„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„A jelenleg alapítás alatt álló osztály immár az ötödik, amelyet Kirijenko felügyelhet”
Fotó:EUROPRESS/SEFA KARACAN/ANADOLU AGENCY/AFP
Augusztus 29-én Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik rendelete megszüntette adminisztrációjának két osztályát. Az egyik a határontúli országokkal folytatott régióközi és kulturális kapcsolatokért, a másik pedig a határmenti együttműködésért felelt. Helyettük egy új osztály jön létre, amely neve szerint a stratégiai partnerséggel és együttműködéssel foglalkozik majd. Az új osztály vezetője ugyan még nem ismert, azt azonban tudjuk, hogy az elnöki adminisztráció első vezetőhelyettese, Szergej Kirijenko lesz majd annak a „kurátora”. A posztszovjet politikai szakzsargonban így nevezik az egy-egy irányvonalért többé-kevésbé informálisan felelő erős embereket.
„Mivel az új osztály tevékenységi területe nagyjából lefedi a megszüntetett osztályokét, kijelenthető, hogy Kirijenko Dmitrij Kozaktól, az elnöki adminisztráció egy másik, „egyszerű” vezető helyettesétől vesz át hatásköröket, aki azok kurátora volt. De mégis mi ennek a jelentősége? Egyrészt az, hogy Kirijenko további erősödését jelzi”
Kirijenko az orosz vezetők azon generációjának tagja, amely az üzleti és politikai életben a Szovjetunió széthullását követő években emelkedett fel. Az 1990-es években sikeres üzletemberként a liberális piaci reformok támogatója volt, és így került be a kormányba előbb az üzemanyagokért és energetikáért felelős miniszterként, később miniszterelnök-helyettesként, majd rövid ideig miniszterelnökként folytatva pályáját, hogy aztán ismét csak pár hónapig az Állami Duma képviselője legyen. Ebben a tisztségben érte Vlagyimir Putyin elnökké választása, és azóta is az ő csapatát erősíti. 2000 és 2005 között a Volgamenti Szövetségi Körzetben volt az elnök képviselője, 2005-től több mint egy évtizeden át a Roszatomot vezette, 2016 óta pedig jelenlegi tisztségében találjuk, amelyben folyamatosan gyűjtögette a hatásköröket.
„A jelenleg alapítás alatt álló osztály immár az ötödik, amelyet Kirijenko felügyelhet”
Igen ám, de Kirijenko eddig az orosz belpolitikával foglalkozott. Neve olyannyira összefonódott a belpolitikai irányítással, hogy amikor 2022 áprilisában az oroszok által ellenőrzött ukrajnai szakadár területekre látogatott, azt egyes elemzők a területek elcsatolására irányuló orosz szándékok bizonyítékaként értelmezték. Csakhogy a befolyásos hivatalnok az utóbbi időszakban egyre több olyan „megbízást” kapott, amelyek nem kimondottan belpolitikai természetűek. Az új osztály létrehozása ilyen formában a neki már korábban átadott hatáskörök formalizálásának tekinthető.
Az egyik ilyen megbízása az abháziai választások „lemenedzselése” volt. Az Oroszország által függetlenként elismert grúziai szakadár köztársaságban a választásokat megelőzően hónapokon át tartó politikai válság volt, amely során az Oroszországgal való viszony kérdése is terítékre került. A Kirijenko által nyíltan támogatott jelölt végül, ha nem is zökkenőmentesen, de megnyerte a választást, a politikus így mondhatni jól szerepelt, amiért további feladatokkal jutalmazták. 2025 áprilisában előbb az RBK írt arról, hogy a belpolitikai blokk szakemberei részt vesznek az Oroszország afrikai partnereinek – a források szerint Csád, a Közép-afrikai Köztársaság, Líbia és Mali – az államépítést területén történő segítségnyújtásban, majd a Vedomosztyin jelent meg a hír, hogy Örményország ügye is a Kirijenko vezette blokk felügyelete alá került. Azt is nyílt titokként kezelik a sajtóban, hogy Kirijenko felelhet Oroszország moldovai kapcsolataiért is, amelynek jelentősége azért is nagy, mert szeptember végén választásokat tartanak az EU-tagságot megcélzó köztársaságban.
Az afrikai országok esetén azért merült fel Kirijenko csapatának bevetése, mert ezek az országok a katonai, technológiai és gazdasági segítségnyújtáson túl a politikai tanácsadásra is rászorulnak. Az orosz belpolitikai blokkhoz tartozó szakemberek így elsősorban az államépítésben, alkotmányozásban, egy stabil politikai rendszer kiépítésében nyújthatnak majd segítséget, szakértelmük tehát ebben a régióban inkább kiegészíti más osztályok és minisztériumok tevékenységét, mintsem konkurálna velük.
