//Való világ, vagy csak paródia?
Donald Trump hívei Washingtonban, miután betörtek a Capitoliumba 2021. január 6-án #moszkvater

Való világ, vagy csak paródia?

MEGOSZTÁS

Ne lépj az alvó oroszlánok farkára! Ezt is mondhatnánk az elmúlt napokban a Capitoliumon történteket látva, és az erre adott, sokszor a valóságtól elrugaszkodott, önerősítő reakciókat olvasva. Kiállta-e Amerika a demokrácia stressz-tesztjét?

Donald Trump hívei Washingtonban, miután betörtek a Capitoliumba 2021. január 6-án #moszkvater
Donald Trump hívei Washingtonban, miután betörtek a Capitoliumba 2021. január 6-án
Fotó:EUROPRESS/SAUL LOEB/AFP

Félmeztelen, mackónadrágos, harciasra kimázolt és teletetovált alak, fején kommersz indián tülök fejdísz. Szabadságharcos lenne, az igazságtevés bajnoka? A harcos, aki megmenti Amerikát? A nép szavának képviselője? Vagy csupán magamutogató szellemi szegénylegény? „Való világ” hős? Miként társa, a lepukkant öltözékében a Capitolium egyik felelős vezetőjének székébe beleterpeszkedő és ott trónoló, lábát amerikai módra az asztallapra feltevő ál-hippi sem az. Nosza, ugorjunk neki és magyarázzuk. Mindenki. Ki mennyi politikai tőkét tud kovácsolni belőle pro és contra. Ki kit tud gyalázni, felidézni, hamis párhuzammal megszégyeníteni.

Azután jönnek az elemzők. Valaminek a vége és valaminek a kezdete. Ami az egyiknek jó, az a másiknak világtragédia. Mint minden változás a világban.

„És a közösség józan esze menekül. No, nem vírus-karanténba. Inkább szellemibe. Ha még létezik a józan ész, mint filozófiai, hétköznapi kategória és nem butult el a masszív PR-áradatban”

Természetesen mindenki elparentálja a másikat. Abban a szilárd hitben, hogy a bölcsek köve ott lapul a zsebében. Talán mert nem ismerik a nagy orosz gondolkodó és író, Nyikolaj Csernisevszkij egykor sokat idézett, de már fürdővízzel együtt kiöntött mondatát: A történelem útja nem a Nyevszkij proszpekt járdája”. Lassan már azt sem tudják, mi a Nyevszkij proszpekt.

Fél évszázaddal korábban egy fiatal írók találkozójáról vonatoztam haza egy fülkében Szilágyi Ákos sorstársammal, aki iránt a tiszteletem és megbecsülésem ma sem csökkent. Egész életemre belém vésődő kijelentést tett:

 „A demokrácia az örökös válság állapota”

Akkor még nem tette hozzá – nem is tehette – hogy azért mindig kilábal belőle.

Felötlenek előttem a Janajev-puccs képei. Nem történelmi maskarába bújt Ilja Muromecek állították meg a tankokat és ültették hatalomra Borisz Jelcint. Egyfajta népakarat testesült meg a tömegben. Nem tört ki polgárháború. Oroszország elindulhatott a társadalmi, gazdasági átalakulás útján. Az más, hogy hová jutott. Az is, hogy hová jutott volna Putyin nélkül. A kérdésekre a történelem ad majd választ. Nem mi, és főképp nem a mai orákulumok. Oroszhon létezik és tárgyalóképes, mind az Egyesült Államokkal, mind az Európai Unióval.

„Szerencsénk van. Merem ezt kijelenteni a világsajtót felizgató események után. Csak próbáljuk kissé távolabbról, és nem egy önmagát, történelmét folyamatosan átélő és átértékelő nemzet szemével nézni őket”

Az Egyesült Államok már nem az, ami volt.  Igazuk van. Minden nap, minden évben más, Panta rhei… ahogy az ókori görög filozófus, Epheszoszi Hérakleitosz mondta. Ám az 1945 óta eltelt háromnegyed évszázad igazolta, a nagyhatalmak észhez tértek. Bocsánat, realista módon gondolkodtak. Sztálin és Roosevelt azzal, hogy közösen térdre kényszerítették a fasizmust. Brezsnyev és a regnálása alatt működő amerikai adminisztráció azzal, hogy nem engedték kitörni a harmadik világégést. Gorbacsov és külföldi partnerei azzal, hogy fordítottak a történelem menetén Keleten. Putyin és vetély- vagy sorstársai azzal, hogy együtt léteznek, s ennek is köszönhető, hogy a szörnyű örökség után új világrend van kiépülőben. Nem tökéletes, de legalább békés. Miközben a diplomácia és a hatalmai versengés sajátos szabályai közepette folyik az adok-kapok.

