját veszik Budapest ostromának első napjaként. Nem tisztünk dönteni ebben a vitában, de az tény, hogy a Budapestért folyó tényleges harcok a legutóbbi dátumhoz köthetők.

Nos, Varsó esetében sem azt a napot tekinthetjük az ostrom kezdetének, amikor az 1. és a 2. Belorusz Front csapatai a varsói származású Konsztantyin Konsztantyinovics Rokosszovszkij  marsall parancsnoksága alatt január 14-én megindultak a lengyel főváros maradékának elfoglalására.

„Amíg Budapest az ostrom alatt pusztult el nagy részben, addig Varsó az ostrom megkezdésekor szinte már nem is létezett”

Egyrészt az 1943-as gettólázadás, másrészt a Honi Hadsereg vezette 1944-es varsói felkelés után a németek a város épületeinek 84 százalékát lerombolták, és ennek a pusztításnak köszönhetően az ipari épületek és az építészeti emlékek 90, míg a lakásállomány 72 százaléka már nem is létezett.

A lengyel főváros felszabadítása vagy elfoglalása – ki hogy élte meg a náci hadak kisöprését, és a szovjet katonák hatalomátvételét – érdekében indított offenzíva szorosan összefügg az 1944. augusztus 1-jén kitört varsói felkeléssel, amelyet Sztálin mindig is kalandor cselekedetnek tartott.

„Mégis miért volt fontos a szovjet haderő előtt felszabadítani a német elnyomás alól a lengyel fővárost?”

Nos, a magyarázat Moszkvában keresendő, ahol 1944. július 21-én megalakult a Lengyel Nemzeti Felszabadító Bizottság (PKWN), amely kommunistákból és Sztálin feltétlen híveiből állt. A Vörös Hadsereg által felszabadított területeken ők gyakorolták a hatalmat, így a Lengyel Földalatti Államnak tennie kellett valamit az ellen, hogy a PKWN nehogy átvegye a szerepét, és társadalmi támogatottságot szerezzen.

Katonai értelemben azonban külső segítség nélkül a varsóiak lelkesedése és önfeláldozása, a Honi Hadsereg katonáinak taktikussága és hősiessége ellenére sem volt esély a felkelés sikeres befejezésére. Nem véletlen, hogy már augusztus 4-én az aktív védekezésre tértek át, ám a főparancsnokság hiába számított a nyugati szövetségesek, vagy akár a szovjetek segítségére. Ráadásul a német páncélos haderő megállította a Vörös Hadsereget Varsó egyik kerülete, Praga elővárosában. A történészek jelentős része a ma már kutatható dokumentumok alapján úgy véli, az oroszok szándékosan függesztették fel az offenzívát, hogy ezzel időt adjanak a németeknek a felkelés vérbe fojtására.

A teljesen magukra hagyott felkelők ereje napról napra fogyatkozott, és a Honi Hadsereg főparancsnokságának képviselői október 2-án 21 órakor aláírták a kapitulációt von dem Bach tábornok székhelyén, Ożarówban.

„A kapitulációs okmány aláírása után a Honi Hadsereg tisztjei és közkatonái német hadifogságba kerültek. Varsó lakosságát, mintegy fél millió embert kitelepítették a városból és a pruszkówi átmeneti táborban helyezték el. Majd Varsót szinte a földdel tették egyenlővé”

Nos, a Vörös Hadsereg 1944-45 őszén-telén egyrészt megvetette a lábát a Visztula mentén, másrészt 1945 januárjára szinte tökéletesen előkészítették a Varsó-Poznan offenzívát, amelyben az 1. és a 2. Belorusz Front csapatai, valamint a velük szövetségben harcoló lengyel hadosztályok vettek részt. Ekkor úgy tűnt, Varsó romjai is hasonló ostromot kell, hogy kibírjanak, mint Budapest. Hitler ugyanis ugyanúgy erődnek nyilvánította a lengyel fővárost, mint a magyart, és több parancsnoki kinevezést követően végül január elején Friedrich Weber altábornagyot nevezte ki a romváros védelmének vezetésével. Webernek 17 ezer katonával és 346 ágyúval és aknavetővel kellett mindezt végrehajtania. A védelmi vonalba kilométerenként körülbelül 300 katona, 8 ágyú és egy harckocsi jutott.

„A szovjet parancsnokság erőteljes offenzívát tervezett az 1. , 2. és 3. Belorusz és az 1. Ukrán Front egységeivel, hogy a németeket az Oderához szorítsák. Noha ezekről a szovjet tervekről – Visztula-Odera hadművelet – a Wehrmacht szárazföldi erőinek vezérkari főnöke, Heinz Guderian vezérezredes többször jelentett Hitlernek, de a Führer úgy döntött, nem hisz ezeknek az információknak, és szovjet propagandának tekinti”

Eredetileg január 20-án indult volna meg a szovjet támadás, ám a németek ardenneki ellentámadási kísérlete miatt Winston Churchill brit miniszterelnök arra kérte Sztálint, hogy hozza előrébb a tervezett hadműveletet, és kezdődjenek meg a támadások a front német-szovjet szektorában. Az előkészületeket felgyorsították, és a Vörös Hadsereg január 12-én Georgij Konsztantyinovics Zsukov parancsnoksága alatt támadásba lendült a Balti-tengertől a Kárpátokig, és az 1. Belorusz Front csapatai január 14-én megkezdték Varsó ostromát.

„Már az első napon több kilométert haladtak előre a szovjet hadak, melyek másnapra elérték a Pilica folyót, míg 16-ra már bekerítették Varsót, és a lengyel katonasággal karöltve elfoglalták a főváros környéki falvakat”

Opach, Benkova, Kopyty, Belyaeva, Obory, Piaski is a szovjet-lengyel erők kezére került. A németek időközben rájöttek arra, hogy a varsói romok között képtelenség megállítani az ellenséget, így január 17-re visszavonultak Németország irányába. Ezzel a varsói romváros ostroma befejeződött.