„Más a helyzet a posztszovjet ügyek kapcsán, amelyeknek, főleg a problémásabb területeiknek mindig meg volt a maga felelőse, a személycsere pedig ezen a félig formális poszton a politika megváltozását is jelezte”
2013-tól az elnök segítőjének tisztségében Vlagyiszlav Szurkov volt az, aki a posztszovjet térségbeli problémás ügyekért – elsősorban az ukrajnai irányvonalért – felelt. Érdekesség, hogy a Kirijenkóval (született 1962-ben) egy generációba tartozó Szurkov (szül. 1964-ben) a 2000-es években az elnöki adminisztráció vezető helyetteseként, majd első vezető helyetteseként szintén a belpolitikai ügyekért felelt. Az ő „szülöttének” tartják a ma is kormányzó pártként funkcionáló Egységes Oroszországot, és az ő nevéhez fűződik a „szuverén demokrácia” kifejezés is. A posztszovjet térséget illetően izgalmas időszakban kapott szerepet, hiszen pár hónappal elnöki segítővé való kinevezése után zajlott le a kijevi Euromajdan, ami a térség összes kisebb-nagyobb problémáját háttérbe szorította. Szurkov nem bízott az új kijevi vezetőkben, sem abban, hogy meg lehet egyezni velük, a szakadár területekkel kapcsolatban pedig a szorosabb orosz ellenőrzés híve volt. Kurátorsága idején az „orosz tavasz” első időszakának öntörvényű vezetőit így vagy úgy, de lojálisabb szereplők váltották a két népköztársaság élén.
2020 elején azonban, akkortájt, amikor Dmitrij Medvegyev távozott a miniszterelnöki székből, Vlagyimir Putyin pedig bejelentette az alkotmányreformot, amely végül elnöki mandátumának meghosszabbításához vezetett,
„Szurkov is benyújtotta lemondását, a posztszovjet térség problémás ügyeinek felügyelete pedig Dmitrij Kozak hatáskörébe került”
Kozak (szül. 1958) is egyike volt a putyini éra megoldóembereinek, szerepet játszott az Észak-Kaukázus csecsen háborúk utáni stabilizálásában, a Krím elcsatolása utáni konszolidációban, a Szocsiban rendezett téli olimpia megszervezésében, és egyesek vélemények szerint a 2019-es moldovai politikai változásokban is szerepe volt. Kozak Szurkovval ellentétben az Ukrajnán belüli politikai fordulatra tett, abban bízott, hogy az ukrán és nyugati vezetőkkel folytatott tárgyalások, az orosz felé barátságosabb politikai erők megerősödése, valamint a donbasszi szakadár területek ukrán fennhatóság alá történő visszakerülése autonóm régiókként elegendő befolyási lehetőséget biztosít majd Oroszország számára az ukrajnai helyzetből fakadó kockázatok kezelésére. A tárgyalások azonban kudarcba fulladtak, Ukrajna nem engedett (ha valaki már nem emlékezne a Steinmeier-formulára, egy kis emlékeztető), a Kremlben pedig a háborús megoldás hívei kerekedtek felül. Igaz, még ők is az ukrajnai oroszbarát erőkkel számoltak – a tárgyalások kudarca, az oroszbarát ukrajnai erők gyors összeomlása és a háború elhúzódása pedig Kozak háttérbe szorulásával járt – bár pozícióját máig nem veszítette el.
„Így, ha azt nem is tudhatjuk, hogy eldőlt-e már 2022 áprilisában a területek elcsatolásának kérdése – bár Donyeck és Luganszk esetén valószínűleg igen -, abban biztosak lehetünk, hogy Kirijenko látogatása ezen régiókban Kozak hatáskör vesztésére utalt”
Kirijenko pedig élt a lehetőséggel és sikeresen lemenedzselte a szakadár területek Oroszországhoz való integrálását, ami nem volt egyszerű feladat, tekintettel arra, hogy a térség hivatalnokai, főleg azok, akiket a helyiek közül toboroztak, az ukrán titkosszolgálati műveletek elsődleges és gyakori célpontjai.
Most azonban még nehezebb dolga lehet majd Kirijenkónak, hiszen külföldön alapértelmezetten nem áll rendelkezésére az orosz államapparátus kiterjedt támogatása. Feladat pedig van bőven. Ha Afrikát ki is vesszük a képletből – hiszen ott az elsődleges felelősség vélhetően a külügyé és a katonáké –, a posztszovjet térség szinte minden országa egy-egy megoldandó problémát jelent. Moldova politikája egyre inkább emlékeztet a háború előtti Ukrajnáéra.