„Amerika most is magára talált. Nem kell se mellette, se ellene szurkolni. Nem kell eltemetni. Bármennyire is szeretnék egyesek saját, lassan odakozmáló politikai pecsenyéjüket sütögetni a gikszerből. Örüljünk neki, hogy a józanság diadalmaskodott. Hogy nem lett világunk orwelli”

Megsértik a sajtószabadságot – harsogják itt is, ott is. Mit sem törődve azzal, hogy a korlátozással további tébolyult lépésektől óvják meg a világ egyik meghatározó nemzetét, józanságra kényszerítve egy a horgonyáról elszabadult, léket kapott csatahajót. És közben suttyomban, vagy már nem is annyira titokban folyik a sajtó, a kommunikációs fórumok és eszközök kisajátítása, gazdasági és más, maffiózó eszközökkel. Játékszabályokat fellökve.

Gúnyolódnak a világban helyét kereső nagyhatalmon, nem is csak egyen. Mert mi tudjuk… Kuruckodás, ködevés, 100 évvel ezelőtti sérelmek folytonos felöklendezése. Vágyunk a hatalom korbácsa után? Ha nem suhogtatják, az a baj, ha suhogtatják, akkor az a napról napra leépülő demokrácia megsértése. Amiről egyesek szívesen lemondanának.

„Ugyanezt teszik egy a kontinens előtt nagy lehetőséget nyitó államszövetséggel, az Európai Unióval. Ahonnan milliárdok jöttek, hogy talpra álljunk. Hogyan sáfárkodtunk velük?”

Persze nyilatkozni lehet és kell. Mint a moszkvater.com kiegyensúlyozott cikkében idézett orosz elemzők is, akik némi részrehajló kárörömmel és reménnyel mondják, hogy visszakerülhetnek a világhatalmi élvonalba. Pedig onnan soha sem kerültek ki.

Henry John Temple Palmerston angol politikus mondta egykor: „Angliának nincsenek örök barátai, Angliának nincsenek örök ellenségei, Angliának érdekei vannak.”

„Miért ne élvezhetnének Magyarország érdekei is elsőbbséget? Nem egy hatalmi csoport, társaság, párt, hanem a teljes nemzet érdekei. Nem Széchenyi vagy Kossuth, hogy tovább ne soroljam a párhuzamokat. Nem mi és ők, hanem mindenki érdekei. Ehhez fel kellene nőni”

Van, aki már felnőtt:

Szerintem még mindig nem szabad egy egész országot minősíteni azért, mert egy csoportja hülyén viselkedik.

Mások még mindig harapdálják a kelet-európai felsőbbrendűség ködét:

Az én szememben Amerika soha nem volt vezető hatalom. Talán katonai értelemben igen. De morális értelemben soha. Mindig is egy tolvaj, hazug banda volt. Még országnak sem nevezném. Sajátos vélemény Hemingway, Gershwin  országáról.

Volt nekünk egy költőnk, aki majd két évszázaddal korábban felelősen gondolkodott. Kérdését kissé átalakíthatjuk:

Ment-e… a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen…
De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának? 

„A világ udvarias iróniával reagált a történtekre. Felelős államférfiak még szelídebben. Semmi káröröm, nem saját igazuk látták megerősítve”

Mert tudják vagy sejtik, hogy az Egyesült Államok sohasem volt, és nem is lesz egyedüli felelősségteljes vezetője a második világháború után kialakult globális rendnek. Erre egymagában egyetlen nagyhatalom sem képes. Csak együtt, ki vagy belépve szövetségekből, de egymásra utalva. Kishatalom – nekünk a regionális hatalom a kedvenc, önámító szavunk – még kevésbé, bármennyit hangoztatja, hogy hányszor mentette meg Európát mindenféle hordától, áfiumtól.

Végigélveztük az óceánon túlról jött one man show-t.

De jó, örüljünk neki, idáig nem teljesült be a Nobel-díjas T. S . Eliot jóslata:

Mert Tied
Az élet
Mert Tied a
A világ így ér véget
A világ így ér véget
A világ így ér véget
Nem bumm-mal, csak nyüszítéssel.

(Vas István fordítása)

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.