„S bár egyesek úgy vélik, Kirijenko hozzáállása Szurkovétól és Kozakétól abban fog eltérni, hogy elődeivel ellentétben ő már nem is próbálja leplezni majd az orosz beavatkozási kísérleteket. Ezek az előrejelzések az abháziai elnökválasztásból indulnak ki, valamint abból, ahogy Oroszország bizonyos moldovai erőknek támogatást nyújt.
„Moldovában a leplezetlen orosz segítség eddig nem éppen előnyös gyümölcsöket termett”
A Moszkvában alapított Győzelem nevű pártszövetséget és tagjait eltiltották a választásoktól, listavezetőjét, Evgeniya Guţul gagauziai kormányzót hét év szabadságvesztésre ítélték korrupciós vádakkal, egy másik korrupciós ügyben pedig a másik oroszbarátnak tartott erőre, a Hazafias Blokkra is csapást készülnek mérni annak vezetőjén, Igor Dodon volt elnökön keresztül. A kontextushoz persze azt sem árt tudni, hogy az Európai Unió ugyanolyan leplezetlenül támogatja Maia Sandu elnököt és pártját, mint az oroszok a sajátjaikat, és éppen ezért szemet hunynak az erősödő ellenzéki jelöltekkel szembeni egyre kevésbé leplezett fellépés felett is.
„Nem sokkal kedvezőbb a helyzet Örményországban sem, ahol ugyan csak jövő nyáron lesznek választások, azonban valóban oroszbarát erők szinte nincsenek is már a politikai palettán”
A választásokba való nyílt beavatkozás itt könnyen a két ország közötti viszony további romlásához vezethet, az orosz katonai bázis jelenléte pedig nem tenné könnyebbé a szakítást egyik fél számára sem. Arról nem is beszélve, hogy a térségben már jelen vannak a törökök – Jereván igyekszik rendezni viszonyát Ankarával –, és rövidesen megjelenhetnek az amerikaiak is, akik a zangezuri folyosó ellenőrzésének feladatát láthatják el.
„Ha ehhez még hozzáadjuk, hogy Grúziával is finoman fogalmazva törékeny Oroszország viszonya, Azerbajdzsánnal pedig éppen idén keveredtek konfliktusba, végképp érzékelhetjük a kaukázusi helyzet problematikusságát Moszkva számára”
Nagy kérdés, hogy Kirijenko és csapata ebből a helyzetből mit tud majd kihozni, arról nem is beszélve, hogy lassan Közép-Ázsiára is figyelniük kell, ahol az orosz nyelvvel kapcsolatos konfliktusok, vagy az azerbajdzsáni kérdéshez hasonló oroszországi migrációs problémák már most is terhelik az államközi kapcsolatokat.
Ezen problémák jelentős része abból fakad, hogy az orosz diplomácia hosszú időn keresztül elhanyagolta a térséget, eleve adottként kezelve ezen országok lojalitását, az így keletkezett politikai, diplomáciai, katonai és gazdasági űrt pedig egyre több „külső” hatalom próbálta meg betölteni, a volt tagköztársaságok pedig egyre inkább önállósították magukat. A szoros gazdasági kapcsolatok és Ukrajna rossz példája a többségüket persze relatíve közel tartja Moszkvához, azonban szinte mindenütt jelen vannak azok a belpolitikai folyamatok, amelyek Oroszország számára kedvezőtlen jövőképet vetítenek előre (pl. az orosz nyelv háttérbe szorítására irányuló kísérletek vagy az oroszokat egyértelműen negatívan feltüntető emlékezetpolitikák).
„Kirijenko feladata tehát az lesz, hogy ezeket a folyamatokat megállítsa, és amennyire lehetséges, vissza is fordítsa”
Abban igaza lehet a titkos diplomácia helyett nyíltabb fellépést váróknak, hogy Oroszország vélhetően keményebben és nyíltabban fogja érvényesíteni érdekeit azokban a kérdésekben, amelyeket a maga számára kiemeltként kezel. Kirijenko számára az igazi kihívást az jelenti majd, hogy mindezt úgy valósítsa meg, hogy közben véletlenül sem idegeníti el még jobban az érintett országokat. Ezzel kapcsolatban pedig biztosan állíthatjuk, hogy a nyílt beavatkozás ezen országok belpolitikájába nem megfelelő eszköz erre, és ezt vélhetően a Kremlben is tudják. A cél az lehet, hogy olyan kapcsolatokat alakítsanak ki a posztszovjet országok többségével (ez alól talán csak a baltiak jelentenek kivételt), amelyben azok egy bizonyos szintig tiszteletben tartják Oroszország érdekeit politikájuk alakításakor – így az említett nyelv- és emlékezetpolitikai területeken, vagy védelmi szférájukban –, és az Oroszországgal való jó viszonyt nem alternatívaként kezelik, hanem szükségszerűségként.
„Tehát Oroszország többé nem lehet pofozógép a szomszédai belpolitikai vitáiban és azok vezetőinek kommunikációjában, ahogyan az az elmúlt években gyakran, legutóbb Azerbajdzsánban is előfordult”
Kirijenko tevékenységét új hatáskörében akkor nevezhetjük majd sikeresnek, ha ezt sikerült elérnie.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Peterdi Nagy László says:
Kosztur András megbízható szakmai tényekre épülő, kiváló tanulmánya, szerintem, világossá teszi, hogy az orosz erők hagyományosan körültekinto, mégis fiatalosan erőteljes új politikai korszaka nem a külső és belső partnerekkel való cicázast jelent, hanem a többszörösen ellentmondásos világhelyzet kihívásaihoz való alkalmazkodás, amely eddig sikeres volt (még mindig élünk!), és remélhetőleg így is folytatódik. – Az EU jelenlegi vezetése színvonalának következtében, legfeljebb egy posztmodern macska-egér harcca változik, akár “többek között” is.
brüsszelita says:
Kirijenko minden idők legfiatalabb miniszterelnöke volt Jelcin alatt, harmincöt évesen nevezték ki rövid időre Csernomirgyin és Primakov között kifutófiúnak. Korábban senki nem ismerte, Kinder Suprise-nak hívták nyugaton, mert meglepire kipattant a csokitojásból, de szerintem csak kihúzták, mint nyuszit a cilinderből, vagy lottóötöst a szerencsekerékből.
Viszont beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mert nem zavart sok vizet, kezelhető fiúnak tűnt, akárcsak később Putyin, akit hasonló szempont alapján választottak ki. Hogy hogyan lett belőle később az elnök jobb keze az a tudomány számára nem ismert, a transzcendens metafizika birodalma, egyedül a kremlinológia tudhat róla.
Lehet, hogy rokon lelkek találkoztak, mindenesetre hamar dzsolidzsóker lett belőle, hisz még az atomhoz is értett, volt idő, amikor az orosz atomipart felügyelte. Persze nincs ebben különös, mert Berija meg NKVD fűrerből avanzsált a szovjet atomipar pápájává, de menjünk vissza ilyen messzire.
Elég csak 1998-ig, amikor Kirijenko pénzügyi csődbe vitte Oroszországot, sok millió ember megtakarítása vált semmivé a bankokban és úszott el örökre, minek után le kellett mondania. Persze ahhoz kellettek azok az oligarchák, rablóbandák és egyéb libsi akrobaták, köztük az elődei, Gajdar és Csernomirgyin, akik két kézzel lapátolták ki a vagyont az országból, hogy átjátszhassák nyugati patrónusaiknak, magyarán Kirijenkot tették meg baleknak, aki el is vitte a balhét, de puhára esett.
Na mindegy, ami elmúlt, elmúlt, most viszont nincs otthon a macska, cincognak az egerek, amin Kirijenko se segíthet. Értem ezalatt, hogy Oroszország befolyása megrendült a szovjet utódállamokban, amire az ukrán háború még rátett egy lapáttal. A macska csak akkor mehet haza, amikor orosz macskahadak Kijevben díszszemlét tartanak, amire kis esély van, Kirijenkonak ebből kell kihoznia a legtöbbet. Viszont mint tudjuk, egy macska nem csinál nyarat, úgyhogy még sok átszervezés lesz a Macskafogó elnöki adminisztrációjában. Különösen a katonai osztályok eshetnek áldozatul, majd ha onnan rúgják ki az embereket, akkor írjanak róla cikket!
Persze ez is jó, és alapos munka, viszont vissza tudok utalni a Csauseszku érára, amikor egy ürge az újságosnál folyton megnézi a címlapot és visszateszi a lapot, mire megkérdi az eladó:
– Ez nem könyvtár, mit keres?
– A halálhíreket.
– Hisz az az utolsó oldalon van!
– Amit én keresek az az elsőn lesz – válaszolja a páciens.
Ezt se kellett volna címlapra tenni, mert lesz ennél nagyobb durranás is, mikor fecske helyett a katonai osztályok fognak repülni. Viszont a macska talpra tud esni, ahogyan Kirijenko is, a főnöke meg különösen, aki addig lépecolt a Macskafogóban, míg nem elnök lett belőle.